Amikor Budapest és Bécs exportképes volt Hollywoodban

Szinte lehetetlen felmérni, hogy mekkora nyomot hagytak közép-európai filmesek, producerek, rendezők, színészek, írók, operatőrök, a tengerentúli mozin. Ezt idézi fel Muszatics Péter Bécs, Budapest, Hollywood című könyvével.

A szerző neve manapság filmfesztiválokhoz kötődik: ő az idén szeptember elején megrendezendő 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton fesztiválmenedzsere és – 12 éve – a Jameson CineFest egyik főszervezője. Muszatics a CineClassics programsorozat kurátora, melynek keretében 2010 óta számos világhírű, közép-európai származású filmest mutattak be. Korábban jelentős dokumentumfilmeket is készített, mint A folyamatot (2004), amely az antiszemitizmus témáját járta körül, vagy a 2009-es Kádárt, amely a néhai pártfőtitkára utolsó beszédéből indult ki. Mostani könyve filmszenvedélyének lenyomata.

-A legtöbb művészet inspirációk és adaptációk története, de talán sehol nem jelenik meg olyan markánsan, mint a filmművészetben – mondja Muszatics Péter – A felnövő új generációk tagjai mindig az előző korosztályok filmjeit nézték – így voltak például a francia „új hullám” alkotói az amerikai filmekkel – és ezekből kiindulva váltak teljesen eredetiekké. Ezt a jelenséget egészen napjainkig végig lehet vezetni és ez engem mindig érdekelt.

- Mit jelent az Ön számára az a fogalom: „közép-európaiság”?

- A Vasfüggöny korában, az 1940-es évektől a 80-as évek végéig nagyon nehezen volt értelmezhető a „Közép-Európa”, mint fogalom. A 70-es években bukkantak fel először azok az értelmiségiek – Vacláv Havel, Konrád György, Czeszlaw Milos, Milan Kundera – akik nagyon markánsan megfogalmazták, hogy mi közép-európaiak vagyunk. Szakítani akartak azzal a nyugati felfogással, amely ezt az egész térséget beskatulyázta „kelet-európainak” és megpróbálták újrafogalmazni saját identitásukat, a régi hagyományokra, az Osztrák-Magyar Monarchiára alapozva. A Monarchia az akkori Európa legnagyobb kiterjedésű állama volt 1918-ig, 50 millió lakossal, 12 „bevett” és számos más nemzetiséggel, népcsoporttal. Igazi, sokszínű kavalkád volt.

Ebben a különös államalakulatban legalább annyi jó dolog volt, mint rossz, mert a sokféle nációnak kommunikálnia kellett egymással, és ez megjelent a tömegkultúrában is. A legjellemzőbben az operett tudta áttörni a korlátokat, egyszerű, élvezetes meséivel, igényes zenéivel.

A Monarchia felbomlása után minden nép bezárkózott a saját határai mögé, bár a két világháború között még valamivel intenzívebb volt az érintkezés, mint a szovjet megszállást követően. De menjünk át Amerikába! Nagyon sok emigráns, akik kulcsszerepet játszottak az amerikai film megteremtésében, éppen Közép-Európából származott…

- Kezdve Zukor Adolph-fal…

- …aki a borsodi Ricse faluban született és a Paramount Pictures alapítója lett (címképünk) de említhetném Fried Vilmost, Tolcsváról, aki William Fox néven a 20th Century Fox-nak lett egyik kezdeményezője és még során. Bár az amerikai film első aranykorában mindenféle nációbeliek részt vettek, érdekelt, hogy mi a titka a közép-európaiak ilyen nagy mértékű hozzájárulásának. Szabó Istvántól hallottam először ennek kapcsán a „human touch”, azaz az „emberi érintés” kifejezést. Ez azokat a kódokat, dramaturgiai, történet-mesélési elemeket tartalmazza, ami által egy filmes képes megérinteni a közönséget. Ez olyan ritka képesség, amelynek feltehetően sok közép-európai van birtokában. Ezt a titkot próbálom közelebb hozni a könyvemben, de nem állítom, hogy sikerül is teljes mértékben megfejteni.

- Talán az is benne van ebben a közép-európai „érintésben”, hogy miközben a Monarchia egyfelől tekinthető a térség aranykorának, amit beleng az a bizonyos „gemütlich”, kedélyes életérzés, másfelől viszont ott van a folyamatos feszültség a népek között, és a belső identitászavar, a hovatartozás kérdése.

- Könyvem fókuszában két nagy bécsi születésű rendező áll: Erich von Stroheim és Ernst Lubitsch. Stroheim a filmtörténet egyik legnagyobb alkotója volt. Színészként kezdte pályáját, majd rendező lett. Mivel azonban folyamatosan konfliktusba került producereivel, korán kettétört rendezői pályája, elkészült filmjei azonban, mindenek előtt a Gyilkos arany (Greed), az egyetemes filmművészet kincsei. Olyan nagy rendezőkre hatott az ő munkássága, mint Orson Welles és Stanley Kubrick. Ők, ugyanúgy, mint Stroheim, mindig a mozi fősodorjától eltérő filmeket készítettek…

- Mellesleg a New York-i születési Kubrick szülei is közép-európai bevándorlók voltak…

- Ernst Lubitsch viszont a könnyebb múzsa talán legnagyobb alakja volt a 30-as, 40-es években. Ő teljesen más módon készített filmeket, mint Stroheim, de műveinek virtuozitása a mesterek közé emelte és óriási hatást gyakorolt az őt követő nemzedékekre, főleg a vígjáték műfajában tett le szilárd alapokat. Legtehetségesebb tanítványa pedig az a Billy Wilder volt, aki Krakkó mellett született, de Bécsben nőtt fel. Azért választottam ki Stroheimet és Lubitschot, mert a filmművészet két különböző útját járták be. Stroheim így jellemezte kettejüket:

„Lubitsch először a trónon mutatja be a királyt, aztán a hálószobában. Én először a hálószobában mutatom meg, és e néző ebből már tudni fogja, hogy milyen ember az, aki a trónon ül.”

Stroheim kegyetlen volt, kíméletlen és nagyon őszinte. Ezt nem szeretik az emberek, sokkal inkább a becsomagolt, megédesített, finoman elmesélt történeteket szeretik, még akkor is, ha annak mélyén ott van a keserűség, az életbölcsesség. Lubitsch annak volt a virtuóza,, hogy miként kell a tömegeknek hatásosan, élvezetesen, szórakoztatóan elmesélni filmeket, amelyek azonban mégsem voltak felszínesek. Éppen ezt tanulta meg tőle Billy Wilder, a legnagyobb kedvencem.

Az 1942-es Lenni vagy nem lenni című Lubitsch-filmnek írója Lengyel Menyhért, producere pedig Korda Sándor volt:

- Wilder minden műfajban képes volt maradandót alkotni a szinte börleszk-szerű vígjátéktól a lélektani drámán át a gengszterfilm-paródiáig és a krimiig…

- Itt van például a Legénylakás című filmje, Jack Lemmonnal és Shirley MacLaine-nel, amely több Oscar-díjat, köztük a legjobb filmét is elnyerte. Egy kishivatalnok, egy bohém agglegény, aki kiadja légyottokra a lakását, egy New York-i toronyház kafkai univerzumában beleszeret egy lifteslányba. Egyszerű vígjátéki sztori, de hősünk végig a szakadék szélén táncol, története akár tragédiával is végződhetne és ezzel a néző is tisztában van. Éppen ettől a távlattól válik a film humorossá. Ez az egyik titok. Nyilván ez is Közép-Európából jött, ahol az emberek átélték, hogy összeomlik az államuk, forradalmak törnek ki, kegyetlen háborúk zajlanak, és emberek millióit hurcolják el Auschwitzba.

Tehát annyi minden megtörtént velük, hogy ez bölccsé tette őket, és ezeket a bölcsességeket jól tálalva meg tudták fogalmazni Amerikának és az egész világnak.

Kertész Mihály: Út a Villamosszék felé

- A magyarok közül nemcsak a rendezők, színészek, mint Kertész Mihály vagy Lugosi Béla, Bánki Vilma és Peter Lorre, hanem az írók is remekül beilleszkedtek Hollywoodba.

- Molnár Ferenc volt a szakma koronázatlan királya, de nyomában több kiváló író is jelentős sikereket aratott, mint László Aladár, Vajda Ernő, László Miklós, Bíró Lajos. Ma már nem is tudjuk, hogy az ő színdarabjaikból micsoda filmklasszikusok születtek. Például éppen Lubitsch készített filmet Bajok a paradicsomban címmel László Aladár Becsületes megtalálójából, ugyancsak övé a Saroküzlet, amelynek eredetije László Miklós Illatszertára volt. De ugyanez mondható el az osztrák írókról is. Bécs és Budapest atmoszférájában volt valami, amit exportképesnek tartottak Amerikában…