Mohács – Világok Harca: nagyszabású új dokumentumfilm készült a mohácsi csatáról az 500. évfordulóra
500 évvel a mohácsi csata után egy új, nagyszabású dokumentumfilm dolgozza fel a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményét. A „Mohács – Világok Harca” című 80 perces alkotás nem egyszerűen elmeséli a csatát, az elmúlt évtizedek tudományos eredményeit igyekszik közérthetővé tenni. Az alkotás nem klasszikus dokumentumfilm: a szakértői interjúkat a kulcsmozzanatokat bemutató, színészekkel forgatott jelenetek és 3D-s animációk kötik össze, amelyek a csata lefolyását vagy a korabeli diplomáciai viszonyokat magyarázzák, és sokkal átélhetőbbé teszik a történteket. A cél épp ez: hogy a tudományos eredmények minél szélesebb körhöz eljussanak, és a nézők megértsék a korabeli politikai, diplomáciai és hadügyi „játékszabályokat”.
Az események megértésében magyar és nemzetközi szakértők, köztük Niccolò Capponi, B. Szabó János, Varga Szabolcs, Rugási Gyula, Ágoston Gábor, Tamus Elvira Viktória és Kaya Şahin segítenek. A film a Jagelló-kortól követi az eseményeket, két uralkodó, II. Lajos és I. Szulejmán portréján keresztül mutatva be a végkifejlethez vezető utat. Kronologikus sorrendben, egyfajta krónikaként meséli el az történteket, a legfontosabb pillanatokat – a csata előestéjét, az ütközetet és a király halálát – pedig olyan színészek elevenítik meg, mint Szarvas József és Méhes László.
Az egyik ilyen, hogy Szulejmán valójában Bécset akarta volna megtámadni, de a történészek szerint a Magyar Királyság stratégiailag is vonzó célpont volt, nem csupán egy átvonulási terület. A másik gyakori toposz, hogy Európa cserbenhagyta Magyarországot; a film ezt azzal egészíti ki, hogy bár a nagyhatalmi segítség elmaradt, a magyar seregben cseh, horvát, lengyel, morva, szerb, szlovák és román ajkú katonák is harcoltak. Emellett rávilágít arra is, hogy míg a magyar emlékezetben Mohács a legnagyobb nemzeti katasztrófa, a török történetírásban csupán egy a birodalom számos jelentős győzelme közül.
A film felkérésre készült, a Rubicon Intézettel együttműködésben. Diósy Mihály, az egyik rendező elmondása szerint az intézet pályázatot hirdetett, amire egy kreatív koncepcióval és Gesztesi Máté forgatókönyv-vázlatával jelentkeztek, amivel végül nyertek. Ezt követően közös munka kezdődött a Rubicon tanácsadóival és történészeivel, akik a filmben is szerepelnek.
A produkció rendkívül gyorsan, szűk fél év alatt készült el. Mező Levente, a másik rendező szerint tavaly ősszel még csak ötlet szintjén létezett a projekt. Diósy hozzátette, hogy az első képkockát október 30-án forgatták, és január végére már kész volt a film. Az amerikai forgatást utazással együtt mindössze négy nap alatt kellett megvalósítaniuk, ami elmondásuk szerint az emberi képességek határára sodorta őket. „A vágó, Nemes Tímea, az irodánk padlásszobájában élt három-négy hónapig, és rakta össze ezeket a kis Lego-kockákat” – mesélte Diósy Mihály a feszített utómunkáról.
A film költségvetésével kapcsolatban elmondták, hogy a gyártás 280 millió forintból valósult meg, míg a teljes projekt, a Rubicon Intézet kutatási háttérmunkájával együtt, 315 milliós keretből gazdálkodott. A rendezők szerint ez a pénz nem számít soknak egy ilyen látványvilágú film esetében.
A film koncepciójának egyik érdekessége, hogy a történészek narrációjára épülnek a fikciós jelenetek. Ez komoly egyeztetést igényelt a történelmi hitelesség és a filmes esztétika között. Mező Levente szerint a Rubicon „nagyon hálás ügyfél” volt, mert ahol lehetett, komolyan figyeltek a hitelességre, de az esztétikailag fontos helyeken viszonylag nagy szabadságot kaptak.
Diósi Mihály szerint a történészek elvárása az volt, hogy a film hiteles legyen, „hiszen az arcukat adják hozzá”. Hozzátette, hogy minden képkockát megmutattak a szakértőknek, és volt, amit emiatt ki is kellett vágniuk.
A vizuális világ megalkotása csapatmunka eredménye volt. A rendezők mellett Garai Gábor operatőr és Pajcsa Dániel 3D-művész játszott kulcsszerepet, aki a terepasztalos jelenetekért felelt.
A casting folyamata két szálon futott. A történészeket szakmai alapon, a Rubicon főszerkesztője, Rácz Árpád és Ágoston Gábor, a Georgetown Egyetem professzorának segítségével választották ki. A fikciós jelenetek szereplőválogatását Diósi Mihály nem is nevezné klasszikus castingnak. „Ültünk hárman Levivel és Mátéval, és dobáltuk be a neveket, hogy ki lenne jó” – emlékezett vissza.
A rendező a magyar filmek egyik visszatérő hiányosságára is kitért. „A magyar színjátszással és a filmmel gyakran az a problémánk, és ez talán nem egy népszerű vélemény, hogy a játék sokszor modoros tud lenni, a magyar filmek egy része ezen bukik el.”
Ezért olyan színművészeket kerestek, mint Szarvas József vagy Dinó Benjámin, akik szerinte nagyon jól működtek együtt.
A dialógusokat a történészek is jóváhagyták, legfeljebb kisebb módosításokat javasoltak. Ugyanakkor az alkotók bevallották, hogy néhol csaltak a filmes hatás kedvéért. „Küzdelem volt például elérni, hogy ne a címeiken szólítsák egymást, hanem ki lehessen mondani azt, hogy »Tomori«. De szerintünk ez jót tett a filmnek” – magyarázta Diósi Mihály.
Ami viszont külön izgalmas, hogy sok a köztudatban élő durván sablonos, sokszor sajnos még az iskolai történelemtanításban is jelen lévő toposszal is leszámolnak, mint például a II. Lajos királyt felelőtlennek és rossz uralkodónak lefestő évszázados hagyomány. Helyette a kor külpolitikai kereteibe illesztik be a történéseket, izgalmas nagyhatalmi játszmákat is bemutatva, melyek erőterében a magyar törekvések szinte eleve reménytelenek voltak.
Hogy készül-e ebből a későbbiekben nagyjátékfilm? Ezzel kapcsolatban a készítők szkeptikusak. Mező Levente szerint a fikciós részekkel „gyakorlatilag belekóstoltak” a műfajba, de nem biztos, hogy ebből egyenesen következne egy játékfilm. Gesztesi Máté hozzátette: „Nem feltétlenül olyan időket élünk, hogy nagyon nagy költségvetésű történelmi játékfilmek fognak készülni, tehát nem biztos, hogy aktuális ezen gondolkodni.”
Gesztesit jobban izgatja a dokumentumfilm és a dráma hibridje. Szerinte az általuk létrehozott modell, ahol „egy tudományos konferencia dramatizált formában jelenik meg”, sokkal értelmesebbnek tűnik. „Így nemcsak a tudomány intellektusa, hanem a művészet, a dráma, a tragédia érzelmi-tapasztalati része is egybegyúrva jelenik meg. Ez számomra izgalmasabb, mint írni egy játékfilmet, és leforgatni rengeteg pénzből” – fejtette ki. Úgy véli, a film érzelmi hatását éppen a minimalizmus adja.
A rendezők szerint magán a filmen túl az is érték, hogy a kutatómunkát végző történészgeneráció munkája meg van örökítve. Arra a kérdésre, mit csinálnának ma másként, Diósy Mihály annyit mondott: „Sok mindent. De lehet, hogy ezt a ládát nem nyitnám ki.” Végül egy alkotói dilemmával zárták a beszélgetést: „Van egy olyan mondás, hogy egy alkotást nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Most is több hibát vettünk észre a vetítés alatt, de szerintem szerencsés ponton hagytuk abba.”
A film premier előtti közönségtalálkozója hétfőn lesz az Uránia Mozi Dísztermében, ahol az érdeklődők kerekasztal beszélgetésen is részt vehetnek. Erre néhány jegy még elérhető. A mohácsi csata 500. évfordulóján, idén augusztus 29-én pedig valamelyik televízióban kerül majd adásba az alkotás. Hogy melyikben, azt még az alkotók sem tudják egyelőre, elmondásuk szerint több csatornával is tárgyalnak.
Fotó: Beroesz/Wikipédia
