Íme a legzöldebb európai Ford
Napjainkban presztízskérdés, hogy melyik gyártó rendelkezik teljesen vagy félig elektromos hajtású autóval. Fejtegettük már, így most nem merülök el mélyen a témában: jelenleg ez tűnik a legkézzelfoghatóbb alternatívának, ha már a hagyományos üzemanyagok nem lesznek elérhetők, vagy a környezetvédelem azt diktálja, hogy tisztább üzemre van szükség. Az autógyártók nagy része euró milliókat költ fejlesztésekre, de nincs az az autós szakember, aki biztosan meg tudná jósolni, hogy ez lesz-e a jövő megoldása. Ezúttal a Ford hibrid Mondeóját vezettük, mely a márkán belül a technológia úttörőjeként kapható, a Ford ugyanis első alkalommal gyártott ilyen járművet.
Az ötödik generációs Mondeo 2014-ben mutatkozott be a nagyközönségnek, és rövid idő alatt nagyon népszerű lett legfőképp a céges vásárlók körében. Ami valahol érthető: hiszen túlzás nélkül ez a Mondeo a valaha készült legszebb példány: vonalvezetése rendkívül sportos, de egyben elegáns is. Persze fel kellett venni a kesztyűt a konkurensekkel: a Passat, az Insignia, a 6-os Mazda és a Superb is komoly ellenfél, ráadásul befutott időközben a Renault Talisman is, ami szintén sok borsot törhet a versenytársak orra alá. Ezek közül egyébként egyedül a Passat érhető el hibrid motorral - GTE megjelöléssel -, így a Mondeo mellett kizárólag a wolfsburgiak felső-középkategóriás modellje nyújt ebben a spektrumban alternatívát.
De vissza a Mondeóhoz: az utastér a korábbi modellhez képest előnyére változott, immáron elegánsabb a belső kialakítás. De az anyaghasználatot még érheti kritika, a középkonzolon például feltűnően sok a kemény műanyag. Az alap Mondeo műszerfalához képest a hibridé jóval egyszerűbb, a Passattal összehasonlítva jelentős a lemaradás.
A középső analóg óra puritán, az őt körbevevő digitális kijelzők pedig igencsak maradiak. Az alapfunkciók mellett ezek nyújtanak egyébként vezetéstechnikai tanácsot, segítségükkel könnyebben autózunk takarékosan. A beltér helykínálata bőséges, a csomagtér az akkumulátoroktól lépcsőzetes elrendezésű: míg az alapmodellbe 550 litert pakolhatunk, a hibrid csomagtartója mindössze 383 literes. Kialakítása miatt nehézkes nagyobb csomagokat elhelyezünk, ráadásul ez a változat kizárólag négyajtós kasztnival vehető, szóval a szűk nyílás tovább nehezíti a pakolást.
Miután ráadtuk a gyújtás, csak egy zöld ikon jelzi, hogy a motor üzemkész: induláskor ugyanis még nem kapcsol be a benzinmotor, készenlétben áll. Ez a hibrid csak rövid távon képes teljesen elektromosan mozgatni az autót - ezért nem is jár neki zöld rendszám -, olyankor nagyon csöndes, szinte észrevehetetlenül dolgozik. De nézzük, hogyan működik a rendszer. Van egyszer egy 2.0 literes, szívó benzinmotorunk, ami a Ford saját fejlesztése. Az elektromotor és a rendszer azonban a Toyotáé, a Ford ugyanis majd két tucatnyi hibrid technológiával kapcsolatos szabadalmat vásárolt meg a japán gyártótól. A belső égésű motor önmagában 143 lóerős, az elektromotorral együtt a kombinált teljesítmény 187 lóerőre adódik össze.
A két motor fokozatmentes váltóval viszi át az erőt az aszfaltra, ami elsőre igencsak szokatlan lehet azoknak, akik még nem vezettek ilyen tengelykapcsolóval rendelkező autót. Nagyobb gázadáskor ugyanis a motor felbőg, s szinten tartva az ordítást gyorsul, mindezt teszi úgy, hogy érzésre nem történik sok minden. Persze 9,3 másodperc alatt azért elérünk százra, így a menetdinamikára nem lehet panasz, főleg annak tudatában, hogy egy bő másfél tonnás autóban ülünk. A fogyasztásunk azonban dicsérendő: egy hét alatt 5-6 liter között mozgott a kocsi étvágya. A ballonos gumiknak és a futóművek viselkedésének köszönhetően a menetkomfort hibátlan, könnyedén veszi a kocsi a hazai utak sármosnak mondható hibáit.
Az új Mondeo biztonságtechnikai szempontból sokat fejlődött, hasznos társ a belvárosi közlekedésben a koccanás gátló, amely veszély esetén 40 alatti sebességnél önműködően vészfékez. Az ütközés-megelőzés először piros fények felvillantásával jelzi a túl csekély követési távolságot. Felárért holttérfigyelés, fáradásérzékelés, sávelhagyásra figyelmeztető és sávtartó berendezés teszi biztonságosabbá a vezetést. A hibrid Mondeo alapfelszereltsége a sok földi jóval ellátott Titanium fölött van, és a maga 10 millió forintos induló ára relatíve jónak számít.
Teljesítmény: 140 kW (187 LE)
Nyomaték: 173 Nm
Széndioxid kibocsátás: 99 g/km
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,2 s
Végsebesség: 187 km/h
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
A modell alapára: 8.440.000 Ft