MÚLT
A Rovatból

Mesés kincsek aranylottak gyertyafényben – 100 éve fedezte fel Howard Carter Tutanhamon fáraó sírját

Kevés történelmi emlék maradt fenn róla, sokáig ezért nem kereshették a kincsét.

Link másolása

Ha gondolatolvasó lennék, legjobban talán az izgatna, hogy amikor egy ember szembesül egy óriási felfedezéssel, mi játszódik le az agyában. Szívesen beleláttam volna 1922. november 26-án azoknak a fejébe, akik az egyiptomi Királyok Völgyében kinyitották és egy gyertya fénye mellett Tutanhamon fáraó sírját. Az egyiptomi 18. dinasztia Kr.e. 14.században élt, fiatalon elhunyt rejtélyes életű uralkodójának temetkezési helye ugyanis az egyetlen volt, amely teljes pompájában fennmaradt 3400 éven át, valami csoda folytán elkerülte a kalandorok és sírrablók figyelmét.

Howard Carter brit régész egyik egyiptomi munkása három héttel korábban szinte véletlenül fedezett fel egy feliratokkal teli lépcsőt, amely a mesés, nem csupán pénzben felfoghatatlan értékű kincshez vezetett, hiszen ekkor tárult fel a modern kor embere előtt az egyiptomi temetkezési kultúra a maga teljességében, egyben számot adott az Újbirodalom hitvilágáról és művészetéről is.

„Ahogy a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, a szoba részletei lassan kiemelkedtek a homályból. Furcsa állatok, szobrok és arany – mindenhol az arany csillogása. Ebben a pillanatban – ami a többiek számára bizonyára végtelen hosszúnak tűnt – elállt a szavam a csodálkozástól, és amikor Lord Carnarvon már nem bírta tovább a várakozást, és kérdezősködni kezdett, hogy látok -e odabenn valamit, csak ennyit tudtam mondani: >>Igen, csodálatos dolgokat<<” – írta naplójában Carter, pedig ez még csak a sírkamra előszobája volt.

Ekkor már nyolc éve folyt a kutatás Tutanhamon sírja után. A makacs Carternek szerencséje is volt, mert egy olyan gazdag mecénás, George Herbert de Carnarvon támogatta, akinek volt türelme kivárni a nagy szenzációt és el is kísérte őt az ásatásokhoz. Kiinduló pontját az amerikai Theodore Davis 15 évvel korábbi felfedezései jelentették: a Királyok völgyében olyan tárgyakra talált, amelyeken Tutanhamon neve volt olvasható és rábukkant egy kis méretű, kifosztott sírra is.

A 12 gyermekes festőcsaládba született Howard Carter (1874-1939) a British Museum rajzoló-asszisztenseként került még 1891-be Egyiptomba, ahol Ehnaton fáraó sírja körüli ásatások során a kor legkiválóbb egyiptológusai mellett gyűjtötte tapasztalatait. Gyorsan emelkedett a régészeti ranglétrán, megismerkedett Davisszel is, de amikor az amerikai az első Tutanhamon-leletekről hírt adott, egy ásatási incidens miatt Carter már nem dolgozhatott Egyiptomban. Bár ezt követően a közvélemény és számos archeológus is úgy vélte, hogy a Királyok Völgyében már nincs mit feltárni, Carternek rögeszméjévé vált, hogy Davis nem a fáraó igazi sírját találta meg. Az amatőr régész Lord Carnarvon támogatásával és az egyiptomi hatóságok engedélyével 1914-ben nekiláthatott a II. Ramszesz és VI. Ramszesz sírja közötti terület feltárására. Egy évvel később felszínre került III. Amenhotep, Tutanhamon nagyapjának sírja, de a remélt nagy fogásnak nyoma sem volt. 1921-ben már csak egy éve volt Carternek engedélye lejártáig. Ekkor bontották le a XX. dinasztiabeli munkáskunyhók maradványait, és így került a felszínre 1922. november 4-én az a bizonyos 16 lépcsőfok, a 30 évszázada érintetlen pecséttel lezárt ajtó, majd a hihetetlen kincs. Nem kizárt, hogy a sír fennmaradását éppen annak köszönhette, hogy az alig hét évig uralkodó fáraót nem tartották olyan jelentősnek, hogy a fosztogatók vállalják az ezzel járó kockázatokat.

A négy kamrából álló sírból több ezer tárgy került elő, köztük a több mint egy tonnás aranykoporsó, a 143 arany ékszerrel feldíszített múmia, és nem utolsósorban Tutanhamon világhírűvé vált halotti maszkja. De a halotti rítushoz gyümölcsmagok, virágok, ruhadarabok is szolgáltattak kulcsot.

Carter további tíz évet áldozott az életéből, hogy az összes leletet azonosítsa és leltárba vegye, majd élete végéig kutatási eredményeinek publikálásán dolgozott. A teljes munkafolyamatról ma is részletes képet kaphatunk, hála Harry Burton rendkívül alapos fotós dokumentációjának. Burton az egyiptomi munkások áldozatos munkáját is megörökítette. A vezető régész csupán négy munkafelügyelőnek mond név szerint köszönetet könyveiben, pedig Carter a helyszínen több mint 50 munkást fogadott fel, akikhez még továbbiak, köztük gyerekek is csatlakoztak. E képekből az idén májusban nyílt kiállítás az oxfordi egyetemi könyvtárban, ahol Burton hagyatékát őrzik.

Az évforduló kapcsán más bizonyítékok is felszínre kerültek, amelyek némiképp rombolják Tutanhamon felfedezőjének önmaga által is táplált mítoszát.

Eddig kiadatlan levelek megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, melyek szerint Howard Carter néhány apróságot elcsent a fáraó sírjából. A világhírű angol régész 1934-ben kapott egy levelet Alan Gardinertől, a kor egyik legtekintélyesebb egyiptológusától. A két úriember nem az ókori hieroglifákról, még csak nem is a Királyok Völgyének legújabb ásatásairól értekeztek. Gardiner ugyanis azt rótta fel Carternek, egy szégyentelenül kifosztott lelet-együttest adott át neki a fáraósírban.

Az eddig ismeretlen levelet egy különleges gyűjteményben fedezte fel Bob Brier, a Long Island-i egyetem egyiptológusa. Az amerikai kutató szerint a régész és csapata még a hivatalos felnyitása előtt behatoltak a sírkamrába és ékszereket vettek magukhoz. Ezek között volt egy temetési amulett, amelyet Carter később Gardinernek ajándékozott, aki részt vett a sírkamra feliratainak tanulmányozásában. Csakhogy Gardiner egy szép napon megmutatta az amulettet egy kollégájának, Rex Engelbachnak, a kairói Egyiptomi Múzeum igazgatójának, aki rögtön felismerte, hogy ugyanaz a stílusa és kiképzése, mint a Tutanhamon-gyűjtemény több darabjának. Meg is botránkozott ezen, Gardiner pedig továbbította a felháborodást Carternek. „Mélységesen sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerültem – írta – Természetesen nem mondtam meg Engelbachnak, hogy az ön közvetítésével jutott hozzám az amulett”. Végül azonban Carternek nem lettek kellemetlenségei emiatt az egyiptomi hatóságoknál.

Carter mecénása nem sokáig élvezhette a dicsőséget:

Lord Carnarvonnak 1923. április 5-én egy szúnyogcsípés okozta halálát. A legenda szerint kutyája is rögtön kimúlt, és ezzel egyidőben Kairóban és a lord dél-angliai kastélyában is kihunytak a fények. A kortársak a különös egybeeséseket a „fáraók átkával” magyarázták, bár senki mást nem sújtott a sírfeltárásban közreműködők közül, még azokat az orvosokat sem, akik felboncolták a szerencsétlen sorsú uralkodó múmiáját.

Tutanhamon immár 100 éve tartja izgalomban a történészeket, régészeket és a nagyközönséget is. Számos bizonyíték és feltételezés látott napvilágot családi kapcsolatairól, kora társadalmi és vallási viszonyairól, mindeddig azonban nem sikerült megfejteni korai halálának titkát, többféle betegség, köztük malária és vérszegénység nyomát is felfedezték rajta, de máig nem zárják ki azt sem, hogy meggyilkolták. Ezt a verziót erősítheti meg az a tény is, hogy apja IV. Amenhotep/Ehnaton fáraó vezette be a korábbi többistenhit helyett Aton napisten kultuszát, egyúttal csökkentve a papság szinte korlátlan hatalmát, halála után azonban hamarosan megindult a régi hagyományok visszaállítása. Éppen ezért fiának emlékét is igyekeztek kitörölni. Amikor a Királyok Völgyében jártunk, idegenvezetőnk több sírkamra hieroglifáinál is felhívta figyelmünket látható kivésésekre, bizonyítva, hogy a történelmi „retusálás” nem újkori találmány.

Legújabb korunk bőségesen pótolta az ifjú fáraó életében elmaradt hírnevét. Már az 1920-as években beszüremkedett a divatba, a reklámokba, de az iparművészetbe is az „egyiptomi stílus”, és a mai napig tömegek özönlenek bárhol a világon, ahol Tutanhamon-kiállítást szerveznek. Ezeken rendszerint hiteles másolatokat mutatnak be, hiszen az egyiptomi hatóságok aligha kockáztatnánk a felbecsülhetetlen értékű ókori emlékek utaztatását, és biztosításuk is megfizethetetlen lenne a fogadó országoknak. Az eredetieket 2020 óta az új gizai egyiptomi múzeumban őrzik, e sorok írójának még 2005-ben volt alkalma a régi kairói múzeumban megcsodálni. Magyarországon utoljára 2020 elején volt Tutankhamon-tárlat, amelyen napjaink első számú egyiptológusától, Zahi Havasztól kaptunk ihletett tárlatvezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: