hirdetés

OLIMPIA
A Rovatból
hirdetés

Ne használják az ingyenes óvszereket a sportolók a tokiói olimpián, inkább vigyék haza – kérik a szervezők a járványhelyzet miatt

Az 1988-as szöuli olimpia óta szokás, hogy ingyenes óvszereket osztanak szét a sportolók között, hogy ezzel ösztönözzék őket a biztonságos szexre.

Link másolása

hirdetés

A tokiói olimpia szervezői már többször hangsúlyozták, hogy a járványhelyzet miatt kiemelten figyelnek a biztonságra, ebbe pedig nem fér bele, hogy a sportolók szexeljenek az olimpiai faluban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a héten ismét felhívta arra a figyelmet, hogy az olimpiai falu lakóinak be kell tartani a bevezetett szabályokat, akik azokat megszegik, pénzbírságra vagy akár kizárásra is számíthatnak, írja a Telex a Guardian cikke alapján.

Az 1988-as szöuli olimpia óta szokás, hogy ingyenes óvszereket osztanak szét a sportolók között, hogy ezzel ösztönözzék őket a biztonságos szexre. A tokiói olimpián 160 ezer óvszert terveznek kiosztani. A szervezők a járványhelyzet miatt azonban azt javasolják a sportolóknak, hogy ezúttal inkább vigyék haza a kiosztott óvszereket.

A NOB tervei szerint az olimpiai falu akár 80 százaléka be lehet oltva a július 23-i megnyitóig, emellett azonban számos intézkedést hoztak, hogy biztonságosabbá tegyék az olimpiai játékokat. Például az olimpiai faluban tervezett étkezdét sem valósítják meg. Helyette azt javasolják a sportolóknak, hogy egyedül étkezzenek és aludjanak.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
OLIMPIA
A Rovatból
hirdetés

Sípcsontra ragasztott tapaszokkal trükközhettek a dán kerékpáros versenyzők

Azonnal megindult a találgatás, hogy miért volt rajtuk a hétfői versenyen, és vétettek-e a szabályoknak.

Link másolása

hirdetés

Olimpiai rekorddal értek célba Tokióban hétfőn a dán pályakerékpárosok a 4000 méteres férfi üldözőversenyben. A szaklapok egyből arról kezdtek találgatni, hogy mekkora szerepe lehetett ebben a sportolók sípcsontjaira ragasztott tapaszoknak.

A dán bringások mindkét lábán ugyanis testszínű kineziológiai tapasz volt.

Ezeket sérülések, fájdalmak esetén szokták használni. Most azonban mind a négy sportoló lábán láthatóak voltak a tapaszok, amire azért kicsi az esély, hogy egyszerre kerültek bajba - írja a Telex.hu.

Feltételezések szerint ez a módszer inkább az aerodinamikát segítette, amivel néhány ezredmásodpercet tudtak megspórolni. Korábban ezt még senki nem próbálta, így felmerült a kérdés, hogy szabályos lehet-e a tapaszolás. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályai szerint ugyanis a versenyzők nem viselhetnek olyan dolgot magukon, ami nem ruházat, vagy a védelem célját szolgálja, illetve a testük természetes vonalait sem módosíthatják.

A lap megjegyzi, hogy a nemzetközi szervezet még nem reagált, de a versenyzőkön másnap - kedden - már nem volt tapasz.

Kedden került sor a férfi csapat üldözéses verseny első fordulójára is, amelyben az olasz - új-zélandi párharc hozott hatalmas csatát, végül a nagyot hajrázó európai négyes bizonyult jobbnak kilenc századmásodperccel. Mindkét csapat több mint két másodperccel tekert a dánok számára tavaly világbajnoki címet jelentő 3:44.672 perces időn belül, 3:42.307 perccel az új rekord Simone Consonni, Francesco Lamon, Jonathan Milan és az országúton időfutam-világbajnok Filippo Ganna nevéhez fűződik. A világbajnok dánok és a címvédő britek párharcában egy körrel a négy kilométeres táv vége előtt a dánok utolérték a két társáról leszakadó britet, akit az élen haladó dán bringás hátulról elütött, és mindketten kizuhantak a pályáról - írja az MTI.

hirdetés

VIDEÓ: A balesetről


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
OLIMPIA

„Láttam az örömöt édesanyám arcán is” – mondta az aranyérmes Kopasz Bálint, aki kilencéves kora óta erre a napra készült

Az ezüstérmes Varga Ádám amikor felnézett az eredményjelzőre, először nem is hitte el, amit látott.

Link másolása

hirdetés

A tokiói olimpia keddi versenynapján K-1 1000 méteren aranyérmes Kopasz Bálint akár még három nyári játékokon is részt venne, míg kajakos társa, a versenyszámban mögötte ezüstérmes Varga Ádám a célba érkezést követően először el sem hitte, hogy kettős győzelmet arattak a döntőben.

A 24 éves friss olimpiai bajnok az eredményhirdetés után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt.

"Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna

- mondta Kopasz, aki úgy fogalmazott, a győzelem "óriási öröm és felemelő érzés" a számára.

"Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt" - emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott.

"Nagy köszönet jár nekik, nagyon kitettek magukért, mindent megadtak és biztosítottak ahhoz, hogy ez az eredmény ma megszülethessen" - nyilatkozta Kopasz.

hirdetés

Az újdonsült olimpiai bajnok azt mondta, Európa- és világbajnokként a mostanra elért sikereknél többet már nem is akar, de folytatni akarja a kajakozást és úgy érzi, nyári játékokon még akár háromszor is elindulhat pályafutása során.

"Későn érő típus vagyok, a szervezetem még most is képes a fejlődésre, igaz, ezt 15-16 évesen, amikor sokan lehagytak, még nem igazán értettem. Mostanra viszont már a fájdalomtűrő képességemet is ki tudtam tolni, már nem mondják, hogy női lapáttal evezek, és gyenge a kondícióm ehhez a sportághoz"

- jelentette ki. Hozzátette, öt évvel ezelőtt Rióban még sem mentálisan, sem pedig fizikálisan nem volt ahhoz elég érett, hogy döntőbe jusson, vagy érmet nyerjen.

Varga ezüstérméről azt mondta, örül, hogy nemzetenként ketten indulhattak a versenyszámban, és nagyon felemelő érzés, hogy "egyszerre két ilyen szép magyar siker született".

A 21 esztendős Varga elárulta, a finálés futam előtt már nagyjából eltervezte, hogy mit és hogyan fog csinálni, ezt gyakorolta is, ugyanakkor az elrontott rajt egy kicsit megzavarta.

"Lehet, hogy az én első startom is rossz volt, de engem nem figyelmeztettek. Végig nagyon jó csatát vívtunk, a hajrában éreztem, hogy meglehet az érem" - nyilatkozta a kajakos, aki úgy fogalmazott, ha az olimpia előtt valaki azt mondja neki, hogy bronzérmet nyer, már azt is elfogadta volna.

"Az ezüst még fényesebben csillog, főleg a kettős magyar siker miatt" - tette hozzá, és úgy vélte, Kopaszt most biztosan senki nem tudta volna legyőzni, még akkor sem, ha másképp versenyeznek.

"A célban úgy éreztem, hogy egy kicsit a német előtt értem be, felnéztem a kijelzőre és elkezdtem ordítani, de aztán abbahagytam, mert arra gondoltam, hogy ez nem lehet a miénk, ez biztosan az előző futam eredménye"

- elevenítette fel Varga, jelezve, hogy először nem is hitte el, amit látott.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
OLIMPIA

Olimpiai bajnok Lőrincz Tamás birkózásban a tokiói olimpián

A 77 kilós Lőrincz Tamás a kirgiz Akzsol Mahmudov ellen birkózott az aranyért. A súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza.

Link másolása

hirdetés

A magyarok világklasszisa elszántan vonult be a Makuhari Rendezvényközpont csarnokába, a mérkőzés viszont puhatolózással kezdődött, illetve kétszer is megakadt, mert összefejeltek a felek. Ezt követően a rendkívül dinamikus ázsiai igazolta a hírét, kifejezetten agresszíven, támadó szellemben folytatta a küzdelmet, így másfél perc után elsőként Lőrinczet intették meg (0-1). A parterhelyzetet viszont minden rutinját bevetve védekezte ki, ugyanis néhány másodperc elteltével kiszabadult a fogásból, így állásból folytatódott a harc.

A szünetet követően Lőrincz alaposan meglepte Mahmudovot: jó ütemben nekirontott, és kitolta a szőnyegről (1-1). A döntetlen később szerzett ponttal máris neki volt kedvezőbb, de nem hagyta nyugton az ellenfelét, akit így meg is intettek passzivitásért (2-1).

Ezúttal ugyanakkor a fordított emeléssel próbálkozó Lőrincznek sem sikerült értékelhető akciót bemutatnia. A hátralévő időben állásból teljesen esélytelen volt a kirgiz birkózó, Lőrincz Tamás pedig a magyar szakvezetés hangos visszaszámlálása mellett lett olimpiai bajnok. A ceglédi születésű klasszis hosszú pályafutása legnagyobb győzelmét hatalmas csatakiáltással ünnepelte, majd összeborult az 1988-ban olimpiai bajnok Sike András szövetségi kapitánnyal.

A Szöcsi becenevű birkózó ezt követően a nemzeti lobogót magasba tartva ünnepelt, végül odakocogott a másik szőnyegen felállított dobogóhoz, és megcsókolta a tetejét.

Lőrincz Tamás diadalával nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza.

Fivérével, Viktorral már háromszor - a 2014-es és 2019-es világ-, illetve a 2017-es Európa-bajnokságon - álltak ugyanazon a világversenyen dobogón, olyan viszont még nem volt, hogy mindketten aranyat nyerjenek. Ettől egyetlen meccs, a 87 kilósok szerdai döntője választja el őket.

Magyar birkózó legutóbb 2004-ben nyert olimpiát. Akkor Majoros István diadalmaskodott a kötöttfogásúak 55 kilós kategóriájában. Lőrinczé a magyar birkózás 20. olimpiai aranyérme, egyúttal ő a 19. magyar aranyérmes birkózó a játékok történetében.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
OLIMPIA
A Rovatból
hirdetés

Lőrincz Tamás: „El sem hiszem, ott álltam a dobogó tetején, és itt fogom ezt az érmet”

A birkózó azt mondja, elsősorban testvérének, az egy súlycsoporttal feljebb szintén döntős Viktornak köszöni kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet a tokiói olimpián.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózásban a tokiói olimpián.

A birkózó elsősorban testvérének, az egy súlycsoporttal feljebb szintén döntős Viktornak köszöni kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet a tokiói olimpián.

"El sem hiszem, ott álltam a dobogó tetején és itt fogom ezt az érmet. Rio nem sikerült jól, túl sokat kellett fogynom, de az viselt meg igazán, ami az öcsémmel történt. Ha ő nincs, ez meg sem történik. Ő volt az, aki tovább rugdosott, hogy csináljam tovább, miközben az ő nyakából vették el a bronzot"

- emlékezett vissza az előző olimpián történtekre a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, aki elismerte, nehéz volt megállnia, hogy ne nézze fivére elődöntőjét, de muszáj volt "fókuszban tartania" magát, ezért győzelme után csak egy puszit adott neki.

A döntőről úgy vélekedett, hogy a kirgiz riválisa nekiugrott a meccs elején, és az járt a fejében, ha ezt hat percig végig bírja, akkor nagy gondban lesz, de miután az első parterhelyzetből felálltak, onnantól irányítása alatt tartotta az összecsapást. Úgy vélte, Akzsol Mahmudov, aki Kirgizisztán első ötkarikás aranyáért küzdött, lélekben kicsit feladta a második menetben, legalábbis ő ezt mondogatta, ezzel nyugtatta magát.

hirdetés
"Azt sem tudtam, hol vagyok. Nem is emlékszem a győzelem utáni másodpercekre, csak annyi van meg, hogy Bandi a nyakamban van és eldőlünk"

- utalt az 1988-as, szöuli olimpián aranyérmes Sike András szövetségi kapitányra a Szöcsi becenevű birkózó, aki a menetelése során az elődöntős meccsét tartotta kulcsfontosságúnak.

"Semmire nem emlékszem az elődöntőből, annyira elöntött a sav az utolsó két percre. A győzelem után viszont tudtam, ezen az olimpián engem már nem verhet meg senki".

Arra a felvetésre, hogy ezúttal pályafutása legnagyobb diadalát nem a tőle megszokott virtuóz birkózással érte el, úgy reagált, az elmúlt években sokat fejlődött a taktikai érzéke, amire ebben a korban már szüksége is volt.

"Meg kellett tanulnom, a kevesebb néha több. Az olimpia előtt egy hónappal ráadásul megsérült a bordám, emiatt nem tudtam lent úgy birkózni, ahogy szoktam. Főleg támadásban éreztem ezt, de talán éppen emiatt a lenti védekezésre ezer-kétezer százalékosan koncentráltam, ami az egész olimpián jól ment"

- mondta BHSE 34 éves versenyzője, aki a vegyeszónában többször elérzékenyült, amikor rápillantott a csillogó aranyéremre, melyet Bacsa Pétertől, a magyar szövetség ügyvezető alelnökétől, egyben az ötkarikás játékok birkózótornájának versenyigazgatójától kapott az eredményhirdetésen.

A jövőjét illetően úgy fogalmazott, ez volt az utolsó olimpiája, de most már csak azt várja, hogy családjával ünnepeljen a dunavarsányi "horgászpartin".

A magyar csapat öt éremmel - két-két arannyal és ezüsttel, illetve egy bronzzal - zárta a keddi napot, ilyenre legutóbb a 2004-es, athéni olimpián volt példa augusztus 27-én.

Magyar birkózó legutóbb 2004-ben nyert olimpiát. Akkor Majoros István nyerte meg a kötöttfogásúak 55 kilogrammos kategóriáját. Lőrinczé a magyar birkózás 20. olimpiai aranyérme, egyúttal ő a 19. magyar aranyérmes birkózó a játékok történetében. Ezt a sort szerdán Lőrincz Viktor folytathatja, ugyanis a közép-európai idő szerint 12.30-kor kezdődő programban a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok ukrán Zsan Belenyukkal csap össze az aranyért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: