Egykor a Nagykörúton voltak Budapest legmenőbb szórakozóhelyei
Ha most végigjárod Budapesten a Nagykörutat, lehet, hogy nem is jut eszedbe, mennyi, de mennyi kultikus szórakozóhely működött itt a két világháború között, majd a háború után az ötvenes, hatvanas, hetvenes években.
Néhány épületben ma is megtalálod ezek nyomait, van, ahol sikerült megőrizni pár emléket ebből az időből.
Itt van például mindjárt a Teréz körúton a Szikra Mozi: mond valamit ez a név? A Szikraként vagy Metróként is emlegetett filmszínház a Nagykörúton a modern szórakozást biztosította a két háború közt. A német filmvállalat, az UFA az 1920-as években olyan technikával szerelte fel, amely az egész országban egyedülállónak számított: a függönyt elektromos áram segítségével, géppel mozgatták, a mozinak beépített orgonája volt, és a tetőt nyáron szét lehetett nyitni. A moziba hétszáz vendég fért el, a személyzet egyenruhát viselt. Később Scala-Metro néven működött, a szocializmus alatt kapta a Szikra nevet. Az ötvenes és a hetvenes években is átalakították.
Az 1960-as és 1970-es években szinte folyamatosan telt ház volt a moziban, a különböző helytörténi csoportokban többen is nosztalgiával emlegetik azt az időt, amikor még kígyózott a sor, és neonfelirat hirdette a mozit. 1989 után Metro mozi néven működött, majd egy időre bezárt, kulturális központként nyílt meg újra, egy ideig a Prlmnt nevű szórakozóhelynek adott otthont. Most éppen felújítják az épületet.
Ultramenő, nyitható tetős szórakozóhely működött a közelben is, a Nagykörúton, pár lépésre a Szikrától: a Britannia Szálló (a mai Radisson Blu Béke Hotel) Kupolaterme.
A Kupolaterem létrehozását részben annak köszönheti Budapest, hogy a közeli Erzsébet körúti szálloda, a Royal (a mai Corinthia Grand Hotel Royal Budapest) 1915-ben hangverseny- és báltermét mozivá alakíttatta, a budapestieknek viszont továbbra is igényelték a zenés-táncos szórakozóhelyeket.
1926-ban egy vendéglátóipari zseni, Németh Aladár vette át a Teréz körúti Britannia Szálló vezetését. Elkezdte a szálloda folyamatos korszerűsítését, átalakítását, és a különleges belső terek kialakítására és a dizájn megtervezéséhez Haranghy Jenő képzőművészt kérte fel. A tervezésben szabad kezet adott neki. Az étterem, a kávéház, Móra Ferenc különszobája, a Vadászterem, a szálloda több üvegablaka, majd a híres szórakozóhely, a Kupolaterem szecessziós üvegkupolája is mind, Haranghy Jenő munkája.
A több mint ötszáz vendégre tervezett és luxus színvonalon kialakított Kupolaterem 1937-ben nyílt.
A terem kandallóit főúri kastélyok árverésén vásárolták – az egyik zöld erezett márványból, a másik három fehér márványból készült. A falakat Haranghy Jenő festményei díszítették (egy-egy Shakespeare-mű egy-egy jelenetével). Bár a csarnok négyzet alaprajzú volt, nyolc márványoszlop állt nagy körben a közepén. Fölöttük volt a hatalmas, fémvázas szerkezettel készült üvegkupola és az üvegszerkezet - gombnyomásra két irányba nyílt ki, ez volt a szórakozóhely egyik különlegessége. A másik pedig az, hogy a terem üvegpadlós volt, és le lehetett látni a garázsba.
A kupolát stilizált tulipánsor szegélyezte a közepén pedig görög mitológiai alakok láthatók, a víz, a föld, a levegő és a tűz jelképei: Terra, Aqua, Ignis, és Aer.
Németh Aladár a háború alatt a szálloda értékeit, a festményeket, az üvegkupolát, és amit csak tudott, becsomagoltatott és a pincébe hordatott, így az üvegablakok, az üvegkupola, a festmények egy része is megmenekült az ostrom alatt.
A háború utáni évtizedekben is legendás budapesti szórakozóhely volt, olyan későbbi sztárok léptek itt fel, mint Bodrogi Gyula, Bitskey Tibor, Koós János, Szulák Andrea, Klapka György.
A Kupolaterem végzete nem Budapest ostroma lett: a szocialista átépítési szellem áldozatává vált. A terem egyik átalakításakor a vastag zöld márványoszlopokat kis mozaikokkal borított vékony oszlopokra cserélték, ezzel viszont megborult a terem statikája, végül az 1980-as évek elején a termet muszáj volt biztonsági okokból lebontani.
A szecessziós üvegkupola szerencsére megmaradt, ma a szálloda földszintjén, a Zsolnay Kávéházban látható, a Teréz körúti bejárat közvetlen közelében.
Amint megjelent Budapesten a mozgókép a XIX. század végén, egy sor élelmes vendéglátós harapott rá az új lehetőségre, eleinte csupán filmvetítéseket tartottak. A huszadik század elején pedig egyre több mozi nyílt a városban. Amikor az 1910-es években az Apolló engedélyét bevonták, a Royal Szállóba költözött az intézmény.
Mivel a szállodának saját áramfejlesztő-telepe volt, némi átépítés után megnyílhatott Budapest legnagyobb, ezer férőhelyes filmszínháza, a Royal Apolló. Történelmi jelentőségű hely lett: itt mutatták be 1931-ben az első magyar hangosfilmet, a Kék bálványt. A Royal Apollónak nem volt szerencséje: a háború alatt az épület gránátbelövést kapott, a berendezése valószínűleg elpusztult.
A háború után újraindult a mozi, de 1948-ban államosították, és Vörös Csillag néven működött tovább. 1956-ban borzalmas károkat szenvedett el mind az épület, mind a mozi. 1959-re felújították, megnyitották, és a budapestiek számára ugyanolyan emblematikus hellyé vált, mint a Szikra mozi vagy a Kupolaterem. 1983-ban itt működött a város első videómozija.
Bár az újra Royal Apollónak keresztelt mozi 1997-ig üzemelt, a szálloda 1991-ben megszűnt. Az 19990-es évek végén az épületet bezárták. A 2000-es évek elején újították fel csodaszépen, miután megvette a Corinthia Befektetés Magyarország Szolgáltató Kft.
A Nagykörúton két olyan legendás kávéház is működött, ami sajnos teljesen megszűnt, nyomokban vagy nyomokban sem emlékeztetnek az épületek a régi szép időkre. Az egyik a Bucsinszky volt, a Wesselényi utca és az Erzsébet körút sarkán – ma üzletet találnak a helyén. A Bucsinszkyt új tulajdonosa felújíttatta, modernizálta, 1932-ben megnyitotta, és kora egyik legszínvonalasabb szórakozóhelyét üzemeltette. Megfordult itt Kabos Gyula, Rejtő Jenő, Dénes György, Szerb Antal, József Attila, Nagy Lajos, Hatvany Lajos, Karinthy Frigyes és Törzs Jenő is. A kávéházat 1948-ban államosították, és sajnos meg is szüntették.
A másik kávéház inkább izgalmas és hírhedt volt, mivel időnként alkalmi randizók és prostituáltak is megfordultak benne. A Kurvalériának becézett Valériából és a berendezéséből semmi nem maradt. Az Üllői út és a Ferenc körút sarkán álló kávéház helyén ma bankfiók látható.
A New York Kávéház szinte szórakozóhely-komplexumnak számított. Az épületet, a New York-palotát 1894-ban adták át, gyönyörű kávéházát nem sokkal később. A művészek hamar a birtokukba vették, a hazai irodalmi élet egyik fellegvára lett.
Amikor Steuer Sándor, a Kávéház első bérlője megnyitotta a New Yorkot, az eseményre meghívta az akkori művészeti és kulturális élet legjelentősebb képviselőit – köztük volt Molnár Ferenc is. A legenda szerint újságírók egy csoportja úgy döntött, hogy a kávéháznak most már éjjel-nappal nyitva kell maradnia, és állítólag a csapat élén álló Molnár Ferenc a Dunába dobta a bejárati ajtó kulcsát. Egy másik történet szerint a Kávéház 1927-es újranyitásakor történt az eset.
Heltai Jenő korában mindenesetre így működött a kávéház: „A pazar New Yorkban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat meg a körmödet… A kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni.”
Bár a háború, majd 1956 után a régi fényét elvesztette a New York,a 2000-es években zajló felújítással visszanyerte azt, és most úgy ragyog, mint egykor.
