Városliget - amilyen volt és amilyen lehetne
A másik két fő témakör is e célokat szolgálja háttérinformációkkal, a múlt és jelen figyelemre méltó embereinek, helyeinek és történéseinek bemutatására, az emlékek megőrzésére.
Városligeti körsétánk során olyan kisebb, vagy kevéssé ismert helyeket szeretnék bemutatni, amelyekben lelkes és hozzáértő vendéglősök voltak. Mi sem bizonyítja jobban a vendéglátók rátermettségét, mint a vendégek elégedettsége, ami a bemutatott képek nagy részén jól látható.
A kiválasztás természetesen nem volt egyszerű – mivel a Városliget olyan változatosságot mutatott a huszadik század elején, mintha a vendéglátás teljes repertoárját kívánná bemutatni a kocsmáktól a főúri Klubokig. A ma is ismert, és sokszor emlegetetteken kívül például a Pálmaliget, a Hungária kert, a Japán kert, a Gregorits vendéglő, a Kék Hordó, a Fővárosi Pavilon stb.
1. a "ligetszéle" a Stefánia, az Erzsébet királyné és az Aréna út vendéglői;
2. a belső területek vendéglői;
3. a mutatványos bódék környéke, Ős-Budavára és az Angol park - a büféktől az Alpesi Falu vendéglátói kombinátig;
4. a kiállítások és vásárok időszakának alkalmi csárdái és kertvendéglői.
Most mindebből választok néhányat, fájó szívvel félretéve későbbre sok nagyszerű és bemutatásra érdemes képet.
Az első vendéglők
A Városliget kedveltebbé válása kb. 200 éve kezdődött. Az 1800-as évek elejétől a városból kiköltöző mutatványosok (elsőkén Grossinger Leopold a körhintájával) és alkalmi produktumok után 1838-ban épült fel és nyílt meg Tauber Fülöp állandó épületű tánchelyisége. Egy hasonló vendéglő látható a címképben a Vasárnapi Újság egyik 1868-as számából.
A mutatványosok mellet természetesen azonnal szükségessé vált a kocsmák, ivók, büfék – majd az éttermek megjelenése is. Az első borkimérési engedélyt Grossinger Lipót szerezte 1810-ben, az első kávézót Kratochwill János nyitotta húsz évvel később. Az első pesti omnibuszjárat is az ő nevéhez fűződik. A vállalkozónak az 1830-as évek elején két kávéháza volt: az egyik a pesti kereskedőtestület székházában (ma: Széchenyi tér), a másik a városligeti Páva-szigeten. 1832 tavaszán kérte a városi tanácsot, hogy két kávéháza között napközben félóránként közlekedő társaskocsit indíthasson. Kratochwill kocsijai fedettek voltak, oldalt az ülések felett azonban az ablakokon lehajtható ponyva védett az eső, esetleg az erős napsütés ellen. A kocsikban 8-14 ember fért el és az erős rugójú kocsikat két ló húzta. Megállói nem voltak, bárhol megállhatott, ahol az utasok le–, vagy felszállni kívántak.
Az Aréna úti vendéglők
A "klasszikus" Városliget régen az Aréna útnál kezdődött. A beépített házsorral szemben már zöld kertek, sétányok voltak (a mai múzeumok, a Hősök tere helyén), a Fasortól az Állatkertig. Így a város felől nézve az Aréna (ma Dózsa György) út az 1900-as években a világ végének számított, bár 1858-ban a Városliget már folyamatosan vonzotta az embereket.
A közelebb lakók kisétáltak, a Belvárosiak a Földalattival kivonatoztak a Hősök teréig és ott kedvükre válogathattak az Aréna úti polgári vendéglőkből. Az Andrássy út végétől egészen a Kéményseprőig (melyet korábban itt már részletesen bemutattam) szinte minden házban volt „valami”! De már előrébb is, a Dembinszky utca sarkán az Aréna út 68. szám alatt például Polyák Sanyi vendéglős Bácska Étterme (lásd az előző képen) várta a polgárokat.
Furcsa, de a Polyák név ma olyan gyakori, hogy lehetetlennek tűnik többet kideríteni a 120 évvel ezelőtti vendéglősről annál, hogy igazán igényes, jól felszerelt helyiséggel és remek házias ételekkel várta a vendégeit. Valószínűleg a hajdani Bács-Bodrog vármegye nemes Polyák családjából származott, és a Fővárosba kerülve több vendéglőben volt tanuló, inas és segéd, mire összeszedte a saját üzletre való pénzét.
Közeledve az Andrássy úthoz, a Király utca (azaz folytatása, a Városligeti Fasor) és az Aréna út sarkán volt a híres Kék Flaskó vendéglő, mely egy nagyon jól működő borkimérésből fejlődött kisvendéglővé. A régi kőből faragott cégérét az 1874-ben épült új bérházra is átmentették, de a vendéglő nemsoká bezárt. Utódját Fényes György vendéglős már bent a ligetben, a Barlangvasúttal szemben nyitotta meg Kék Hordó néven.
Ez a hely is borairól volt híres, amit kannákban – elvitelre is árusítottak. A reggelig nyitva tartó vendéglőben a legjobb zenekarok játszottak, a 20-as és 30-as években például Berkes Marci és zenekara kitűnő játéka mellett szórakoztak hajnalig a jól "beborozott" vendégek.
Az Aréna úton az 58. szám alatt volt az Aréna Nagyvendéglő, egy kétszintes villában. Paál János a Pannónia Szállodában tanulta a mesterséget és sok más helyen való pincérkedése után nyitott saját éttermet.
Az Andrássy út utáni részen nyílt meg a Pálmaliget panzió és étterem (Aréna út 74.) egy kétszintes villában. Öt hatalmas oszlop tartotta a bejárat fölötti erkélyt, mely a legelegánsabb szobákhoz tartozott. Hatalmás fák alatti kerthelyiségében előkelő társaságok is sokszor megfordultak.
A pincérek kitűnő kiképzést kaptak, munkájukat szigorúan ellenőrizték.
Remek kosztjáról volt híres – az ott lakók természetesen reggelit is kaptak a napi főétkezések mellett. Utódja a 30-as évektől Vásárhelyi Ferenc "Liget" vendéglője volt, melyet azután több évtizedes szünet után követett a Hotel Liget 1990-ben, mely 2007-től az Ibis szállodalánc tagja.
A Kéményseprőig (Aréna út 90.) is volt még egy "megálló", a Putzer étterem a 80. szám alatt. A legendás vendéglős család őse Putzer János malomtulajdonos. Egyik fia, Ferenc, a Marczibányi téri Lövölde vendéglőse volt, testvére György pedig a Váczi körút 14-ben (az Andrássy út kezdetével szemben – a mai modern irodaház helyén) lévő híres Putzer vendéglőt igazgatta.
Itt muzsikált esténként ifj. Horváth Ernő és Török Pista cimbalom művész és zenekara. Színház utáni menü ajánlata például ez volt: Tok tartárral, őzcomb áfonyával, 1 db fenyves-madár, szőlős metélt, kertészke (gyümölcskosár-sütemény).
A család harmadik fiú tagja, Mihály az Aréna úton nyitotta meg éttermét és tette nagyon hamar népszerűvé
Menjünk beljebb a Ligetbe,
ahol további híres helyeket találunk, például a Weingruber, a Royal Gerbeaud pavilon, és a Kolegerszky. A Weingruber épülete az 1896-os Milleniumi Kiállításra készült el és a Főváros bemutatkozó-kiállító pavilonja volt. A kiállítás bezárása után vendéglőnek alakították át, amit több híres szakács és vendéglős bérelt.
Egyikük például Kovács E. M. volt (csak Kovácséem-nek hívták, mert nem volt ismert a keresztneve). A Belvárosban, a Curia u. 2-ben nyitott csemege kereskedést, mely mögött 60 személyes „titkos” éttermet is kialakított különleges társaságok számára, kitűnő séfekkel és konyhával. Nyáron ő bérelte a Fővárosi Pavilont és tette híressé.
Tőle a Weingruber család vette át az üzemeltetést és vitte fel olyan magas szintre, hogy hamarosan fogalommá vált Budapesten, sőt országosan is a Weingrubernél ebédelni, vagy vacsorázni. A Hatvani kapunál, a Rákóczi út elején lévő egyszintes ház volt a Fehér Hattyú fogadó, melyet 1880-as évektől Weingruber Ármin fejlesztett és futtatott fel. Később fia, Ignác megnyitotta az Edison kávéházat, melynek „nyári kerthelyisége” lett a Fővárosi Pavilon (szemben volt a Vajdahunyad vár bejáratával – a II. világháború után bontották le). Ignác idejében gyermekjátszótere is volt gyerekfelvigyázóval, hogy a szülők nyugodtan étkezhessenek és mulatozhassanak.
Híres alkalmazottjuk volt Muki főpincér, akit Steuer Gyula kávés csábított át később a Fiume kávéházba. A Weingruber egy másik neves főpincére, Tihanyi József alapította meg a szintén híressé vált Balaton kávéházat a Rákóczi úton. A városligeti Fővárosi Pavilon tömegeket vonzott, ahol a személyzetnek sokat kellett dolgozni – de ahol nagyszerű vendéglátósok nevelődtek fel.
Kolegerszky Kioszk és Gruber Kioszk
Talán ezen a néven vált a legismertebbé, pedig röpke 10 év alatt több tulajdonosa és bérlője is volt. Az indulását 1899-re "saccoljuk", amikor Gruber Károly kibérelte és jócskán átalakíttatta az 1896-os kiállítás egyik kisebb pavilonját (valószínűleg a Vízgépészetit). A kiállítás legtöbb épülete ideiglenes jellegű volt, tehát meg kellett erősíteni a falakat, a kupolát és az ezt tartó kőperemet is, átépíteni a bejáratot és a belső tereket. Gruber Károly kávés lakcíme is a „VI. Stefánia-úti kioszk” alatt szerepel a címjegyzékekben, tehát ekkortól vezette a kertvendéglőt addig, míg át nem vette a belvárosi Múzeum kávéházat.
Kolegerszky Kioszk
Gruber Kioszk
Vendéglátós történelmünkben egyébként több Gruber is szerepel, például a Pécsett született Emil, aki több munkahely után 1924-ben csinálta meg és vezette az államosításig az Ördögorom csárdát, vagy a szegedi mulatóhely egyik tulajdonosa Gruber Jakab, de hason-szakmában említhetjük a tabáni hentesmestert, Gruber Károlyt is, valamint Józsefet a Bableves csárda, a Polgári kávéház, majd a városmajori Terrasz vendéglő tulajdonosát. (Az esetleges rokoni kapcsolatokról sajnos nincs tudomásom.)
A kertvendéglő Kolegerszky Viktor vezénylete alatt vált legendássá, aki „kávézóvá” formálta és elegánsabbá - a „jobb” közönség számára is vonzóbbá tette a helyet a Királydomb szomszédságában. Népszerű volt egyrészt a kitűnő vendéglátása, másrészt a katonazenekara miatt. 1910-ben már Luszthausz és Gerő kávésok bérelték a helyet, majd még sokan következtek a sorban, de az emberek mindig Kolegerszky kioszk-ként emlegették.
A volt a Kolegerszky Kioszk
A Magyar Iparművészet c. lapban 1916-ban megjelent egy tudósítás az Iparművészeti Társulat (Alpár Ignác alelnök vezetésével tartott) üléséről, ahol a 7. pontban tárgyalták a Társulat állandó helyiségének ügyét. Itt felmerült (többek között) "a Stefánia úton levő Kolegerszky kioszk telke is, melynek bérlete a közeljövőben lejár. Ezt elvetették, mert túl messze van a várostól." Ez azt jelzi, hogy hanyatlóban volt a népszerűsége, bár a 30-as években Godt Vilmos irányítása alatt a kioszk étteremmel bővült. 1937 –ben, a virágkiállítási pavilon építésekor lebontották. A virágkiállítás épületét 1945 után raktárként hasznosították, de még ekkor is Kolegerszky-kert volt a mindenki által ismert neve.
Ezerjó Vendéglő
Egy igazi "túlélőt" is bemutatok, nehogy azt gondoljátok, hogy minden eltűnt, ami jó volt – az Ezerjó például megmaradt 1945 után is. A vendéglőt Marth Károly nyitotta meg a millenniumi kiállítás után 2 évvel a mai Széchenyi fürdővel szemben.
A ház homlokzata színházi díszletre emlékeztetett (ez a ház előtte Lauffer kávéháza volt; a házsor további épületei: Bienenfeld gyorsfényképész, egy szatócs, majd Scheffner körhintája zárta a sort). A díszes ház mögött nagyon egyszerű épület és veranda állt, de az óriási kertben több száz ember elfért a meleg nyári napokon.
A városliget fejlesztései és a Széchenyi fürdő megépülése után az Ezerjó a fürdőépület keleti szárnya mellé költözött, és a korábbiakhoz hasonló népszerűségről Márth úr veje, Belházy Ferenc nagy szakértelemmel gondoskodott. Mivel a kiszolgáló helyiségek, később egy rendes étterem rész is a fürdő épületében volt, a szabadtéri medencék mellett hamarosan megnyílt az Ezerjó belső terasza is.
A vendéglő további sorsáról egy érdekes epizódot olvashattok, ha a teljes cikkre kattintotok!
Az Ezerjó ma már fizikailag és szellemileg csak jelképesen létezik, mivel új néven, új külsővel és gasztronómiailag is teljesen modernizálva várja a vendégeket.
Ha tetszett a régi Városliget hangulata, kattints a megosztásra!
