Úri-muri MINI módra - mindennel szembe megy, amit a márka korábban képviselt
Amikor először megérkezett a Coutryman a MINI kínálatába, sokan fogták a fejüket amiatt, hogy ez a modell alapvetően mindennel szembe megy, amit a márka korábban képviselt. A Coutryman egy mozdulattal lépte át a négyméteres hosszt, ami korábban nem volt jellemző, a második generáció pedig még az első sorozatot is túlnőtte 20 centivel, így már 4,3 méteres lett a kocsi mérete. Ezzel párhuzamosan a tengelytáv 19 centivel, a szélesség minimálisan, 32 milliméterrel gyarapodott. A Countryman pedig ezáltal még nagyobbá vált, nyomaiban sem tartalmaz mini Minis tulajdonságokat, de a közönség mégis nyitott karokkal fogadta az új irányt. A MINI formanyelv visszaköszön a kocsin, bár minden nagyobb méretű, jellegzetes elem az orr részen a fémes körívbe helyezett fényszóró, és a lefelé görbülő légbeömlő. A kocsit műanyag betétek védik a karcolásoktól, utalván arra, hogy a megemelt hasmagasság feljogosítja a Coutrymant a szabadidős használatra, azaz bátran letérhetünk egy-egy földútra, míg a elérjük célunkat.
Az utastér azt a bohókás képet hozza, ami a MINI-nél megszokott, két külön egységből áll össze a műszerfal, középen pedig a navi helyezkedik el, amit egy színváltoztatós fénycsík ölel körbe. A középkonzol bizonyos kapcsolói repülőket idéznek, többek között ettől válik egyedivé a középkonzol. A kocsi kezelhetősége egyszerű, bár a navi néhol túlbonyolított, s nem tudja a telefontükrözést, ami azért a többi márkánál - alacsonyabb katergóriában is - már rendelhető extra. Az anyaghasználat, a kialakítás viszont hibátlan, nehéz fogást találni, s a külső méreteknek köszönhetően belül is kényelmesen ülünk, bár inkább négyszemélyes a gép, a hátul középen helyet foglaló utasunk biztosan nem utazik kellemesen hosszútávon. Jó tulajdonság, hogy a hátsó ülések is sínen csúsznak, így azért van játékterünk a lábtér esetében. A csomagtartó meglepően nagy viszont, alapesetben 450 literes, amit 1390 literre bővíthetünk.
A Coutryman motorkínálatában 116-231 lóerő között válogathatunk, a John Cooper Works felszereltségű tesztautónkban a legerősebb benzinmotor dolgozott. A gyönyörű hangon durrogó kipufogóval szerelt modellben tehát a 350 Nm nyomatékú, kétliteres benzinmotor tette kellemessé a teszthetet, amit egyedül a 10-12 literes tesztfogyasztás árnyalt picit, bár ez a 6,5 másodperces százas sprint során eszébe nem jut az embernek. Az élmény viszont remek, kiválóan mozgatja az erőforrás a relatíve méretes testet, amiben nagy segítségére van a nyolcfokozatú automata, mely precíz, gyors reagálású. A kocsiban három vezetési módozat közül választhatunk, amely természetbarát, normál vagy sport üzemmódban áll rendelkezésünkre. A Countryman futóműve minisen feszes, szóval még véletlenül se számítsunk arra, hogy lágyan elringat minket, viszont biztos útfekvést ad, bár kissé jobban dől, mint például a háromajtós társai. A gyors közlekedéshez az összkerékhajtás is adhat támogatást: alap esetben kizárólag az első kerék hajtott, útviszony vagy szituációtól függően azonban a hátsók is kapnak feladatot.
A Countryman "One" felszereltséggel 8,4 millióról indul, a JCW változat 12 milliónál kezdődik. Az extrák száma szinte korlátlan, ami a költségeket is jelentősen megdobhatja, kérhetünk vezetési segédeszközöket, head-up displayt, panorámatetőt, erősebb hangrendszert és máris százezrekkel ugrik meg az összár. A kocsi azonban remek, jó választás a stílust kedvelő, családos embereknek, vagy azoknak a városi menő arcoknak, akik egyszerűen több holmit szeretnének magukkal vinni egy-egy szingli, bulis hétvégére. Ehhez persze mélyen a zsebbe kell nyúlni, úri muri a méretes MINI.
Adatok
Hengerűrtartalom: 1998 cm3
Teljesítmény: 231 Le/5000
Nyomaték: 350 Nm/1450
Széndioxid kibocsátás: 169 g/km
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,5 s
Végsebesség: 234 km/h
Tesztfogyasztás: 10,8 l/100 km
A modell alapára: 8.416.000 Ft