Március idusa Julius Caesartól Mihail Gorbacsovig – 21 évszázad jeles napjai és baljós emlékei
Petőfiék előtt pontosan 1892 évvel, Kr.e 44-ben a dicső római hadvezér és konzul, Julius Caesar végezte be szomorúan földi pályafutását. Pedig ha lehet hinni a legendának, utolsó diadalmenete idején valaki a fülébe súgta: „Óvakodj martius idusától”. Ekkorra időzítették ugyanis a Marcus Brutus és Caius Cassius vezette összeesküvők a „nagyokra törő” Caesar elleni merényletet, amelyet végül a szenátusi gyűlések egyik színhelyén, a római Pompeius-curiában hajtottak végre. Caesart nem sokkal korábban nevezte ki éppen a szenátus „örökös diktátornak”, de ez sokaknak nem tetszett, féltették a köztársaságot. A történelem kerekét azonban nem tudták megállítani, mert alig több mint másfél évtizeddel később Octavianus Augustussal megszületett a római császárság.
E birodalom bukásához kötődik a következő március 15 is. 493-ban Nagy Theodorik gót vezér legyőzte Odoakert, aki 476-ban letaszította trónjáról az utolsó római császárt, Romulus Augustulust. Theodorik azonban legyőzött riválisától is tartott, ezért meghívta őt fővárosába, Ravennába egy békítő lakomára, ahol Odoakert kíséretével együtt lemészárolták. E véres esemény áll Passuth László Ravennában temették Rómát című népszerű történelmi regényének középpontjában.
Ugorjunk négy és fél évszázadot, és máris eleink a főszereplők.
933-ban zajlott a merseburgi csata, amelyben Madarász Henrik német király első ízben aratott győzelmet a korábban őt sarcoló kalandozó magyarok, Bulcsú és Lehel vezette serege ellen. E csatának inkább lélektani jelentősége volt, mert lerombolta a Nyugat-Európát rettegésben tartó magyarok legyőzhetetlenségének mítoszát.
Több mint 700 év telik el a következő jeles március 15-ig. Amikor nálunk szóba jön a „türelmi rendelet”, óhatatlanul II. Józsefre, a „kalapos királyra” gondolunk, aki így akarta megfékezni a különböző felekezetek közötti ellenségeskedést. Az úttörő azonban nem a felvilágosult Habsburg uralkodó volt, hanem II.Károly angol király, aki 1672-ben a Rómától még VIII. Henrik által elszakított anglikán egyház mellett szabad vallásgyakorlást biztosított az ország katolikus és protestáns híveinek is. A londoni parlament azonban egy éven belül visszavonatta vele a rendeletet, és olyan törvényt fogadtattak el, amely minden közhivatal viselését anglikán hitvalláshoz kötötte.
1907. március 15-én választották meg Finnországban az első olyan parlamentet, amelyre nők is szavazhattak és választhatók is voltak.
A finn nők mindkét jogukkal éltek, és a helsinki parlamentbe 19 képviselőnő került be. Ezzel az észak-európai ország világelső lett a nemek közötti egyenlőség e területén. Az esemény érdekessége, hogy akkoriban Finnország még a cári Oroszország része volt, de jelentős belső autonómiával rendelkezett. Magyarországon az őszirózsás forradalom után, 1918 őszén kaptak a nők először választójogot, de ezt egészen 1945-ig különböző feltételekhez (pl. 30 év betöltése, két gyermek, stb) kötötték. Ha belegondolunk, még így bőven megelőztük Svájcot, ahol a nők csak 1971-től voksolhattak.
1913. március 15 médiatörténelmet írt: Woodrow Wilson az Egyesült Államok történében első ízben tartott elnöki sajtókonferenciát a Fehér Házban. Wilson, aki később az első világháború után rendezést célzó jó szándékú, ám a gyakorlatban kivihetetlen 14 pontjáról vált híressé, felismerte a sajtó, a „negyedik hatalom” jelentőségét, és eltökélt szándéka volt, hogy szívélyes viszonyt épít ki annak munkatársaival. A Fehér Házi sajtótájékoztatók hagyománya azóta sem szakadt meg, bár e több mint 100 évben nem mindegyik elnök mondhatta el magáról, hogy szereti az újságírókat. Köztudott volt például Richard Nixonról, hogy már jóval a Watergate-ügy előtt utálta a médiát, és Donald Trump sem szívesen cseresznyézik egy tálból a „firkászokkal.”
1917. március 15-én az oroszországi „februári forradalom” hatására – amely a Gergely-naptár szerint március 8-án tört ki - lemondott a trónjáról II. Miklós cár, nemcsak a maga, hanem egyben fia, Alekszej cárevics, azaz a trónörökös nevében is.
Ez sem mentette azonban meg a „véres kezűnek” nevezett és a háborús szenvedésekért felelőssé tett Miklóst és a Romanov-családot: 1917 nyarán letartóztatták a cári famíliát, és egy évvel később, 1918. július 18-ra virradóra Miklóst, Alexandra cárnét és öt gyermeküket a bolsevikok kivégezték. Holttesteiket a Szovjetunió felbomlása után 1998-ban exhumálták és Szentpétervárott temették el, két évvel később az orosz pravoszláv egyház szentté avatta őket, mint mártírokat.
1939. március 15 ismét tragikus esemény – ezúttal az egész világ számára. Ekkor szállják meg a náci csapatok Csehszlovákiát, alig egy évvel azután, hogy Hitler bekebelezte Ausztriát. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az 1938 augusztusi müncheni egyezményt, amivel a francia és a brit kormány azt remélte, lecsillapíthatják terjeszkedési törekvéseit, Hitler csak szemfényvesztésnek és időhúzásnak szánta. És akkor már csak öt és fél hónap volt a II.világháború kitöréséig.
1969. március 15-én a világ ismét az atomháború peremére sodródott – ezúttal nem amerikai-szovjet konfliktus volt, mint hét évvel korábban, a kubai rakétaválság idején - hanem a kínai-szovjet határon húzódó Usszuri folyó mentén keveredtek tűzpárbajba két nagyhatalom katonái. Egy régóta húzódó határvita volt az ürügy, hogy a Mao Ce-tung Kínája nemcsak szavakban támadjon rá a „szociálimperialistának” minősített Szovjetunióra. Moszkva több ízben is atomcsapással fenyegette Pekinget, és az összecsapások, amelyekben több százan haltak meg, egészen szeptemberig folytak több-kevesebb hevességgel, amikor Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, hazafelé Ho Si Minh vietnami elnök temetéséről megállt Pekingben, és a békés párbeszéd folytatásában állapodott meg Csou En-laj kínai kormányfővel.
Mozitörténeti esemény színhelye volt New York 1972. március 15-én. A Broadway egyik híres színházában, a Loew’s State Theatre-ben mutatták be Francis Ford Coppola A keresztapa című filmjét.
A közel háromórás mű nem csupán művészi értékei, a nagyszerű színészek – Marlon Brando, Al Pacino, Diane Keaton, James Caan – vagy az immár klasszikussá vált Nino Rota-zene miatt vonult be a történelembe, hanem azért is, mert ez a film döntötte le végérvényesen azt az amerikai mozitabut, mely szerint bűnözőket, alvilági figurákat nem szabad rokonszenvesnek ábrázolni, de mindenképpen el kell, hogy nyerjék méltó büntetésüket. A keresztapa hosszú időn át volt a maffia-filmek etalonja annak ellenére, hogy sokak szerint idealizált képet mutat az olasz-amerikai szervezett alvilágról, és annak „családszerető”, a maguk becsületkódexét a végsőkig tiszteletben tartó főnökeiről.
Symbolics.com – ma már nem sokan ismerik ezt a domain-nevet, pedig 1985. március 15-én ez volt az első bejegyzett cím, egy massachusetts-i számítógépgyáré volt. A cég alig élte túl az internet világméretű elterjedését, mert 1996-ban megszűnt, az elsőségét azonban máig számon tartják.
Nem sok jót hozott március 15 Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja utolsó főtitkárának, akit 1990-ben választotta meg a Legfelsőbb Tanács a Szovjetunió elnökének. Első ízben fordult elő, hogy a szovjet államfői poszt valóságos elnöki hatalommal ruházta fel viselőjét és Gorbacsov előtt elvileg lehetőség nyílt arra, hogy véghez vigye reformjait, amelynek kezdettől fogva esküdt ellenségei voltak a pártapparátus, a hadsereg, a titkos szolgálatok keményvonalas tagjai. Ők álltak annak az 1991. augusztusi puccsnak a hátterében, amelynek leverése sem tudta megállítani a Szovjetunió széthullását. Gorbacsov, aki a hidegháború lezárására tett erőfeszítései miatt Nyugaton mindig is népszerűbb volt, mint saját hazájában, 1991. december 25-én lemondott, és másnap megszűnt a Szovjetunió is.
