NÉGYKERÉK

Kalandos, robosztus, sportos a hétvégéken – a legkisebb SEAT SUV, az Arona járt nálunk

A piaci igényeket felismerve az Atecát követően egy újabb SUV-vel lépett piacra a SEAT, az új SEAT Arona immáron Magyarországon is megvásárolható. Az 1.0 literes TSI-vel tettük próbára a kocsit.


Idén már a harmadik új modelljét mutatta be a SEAT: a ráncfelvarrott Leon és az új Ibiza után a SEAT Arona is megérkezett a márkakereskedésekbe, ami az Ateca kistestvéreként erősíti a spanyol márka SUV palettáját. Négyszeresére nőtt 2015 óta ez a szegmens, a SEAT pedig e trendek ismeretében, a növekvő piaci igények miatt fejlesztette az új Aronát, amely a 2017-es Frankfurti Autókiállításon mutatkozott be. A kompakt crossover kategória képviselői alapvetően annak köszönhetik sikerüket, hogy változatos terepviszonyok között is boldogulnak: városban, autópályán, országúton, de az aszfaltútról letérve is jól használhatók. Épp ilyenre tervezték az Aronát is: kompakt méretéből adódóan ötvözi a városi és a szabadidős autók képességeit, amiket városhatáron kívül is kamatoztatni lehet. Az autó 4138 mm hosszú, 1780 mm széles és 1543 mm magas, tehát a méretek alapján is hozza a kompakt kategória adottságait.

Az új SEAT Arona legalább annyira stílusos, tágas, praktikus és kényelmes autó a hétköznapokban, mint amennyire kalandos, robosztus, sportos a hétvégi használat során. A SEAT különleges figyelmet fordított azokra a részletekre, amelyek egyszerűbbé teszik az autózást. A magas üléspozíciónak köszönhetőn kényelmes a ki- és beszállás az autóba, illetve a forgalom is jobban átlátható vezetés közben, az utastér érezhetően a sofőr köré épült. A kompakt külső méreteknek köszönhetően tágas belsőt kínál az Arona, ráadásul a csomagtartója 400 literes, az egyik legnagyobb a kategóriában.

SEAT Arona 049H_HQ SEAT Arona 048H_HQ SEAT Arona 030H_HQ SEAT Arona 028H_HQSEAT Arona 116H_HQ

Az új modellben alkalmazott technológia – legyen szó biztonságról vagy konnektivitásról – eddig alapvetően magasabb kategóriában volt ismert. Ilyen például a Front Assist, amely egy várható ütközés esetén figyelmeztet, s amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, aktiválja a vészféket, hogy a baleset minél kisebb legyen; vagy a hegymenet asszisztens, ami az emelkedőn való elindulást segíti. Továbbá a fáradtságérzékelő rendszer, az eső és fényszóró szenzor, a másodlagos ütközésvédelmi funkció, a hátsó keresztforgalom és holttér figyelő, a parkoló asszisztens, amely párhuzamos és az útra merőleges parkolás esetén is segít, illetve a Stop&Go-val kiegészített, azaz a megállásra és az álló helyzetből elindulásra is képes adaptív sebességtartó automatika.

Konnektivitás és komfort szempontjából olyan információs és szórakoztatórendszerrel rendelkezik az Arona, amely már jól ismert és kedvelt a SEAT más modelljeiben. A kocsiba kérhető kulcs nélküli ajtónyitás és indítás funkció, precíz és magas képminőségű tolatókamera, 8 colos érintőképernyő, GSM jelerősítővel felszerelt, kábel nélküli telefontöltés vagy akár BeatsAudioTM hangrendszer is. Az új SEAT Arona az Apple Car Playen, az Android Autón és a Mirror Link Systemen keresztül mindig „kapcsolódik”, és rendelkezésre áll a saját fejlesztésű SEAT DriveApp applikáció is.

 

Az utóbbi idők legsikerebb időszakát éli a SEAT

A SEAT történetének egyik legsikeresebb időszakát éli, az idei év első nyolc hónapjában már 315 ezer autót értékesített, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, nem mellesleg, ez 2001 óta a legjobb eredménynek számít. A tárgyévben elért forgalomnövekedés az üzleti eredményekben is megjelent 2017 első fél évében. Ebben az időszakban az üzemi eredmény 130 millió euróra gyarapodott, ami 40 százalékkal több 2016-hoz képest. Idén, az első hat hónapban a bevételek 12,7 százalékkal, 5,05 milliárd euróra nőttek. Magyarországon január és október vége közötti időszakban 2 687 gépkocsit adott el a SEAT, ami 6 százalékkal több, mint 2016 hasonló időszakában, s különösen sikeresnek bizonyult a tízedik hónap, amikor 20 százalékkal teljesítette túl a tavalyi évet az értékesítés (2016 októbere: 287 autó, 2017 októbere: 346 autó). A hazai érdeklődők körében a legkeresettebb modell eddig a Leon volt, október végéig 1 706 gépkocsit szállított ki ebből a típusból a márka, ami 14,5 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest. A hazai importőr elmondta, hogy további növekedést vár az új crossover megjelenésétől, amelynek előértékesítése már elkezdődött.

A fejlett technológia mellé igazán vonzó dizájn társul, ráadásul számos módon variálható a kiválasztott modell, amellyel ki lehet hangsúlyozni az autó dinamizmusát, kifinomultságát vagy éppen sportosságát.

SEAT Arona 103H_HQ SEAT Arona 104H_HQ

Az új SEAT Arona a SEAT Ibiza után a második olyan jármű, amely az MQB A0 platformra épült, és kizárólag Spanyolországban, Martonellben, a legnagyobb gyártási kapacitással rendelkező gyárban készül. Az Arona Reference, Style, FR és Xcellence felszereltségi szinten érhető el, a motorkínálatban pedig három benzinmotor és két dízel található. A belépő motornak az 1.0 literes, 95 lóerős TSI számít, amelyhez ötfokozatú kézi sebességváltó tartozik. Ez a motor 115 lóerővel is elérhető, amely már hatsebességes tengelykapcsolóval kapható, de kérhető hétfokozatú, duplakuplungos DSG-váltó is. A benzines csúcsot az új fejlesztésű, négyhengeres, 150 lóerős, 1.5 TSI EVO jelenti. A dízelmotorok sorában a hatékony és megbízható 1.6 literes TDI rendelhető, 95 és 115 lóerős változatban.

Tesztautónkban a 115 lóerős, 1.0 literes TSI dolgozott, s sokak számára meglepő módon kifejezetten jó választásnak bizonyult ez az erőforrás. Ha eltekintünk a háromhengeres motor tipikus, erőteljes hangjától, akkor szinte semmilyen kompromisszumot nem kell kötnünk, egyedül városon kívül érdemes jobban odafigyelni a sebességi fokozatok megválasztásakor.

SEAT Arona 007H_HQ

A SEAT Arona belépő modellje valamivel 4 millió forint alatt indul benzinmotorral, Reference felszereltség esetén, az alap dízel 1,3 millióval kerül többe.

A SEAT Aronával még nem ér véget a márka crossover modelljeinek sora, 2018-ban az Ateca és az Arona mellé ugyanis még egy SUV is érkezik, s ez lesz a jelenlegi kínálat legnagyobb példánya, egyben a márka zászlóshajója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


NÉGYKERÉK
Jön az új rendszám jövő tavasszal, lesz pár változtatás
2022 májusában léphet hatályba a törvény, jövő tavasszal adják ki az új formátumú rendszámokat.


A Magyar Autóklub magazinja, az Autósélet szerint, bár a tervet hivatalosan még nem megerősítették meg, úgy tűnik, hogy jövőre plusz egy betű és a magyar címer is felkerül a rendszámtáblákra. Az újság szerint pár napon belül hivatalosan is bejelentik a változtatást, vele együtt pedig az egyedi, illetve motoros rendszámok sorsát is.

Az Autósélet.hu szerint az újabb változtatás bevezetése elengedhetetlen, mert jelenleg az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk.

Ezután csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, így nemsokára elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítótáblák, ráadásul a veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt.

1990-ben vezeték be a három-három betűből és számból, a magyar trikolórból, illetve egy nagy H betűből álló, korábbi formátumot. Az uniós csatlakozáskor, 2004-ben a H betű kék alapszínű lett, a magyart pedig az Európai Unió zászlajának csillagaira cserélték le - jelenleg is ez a formátum van érvényben.

A változtatás valószínűleg az egyedi és egyéni rendszámokat is érinteni fogja és sokkal több lehetőséget fog biztosítani azok számára, akik ilyet szeretnének igényelni.

Az egyedi rendszám jelenleg 4+2 vagy 5+1-es elosztású, az egyéni pedig szabadon válaszható, 3+3-as elosztású, egyénileg legyártott rendszám. Az előbbiek legyártatása, kiadása és engedélyeztetése 435 000, az utóbbiaké pedig 112 450 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

NÉGYKERÉK
Lélegzetelállító a Kia új sportkombija
Merész formájúra sikeredett a dél-koreai gyártó népszerű modelljének shooting brake változata.


Elmondtuk egyszer, elmondtuk kétszer, s elmondjuk harmadszor is: a KIA felért a nagy nyugat-európai gyártók mezőnyénk szintjére, s erről minden egyes tesztautójával tanúbizonyságot tesz. Az elmúlt tíz évben élmény végig nézni a dél-koreaiak fejlődését, az utóbbi időben pedig már olyan modellekkel léptek piacra, amelyek bármelyik európai autóval felvehetik a versenyt, amely talán annak is köszönhető, hogy modellek tervezése és fejlesztése is Európában zajlott.

Ha az előző KIA Ceed kapcsán még páran kételkedtek volna ebben, a harmadik generációs változat egyértelműsítette: kinézetre, vezetési élményre, biztonsági megoldásokat tekintve kiváló alternatíva az alsó-középkategóriás autó. Ráadásul már nemcsak egy-egy változattal, hanem változatok sorával készül a gyártó, igyekeznek egyre jobban szegmentálni tehát ők is a kínálatot, amely abból is látszik, hogy klasszikus ötajtós és a kombi mellett további kettő: egy csapott hátú kombi (shooting brake) és egy terepesített változat is kapható a modellből.

Ezúttal a csapott fenekű kombi, a ProCeed járt nálunk, amely a Stinger után az egyik legszebb példány a KIA kínálatában. A shooting brake modellek egyre inkább népszerűek a piacon, legfőképp a prémium szegmensben, éppen ezért bátor húzás volt a Kiatól, hogy ők is beléptek e területre. De milyen jól tették! A ProCeed – főleg a GT változatban – igencsak merész formát, és az alap kombihoz képest sportosabb arányokat kapott. Kicsit alacsonyabb, és alacsonyabban is fekszik, továbbá valamivel hosszabb a klasszikus kombinál, ám tengelytávolsága a megegyező padlólemeznek köszönhetően változatlan.

Az utastér egy alsó-középkategóriás autó méreteivel bír, két gyerekkel, sok holmival relatíve szűk a mozgástér, amin az 594 literes csomagtartó sem segít, mert a csapott formának köszönhetően a felső szekciója nem igazán jól pakolható. Persze a kényszer nagy úr, befér végül minden a vidéki utunk előtt, de azért megnyugvással konstatáltuk azt, hogy csak egy hosszúhétvégére utazunk, s nem volt szükség nagyobb bőröndökre. A fejtér alacsony, 178 centiméteres magasságom ellenére, teljesen leengedett ülés mellett többször ért hozzá a vaxos hajam a plafonhoz, s aki – hozzám hasonlóan – szereti precízen rögzíteni a haját, az tudja, hogy ez alapvetően idegesítő tud lenni. A kilátásban ez viszont egyáltalán nem zavaró, átlagos holttérrel kell számolni.

A külső formavilág mellett a belső ergonómia is rengeteget fejlődött, kiváló a KIA ProCeed műszerfalának kialakítása: minden jól átgondolt, vezetőbarát. A műszeregységek modern kinézetűek, a menürendszer egyszerűen kezelhető, továbbá az anyagok is magas minőséget képviselnek. Az alapáras ’lebegő’ kijelzős infotainment elérhető audio rendszeres 7.0 colos vagy navigációt futtató 8.0 colos érintőképernyős kivitelben is. A rendszer képes teljes okostelefonos integrációra Apple CarPlay és Android Auto programokkal.

Vásárolható nagy zenei teljesítményű JBL Premium hangrendszer, az MP3 fájlokat helyreállító legmodernebb Clari-Fi technológiával. Sztenderd tartozék az okostelefonok teljes körű Bluetooth integrációja, az automata világításkapcsoló és a kulcs nélkül kezelhető zár is. Elérhető a fűtött szélvédő, amely szinte észrevehetetlen fűtőszálakkal melegíti az üveget, így a hideg, téli hónapokban csupán egy gombnyomás a jég olvasztása. A vezeték nélküli telefontöltő, a fűthető első és hátsó ülések szintén rendelhetők, az ülésszellőzés pedig a Proceed GT Line esetében érhető el.

A hat légzsák mellett fejlett vezetősegédek is növelik az utasok biztonságát, aktív biztonsági rendszerekkel az ütközések elkerülése érdekében. Az alapvető biztonsági technológiák magukba foglalják a távfény asszisztenst, a fáradtságérzékelőt, és a sávtartót/sávelhagyásra figyelmeztetőt, ráfutásgátlóval.

A legerősebb ProCeedben egy 1.6-os, 204 lóerős benzinmotor dolgozott, amely 265 newtonméteres nyomatékával kellő erőt biztosított a dinamikus autózáshoz, főleg úgy, hogy maximális nyomatékát már 1500-as fordulaton leadta. Sport üzemmódban ráadásul még kellemes hanggal is társult a teljesítmény, így elindulás előtt érdemes a start gomb után ezt a kapcsolót is aktiválnunk. A kocsi étvágya ezzel a motorral városban igencsak magas volt, nehezen vittük 11 liter alá, és városon kívül is 8,6 liter körül mozgott az átlag, amely még megpakolva is magasnak mondható, főleg nyugodt tempójú autózás mellett. A tesztautónkban egy hétfokozatú váltó gondoskodott a sebességek kapcsolásáról, amely kellemesen, észrevehetetlenül tette a dolgát.

A ProCeed 1.0 literes benzinmotorral 6,5 millió forintról indul, az 1.4-es turbós változat alapára 7,2 , a 1.6-os dízelé 7,65 millió forint, míg a nálunk járt csúcskategóriás GT-modell alapesetben is 9,25 milliót kóstál. A tesztautónk persze jóval túllépte ezt az árat, bár abban napfénytető, nagy navi és számos vezetéstechnikai asszisztens rendszer is volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


NÉGYKERÉK
A Rovatból
Feltűnő jelenség a Mazda3, sportos, ám mégis elegáns
A japán autók általában diszkrétek. Ez az állítás egészen pontosan addig igaz, amíg meglátjuk a 3-as Mazdát.


Los Angelesben mutatkozott be 2018-ban a negyedik generációs Mazda3, a modellsorozatból a 2003-as megjelenése óta összesen több mint hatmillió fogyott. Az alsó-középkategóriás autó globálisan járult hozzá a márka növekedéséhez és komoly perspektívát teremtett a Mazda üzleti lehetőségeinek is. Pedig nem egy könnyű mezőny a 3-as Mazdáé, olyan versenytársakkal kell felvenni a versenyt, mint például a Golf, a Focus vagy az Astra. A japán mérnökök kiválóan felismerték azt, hogy csak egy egyedi modellel van esélyük erre, amit a „KODO” (japánul: „a mozgás lelke”) formanyelvvel kiválóan megtaláltak 2013-ban. A „KODO” inspirációját a gepárd kecses ereje és fürgesége nyújtotta, amelyet tovább finomítottak az elmúlt 6-7 év során, a hullámzó éleket egyenesebb vonalak váltották.

A végeredmény szinte mindegyik kategóriában egy kifejezetten sportos, ám mégis elegáns, szép forma, amely még gazdagabb vonalvezetéssel fejezi ki az életre valóságot, a vitalitást a korábbi generációs „KODO” modellekhez képest. A Mazda3 esetében a front részen a méretes légbeömlők és a morcosra húzott, vad lámpatestek dominánsak, oldalnézetből a hosszúra nyújtott orr a különleges, hátul pedig a sportautós formavilágtól egyedi a kocsi.

A Mazda3 hosszában és szélességében nem változott, azonban a negyedik generációs modell magassága 1,5 centit csökkent, tengelytávolsága viszont 2,5 centit nőtt, ezek összessége egy áramvonalasabb formát és a korábbinál valamivel nagyobb utasteret eredményezett.

A belső rendkívül letisztult, jó értelembe véve egyszerű, az anyaghasználat nagyon jó minőségű, magasabb kategóriában is megállná a helyét. A digitális műszeregységek rajzolata a Mazda korábbi klasszikus óráit idézik. A középkonzolon minimalizálták a kapcsolók számát, a klímavezérlésen kívül mindent a központi kijelzőn állíthatunk, érintőképernyővel vagy a váltó melletti tekerőgombbal. A felület kezelése egyébként nagyon gyorsan megtanulható, ésszerű a menürendszer, jó a felépítés.

Az utastérben a helykínálat is fontos szempont, amelyből a 3-as nem áll rosszul, persze azért ne számítsunk családi autós dimenziókra. A csomagtartó alaphelyzetben 358 literes, a perem miatt kicsit magasról pakolható.

A motorkínálat igencsak szűkös, összesen három változat konfigurálható, de ez hűen tükrözi azt a trendet, amely a közeljövőben várható: szűkülni fog a választék motor és felszereltség szempontjából, amely gazdaságossági okokból a gyártók túléléséhez szükséges. A Mazda3 esetében a CORE és PLUS felszereltségen egy 2.0 literes, 122 lóerős benzines és egy 1.8-as dízel áll rendelkezésre, amelyek kérhetőek automataváltóval is, míg a GT és a GT PLUS felszereltségeknél kizárólag a 132 lóerős benzinest rendelhetjük, automata váltóval vagy a továbbra is tökéletesen kezelhető, 6-fokozatú kézi kapcsolóval, továbbá igény esetén összkerékhajtással. A kisebbik benzines már hengerlekapcsolással működik és kapott egy 24 voltos lágy hibridrendszert is, amelynek köszönhetően már városban is beéri 6 liter körüli fogyasztással. A 122 lóerős erőforrás nem egy izomgép, a 100 km/órás sebességet 10,2 másodperc alatt éri el, de egyedi élmény a sok turbós erőforrás mellett egy szívóbenzines motor, amely maximális nyomatékát 4000-es fordulaton adja le, így imádja, ha pörgetik, s akkor már a dinamikája is érzékelhető.

A Mazda3 alapfelszereltséggel valamivel 7 millió fölött indul, ám már ezen a szinten is egy jól felszerelt modellt vihetünk haza, benne LED-lámpával, számos asszisztens rendszerrel, hátsó tolatóradarral és 8 hangszórós multimédiával. A belépő dízel közel 700 ezerrel, a GT felszereltségű, erősebb benzines pedig 1 millióval kerül többe. A CORE, a CORE PLUS, a GT és a GT PLUS felszereltség mellett négy kiegészítő, beszédes elnevezésű csomaggal (Sound, Style, Luxury, Safety) vértezhetjük fel a kocsit, de a maximális ár így is megáll 12 millió forint alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


NÉGYKERÉK
Tömeges visszahívás a magyar Suzukiknál – hibás alkatrészek miatt kerültek bajba a Vitara és S-Cross tulajdonosok
Az üzemanyagpárát megkötő EVAP-tartály a hibás. Egyelőre azonban még várni kell a javításra, mert nincs megfelelő pótalkatrésze a gyárnak.


Komoly visszahívási kampányt indított a Magyar Suzuki Zrt. a 2019 óta gyártott Vitara és S-Cross modellek esetében, miután hibát találtak a járművek párolgásszabályozó rendszerében (EVAP-tartály). Ez a rendszer felel azért, hogy a kipufogógázokból származó üzemanyagpára ne kerüljön a környezetbe. Az EVAP rendszer ezt a gőzt egy széntartályba zárja, majd a motor üzemanyagként való felhasználására visszavezeti, így akadályozva meg a környezet szennyezésétA Pénzcentrum egyik olvasója is értesítést kapott arról, hogy autója érintett lehet a problémában. Az értesítés szerint a hibás alkatrész miatt

„fennáll a párolgó üzemanyag légkörbe jutásának lehetősége, ami a vonatkozó előírásoknak való nem megfelelőséget eredményezhet.”

A probléma az EVAP-tartály belsejében keletkező légrés miatt alakulhat ki, ami csökkentheti a rendszer hatékonyságát. A hiba miatt a Suzuki több tízezer autót hívhat vissza, bár a pontos számot egyelőre nem közölték. Tekintettel arra, hogy ez a két modell évek óta vezeti a hazai eladási listákat,

az érintett járművek száma jelentős lehet.

A visszahívás ugyan már szerepel az Európai Bizottság adatbázisában, de az autótulajdonosoknak még várniuk kell a javításra. A Suzuki ugyanis még nem rendelkezik a szükséges pótalkatrészekkel. „A javításhoz szükséges alkatrész még nem áll rendelkezésre, beszerzése érdekében a Magyar Suzuki Zrt. mindent megtesz” – áll a levélben, amelyet a Pénzcentrum olvasója kapott.

A visszahívás az alábbi gyártási időszakokban készült modelleket érinti:

- **SX4/S-Cross:** 2019.09.05. – 2024.09.05.

- **Vitara:** 2019.03.09. – 2024.05.24.

A bizottsági kiadvány szerint a problémát először Hollandiában észlelték, és az autók jelenlegi állapotukban nem felelnek meg a gépjárművek jóváhagyásáról szóló rendeletnek. Az autótulajdonosokat újabb értesítéssel fogják tájékoztatni arról, mikor vihetik autóikat a szervizbe a hiba ingyenes kijavítására. Az érintetteknek addig is érdemes fokozott figyelemmel kísérni a fejleményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: