A fekete lovag mindössze 3360 példányban kapható speciális kiadás
Azt gondolhatnánk, hogy a Nissan Qashqairól több bőrt már nehéz lenne lehúzni, ugyanis a második generációs modell immáron négy éve kapható. A Nissan azonban a kocsi életciklusának második felében állt elő a Black Edition változattal, amely egy igazán jól felszerelt, s mindössze 3360 példányban kapható speciális kiadás. Európa legnagyobb számban eladott modellje kiváló alternatívát nyújt a szegmensben, melynek éppen ezért összehasonlítási alapjául is szolgál. A kocsi alapesetben is jellegzetes megjelenésű, de első benyomásra nem mondható igazán sportosnak.
A Black Editiont látva azonban ismét beigazolódott az állítás, miszerint egy szép kerék jelentősen át tudja szabni egy autó stílusát. Ehhez a felszereltséghez egy fekete, 19 colos felni jár, ami teljesen átrajzolja Qashqai karakterét, és jóval vagányabb megjelenést kölcsönöz neki, s ez a szín remekül passzol a gyöngyházfeketére fújt karosszériához. A sportos külsőt erősíti még a hátsó ablaksötétítés is, valamint látványos kiegészítő az első és hátsó lökhárítón megjelenő ezüst színű kopásgátló felület.
Az utastérbe lépve Black Edition felirat fogad minket az ajtóküszöbön, de a hagyományos belsőhöz képest sok újdonságot nem kapunk, egyedül a felszereltségi szinthez járó méretes panorámatető ad más hangulatot. Ha már felszereltség: ez a csomag tartalmaz mindent, amit a magasan extrázott Tekna szint ad, így például a Nissan Connect Infotainment rendszert, amihez egy 7 colos érintőképernyős navi jár, valamint a 360 fokos tolatókamera, ami a parkolásnál lehet hasznos. Már amennyiben bele tudjuk magunkat helyezni a kissé torz kép által nyújtott pozícióba. A navi egyébként az utóbbi idők tán egyik legjobban használható egysége, s összességében sem lehet panaszunk a kocsi kezelhetőségére. A vezetői utas pozíció az átlagnál magasabb, kényelmesen belátjuk a forgalmat, a helykínálat pedig SUV-hez mérten bőséges: elől-hátul, s még relatíve a csomagtartóban is nagy a tér. Ez utóbbi 410 liternyi holmit képes elnyelni.
A Black Edition Qashqai a 110 és 130 lóerős dCi dízelmotorral kérhető, a nagyobb erőforrás mellé rendelhetünk CVT fokozatmentes automata váltót és összkerékhajtást is. A teszthét során az összkerekes, 130 lóerős változatot vezettük, az első kerekeken hajtva kellemes benyomást tett ránk a 320 Nm nyomatékkal bíró dízel. Összkerékhajtásra kapcsolva azonban már kissé lomhább volt a kocsi, persze a csúszós, téli utakon nem volt szükségünk arra, hogy folyamatosan nyomatékcsúcson autózva, dinamikusan utazzunk. A kocsi rugózása egyébként a nagy felnik ellenére is kellemes volt, a hatfokozatú váltó pedig Nissanosan precíznek bizonyult.
Ez a modellváltozat kedvezményes áron jelenleg 8,3 millió forintért vásárolható meg alaphangon, a nálunk járt összkerekes dízel 9,6 milliót kóstál. A Black Edition persze ezért az árért mindegyik asszisztens rendszert biztosítja számunkra: közúti jelzésfelismerő, automata vészfékező rendszer, sávelhagyás-jelzés, automata távolsági-fényszóró kapcsolás, első és hátsó parkolószenzor , automatikusan sötétedő belső tükör, Aktív Biztonsági Pajzs, intelligens parkolóasszisztens, holttér figyelés, mozgó tárgy észlelés és éberségfigyelő rendszer is jár.
Videó az autóról:
Adatok
Hengerűrtartalom: 1598 cm3
Teljesítmény: 96 kW (130 LE)/4000
Nyomaték: 320 Nm/1750
Széndioxid kibocsátás: 129-133 g/km
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,5 s
Végsebesség: 190 km/h
Tesztfogyasztás: 8,7 l/100 km
A modell alapára: 8.964.000 Ft