Kínzó pólyák, verés és ópiumos nyugtatók – így nevelték a gyerekeket 300 évvel ezelőtt
A szoptatás a 19. századig a dajkák feladata volt: szinte minden előkelő anya leadta az újszülöttjét, mivel az anyatej és a csecsemő táplálása undort keltőnek számított. A férjek is azt szorgalmazták, hogy a feleségük inkább velük töltse az időt az ágyban, a szegények pedig egyszerűen nem engedhették meg maguknak, hogy kiessenek a munkából.
A 19. századtól már egyre többen szoptatták maguk a gyermekeiket, de azért túl sokat nem foglalkoztak velük a tápláláson túl. Divat volt a szoros pólyázás, ami elszorította a babák végtagjait és tüdejét egyaránt. Ha a lekötözés ellenére még mindig túl sok vizet zavart a csecsemő, gyakran adtak neki alkoholt vagy ópiumot, hogy megnyugodjon. Utóbbi ráadásul étvágycsökkentő hatású szer, úgyhogy kevesebbszer kért enni is a szegény pára.
Amikor pedig eljött a felegyenesedés ideje, fűzőt adtak a leányokra, ami ismét nem tett túl jót sem a fejlődésüknek, sem a tüdejüknek. Egy korabeli feljegyzés szerint még attól sem riadtak vissza egyes szülők, akik járni tanították a kisdedet, hogy motiváció gyanánt hegyes fatüskékkel bélelt járószéket alkalmazzanak.
Jól példázza a gyermekekkel kapcsolatos korabeli hozzáállást Pierre Coustel írása:
Szeretni kell a gyerekeket, legyőzve azt az ellenszenvet, melyet a gondolkodó főkben ébresztenek. Tekintetbe véve a gyermek külsejét, mely tökéletlenségről és gyengeségről tanúskodik mind testben, mind szellemben, bizonyos, hogy sokra nem becsülhetjük őt. Megváltoznak azonban érzéseink, ha a jövőre nézünk, s ha egy kicsit a Hit jegyében cselekszünk.”
Filantróp gyerekverés
Amíg manapság már egy pofon is mélyen elítélendő cselekedetnek számít,
a 19. században bizony még a mindennapi rutin részét képezte a gyermekek megverése.
Egy akkortájt elismert pedagógus-író, Szvorényi József szerint „a szoktatás [...] mindjárt a gyermek életének első havaiban vegye kezdetét. Állhatatosan ismételtessék előtte, a mire nevelni kell; és viszont, szigorúan tartassék távol, a mire szoknia nem szabad. És a szoktatásnak, fél éves gyermeknél, egy-egy komoly hangú szóval, sőt – ha szükség – a megfelelően osztott erélyesebb legyintéskével is érvényt lehet már szerezni. Igen, a maga idején, helyén és módján használt ütéske sokszor csodát művel a kisdednél.”
Gyakori volt a testi fenyítés mellé járó morális körítés,
azaz például a megbotozott kölyöknek meg kellett csókolnia az őt megvesszőző édesapja kezét. Ennek a szokásnak ugyan egyértelműek a káros következményei, de egy híres példa is akad rá a történelemben. Dr. Moritz Schreber német orvos és egyetemi tanár is elvárta a fiától, hogy a brutális verést jókedvű kézfogás, sőt, köszönet kövesse. A doktor úr fia, Daniel Paul érthető okból korának leghírhedtebb paranoiás elmebetege lett, akivel Sigmund Freud is foglalkozott.
A század végére egyre sokasodtak a verést elítélendő pedagógusok, de zömében inkább enyhítő, mintsem kizáró elveket vallottak.
Érdekesség, hogy a magát filantropistaként számon tartó Johann Bernhard Basedow – ismert német tanár – is úgy volt vele, hogy „ha az enyhébb büntetések nem segítenek, akkor – főleg 2–3–4 éves gyerekek esetében – a tudatos ellenszegülés, már meggyökerezett szenvedély, elővigyázatlanság vagy veszélyes cselekedetekre való hajlam esetén a vesszővel való büntetés, ritkán bár, de akkor megfelelő erővel és lehetőleg szemtanúk nélkül alkalmazható. A fenyítést a szülő vagy annak távollétében egy arra felhatalmazott szolga végezze.”
Flickr
Amikor még legális volt a gyermekmunka
Valamit valamiért: a kapitalista gazdaság fejlődéséhez sajnos nagyban hozzájárult a gyermekmunka is, amely megdöbbentő méreteket öltött az 1800-as években.
Angliában konkrétan ötéveseket küldtek szén- és vasbányákba gürcölni, sokan közülük korán elhunytak vagy egy életre belerokkantak.
Leginkább azonban a textiliparban vették hasznát a fiatal korosztálynak. Az 1830-as években az angol parlamenti bizottság feltárta, hogy nyolc év alatti gyerekeket reggel hattól este nyolcig dolgoztattak, mindössze egy órás ebédszünettel, és volt, hogy a napi munka elérte a tizenhat órát. Egy kis hideg víz vagy korbácsolás „csodát tett” a végkimerülésig elfáradt apróságokkal.
Az Egyesült Államokban is hasonló volt a helyzet, ott az ipari fejlődés mértékét úgy tudták tartani, hogy az 1850-es évektől bevonták a gyerekeket is.
A szegények muszájból adták le éhbérért dolgozni a csemetéiket forró üveggyárakba vagy textil- és szénüzemekbe,
esetleg elküldték őket guberálni, hogy a talált kacatokkal házaljanak.
Az író Charles Dickens maga is beszámolt arról, hogy tizenkét éves korában – apja eladósodása miatt – egy festőüzemben kényszerült dolgozni. New Yorkban először a 19. század végén tiltották be a tizennégy év alattiak foglalkoztatását.
Magyarországon a gyári gyermekmunkát 1884-től szabályozták: az akkori törvénykönyv értelmében tíz év alatti gyerekeknek tilos volt dolgozni, tizenkét éves kor alatt pedig kizárólag az iskola látogatása mellett volt megengedett. Minő könnyebbség...
A változás szele
A gyerekeket nagyon sokáig kis felnőttként kezelték, amely felfogás a régi festményeken is megfigyelhető. Rendes temetést is csak a 17. századtól kaptak a babák, amikortól kevesebb bölcsőhalált regisztráltak a higiénia javulásával.
Furcsa belegondolni, hogy a régi idők kisdedjeinek nem volt sem saját szobája, sem játékai, bölcsője vagy járókája.
Amíg az anyuka dolgozott, beletette a picit egy földbe ásott gödörbe, hogy ne másszon el, otthon pedig egy rongyot kötöztek a lábára, hogy azzal rögzítsék az asztal lábához.
Wikimédia
A 19. század közepére jelent meg egyáltalán a gyerekszoba a házakban (bár nem rájuk való tekintettel, hanem a házasélet tabuvá válásával a férj távol szerette volna tartani a hitvesi ágytól a csecsemőt). Azonban nem egy szeretetteljes, játékokkal teli kuckót képzeljük magunk elé: leginkább egy óriási hodály vagy egy szűk kamra felelt meg leginkább e célnak, a cselédszoba és a konyha közelében.
A 19. századra születik meg a játékipar és gyermekbútor fogalma, valamint – Rousseau hatására – megjelenik az az új felfogás is, hogy az édesapa is részt vehet utódai nevelésében. Az 1800-as évek végére pedig elindul a gyerekbarát szemlélet, amelynek áldásos hatásait már a kedves olvasók is érezhetik.
• Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben
• Pukánszky Béla: A gyermekkor története
• Bérszoptató, tüskés járószék, ópium - gyereknevelés a középkorban (Bezzeganya)
• Az asztal lábához kötötték a csecsemőket - Nevelési szokások anno (Life.hu)
