MÚLT
A Rovatból

Magyar származású királyné alakította át Skócia történetét



Hazatértükkor a Bölcsek Tanácsa a fiatal Edgárt bízta meg azzal, hogy álljon ki Hódító Vilmossal szemben. Ám a harc reménytelen volt. Edgár anyjával és testvérével Margittal Skóciába menekült, ahol III. Malcolm uralkodott. A skót király kétszer is befogadta a menekülő családot, másodszor azonban Ágota és gyermekei már nem tértek vissza Angliába.

StMargareth_edinburgh_castle2par

Azt nem tudni, hogy Skóciába, vagy a kontinensre indult Edgár anyjával és testvérével, de egy legenda szerint egy vihar Skócia északi partjaira sodorta őket, és Dunfermline-ben értek partot, ahol a skót király élt. Az öblöt, ahol végül kikötöttek, ma is Szent Margit Reményének hívják.

A lány ekkor már 20 éves volt. Malcolm viszont 40, az élet pedig igen primitív volt a skót településen. A király írástudatlan volt, és vad szokásai voltak, bár egyes feljegyzések szerint jó szándékú volt. Nagyon vonzódott Margithoz, aki azonban inkább kolostorba szeretett volna menni. Végül a barátai és családja nyomására férjhez ment Malcolmhoz 1070-ben.

Életrajzírója, a bencés Turgot, aki egyben gyóntatója is volt, számos történetet írt le a királynéról.

Margit, akit neve alapján (maragon – görögül gyöngyöt jelent)

Skócia Gyöngyének is neveztek, alaposan megváltoztatta az udvart, a férjét, és a vallási életet is.

Skócia királynéja nagy hatással volt férjére is. Életrajzírója szerint: "Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában... Hatására a király elhagyta vad szokásait... Egész környezete megváltozott Margit körül... Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek."

Dunfermline_Abbey_-_Project_Gutenberg_eText_1919Scotia_Depicta_-_Dunfermline_Abbey_and_Mill_-Plate-Dunfermline_Abbey_by_John_Slezer_1690

A skót nép szerette és tisztelte, mert Margit templomokat, kolostorokat építtetett, és a szenvedőkön igyekezett segíteni, az elesetteket támogatta, a betegeket gyógyította. Az embereket hitük gyakorlására és zarándoklásra buzdította. Ingyen hajókat és szállást biztosított nekik, hogy eljussanak a kegyhelyekre.

A Forth Bridge két oldala a mai napig őrzi nevét, a North és South Queensferry is rá emlékeztet.

Feljegyezték róla, hogy Ionában volt egy kolostor, mely a svédek fennhatósága alatt rommá vált. Malcolm király visszaszerezte a szigetet, Margit pedig újjáépítette és benépesítette a kolostort, amely a mai napig áll, és ősi iratokat őriznek falai között.

De Margit foglalkozott az egyházi élettel is, zsinatot hívott össze, hogy megújítsák az egyház életét.

Mindezek után érthető, hogy a krónikák szerint nem volt nála szebb jellem „minden tisztaság és szentség inkarnációja volt”.

Margitnak komoly hatása volt az angol királyságra is, ő volt minden angol királynők "ősanyja”. A királyné nyolc gyereket szült, hat fia és két lánya volt.

- Edvárd (1093. november 13-án apjával együtt halt meg az alnwicki csatában)

- Edmund (1070 körül - 1097 után)

- Etelred, dunkeldi apát lett

- Edgár (1074 körül - 1107. január 11.), Skócia királya volt 1097-től 1107-ig, nőtlen maradt

- Sándor (1078 körül - 1124. április 23.), I. Sándor néven Skócia királya volt 1107-től 1124-ig, 1107 körül feleségül vette a Normandiai Szibillát, gyermekük nem született, egy törvénytelen fia volt, Máel Coluim

- Edit (1080 körül - 1118. május 1.), Matilda néven I. Henrik angol király első felesége lett, négy gyermeket szült

- Mária (1082-1116), III. Eusztász boulogne-i gróf felesége lett, egy leányt szült, Matildát, aki 1125-ben a későbbi István angol király felesége lett

- Dávid (1083 körül - 1153. május 24.) Skócia királya volt I. Dávid néven 1124-től 1153-ig, az özvegy, háromgyermekes Matilda huntingdoni grófnőt vette feleségül, négy gyermeke lett

sdrdav

Margit utolsó napjait az edinburgh-i várban töltötte. Egy kicsiny házban lakott, mely a normann építészet kis remeke volt.

A ma Szent Margit kápolnája nevet viselő épület a Canterbury székesegyházzal egy idős, építőjük is azonos volt. A 14 láb széles, 32 láb hosszú szentély ívét később I.Dávid építtette hozzá anyja emlékére. A rekonstrukció során úgy alakították át, ahogy az annak idején, Margit korában volt. A kis kápolna a vár legrégebbi része, és Szent Margitról nevezték el.

Margit Edinburgh-ban halt meg, három nappal élte túl férje és legidősebb fia halálát, akik az angolok elleni csatában estek el. A drámai hírt másik fiának kellett elmondania.

"Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt, hogy jól vannak. A királynő azonban fölsóhajtott, és ezt mondta: Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot. Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része."

A nép szentként tisztelte Margitot, végül 1261-ben avatták ünnepélyesen szentté.

Margit és Malcolm földi maradványait a reformáció idején Spanyolországba vitték, majd később visszakerültek Skóciába végső nyughelyükre, Dunfermline-be, az általa alapított bencés kolostorba, férjével, fiával és más skót királyokkal és főnemesekkel együtt.

Egy legenda szerint a szentté avatás alkalmával felnyitották Margit sírját, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni.

Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Végül így tettek és folytathatták útjukat.

A nép szerint ez is bizonyítja, hogy Margit megszelídítette és szentségben is maga mellé vette Malcolmot. Így a "Véreskezű" Malcolm és Skóciai Szent Margit közös sírban pihenhet azóta is.

davsdrdav

Szent Margit ünnepét 1673-ban vették föl a római naptárba, június 10-re, majd 1969-ben november 16-ra helyezték át.

Szent Margit halálának 900. évfordulóján Dunfermline-ben egy kórházkomplexumot adtak át, mely az ő nevét viseli.

Dunfermline ma is legismertebb nevezetessége a város központjában magasodó apátság, amely a régi királyi lakosztályok és a kolostor romjai mellett található. A szentély felöli végénél a kertben egy nagy méretű kőlap látható, ez alatt nyugszik a királyné. Az apátság üvegablakai a királyné életét mutatják be.

Megfordult itt skóciai körútja során Kossuth Lajos is, hogy tisztelegjen a híres és szeretett Margit emléke előtt.

davdavsdr

Nem messze az apátságtól, pár perces sétával érhető el a St Margaret’s Cave. Ez egy barlang, ahová Margit szívesen vonult el imádkozni. A hely ma is áll, egy kis kőépületből lehet lejutni az imahelyre, ahová legfeljebb húszan férnek el egyszerre.

Skócia védőszentjének emléke ma is frissen él. A síron most is friss virág van, és a helyiek is szeretettel beszélnek róla, szívesen mesélnek a történetéről.

Skóciában máig élő hagyománya van a zarándokutaknak. Szent Margit tiszteletére évekkel korábban indult az első zarándokút. A fife-i zarándokút például érinti a Skóciai Szent Margit kultusz központját, Dunfermline-t is. Ez a vidék Európa egyik fő zarándokhelye volt régen is.
davsdrsdrsdr

A Dunfermline Abbey Skócia egyik legfontosabb kultikus helye. Már a 12. században állt itt egy román stílusú templom. Később ennek helyén alapította az apátságot Dávid, Skócia királya 1128-ban. 1300-as években az épület egy része leégett. A 16. században a reformáció idején megrongálódott, de a hajó részt sikerült megmenteni. A 19. században némileg átépítve újra megnyitották. Az apátság mellett álló, ma már romos palota maradványai szintén láthatók.

Az apátság és az imahely is látogatható, de nyári-téli nyitva tartással, ezért érdemes előzetesen tájékozódni.

Pittencrieff Park

Az apátság mellett található parkot Andrew Carnegie hozta létre. 1902-ban vásárolta meg ezt a területet majd következő évben ünnepélyesen átadta a város lakóinak. A parkot a meglévő értékek megtartása mellett alakították ki hangulatos pihenő, sétáló hellyé, méltó módon a szomszédságában található híres történelmi emlékekhez.

A parkban egy 17. századi ház áll, melyet Sir Alexander Clerk of Pittencrieff építtetett és ma múzeumként szolgál. A vadregényes erdős területen romantikus hidak alatt egy patak folyik, több kisebb vízeséssel. A sétányokon mókusok ugrálnak és lesik a finom falatokat.

Egy kicsit távolabb üvegházak, szépen gondozott virágoskertek, lugasok találhatók. A gyerekeknek több játszóteret is létesítettek, és a jelek szerint a kutyásoknak is kedvenc helye a park, ahol rendezvényeket is szoktak tartani.

sdrdigdav

Bővebb információk ITT és ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
300 év után fejtették meg a rejtélyt, hogyan kerültek a kitömött állatok a szűk nyakú üvegekbe
Egy 18. századi francia szerzetes preparátumai évszázadokig tartották lázban a világot. Modern képalkotó módszerekkel jöttek rá a trükkre.


Évszázadokon át izgatta az emberek fantáziáját, hogyan kerültek kitömött állatok szúk nyakú üvegekbe az olaszországi Pármában.

A rejtély főszereplője egy 18. századi francia szerzetes, Jean-Baptiste Fourcault volt.

A minimita rendi szerzetes annak idején a pármai hercegi udvar ornitológusaként dolgozott. Egyébként munkássága a Pármai Egyetem természetrajzi gyűjteményének alapjait is segített lerakni.

A szerzetes különféle állatpreparátumokat helyezett el üvegekben, ám módszerét titokként őrizte.

A gyűjteményt kezelő múzeum pedig egészen a legutóbbi időkig úgy hivatkozott a technikára, mint „megfejthetetlen” rejtélyre.

A Parmai Egyetem kutatói most megfejtették a „szűk nyakú üvegbe zárt kitömött állatok” rejtélyét.

A megoldás nem varázslat, hanem egy rendkívül kifinomult optikai és preparátori trükk, amelyet modern képalkotó eljárások fedtek fel.

A kutatók kiderítették, hogy az üvegek száján eredetileg a bejárat nem akkora volt, mint amekkora most.

A szemlélőt először is az utólag ráillesztett üveg szűkítőgyűrű, egyfajta gallér (olaszul colletto) tévesztette meg, ami optikailag beleolvadt az üveg nyakába.

Ez keltette azt az illúziót, hogy az üvegnek csupán egy rendkívül kicsi nyílása van. A valóságban a nyílás nagyjából háromszor szélesebb volt, így a preparátumok keményebb része, például az állatok koponyája is átfért rajta.

De Jean-Baptiste Fourcault más módszert is alkalmazott a "kompozíciók" elkészítéséhez.

A másik trükkje az volt, hogy az állatok testét úgy preparálta, hogy a behelyezés során összenyomhatók legyen, majd az üveg belsejében visszanyerjék eredeti formájukat.

A kompozíciókban szereplő fa díszletelemeket pedig darabokra szedve juttatta be, és az üveg belsejében állította össze őket.

Az illúzió tökéletességéhez az aprólékos álcázás is hozzájárult.

A gallér és az üveg találkozási vonalát körbetekert zsinórokkal rejtette el, a faelemek illesztéseit pedig ragasztott papírcsíkokkal fedte le, hogy a szemlélő ne jöjjön rá a turpisságra.

Jean-Baptiste Fourcault annyira büszke volt a munkájára, hogy egy 1774-es cédulán egy madár nevében maga üzente meg a kétkedőknek, hogy valóban „az ampulla nyílásán” keresztül került a helyére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
725 éve halt meg az utolsó Árpád-házi király, és az oligarchák azonnal szétkapták az országot
III. András halála után három trónkövetelő esett egymásnak a hatalomért. A tét nem volt kicsi: a Szent Korona és vele Magyarország sorsa dőlt el a véres küzdelemben.


Január 14-én pontosan 725 éve, hogy a budai várban egy korszak véget ért. Egy kortárs főúr, Ákos nembeli István nádor néhány évvel később egy oklevélben örökítette meg a pillanat drámáját, amikor a hír bejárta az országot.

„Meghalt András, Magyarország jeles királya… az atyai ágon származott utolsó aranyágacska…”

- áll Ákos nembeli István nádor oklevelében. III. András halálával nem csupán egy uralkodó távozott, hanem egy dinasztia háromszáz éves története zárult le. A Szent Istvánnal induló Árpád-ház férfiága kihalt, és az ország a történelem egyik legkaotikusabb évtizedébe zuhant.

Az 1301. január 14-i nap eseményeit egy XIV. századi budai minorita krónika rögzítette. Szavai szerint „… az Úr 1301-ik évében Szent Félix napján András király a budai várban elnyugovék…, és eltemették Szent János evangélista egyházában, a minorita testvéreknél.”

A temetés után azonban nem a gyász, hanem a hatalmi vákuum azonnali és brutális valósága vette át az uralmat.

Az ország lényegében szétesett, a királyi hatalom helyét a tartományurak, vagyis az oligarchák vették át. Csák Máté az északnyugati országrészben, a Kőszegiek a Dunántúlon, Aba Amadé pedig északkeleten épített ki magánállamot. Ebben a helyzetben három trónkövetelő lépett a színre, hogy megszerezze a gazdátlanul maradt koronát: a pápai támogatást élvező Anjou Károly, a magyar urak egy része által preferált cseh Vencel, valamint a bajor Ottó.

A trónért folyó küzdelem tétje nem csupán a katonai erő, hanem a jogi-rituális legitimitás megszerzése volt.

Az Árpád-kor végére kőbe vésett szabállyá vált a „hármas koronázási feltétel”, amely nélkül egyetlen uralkodó sem számíthatott teljes elismerésre.

A királyt Székesfehérváron kellett megkoronázni, az esztergomi érsek közreműködésével, és mindehhez a Szent Koronát kellett használni. Benda Kálmán történész ezt így foglalta össze: „…nálunk a koronázás csak akkor volt érvényes, ha a Szent Koronával történt…”. Az elkövetkező évtized arról szólt, hogy a három jelölt közül ki tudja először teljesíteni ezt a hármas feltételt, miközben a korona kalandos útra kelt az oligarchák kezén.

A versenyfutásban Anjou Károly indult a legkorábban, ő már 1300 nyarán partra szállt Dalmáciában,

ez az aktus minimum megerősíti azokat a véleményeket, hogy III. Andrást valójában megmérgezték.

De Károly első, sebtében végrehajtott koronázása nem felelt meg a követelményeknek. A magyar főurak egy jelentős csoportja eközben a cseh Vencelt hívta meg a trónra, akit 1301 augusztusában Székesfehérváron királlyá is koronáztak, Magyarországon a László nevet használva. A krónikás hagyomány szerint apja úgy adta át fiát a magyar küldöttségnek, mintha egy dinasztikus üzletet kötne: „…fiát átadta a magyaroknak természetes királyukként…” - írja a Székesfehérvár városi portál. A harmadik jelölt, Bajor Ottó is tett egy kísérletet, de rövid uralkodás után Erdélyben fogságba esett, és ezzel végleg kiszállt a harcból. A káosz évei után végül Anjou Károlynak sikerült fokozatosan maga mellé állítania a pápaságot és a hazai erőket, és

1310. augusztus 27-én Székesfehérváron, a Szent Koronával, minden előírásnak megfelelően megkoronáztatta magát, megteremtve az új, Anjou-kori rend alapjait.

De ki volt az az uralkodó, akinek halála ekkora felfordulást okozott? III. András maga is legitimitási viták kereszttüzében találta magát, amikor 1290-ben trónra lépett. Apja, „Utószülött” István herceg volt, akinek törvényes származását sokan kétségbe vonták, ezért Andrásra ráragadt a „Velencei” gúnynév, utalva arra, hogy élete első felét Itáliában töltötte.

Uralkodása alatt folyamatosan küzdött a már akkor is túlzott hatalmú bárókkal, és megpróbálta helyreállítani a központi királyi tekintélyt.

Modernizációs törekvései elsősorban nem gazdasági vagy technológiai értelemben voltak újak, hanem politikai-logikai szinten. Tudatosan próbálta visszaterelni a hatalmat az intézmények felé. Rendszeres országgyűlések összehívását ígérte, megerősítette a rendek szerepét, és kísérletet tett arra, hogy a király és az elit közötti viszony ne kizárólag erőn és személyes hűségen, hanem szabályozott együttműködésen alapuljon. Ez a korabeli Európában már zajló rendi fejlődéshez illeszkedett.

Az 1290-es óbudai és az 1298-as pesti országgyűléseken törvényekkel igyekezett korlátozni az oligarchák hatalmát, de kísérletei csak részleges sikert hoztak. Hirtelen halála kapcsán a kortársak mérgezésről suttogtak, de ezt nem sikerült bizonyítani.

Az Árpád-ház végének oka prózaibb volt: nem született fiúörököse. Első feleségétől, Fenenna hercegnőtől egy lánya született, Erzsébet. Második felesége, Habsburg Ágnes sem szült neki fiút. Az özvegy királyné a férje halála után Bécsbe távozott, és a családi emlékezetet egy kettős kolostor alapításával biztosította.

András egyetlen lányának, Erzsébetnek a svájci Töss domonkos kolostorába kellett vonulnia apácának,

ahol Boldog Tössi Erzsébetként tisztelik. Halálának pontos évét a források eltérően jelölik, a latin sírfelirat 1336-ot említ. Ezzel, hogy a kolostor falai közé kényszerült, elhárult az a veszély a magyar oligarchák feje fölül, hogy az Árpád-ház uralkodása esetleg nőágon folytatódjon.

Amikor 1301-ben kihalt az Árpád-ház, Magyarországon nem egyszerűen trónvita kezdődött, hanem valami mélyebb történt: a hatalom kiszivárgott a központból. A királyi intézmények papíron megmaradtak, de az ország nagy része ténylegesen tartományurak, azaz kiskirályok kezébe került.

Ezek az oligarchák előtti oligarchák nem ideológiákban gondolkodtak, hanem kapacitásokban: kié a vár, az út, a vám, a had, az emberek lojalitása.

Aki ezekkel rendelkezett, az uralkodott – függetlenül attól, mit mondott a királyi oklevél.

Ez a korszak azért érdekes ma is, mert a hatalom működéséről árul el sokat. A kiskirályok világa nem a törvénytelenség világa volt, hanem egy párhuzamos kormányzásé. A mindennapi döntések – adóztatás, bíráskodás, biztonság, gazdasági hozzáférések – helyi hálózatokban dőltek el. A szuverenitás nem eltűnt, hanem feldarabolódott.

Ha innen nézzük, a modern oligarchák és a politikai hatalom összefonódása nem történelmi aberráció, hanem visszatérő minta. A különbség elsősorban technikai. Ma nem várakkal és magánhadseregekkel épül hatalom, hanem szabályozással, közbeszerzésekkel, médiapiaccal, engedélyezési jogkörökkel. A fizikai erőszak helyét az adminisztratív és információs kényszer vette át. Nem karddal, hanem jogszabállyal, hitellel vagy hirdetési pénzzel lehet fegyelmezni.

A párhuzam lényege nem az, hogy „gazdag emberek befolyásolják a politikát” – ez minden korszakban így volt. Hanem az, hogy kialakul egy informális hatalmi réteg, amely a formális intézmények mögött működik.

A törvények megvannak, a piac létezik, de a hozzáférések nem versenyben, hanem lojalitás mentén dőlnek el. Ez a modern állam egyik legnagyobb kockázata: amikor a közhatalom nem közjószágként, hanem hálózati erőforrásként kezd funkcionálni.

A középkori kiskirályok korát végül egy erős központi konszolidáció zárta le. Károly Róbert nemcsak legyőzte a kor oligarcháit, hanem újraszervezte az állam pénzügyi és katonai alapjait. A királyság intézményrendszere és a Szent Korona köré épülő közjogi gondolkodás túlélte a dinasztiaváltás megrázkódtatását. Ahogy Engel Pál történész fogalmazott: „Maga az államiság léte egy percig sem forgott veszélyben.” Az Árpád-ház kihalása valójában egy korszak végét jelentette, de egyben megnyitotta az utat az Anjouk előtt, akik újjászervezték a királyi hatalmat, és egy új, európai léptékű Magyarországot építettek a XIV. században.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Hetven évig azt hitték, mamutcsontokat őriznek, de kiderült, hogy valójában valami teljesen más volt a szekrényben
Egy adománygyűjtő program tette lehetővé a modern vizsgálatokat, amik mindent a feje tetejére állítottak.


Hetven évig azt hitték, a valaha talált legfiatalabb mamut maradványait őrzik egy alaszkai múzeumban, most azonban kiderült, hogy a leletek valójában bálnacsontok. A felfedezés egy

szenzáció helyett egy még nagyobb rejtélyt szült: hogyan került két bálna maradványa több száz kilométerre a tengertől?

A történet 1951-ben kezdődött, amikor Otto Geist régész két, hatalmas csigolyának tűnő csontot talált Alaszka belső vidékén, Fairbankstől északra. A méretük és a lelőhely alapján a tudósok biztosak voltak benne, hogy egy gyapjas mamut maradványaira bukkantak, a leletek pedig bekerültek a University of Alaska Museum of the North gyűjteményébe. A fordulatot a múzeum „Fogadj örökbe egy mamutot” programja hozta el, amelynek köszönhetően a kutatók végre elvégezhették a radiokarbonos kormeghatározást.

„Egy késő holocén korból származó mamutfosszília Belső-Alaszkából elképesztő lelet lett volna: a valaha feljegyzett legfiatalabb mamut”

– nyilatkozta Matthew Wooller, a University of Alaska Fairbanks biogeokémikusa.

A vizsgálat azonban kimutatta, hogy a csontok mindössze 2-3 ezer évesek, ami túl fiatal egy mamuthoz, hiszen a faj utolsó populációi is nagyjából négyezer éve haltak ki. „A radiokarbonos adatok és a hozzájuk kapcsolódó stabilizotópos adatok voltak az első jelek, hogy valami nincs rendben” – írták a kutatók. A csontokban a nitrogén-15 és szén-13 izotópok szintje szokatlanul magas volt, ami tengeri étrendre utal, nem pedig egy fűevő szárazföldi állatra.

A végső bizonyosságot a mitokondriális DNS-vizsgálat adta meg, amely kimutatta, hogy a csontok valójában bálnáktól származnak, feltehetően egy észak-csendes-óceáni simabálnától és egy csukabálnától.

Ezzel azonban egy új, még rejtélyesebb kérdés merült fel. „Hogyan kerülhetett két, több mint 1000 éves bálna maradványa Belső-Alaszkába, több mint 400 kilométerre a legközelebbi partvonaltól?” – tették fel a kérdést a kutatók. Több lehetséges magyarázat is létezik. Az egyik, hogy az állatok felúsztak a folyókon, bár ezt a méretük és a táplálékhiány miatt valószínűtlennek tartják. Egy másik elmélet szerint ősi emberek szállíthatták a csontokat a partvidékről, de erre a térségben eddig semmilyen bizonyíték nem utal.

A legvalószínűbb forgatókönyv egy múzeumi adminisztrációs hiba.

Otto Geist ugyanis a partvidéki Norton-öböl környékéről is adott le leleteket a múzeumnak, így elképzelhető, hogy a bálnacsontokat egyszerűen összekeverték a mamutmaradványokkal a leltárazás során. A kutatócsoport sikeresen kizárta, hogy ezek a leletek az utolsó mamutoktól származnának – írta a ScienceAlert.

„Lehet, hogy ezt soha nem fogjuk teljesen felgöngyölíteni. Ez a munka azonban sikeresen kizárta, hogy ezek a példányok az utolsó mamutok trónkövetelői legyenek” – összegezték a kutatók.

Via Journal of Quaternary Science


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Kőbányáról indult, szexszimbólumot vett feleségül, és Hollywood fénykorában tört a csúcsra Mickey Hargitay
A Magyarországról indult fiú kemény munkával érte el, hogy 1955-ben megkapja a Mr. Universe címet. Sikerei másokat is inspiráltak.


Saját kezűleg épített szív alakú, rózsaszín medencét Hollywood egyik legfényűzőbb villájához, miközben a teste volt a fő tőkéje.

A kőbányai fiú, Hargitay Miklós a semmiből lett Mr. Universe.

Feleségül vette kora egyik sztárját és szexszimbólumát, Jayne Mansfieldet, majd neje halála után három gyermekét egyedül nevelő apa lett.

Hargitay Miklós, vagy ahogy a világ megismerte, Mickey Hargitay idén lenne száz éves.

Története 1926-ban kezdődött Budapesten.

Akrobata volt az apja, ezért a mozgás és a színpad közelsége természetes közeg volt Hargitay Miklós számára.

Mielőtt a testépítés felé fordult volna, gyorskorcsolyában ért el sikereket, 1946-ban közép-európai bajnoki címeket is szerzett.

Magyarországról 1947-ben, huszonegy évesen emigrált az Egyesült Államokba, ahol előbb vízvezeték-szerelőként és ácsként kereste a kenyerét.

A legenda szerint egy edzőterembe betérve, puszta kíváncsiságból, elsőre 215 fontot, vagyis közel 98 kilogrammot nyomott a feje fölé.

Ez a nyers erő és a tudatos edzés 1955-ben hozta meg a gyümölcsét, amikor Londonban elnyerte a Mr. Universe címet. „Amit Eisenhower elnök a golfért tett, azt Mickey Hargitay tette a testépítésért: előtérbe hozta” – értékelte a sportágra gyakorolt hatását Gene Mozee testépítéstörténész a Los Angeles Timesnak.

Diadala inspirációt adott a vasfüggönyön túlról érkező fiataloknak is. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia későbbi kormányzója szerint Hargitay reményt adott neki és a hozzá hasonló közép-európaiaknak. „Azt tanácsolta, hogy ne azért menjek, hogy kérjek, hanem azt mondta, kemény munkával elérhetek dolgokat” – idézte fel Schwarzenegger.

A sportvilágból egyenes út vezetett a csillogásba, amikor Mae West, a kor ünnepelt dívája egy magazin címlapján kiszúrta Mickey Hargitayt, és leszerződtette izomemberekkel teletűzdelt revüjébe.

Itt, a New York-i Latin Quarterben látta meg őt 1956-ban Jayne Mansfield, a kor platina szőke szexszimbóluma. A híres történet szerint, amikor a pincér megkérdezte, mit kér vacsorára, a színésznő csak ennyit felelt: „Egy steaket kérek és azt a bal oldali férfit!”

1958-ban házasodtak össze. Közös otthonuk, a Holmby Hills-i Rózsaszín Palota a hollywoodi giccs és a féktelen életöröm szimbólumává vált. A birtokot 76 ezer dollárért vették meg, ami mai árfolyamon körülbelül 25,2 millió forintnak felel meg. A villa ékköve a negyven láb széles, szív alakú medence volt, amelyet a kétkezi munkától sosem idegenkedő Hargitay maga épített. A pár a magánélet mellett a filmvásznon is elválaszthatatlan volt, olyan filmekben szerepeltek együtt, mint a Will Success Spoil Rock Hunter?, a The Loves of Hercules vagy a Promises! Promises!.

1964-ben elváltak, három évvel később pedig Jayne Mansfield egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. Gyermekeiket, Mickey Jr.-t, Zoltánt és Mariskát Hargitay és második felesége, Ellen Siano nevelte fel.

Lánya, a Különleges ügyosztály című sorozat sztárja, Mariska Hargitay sosem mulasztotta el hangsúlyozni apja rendkívüli hatását az életére. Amikor 2005-ben átvette a Golden Globe-díjat, könnyek között fordult apjához: „Te vagy a hősöm. Nemcsak a szavaiddal, hanem a példáddal is tanítottál, Apu, és szeretlek” – mondta a CBS News tudósítása szerint. Mickey Hargitay 2006. szeptember 14-én, nyolcvanévesen hunyt el többszörös mielóma következtében.

Tavaly a történet váratlan fordulatot vett, amikor Mariska Hargitay a My Mom Jayne című dokumentumfilmjében a világ elé tárta, hogy egy DNS-tesztből kiderült, biológiai apja valójában nem Mickey, hanem édesanyja egykori partnere, Nelson Sardelli. A felfedezés ellenére Mariska egyértelművé tette, kit tekint apjának. „Mickey Hargitay lánya vagyok – ez nem hazugság” – nyilatkozta a Vanity Fairnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk