Megvan a bizonyíték arra, hogy Marilyn Monroe-t megölték?
Aldridge szerint is ő volt a tettes: úgy véli, Greenson azután ölte meg Monroe-t, hogy a színésznő megfenyegette: nyilvánossága hozza Kennedy-ekkel való afférjait – írja a Daily Mail
"Mindig is meg voltam győződve arról, hogy Marilyn Monroe-t megölték. Ha megnézzük a róla szóló történeteket, tanúvallomásokat, a halálával kapcsolatos bizonyítékokat, nincs semmi ok arra, hogy halotti bizonyítványában a „valószínű öngyilkosságot” ne javítsák át „gyilkosságra” – mondta Aldridge, aki ez ügyben petíciót is indított, és új vizsgálatot követelt
A nyomozó azt szeretné elérni, ha az Egyesült Államok főállamügyésze kihallgatná azt a két személyt, akik tanúi voltak Marilyn utolsó pillanatainak, de soha nem kértek tőlük vallomást.
Az egyikük Marvin D.Iannone, a Los Angeles-i rendőrség őrmestere, aki később Beverly Hills rendőrfőnöke lett, a másik pedig Patricia Newcomb, Monroe barátnője. Úgy tudja, hogy Newcomb Marilyn temetése után elhagyta az Egyesült Államokat és hat hónapra Európába utazott.
Patricia szerint a színésznő halála előtt naplót vezetett, és ez is nyomtalanul eltűnt. Iannone-nal kapcsolatban pedig a nyomozó azt állítja, hogy az őrmester elküldte a Monroe brentwood-i házába helyszínelésre érkező többi rendőrt. Nincs már sok idő, hogy megszólaljanak, hiszen Iannone 83, Newcomb pedig 88 esztendős – figyelmeztet Aldrige. Greenson már a sírba vitte a titkot, mivel 1979-ben elhunyt.
A nyomozónak lehetővé tették, hogy betekintsen a dobozba, de azt nem, hogy lefotózza a dokumentumokat, vagy másolatot készítsen róluk, csupán jegyzetelni engedték. Ebből Aldrige számára kiderült, hogy Greenson őrült rajongója volt Marilynnek: megvolt neki minden könyv, minden újság, képes magazin, amelyben valaha írtak róla. A dobozban voltak olyan levelek, amelyekben azt tanácsolták a pszichiáternek, hogy legyen öngyilkos, mert őt hibáztatták Marilyn halálért. De dr. Greenson megőrzött olyan leveleket is, amelyeket Marilynnek írtak, és olyanokat is, amelyet a színésznő írt másoknak.
Aldrige arra is felhívja a figyelmet, hogy amikor Monroe korábban megpróbált véget vetni életének, hagyott egy-egy búcsúlevelet, ezúttal azonban nem. Gyanúsnak találja a színésznő csípőjén talált horzsolásokat is, amelyek ugyan származhatnak egy ügyetlenül beadott injekcióstűtől, de utalhatnak erőszakra is.
Az sem világos, hogy Marilyn házvezetőnője, Eunice Murray, aki azt vallotta, hogy aggasztotta a sztár szobájából kiszűrődő világosság, miért dr. Greensont hívta először és csak utána a mentőket. Ráadásul Murray-nek volt kulcsa Monroe hálószobájához, tehát nem kellett volna Greensonnak betörnie az ajtót. Éppen ezért képzelhető el, hogy a pszichiáter még azelőtt beadta a végzetes injekciót, mielőtt a mentők megérkeztek – vélekedik a magánnyomozó.