Kabrió és SUV egyben? A Land Rover érdekeset dobott!
Kabrió SUV? Ki gondolta volna, hogy pont a Land Rover szánja rá magát erre az unikális megoldásra. Igaz, hogy nem teljesen egyedi az ötlet, hiszen a Nissan a Muranoból már gyártott hasonlót, de a 2014-ben bemutatott gép egész hamar parkoló pályára került az alacsony érdeklődés miatt. Egy kabrió SUV ugyanis tényleg kuriózum, márpedig ezzel csak egy olyan márka lehet sikeres, amely a prémium vásárlókat célozza, hiszen ilyesfajta egyedi gépet leginkább olyan engedhet meg magának, aki egyrészt szeretne kitűnni a forgalomból, másrészt pedig megteheti, hogy egy legfeljebb - szűkösen - négy főre kapacitált kocsit vásároljon, amolyan hétvégi autónak. A Nissan SUV kabriója annak idején érzésem szerint ezért nem lehetett igazán sikeres, mert a márka nem a prémium szegmensben játszik, leszámítva mondjuk a 370Z-t és a GT-R-t. De ez a két modell egyébként is más tészta.
Szóval nézzük a Land Rover receptjét: adott egy nagyon vagány SUV, - jelen esetben a Range Rover Evoque -, amely három vagy ötajtós variációban kapható, s alapvetően a sportos, fiatalos, ámde tehetős célközönség számára lehet érdekes. Itt jönnek képbe a márka mérnökei, akik felismerik, hogy ezen a szabadidőautós hangulaton lehet csavarni még egyet, azáltal, hogy ledobják a kocsi tetejét. A háromajtós változatra esett a választás, ebből a kasztniból faragott kabriót a vállalat, amely azért minimálisan korlátozza az autó használhatóságát. Gyerekkel legalábbis nehézkes a mindennapi autózás, feltéve, hogy nem állandóan nyitott tetővel utazunk, ugyanis a hátsó üléssorba nem könnyű a bejutás, ahol valljuk meg, igencsak szűkös a helykínálat is - felnőtteknek legalábbis biztosan. A csomagtartó szintén kicsi, mindössze 251 literes, ám ez legalább nyitott tetővel is rendelkezésre áll.
De visszatérve még a formára: kétségtelen, hogy kifejezetten jól sikerült a vászontetős Evoque, ráadásul a tesztautónk narancssárga színe csak erősítette a gép egyediségét, amire a forgalom állandóan érdeklődően reagált. Még a Porschéban, 5-ös BMW-ben, A6-os Audiban utazók is csodálkozó közönségnek bizonyultak a városi forgalomban.
Az utastérbe magasra kell szállunk, a kocsi vaskosabb hatást kelt egy átlag kabrióhoz képest. Az egész teszthét során egyébként ezt volt a legfurcsább megemészteni, hogy egy masszív, alapvetően azért testes autóból próbál könnyed négykerekűvé válni az Evoque. A tető 48 kilométer/órás sebességig nyitható, és mindössze 18 másodpercig tart a teljes nyitási manőver.
A belsőben rengeteg bőrfelület fogad minket, így az ülések is bőrrel borítottak (elől fűthetőek, szellőztethetőek), a műszerfal analóg órája meglepően egyszerű megoldás, de a kezelőszerveket sem bonyolították túl, egyedül a sebességváltó kapcsolója fura elsőre, egy tekerő gombbal állíthatjuk ugyanis a kívánt fokozatot. A navi jól használható, gyorsan reagál a 10 colos kijelző, amin számtalan funkciót állíthatunk, így például az ülésfűtést, a kocsi hangulatvilágítását, az ülések masszázs funkcióját, és itt látjuk a 360 fokos tolatókamera képét is, ami vontatmány esetén segíti a manővert.
Az Evoque Convertible két dízel (150, 180 Le) és egy benzines motorral (240 Le) rendelhető, tesztautónkban a nagyobbik dízel dolgozott, amely kellemes, ám nem aszfalt szaggató partner a kocsiban, ami annak is köszönhető, hogy a kabrió összsúlya meghaladja a két tonnát. Az erőátvitelről egy 9 fokozatú automata gondoskodik, amely nyugodt használat mellett tökéletesen kapcsol, de azért bizonyos helyzetekben szüksége van pár másodperces gondolkodási időre. A kocsi rugózás pedig igencsak kényelmes, a terepjárós adottságok érezhetőek, bár senki ne gondolja, hogy bárki ezzel a géppel elhagyja majd az aszfalt utat - az összkerékhajtás ellenére sem-, legfeljebb a tóig vezető bekötő út erejéig, ahol aztán lecsatolja a gép mögül az utánfutót, s a vízbe engedi a rajta vontatott kishajót.
Végezetül nézzük az árakat: míg az alapváltozatnak számító, háromajtós modell 11.224.920 forintról indul, addig a Convertible belépő változata 15.112.440 forintot kóstál.
Egy videó az autóról:
Adatok
Hengerűrtartalom: 1999 cm3
Teljesítmény: 132 kW (180 Le)/4000
Nyomaték: 430 Nm/1750
Széndioxid kibocsátás: 149 g/km
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,3 s
Végsebesség: 195 km/h
Tesztfogyasztás: 9,3 l/100 km
A modell alapára: 15.112.440 Ft