Sorozatgyilkosok, akiket soha nem kaptak el

Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica

Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia

1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.

Mindenki tudta, merre húz és melyik lábbal lő – mégsem tudták megállítani.

Puskás Ferenc, aki 99 éve, 1927. április 1-jén született Budapesten, áttörte kora korlátait.

Gyerekkorában orvos szeretett volna lenni, de a futballpálya lett az otthona. A család 1937-ben magyarosította a nevét, de a legenda mégsem Puskás néven indult.

A kivételes tehetség hamar utat tört magának.

Első szezonjában 18 meccsen hétszer talált be, utána pedig szinte minden második mérkőzésen lőtt egy gólt.

A klubszintű áttörést gyorsan követte a címeres mez. 1945. augusztus 20-án, az Ausztria ellen 5:2-re megnyert meccsen debütált a válogatottban, és rögtön az első gólt ő szerezte. Ekkor kezdett kiépülni a mítosz a nem tipikus atlétaalkatú zseniről, akit az ellenfelek hajlamosak voltak alábecsülni, amíg a bal lába el nem döntötte a meccset.

A történelem azonban közbeszólt. Az 1956-os forradalom után Puskás a Honvéd több játékosával együtt külföldön maradt.

Madridban rácáfolt a kétkedőkre: 262 tétmeccsen 242 gólt szerzett, és több Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) nyert. Az 1960-as BEK-döntőben az Eintracht Frankfurt ellen négy gólt lőtt, az 1962-es fináléban pedig mesterhármast szerzett. Spanyolországban négyszer lett gólkirály.

Döntéseiben végig mellette állt a családja: 1950-ben vette feleségül a 18 éves Hunyadvári Erzsébetet, lányuk, Anikó 1952-ben született, és 1956-ban ők is elhagyták az országot.

Játékos-pályafutása után „Panchóként” járta a világot edzőként. Legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, amellyel 1971-ben bejutott a BEK-döntőbe, ahol csak a korszakos Ajax tudta megállítani őket.

Egészsége azonban megromlott, az Alzheimer-kór egy speciális fajtája támadta meg, és 2000-től folyamatos kórházi kezelésre szorult. A Real Madrid egy budapesti gálameccsel tisztelgett előtte.

Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el. Örökségét ma a Puskás Aréna és a legszebb gólért járó, róla elnevezett FIFA Puskás-díj is őrzi, ahogy 85 válogatott meccsen lőtt 84 gólja is a magyar futballtörténelem csúcsa marad.

A „Puskás-legenda” azért működött, mert mindenki ismerte a fegyverét, de a technikai tudás, a játékintelligencia és a merészség olyan elegyet alkotott, ami ellen nem tudott védekezni az ellenfél.