MÚLT
A Rovatból

Magyar színészek, akiknek felforgatta az életét a történelem

Kabos Gyula, Szörényi Éva, Somlay Artúr. Volt, akinek származása, volt, akinek politikai nézetei miatt tört derékba ígéretes pályája.


A magyar színjátszás történetében számos kiváló egyéniség tűnt fel, és kápráztatta el a közönséget a színpadon, majd később, a filmipar indulásával a mozivásznon is. Hiába voltak azonban tehetségesek, a napi politika sokuk életébe beleszólt; nem egy nagyszerű színész karrierjét törte derékba. Volt, aki börtönbüntetést kapott, volt, aki segédmunkásként dolgozott és évekig mellőzték, mások emigrálni kényszerültek, és sajnos volt közöttük olyan is, aki elkeseredésében öngyilkosságot követett el. Most három olyan színész sorsa álljon emlékeztetőül e szomorú időkre, akik a két világháború között váltak ismertté.

Kabos Gyula (1887-1941)

Csupán néhány évig forgatott hangosfilmeket, ám ezekkel örökre beírta magát a magyar filmtörténetbe. Egyike volt azoknak, akik kiválóan jelenítették meg koruk kispolgárait, a hétköznapi figurákat, egyszerű hivatalnokokat. A legendás komikus a két világháború közötti időben a magyar színházi élet és a filmipar egyik legfontosabb alakjává vált.

1887-ben Kann Gyula néven született, a Kabost később művésznévként vette fel. A hatgyermekes családban őt kereskedelmi iskolába járatták, de közben Solymosi Elek színiiskolájába járt, emellett esténként bokszedzésekre - e sportnak hagyománya volt a családban. Édesapja finoman szólva nem örült fia döntésének, és amikor az ifjú Gyula bejelentette, hogy színész lesz, szó szerint kiütötte. Kabos Gyula 1905-ben kezdett játszani; Szabadka és Nagyvárad után Budapesten, a Király Színházban.

VIDEÓ: Kabos Gyula telefonál - több film jeleneteiből összevágva

Az első világháború fájdalmas csapást mért a családjára, húszéves öccse soha nem tért vissza a frontról. Kabos Gyula ebben az időben a Nagymező utcai Fővárosi Orfeumban játszott, a színházaktól nem kapott szerepet. Nagyváradon próbált egy befektető segítségével varietészínházat nyitni, ám a város lakóinak elszegényedése és az egyre magasabb helyi adók miatt a vállalkozást fel kellett adni.

Kabos Gyula Budapestre visszatérve lett sztár. Figurái sokszor tragikomikusak. Kifejlesztett egy sajátos, csak rá jellemző, utánozhatatlan beszédmódot is. Miután az 1929 és 1933 között lezajlott világgazdasági válság a színházi életbe is begyűrűzött, az Operettszínházat bezárták, új igazgatót kerestek. A pályázók közül Kabos Gyulára esett a választás, aki személyes vagyonából is felajánlott a színháznak. Ismét rossz időben volt rossz helyen. A színház csődbe ment...

Kabos életében ugyanakkor új fejezet nyílt a hazai filmezés indulásával.

Először természetesen némafilmben szerepelt, közben színházi szerepeket kapott. A színpadon megmutathatta, mi mindenre képes: többek között a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből készült színdarabban nyújtott emlékezetes alakítást. A hangosfilm igazi népszerűséget hozott számára. A Hyppolit, a lakáj, a Lila akác, a Meseautó, a Köszönöm, hogy elgázolt, a Nászút féláron, a Három sárkány, A kölcsönkért kastély, vagy Az én lányom nem olyan egyszerűen nem lenne ugyanaz a film Kabos Gyula alakítása nélkül.

VIDEÓ: Éjjel a patikában:

1936-tól izraelita vallása miatt szélsőjobboldali támadásoknak volt kitéve, majd 1938-tól nyílt zsidóüldözés fenyegeti.

Az I. zsidótörvény után - amelyben maximalizálják az izraelita vallású személyek számát a közéletben - Kabos Gyula úgy érezte, tarthatatlanná vált a helyzete Magyarországon. 1939 januárjában az Egyesült Államokba utazott feleségével.

Amerikában sajnos nem találta meg a számítását. 1939-as első turnéja sikert hozott, ám az általa alapított színházat mégis be kellett zárni. 1941-ben egy kis színház előadásán a szívéhez kapott. Az orvosi tanács ellenére folytatta a próbákat, de több rosszullét is követte az elsőt. Végül Kabos Gyula mellőzötten halt meg 1941 októberében. Temetésén sokan részt vettek, de a sírfeliratot elrontották, Kobas név szerepelt rajta. Emiatt sokáig nem is találták kinti nyughelyét. Hamvait 1996-ban hozták haza, sírja most a Farkasréti temetőben van.

Szörényi Éva (1917-2009)

Schwáb Elviraként anyakönyvezték. Négy évesen Lers Elvira lett (anyai nagybátyja után), ám Szörényi Évaként (anyai nagyanyja, szörényi Reischl Elvira, később Szörényi Elvira után) lett egy ország kedvence a két világháború között. Pályája egyenesen ívelt fel. A budapesti születésű és igen tehetséges lány miniszteri engedéllyel kezdhette meg tanulmányait a Színművészeti Akadémián, ugyanis csak 16 éves volt. Évfolyamtársai között volt Fónay Márta, Básti Lajos, Gobbi Hilda, Horváth Ferenc, Móricz Lili és Király Kató is.

Szörényi Éva útja egyenesen a Nemzeti Színházba vezetett. 23 évig volt a színház tagja, és eljátszott mindent, amiről színésznő álmodhatott. A Szentivánéji álom Titániája volt a vizsgafeladata, megformálhatta Évát Az ember tragédiájában, Melindát a Bánk bánban, volt Cordelia a Lear királyban, Tünde a Csongor és Tündében, Desdemona az Othellóban. Később, az ötvenes években eljátszhatja többek között a Hamlet Opheliáját és a III. Richárd Lady Annáját.

szorenyieva_fortepan_konok_tamas_id

A zöld nadrágos lovag című darabban, a Nemzeti Színházban, 1943-ban - Fotó: Fortepan.hu, idősebb Konok Tamás tulajdona

Színpadra lépésekor a filmipar is megtalálta, első átütő sikerét Csiky Gergely A nagymama című darabjából készült filmben aratta.

Olyan filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint a Halálos tavasz, a Fűszer és csemege, a Jelmezbál, a Sárga rózsa vagy a Tavaszi szonáta.

VIDEÓ: A Noszty fiú esete Tóth Marival 1938-as feldolgozásában Kiss Manyival, Jávor Pállal és Gózon Gyulával

A második világháború és az azt követő évek nem befolyásolták pályáját. 1945 után a Nemzeti akkori igazgatója, Major Tamás idejében is megtarthatja szerepeit, és új jelentős alakítások is várnak még rá. 1952-ben Kossuth-díjat kapott. A történelem 1956-ban forgatta fel az életét; a színház forradalmi bizottságának tagja lett.

A forradalom leverése után férjével és három gyermekével Ausztriába menekült, onnan pedig az Egyesült Államokba távozott. Ott élte le élete második felét. Los Angeles lett az otthona, de a hazája Magyarország, az anyanyelve magyar maradt.

Szörényi Éva nem szakított végleg a színészettel; televíziós szerepet is kapott, ám soha nem volt kint olyan ismert és ünnepelt, mint itthon. A külföldön élő magyar közösség fáradhatatlan tagja volt, fontosnak tartotta anyanyelve megőrzését és a magyar kultúra ápolását. Költőkkel, írókkal tartotta a kapcsolatot, Máraihoz személyes barátság fűzte.

Kiérkezésük után nem sokkal színházat alapított, később szavalóesteket tartottak (Kanadában is), igyekezett minél több helyre eljutni, ahol magyarok éltek. Az 1956-os forradalom emlékét is hűen ápolta. Arnold Schwarzenegger és George W. Bush egykori elnök is ismerte és nagyra becsülte Szörényi Évát.

VIDEÓ: Szörényi Éva szavalja Babits Mihály költeményét a San Fernandói Református Egyház hangversenyén - 2003

A színésznő 93 évesen hunyt el, a Szent Ferdinánd Misszió temetőjében helyezték örök nyugalomra. Azt már soha nem fogjuk megtudni, itthon hogyan alakult volna a további pályája.

Somlay Artúr (1883-1951)

Somlay Artúr nevét hallva a mai néző az 1947-ben készült Valahol Európában című film Simon Péterére gondol, vagy az 1949-es Ludas Matyi Mohos professzorára, pedig pályája 1900-ban kezdődött, és legtöbb filmszerepe, színpadi alakítása a két világháború közti időszakra esik. A vasúti tisztviselő gyermeke nagy családban nőtt fel, hatan voltak testvérek, a családban sokáig nem nézték jó szemmel, hogy színész akar lenni.

A Vígszínház színiiskolája után több magyar nagyvárosban játszott, és a főváros legnevesebb színházaiban is fellépett, sőt, Bécsben és erdélyi városokban is szerepelt. Jellegzetes patetikus, erőteljes előadásmódja megkülönböztette a többi színésztől.

somlay

Somlay Artúr fiatalon, a Nemzeti színészeként - Fotó: Oszk.hu

Színpadon és filmekben is szívesen foglalkoztatták a tehetséges fiatalembert.

A két világháború között elhalmozták filmszerepekkel: a Halálos tavaszban és a Fűszer és csemegében is játszott (akárcsak Szörényi Éva), emlékezetes filmjei voltak Az új földesúr, a Semmelweis, A Gyurkovics fiúk, a Haláltánc, az Egy asszony visszanéz, a Madách és a Szováthy Éva.

Az elismerést mégis az a pár év hozta, ami 1945 után telt el élete végéig. Kétszer is Kossuth díjat kapott, egyszer 1948-ban, másodszor pedig 1951-ben. A háború utáni filmművészet kiemelkedő alkotása, a Valahol Európában Magyarországon kívül is ismertté tették. A filmet ugyan a MAFIRT, az akkori állampárt filmgyára gyártotta le, de forgalmazása a világhírű rendező, Radványi Géza joga volt, aki bejárta a filmmel az akkori világot.

VIDEÓ: Részlet a Valahol Európában című filmből

Somlay Artúr a magánéletben is karakteres egyéniség volt. Hirtelen haragú, energikus emberként ismerték, aki gyakran állt jó ügyek mellé. Az ötvenes évek elején a budapesti "nem kívánatos személyeket" - nemesi származásúakat, vagyonos embereket, színészeket - vidékre költöztették, gyakran igen méltatlan körülmények közé. A fővárosból való kitoloncolásnak politikai és gazdasági okai voltak. Egyrészt el akarták távolítani az előző rendszer hivatalnokait, másrészt az így megüresedett lakásokat főként párthű embereknek juttatták.

A kitelepítés Somlay színészkollégáit is érintette. A színész nem nézte tétlenül, egyenként igyekezett érdekükben kiállni a Színházművészeti Szövetség elnökeként. Többször is megfordult Révai József akkori kultuszminiszternél, aki viszont egy idő után már nem fogadta.

Egy sikertelen látogatás után Somlay Artúr tehetetlenségében egy egész doboz altatót vett be, és alkoholt ivott rá. Halála megrázta kollégáit, ám öngyilkosságának körülményeiről sokáig nem lehetett beszélni.

Nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk