MÚLT
A Rovatból

„Szabad-é a jelen században a közegészségügy rendezését halasztani?”

Ezt a kérdést teszi fel Dr. Zelizy Dániel orvosdoktor az 1876-ban elfogadott közegészségügyi törvényt bemutató tanulmányában. Olvassátok el a folytatást a cikkben!
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2022. június 22.



Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy négyszázezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

„Mert csak egy tekintet elmaradott közegészségügyi viszonylatainkra, csak egy futó pillantás a legközelebbi járványok alatt szerzett tapasztalatokra, és egy pillantás népesedési kedvezőtlen viszonyainkra, mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy e téren törvényhozásilag mielőbb tenni kell, mielőbb tenni szükséges.”

A Debreczeni Orvos-Gyógyszerész-Egylet 1876. május 26-án tartott ülésén elhangzott fenti szavak jól summázzák a korabeli magyarországi állapotokat. Tagadhatatlan, hogy a 19. század második felében a közegészségügy volt az a terület, amely országos és fővárosi szinten is intenzív és erélyes hatósági beavatkozásra szorult.

Ezen helyzet kialakulásában több különböző tényező is szerepet játszott. Nagyban befolyásolták Budapest természeti adottságai, valamint számos társadalmi probléma, mint például a kultúra színvonala, illetve a szegénység.

Különböző állapotjavító intézkedésekre korábban is volt példa, de jelentős előrelépés csak a városegyesítést követően történt. A budapesti városvezetés elsősorban a vízvezetékek, a csatornázás, a köztisztaság, valamint a lakásviszonyok kérdését igyekezett rendezni, majd ezt követően került sor a községi kórházakra és fürdőkre, a fertőtlenítő intézetekre, valamint a temetőkre.

A közegészségügyi állapotok javításában nagy szerep jutott a kórházaknak.

Az egyesítés időpontjában a fővárosban csak két ilyen városi intézmény működött. A pesti oldalon lévő Szent Rókus Kórház főépületét 1796-ban kezdték építeni az 1711-ben felavatott Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére emelt kápolna melletti telken. Többször bővítették, a századfordulóra több mint 125 kórteremmel és közel 2 ezer betegággyal rendelkezett. Budán a 19. század elejétől működött a „régi” Szent János Kórház a mai Széna tér és Margit körút sarkán.

A városi tanács 1880 körül tervbe vette a bővítését, de ezt végül elvetették és egy új kórház építését határozták el. (A budapesti kórházépítésekről bővebben: Jeney András: Kórházépítészet Budapesten, Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület, Budapest, 2020.)

Az építési munkálatok 1895-ben kezdődtek meg a Kútvölgyi dűlőn. Az új Szent János Kórház végül 1898-ban nyitotta meg kapuit 420 ággyal, a régi kórház személyzetével. A Széna tér melletti épület fiókkórházként működött tovább, majd miután a második világháborúban bombatalálatot kapott, elbontották.

A pesti oldalon szintén új kórházak épültek, köztük egy modern járványkórház, amely az Üllői út és a Markotányos utca sarkán álló régi, rossz állapotban lévő barakk-kórházat hivatott felváltani. A Szent László Kórház építését 1892-ben kezdték el az Üllői út végén, a Pékerdőnél. A pavilonrendszerben épült kórházban 208 beteget lehetett elhelyezni 1894-es megnyitásakor. A járványkórház közelében ekkor már működött a Szent István nevét viselő közkórház. A Hauszmann Alajos által tervezett épületkomplexumot 1885-ben adták át.

A kórházépítésekkel párhuzamosan haladt a Semmelweis Egyetem bővítése az 1870-es évek elejétől a századelőig, mely eredményeképpen létrejöttek a több kórházi intézményt is magába foglaló klinikai épülettömbök. Első ütemben az úgynevezett belső tömb épült fel, majd ezt követte a ma csak „Klinikák” néven emlegetett külső tömb.

A Rókus kórház és a Szent Rókus és Rozália kápolna az 1890-es években. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Az Üllői Úti, később Szent István Kórház 1893-ban. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A II. Sebészeti és I. Nőgyógyászati Klinika épülete 1896-ban. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Rókus kórház és a Szent Rókus és Rozália kápolna, 1897. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Az Új Szent János Kórház 1898 körül. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Budapesti M. K. T. Egyetem első számú Női Klinikája a századfordulón. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Budapesti M. K. T. Egyetem első számú Női Klinikája a századfordulón, a szülőterem előtere. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Budapesti M. K. T. Egyetem első számú Női Klinikája a századfordulón, a szülőterem. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Férfiak egy autónak dőlve az Elme- és Idegkórtani Klinika kerítése előtt, 1910-1920-as évek. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Önkéntes ápolónők az István kórház udvarán 1914-ben. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Régi Szent János kórház, 1935. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A Szent István, László és Zita kórházak, 1935. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok
Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: