OLIMPIA
A Rovatból

Tokió 2020: több magyar kiesett már az első versenynapon, de van továbbjutónk is

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron bejutott a legjobb négy közé a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a tokiói olimpián.

Link másolása

Megkezdődtek a tokiói olimpia versenyei, melyeken magyar sportolók is részt vettek. Az első napon több versenyzőnk is kiesett.

Mészáros Eszter a 20. helyen zárta hétfőn a női légpuskások versenyszámát az olimpián, így nem jutott be a legjobb nyolc lövőt felvonultató döntőbe. Mészáros visszafogottan kezdett, első tíz lövése nem volt kiemelkedő. Az első sorozat után röviden egyeztetett edzőjével, majd visszatért a lőállásba, és a folytatásban egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, lövései jóval pontosabbak voltak. A negyedik tíz lövéses szériája sikerült a legjobban, de aztán hiába lőtt viszonylag jól és egyenletesen az utolsó előtti, valamint a hatodik sorozatban, ez a legjobb nyolcba, és ezzel a döntőbe kerüléshez nem volt elég. A fináléba jutáshoz 628,5 kör kellett. Mészáros legközelebb kedden, a légpuskások vegyescsapat-versenyében áll majd lőállásba Péni Istvánnal az oldalán.

Decsi Tamás első asszójában 15-8-ra kikapott a német Max Hartungtól, így a 32 között kiesett a férfi kardozók szombati egyéni versenyében.

A 2017-ben világbajnok Szatmári András meglepetésre 15-12-re kikapott az iráni Ali Pakdamantól, így ő is kiesett a férfi kardozók versenyében. A 28 éves, éremesélyesként számon tartott magyar versenyző bár jól kezdett a 30 éves teheráni ellen, de végül a versenyben alul maradt.

Az áprilisban Európa-bajnok Salim Omar szombaton 26-13-ra kikapott a tekvondósok férfi 58 kilogrammos kategóriájának nyolcaddöntőjében. A 18 éves magyar versenyző - akinek apja 1992-ben dán színekben olimpiai bajnok lett - a második helyen kiemelt Vito Dell'Aquilával csapott össze. Az olasz az első menetben jelentős előnyre tett szert, és bár Salim faragott hátrányából a második két percben, a harmadikban ismét a riválisa bizonyult jobbnak. A magyar tekvondós akkor folytathatja a küzdelmet az esti vigaszágon, ha legyőzője bejut a fináléba.

A Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros kikapott az asztaliteniszezők vegyes párosok első fordulójában, így a 16 között be is fejezte szereplését a tokiói olimpián. A magyar kettős szombaton 4-0-ra maradt alul a negyedik helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-tinggel és Tu Hoj-kemmel szemben.

Csernoviczki Éva vereséget szenvedett a 48 kilósok nyolcaddöntőjében a tokiói ötkarikás játékokon. A negyedik olimpiáján szereplő magyar dzsúdós az indai Shushila Likmabam legyőzése után a kategória egyik legjobbjával, a 2017-ben világbajnok Tonaki Funával csapott össze. Sokáig jól tartotta magát, a japán azonban a vége felé földre vitte, majd le is szorította őt. Huszonkét másodperc volt hátra, amikor ipponnal befejeződött az ütközet.

Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland első mérkőzésén kikapott, így búcsúzott az ökölvívóversenytől, melynek egyetlen magyar indulója volt. A bajaiak 26 éves bokszolója a kazah Serik Temirzsanov ellen lépett ringbe a nyolcaddöntőbe jutásért. Előzetesen kiélezett csatára lehetett számítani, összességében azonban Gálos sima vereséget szenvedett.

Van azonban továbbjutónk is:

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron (nyitóképünkön) könnyed győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi kardozók szombati egyéni versenyében. London és Rio de Janeiro bajnoka első asszójában 15-7-re verte a venezuelai José Quinterót, és a 16 között az iráni Mojtaba Abedinivel találkozik. A döntős program 12 órakor kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OLIMPIA
Nagypapája gyógyszerét vette be tévedésből - ezzel védekezett a doppingteszten megbukott 15 éves orosz műkorcsolyázó
Kamila Valijeva szervezetében egy olyan készítmény nyomait találták meg, amit a szívizom kezelésére szoktak alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

Link másolása

A doppingügybe keveredett orosz Kamila Valijevát érzelmileg viselték meg az elmúlt napok, de boldog, hogy kedden rajthoz állhat a női műkorcsolyázók női versenyében a pekingi téli olimpián.

"Nagyon nehezek voltak számomra ezek a napok. Olyan, mintha kifogytam volna az érzésekből. Boldog vagyok, de ugyanakkor érzelmileg kimerült"

- mondta a 15 éves Valijeva az orosz Channel One televíziónak kedden reggel, még a rövidprogram előtt.

Az orosz műkorcsolyázóról egy hete derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át - az oroszok megnyerték a viadalt -, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot.

A lausanne-i székhelyű CAS jelezte azt is, hogy döntésében kivételes körülmények játszottak szerepet, ezek egyike, hogy a WADA szabályai szerint Valijeva védett személynek számít. A CAS azt is kiemelte, hogy a doppingvizsgálat eredményét szerencsétlen időpontban jelentették be. A bíróság ugyanakkor magát a doppingesetet nem vizsgálta.

A CAS-bejelentéssel Valijeva a kedden kezdődő női versenyben elindulhat, viszont a csapatverseny végeredményét az nem érinti, így abban továbbra sem született döntés. A NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva szerepel, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás. Az ötkarikás testület "helytelennek" tartaná a pekingi olimpia alatt megtartani ezeket az éremátadó ceremóniákat.

A csapatversenyben a friss Európa-bajnok Valijeva szenzációsan korcsolyázott, a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is, s ugyan harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen mezőnyben. Ő lett az első nő, aki négyfordulatos ugrást mutatott be, s nagy szerepe volt abban, hogy az orosz csapat az első helyen zárt, megelőzve az Egyesült Államok és Japán válogatottját.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) pénteken jelentette be, hogy Valijeva mintájában a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

A sportoló ügyvédeinek védekezése alapján a szer úgy került Valijeva szervezetébe, hogy a nagyapjának felírt készítményt vette be tévedésből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

OLIMPIA
A Rovatból
A dicsőség mellett anyagilag is nagyot aratott az olimpiai arannyal Liu Shaoang
Az egyszeri, 50 milliós jutalom mellett később az olimpiai életjáradéknak is örülhet.
MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2022. február 14.


Link másolása

Ahogy arról több cikkben mi is beszámoltunk, 500 méteres gyorskorcsolyában olimpiai aranyérmet szerzett Liu Shaoang.

A dicsőségen túl azonban azonnali 50 millió forintot is magáénak tudhat a fiatal sportoló

– emlékeztet a hvg.hu.

2020-ban a kormány megemelte az olimpiai sportolók jutalmának és életjáradékának összegét, olimpiai aranyért 50 millió, ezüstért 35,7 millió, bronzért 28,5 millió forint jár. A férfi váltóval, amely címvédőként a B döntőben lesz érdekelt szerdán, tovább gyarapíthatja ezt az összeget.

Mindemellett az olimpiai dobogósok 35 éves koruktól kezdve életük végéig jogosultak az olimpiai életjáradékra, amely aranyérem esetén az előző évi átlagkeresetnek felel meg, míg ezüstnél 70, bronznál pedig 50 százaléka az az évi nettó átlagbérnek. Liu két arannyal (egy Pekingben, egy Pjongcsangban) és két bronzzal büszkélkedhet, így a jelenleg érvényes, 403 600 forintos átlagbérrel számolva havi több mint 1,2 millió lenne az életjáradéka, a 35 éves korhatárig azonban még 12 éve van a sportolónak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
A téli olimpiák első magyar snowboardosa máris történelmet ír
Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában indulnak az olimpián.

Link másolása

Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja hétfőn indulhat a big air szám selejtezőjében a pekingi téli olimpián.

A sportoló édesapja, Jeremy Kozuback vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy orosz versenyző nem áll rajthoz, míg egy japán sérülés miatt visszalépett, így lánya ott lesz a magyar idő szerint 2.30-kor kezdődő kvalifikációban. A döntőt kedden rendezik a pekingi Big Air Soukangon.

A 17 esztendős snowboardos eredetileg félcsőben szerzett kvótát - ebben a számban 19. lett -, de előtte slopestyle-ban is szerepelhetett, mert egy japán versenyző sérülése miatt bekerült a mezőnybe. Csakhogy a veszélyes pályán csupán néhány órát gyakorolhatott, így aztán múlt szombaton - első magyar pekingi szereplőként - 28. helyen végzett.

Kozuback csütörtökön kapott engedélyt, hogy tartalékként edzhessen a sáncon, így péntektől már ott gyakorolhatott. A hódeszkás sérülések miatt ebben a szezonban kevés big air versenyen indult - pedig ez a kedvenc száma -, legutóbb december elején.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában - slopestyle, félcső, big air - indulnak olimpián. Mindketten Pekingben rajtolnak.

A big air az egyetlen havas szám az olimpián, amelyet nem a hegyekben, hanem a fővárosi Big Air Soukangon, egy használaton kívüli hatalmas gyártelepen felépített ugratón rendeznek.

A versenyzők közel 80 méter magas mesterséges lejtőn csúszhatnak lefelé - valaki előbb lejjebb is jön, hogy ne legyen akkora lendülete -, és a megszerzett lendületből hatalmas ugrást hajtanak végre és közben több trükköt mutatnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
Továbbra is versenyezhet az olimpián a doppingteszten megbukott 15 éves orosz műkorcsolyázó
Kamila Valjeva kedden már jégre is léphet az egyéni versenyben, amelynek komoly esélyese. Doppingügye azonban már most beárnyékolja a teljesítményét.

Link másolása

Folytathatja a versenyzést a pekingi téli olimpián az az orosz műkorcsolyázó, akiről múlt héten derült ki, hogy még tavaly év végén pozitív doppingtesztet produkált - írja a BBC.

A 15 éves Kamila Valjeva még karácsonykor adott mintát, amelynek eredménye február 8-án lett hivatalos, egy nappal azután, hogy a fiatal sportoló megnyerte honfitársaival a műkorcsolyázók csapatversenyét. Az éremátadó ceremóniára éppen az ő doppingügye miatt nem kerülhetett sor, így a csapatverseny végeredménye továbbra sem hivatalos. Valjevát február 8-án ideiglenesen felfüggesztette az Orosz Doppingellenes ügynökség (Rusada), de a speciális helyzet miatt másnap visszavonták ezt a döntést. Az ügyet ugyanis bonyolítja, hogy az orosz lány még 16 éves, így a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (Wada) szabályzata szerint védett személynek minősül. Ez azt jelenti, hogy ha doppingolt is, hivatalosan nem azonosíthatják be, és ha szankcionálják, valószínűleg sokkal enyhébb büntetést kaphat, mintha 16 éven felüli lenne.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Wada és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség fellebbezést nyújtott be a Rusada határozata ellen az ideiglenes felfüggesztés feloldásáról, ezt azonban most a Sportdöntőbíróság elutasította.

Döntésüket azzal indokolták, hogy Valjeva 16 éven aluliként védett személynek számít a Wada Kódex értelmében, és nem ő tehet arról, hogy a pozitív doppingteszt-eredményt a téli olimpia alatt hirdették ki. Utóbbi önmagában is nagy szerepet játszott a döntésükben, mert szerintük súlyos problémák merültek fel a teszteredmény idő előtti bejelentésével kapcsolatban.

A Wada csalódott az ítélet miatt, szerintük a Sportdöntőbíróság nem alkalmazza a Wada Kódexben írtakat, amely nem engedélyezi azt, hogy kivételezzenek védett személyekkel - még kiskorúakkal sem - az ideiglenes felfüggesztések tekintetében. Tara Lipinski amerikai olimpiai bajnok műkorcsolyázó sem ért egyet a döntéssel: "Volt egy pozitív teszt, így szerintem nem is kérdés, hogy nem szabadna engedni őt versenyezni, függetlenül a korától és a teszteredmény közlésének idejétől. Úgy vélem, ez egy állandó heg lesz a sportunkban."

Az Orosz Olimpiai Bizottság és az Orosz Műkorcsolya Szövetség viszont nyilvánvalóan örül annak, hogy 15 éves sztársportolójukat nem függesztik fel. "Nagyon örülök, hogy a józan ész és az igazság győzött" - fogalmazott a szövetség elnöke, Alekszander Gorskov.

A Sportdöntőbíróság döntésének értelmében Valjeva kedden már jégre is léphet műkorcsolya női egyéni versenyében, amelyben aranyesélyesnek számít.

A doppingügye előtt már rekordot döntött azzal, hogy ő lett az első női műkorcsolyázó, aki négyfordulatos ugrást mutatott be olimpián. Kérdés azonban, hogy ha nyer, megkapja-e vajon az aranyérmet, ugyanis eddig a csapatverseny dobogósai sem vehették át érmüket Valjeva ügye miatt. Nem beszélve arról, hogy már így is nagy a felháborodás, hogy a 15 éves lány továbbra is versenyezhet, és ha egyéniben is olimpiai bajnok lenne, még nagyobb botrány lenne.

Az ügy már most is beárnyékolta az idei ötkarikás játékokat több szempontból is. Egyrészt azért, mert egy aranyérmes olimpikon keveredett doppingyügbe, másrészt mert egy 15 éves lányról van szó. Harmadrészt pedig azért, mert ismét egy orosz sportoló bukott le, Oroszországnak ugyanis így is hosszú a bűnlajstroma ezen a téren.

Az orosz sportolók éppen azért nem versenyezhetnek világversenyeken hivatalosan orosz színekben, mert az államilag támogatott doppingprogram miatt megtiltották, hogy Oroszország saját nevén és zászlaja alatt képviseltesse magát nemzetközi sporteseményeken.

A Wada Valjeva pozitív doppingtesztje miatt a környezetében lévőket is megvizsgálja, beleértve az edzőket, az orvosokat és minden más felnőttet is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk