Durván beleszorít minket az ülésbe – íme a BMW4 Gran Coupé
Sportos autókért nem igazán kell a szomszédba mennie a BMW-nek, már az alapmodellek is hordoznak magunkban ízig-vérig dinamikus vonásokat. De szeretik fűszerezni a bajorok az egyébként is jól ízesített gépeket, s a hagyományos limuzinok közé, minden méretben beékeltek egy-egy résmodellt. A 3-as és az 5-ös közé érkezett a 4-es modell még 2013-ban, amely azóta három modellvariációban: Coupé, Cabrio és Gran Coupé formában érhető el. A piac rövid idő alatt visszaigazolta a márka törekvését, hiszen világszerte már 400.000-nél több példányt értékesítettek a résmodellből.
Tavaly megújult a 4-es sorozat, melyet a korábbinál még karakteresebb kiállással és továbbfejlesztett futóművel lehet megvásárolni. A trióból a Gran Coupé járt nálunk. A leköszönő modellév xenon fényszóróit vadonatúj stílusú, dupla-LED technológiás megoldás váltotta, a modellsorozat átfogó alapfelszereltsége pedig LED-es első ködlámpával bővült. A BMW 4-es sorozatban most először már LED-es hátsó lámpákat is konfigurálhatunk, az átdolgozott légbeömlők, a hátsó lökhárító új betétje és a különböző felszereltségi csomagok egyedi karosszéria-kiegészítői a korábbinál is elegánsabb és sportosabb külsőt varázsolnak a gépnek. Új karosszéria fények is érkeztek az új modellhez: kizárólag ehhez a sorozathoz érhetőek el a versenykék- és narancsmetál színek.
Az utastérben vadonatúj betétek, magasfényű fekete középkonzol és króm kiegészítők fokozzák a prémium hangulatot, ami egyébként hozza a BMW-nél megszokott magas minőséget. Új navigációt és műszerfal kijelzőket rajzoltak az új szériának, a menürendszer pedig felhasználóbarát fejlesztéseket kapott, azonban érdekes, hogy lassan egyedüliként még nincs Apple CarPlay, sem AndroidAuto alkalmazás, így csak BMW módra tudjuk átvinni a fontosabb telefon funkciókat az autóra. Az opcionális extrafelszereltségek kínálatába a felsőbb modellsorozatokban korábban bemutatott digitális műszerfal-kijelző is megérkezett, amely a Driving Experience Control vezetési élménykapcsoló aktuális állása szerint (ECO PRO, COMFORT vagy SPORT) változtatja a digitális műszerfal tartalmát, elrendezését és árnyalatát. Essen szó a helykínálatról is: a kupé forma szűkös helyet szab a fejünknek, azonban a lábtérre nem lehet panaszunk, kényelmesen utazunk négy utassal, a Gran Coupé estében rendelkezésre álló hátsó ajtóknak köszönhetően pedig hátra is könnyű a beszállás.
Az új BMW 4-es sorozat benzinmotorjai és négyhengeres dízelmotorjai egytől egyig a BMW Efficient Dynamics stratégia erőforrás-családjának tagjai, amelyekben a BMW TwinPower Turbo turbófeltöltésű technológia dolgozik. A bajor prémiumgyártó ügyfelei a 4-es BMW motorházteteje alá karosszériaváltozattól függetlenül háromféle benzines, illetve háromféle dízelüzemű szív közül választhatnak. A BMW 4-es sorozat benzinmotorjainak ereje 184-től 326 lóerőig terjednek, míg a dízelmotorok palettája eközben 190-313 lóerő között mozog. A BMW 4-es Gran Coupé a belépő szintű dízelmotorral is elérhető: a BMW 418d maximális teljesítménye 150 lóerő. A kocsikat opcionális BMW xDrive intelligens összkerékhajtással is rendelhetjük, de akad olyan modell is, ahol az az alapfelszereltség részét képezi.
Mivel a 430d járt nálunk, így a kínálat középmezőnyében található, 3.0 literes, 258 lóerős dízelt hajthattuk meg, amely amellett, hogy relatíve kedvező fogyasztást biztosít autópályán, rendkívül dinamikus, az 1500-as fordulattól rendelkezésre álló 560 Nm nyomaték meghatározó erővel szorít minket az ülésbe egy intenzívebb gyorsítás során, amit az 5,6 másodperces gyorsulás is alátámaszt. Ehhez a motorhoz az opcionálisan rendelhető 8 fokozatú automata sportváltó kapcsolódott, amely érzékelhetetlenül tette hozzá a maga részét a tempós autózáshoz. Az optimális erőleadás érdekében a váltó mindig ideális fordulatszámon tartja a motort, így a zajhatás is csökken. A nyolcadik fokozatban nagy sebesség mellett már kevesebbet forog a motor, melynek köszönhetően csökken az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás.
Még feszesebb hangolású futóművet kapott az új 4-es, amely minden korábbinál sportosabb vezethetőséget és változatlanul kényelmes menetkomfortot kínál. A futómű továbbfejlesztésének köszönhetően a BMW 4-es sorozat oldal- és hosszirányú agilitása is javul, a jármű terheltségétől függetlenül.
A BMW 4-es sorozata 15 millióról indul, a határ persze ezúttal is a csillagos ég, ami tesztautónk esetében is megmutatkozott: egy felextrázott rétegmodellért 25 millió forintot kér a BMW.
Egy videó az autóról:
Adatok
Hengerűrtartalom: 2993 cm3
Teljesítmény: 190 kW (258 LE)/4000
Nyomaték: 560 Nm/1500-3000
Széndioxid kibocsátás: 139/ g/km
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,6 s
Végsebesség: 250 km/h
Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km