Ritka pillanatról posztolt Palácsik-Ráthonyi Tímea: fotón mutatta meg, hogyan babázik a férje
A modell hamarosan kislányt is szül, így párjával két kisgyermeket nevelhetnek majd. A családi idillt egy meghitt, közös fotó koronázta meg az Instagramon.
Palácsik-Ráthonyi Tímea újabb személyes pillanatot osztott meg követőivel az Instagram-történetében – írja a Blikk. A modell egy fotón mutatta meg férjét, Ráthonyi Zoltánt, amint közösen tölt időt kisfiukkal, Bennel. A meghitt képhez mindössze ennyit írt:
„Apuci idő”.
A kisfiú csillogó szemekkel néz apjára, miközben Zoltán babázik.
Tímea ritkán mutatja meg férjét a nyilvánosságnak, most azonban kivételt tett. Kisfiuk az év elején született, a család pedig hamarosan tovább bővül:
az üzletasszony kislányt vár, aki a tervek szerint július közepén érkezik.
A pár 2023 karácsonyán kötött házasságot, amit Tímea az Instagram-oldalán jelentett be. Addig semmit nem árult el új párjáról, később azonban kiderült, hogy Ráthonyi Zoltán üzletemberhez ment feleségül. Azóta a Palácsik-Ráthonyi Tímea nevet viseli Andy Vajna korábbi felesége.
Férje a debreceni Ráthonyi család tagja, amely a Reál kiskereskedelmi lánc kapcsán ismert. Cégük, az Alaszka Kereskedelmi Kft. az élelmiszerek és vegyi áruk kis- és nagykereskedelmével foglalkozik, és a Reál Hungária Kft. egyik alapítója. A nyilvánosan elérhető cégadatok alapján Zoltán a BLTN Expansion Kft. tulajdonosa is. Korábban Tímeával üzleti kapcsolatban is álltak: a férfi családjának cége, az Alaszka 2000 Kft. 2020-ban beszállt a Kempinsky hotel oldalában működő Nobu luxusétterembe, amely korábban Andy Vajnához volt köthető.
Palácsik-Ráthonyi Tímea újabb személyes pillanatot osztott meg követőivel az Instagram-történetében – írja a Blikk. A modell egy fotón mutatta meg férjét, Ráthonyi Zoltánt, amint közösen tölt időt kisfiukkal, Bennel. A meghitt képhez mindössze ennyit írt:
„Apuci idő”.
A kisfiú csillogó szemekkel néz apjára, miközben Zoltán babázik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi teljesen új külsővel tért vissza a nagy elcsendesedés után
Az énekesnő egy friss bejegyzésben mutatta meg új, szőke frizuráját, amivel lezárta a sötét hajas korszakát. A váltás közvetlenül azután jött, hogy egy smink nélküli poszttal törte meg a hetekig tartó csendet.
Feketéből mézszőkére váltott Tóth Gabi, és ezzel nemcsak a külsejét frissítette fel nyárra, hanem a közösségi médiába való visszatérését is új szakaszba léptette. Az énekesnő pénteken, egy friss közösségi médiás bejegyzésben mutatta meg az átalakulás eredményét.
Az eddigi éjfekete tincseket egy meleg tónusú, elegáns szőke árnyalat váltotta, ami a Blikk szerint nemcsak az arcát világosítja meg, hanem egy teljesen új energiát is kölcsönöz a megjelenésének.
A lap úgy fogalmazott, Gabi ezzel a lépéssel visszatért a gyökereihez, hiszen karrierje során már többször láthattuk szőke frizurákkal.
Feketéből mézszőkére váltott Tóth Gabi, és ezzel nemcsak a külsejét frissítette fel nyárra, hanem a közösségi médiába való visszatérését is új szakaszba léptette. Az énekesnő pénteken, egy friss közösségi médiás bejegyzésben mutatta meg az átalakulás eredményét.
Az eddigi éjfekete tincseket egy meleg tónusú, elegáns szőke árnyalat váltotta, ami a Blikk szerint nemcsak az arcát világosítja meg, hanem egy teljesen új energiát is kölcsönöz a megjelenésének.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem is Shakira lépett fel a vb-megnyitón? A rajongók szerint ezek a jelek utalnak arra, hogy dublőrt láttunk
A 2026-os világbajnokság nyitóünnepsége után elterjedt, hogy dublőr helyettesítette Shakirát. A rajongók szerint a mozgása árulja el a hasonmást, de egy apróság bizonyíthatja, hogy valóban a kolumbiai énekesnő volt a pályán.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.
A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.
Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.
„Ez nem Shakira. Nézzétek meg, ahogy elvéti a lépést, amikor a »Dai Dai«-t énekli. Ez egy dublőr. Shakira mindenkinek hazudott.”
Az Euronews képkockáról képkockára elemezte a felvételeket, és egy olyan részletre hívta fel a figyelmet, ami erősen cáfolja a találgatásokat. Az énekesnőnek van egy apró heg a homlokán, amely több, az évek során készült fotón is látható, például egy májusi, New York-i eseményen készült képen is.
A portál szerint ugyanez a jel a világbajnokság nyitóünnepségén készült felvételeken is kivehető.
Shakira és csapata egyelőre nem reagált a pletykákra.
Az Euronews szerint valószínűtlen, hogy egy ilyen volumenű eseményen egy dublőr még a legapróbb arci heget is reprodukálta volna, majd hozzáteszik: „végül is, azok a csípők nem hazudnak” (utalás Shakira Hips don’t lie című dalára).
Egy hasonló oknyomozás, ami szintén erre a következtetésre jutott:
Después de una minuciosa investigación sobre los rumores de que la persona que apareció hoy no es Shakira, les diré lo que los fans especialistas: aseguran que sí es ella. Mencionan una cicatriz en la frente, se ve alta , pues trae tenis con una suela más alta y que luce más… pic.twitter.com/TUMmIXfUA5
A 2026-os világbajnokság csütörtökön egy látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét, ahol a kolumbiai énekesnő a nigériai világsztárral, Burna Boyjal adta elő a torna hivatalos dalát, a „Dai Dai”-t.
Shakira neve szinte összeforrt a labdarúgó-világbajnokságokkal, miután a 2010-es torna himnusza, a Waka Waka hatalmas siker lett, és 2014-ben is fellépett a döntő előtt.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy dublőr helyettesítette Shakirát a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitóünnepségén. A pletyka néhány órával a mexikóvárosi show után terjedt el a közösségi médiában, miután sokak szerint az énekesnő „másképp nézett ki” a színpadon, mint korábban.
A teória hívei szerint a bizonyítékot a feltűnő sárga szerelés, a hatalmas, sötét napszemüveg és a megszokottól eltérőnek tűnő hajszín szolgáltatta.
Egy felhasználó az X-en egyenesen azt írta, egyértelműen nem a kolumbiai sztárt láttuk a színpadon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.
Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.
Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.
„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.
A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.
A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.
„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”
A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.
Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.
Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.
Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Peller Anna: 21 éves koromig szűz voltam, a férfiak inkább ghostingoltak
Peller Anna Kadarkai Endre műsorában beszélt arról, hogy fiatalkorában az önbizalomhiánya a párkapcsolataira is rányomta a bélyegét. A színésznő elmesélte, hogy a színitanodában Szűz Máriának csúfolták, a randipartnerei pedig gyakran szó nélkül tűntek el.
„Én 21 éves koromig szűz voltam” – jelentette ki Peller Anna Kadarkai Endre Nőszintén című műsorában, ahol arról beszélt, hogyan küzdött fiatalkori önbizalomhiányával, az őt ért bántásokkal és korai szerelmi kudarcaival. A színésznő kendőzetlenül mesélt arról, milyen nehézségekkel nézett szembe a párkeresésben, mielőtt rátalált volna a saját nőiességére – írta a story.hu.
A színésznő elmondta, hogy a húszas évei elején a randevúi gyakran végződtek azzal, hogy a partnerei egyszerűen nem keresték többet.
„Engem rengetegen ghostingoltak. De jobbnál jobb csávók” – fogalmazott.
Egyikük később elárulta neki, miért tűnt el: nem akart az a férfi lenni, aki elveszi egy lány szüzességét. Peller Anna erre így emlékezett vissza: „De ez édes volt, hogy elmondta.”
Volt olyan időszak is, amikor egyoldalú rajongással üldözött egy fiút, akit évekig bombázott üzenetekkel és saját maga által írt versrészletekkel. A férfi egy ponton egyetlen mondattal vetett véget a közeledésének: „nőjél már fel, Peller!”
A bizonytalanság hátterében fiatalkori sebek álltak. Peller elmesélte, hogy a Gór Nagy Színitanodában „Szűz Máriának” gúnyolták. Az önbizalma csak akkor kezdett megerősödni, amikor harmadik próbálkozásra felvették a színművészetire. „Ott olyanok voltak belém szerelmesek, hogy én magam sem hittem el” – mondta, hozzátéve, hogy bár jólesett neki az érdeklődés, egyszerűen nem merte elhinni, hogy az valódi.
A múltbéli nehézségek után mára teljesen másképp látja önmagát. A színésznő arról beszélt, hogy megtalálta a békét önmagával, és élvezi a nőiesség minden pillanatát.
„Azt érzem, hogy rendben vagyok a nőiségemmel. Szeretek is nő lenni. És az anyaságot is imádom” – mondta.
Egy friss élménye is ezt támasztja alá: nemrég egy motoros kiabált utána az utcán, hogy milyen jól néz ki, ami az egész napját bearanyozta.
A teljes interjút itt lehet megnézni: