Nem prostituáltak, hanem hajléktalan nők voltak Hasfelmetsző Jack áldozatai?
Hallie Rubenhold történész bizonyítékot talált arra, hogy a Hasfelmetsző Jacknek tulajdonított gyilkosságok öt áldozata közül négyet álmukban öltek meg, amint azok az utcán aludtak. A kutató a halottkémek jelentéseiből indult ki, amelyekből kiderül, hogy mindegyik nőt úgy késelték halálra, hogy az áldozat a földön feküdt, küzdelemnek csak minimális nyoma volt, és a gyilkosságok zajjal sem jártak.
A történésznő szerint a korabeli rendőrök, valamint a következő 131 év kutatóinak „szexista magatartása” miatt alakult ki ez a tévhit az áldozatok kilétéről.
Az Ötök (The Five) című könyv nemcsak az első könyv a Hasfelmetsző-gyilkosságokról, amit nő írt, hanem egyúttal felfedi az áldozatok életét is – írta a Daily Mail.
A gyilkosságok idején – azaz 1888. augusztus 31 és november 9 között – csak az utolsónak megölt Mary Jane Kelly volt prostituált, míg Elisabeth Stride addigra már felhagyott a mesterséggel. A három másik meggyilkolt nő – Mary Ann Nichols, Annie Chapman és Catherine Eddowes – munkásnők voltak.
Rubenhold szerint akkoriban sok nő aludt az utcán a hirhedten szegény Whitechapel negyedben, és a rendőrök gyakran tekintették a hajléktalan nőket prostituáltaknak.
Egyedül Mary Jane Kelly-t ölték meg ágyban, róla viszont közismert volt, hogy előkelő körökben kínálta szolgálatait Westminster kerületben. Abban is különbözött a többiektől, hogy mindössze 25 éves volt, míg a másik négy nő már elmúlt 40 éves.

A történésznő felhívja a figyelmet arra, hogy abban a korban a 40 feletti nőknek már nemigen volt szexuális vonzerejük, tehát aligha élhettek volna meg kuncsaftjaikból.
Meggyőződése az is, hogy az életükért küzdő nőkről szóló beszámolókat a szenzációhajhász viktoriánus sajtó költötte. Ugyancsak tévedés, hogy az áldozatok helyiek lettek volna: valamennyien vidékről jöttek Londonba dolgozni.
A Hasfelmetsző Jack kiléte körüli találgatásoknak könyvtárnyi irodalma van. Gyanúsítottak az anatómiailag pontos vágások miatt mészárosokat és orvosokat egyaránt, gyilkosokat, akiket más bűnök miatt fogtak el és ítéltek halálra, de nem kevesen voltak azok, akik egészen magas körökben keresték a titokzatos rémet. Az egyik ilyen előkelőség Sir John Williams, Viktória királynő orvosa volt, de hírbe hozták a királynő unokáját, a botrányhős Albert Victor herceget is.
A legbizarrabb feltételezések közé tartozott Lewis Carroll, az Alice Csodaországban szerzője, a későbbi miniszterelnök Winston Churchill apja, sőt, voltak olyan elméletek, hogy a gyilkos nő volt – az egyik teória szerint az Üdvhadsereg tagja.
Tavaly megjelent egy könyv, amely szerint állítólag megtalálták a Hasfelmetsző „vallomását” egy liverpooli gyapotkereskedő hálószobájának padlója alatt, de ennek hitelességét kétségesnek tartják.