MÚLT
A Rovatból

Izgalmas bunkertúra egy pestszentlőrinci óvóhelyen

A légvédelmi óvóhely az egykori szövőgyár dolgozói számára biztosított volna védelmet egy esetleges bombázás idején.
Hajner Gyula cikke Fotók: Benedek Levente - szmo.hu
2015. augusztus 23.



Az ilyen és ehhez hasonló polgárvédelmi betonkockákból rengeteg volt megtalálható szerte az országban, amiknek többsége ma már funkciójukat vesztve, elhagyatottan állnak.

Pestszentlőrinc a XX. század elején rohamtempóban kezdett iparosodni és fejlődni, aminek következtében több gyár is létesült a környéken. A Kispesti Textilgyár 1907-ben nyílt meg, ami rendkívül gyors ütemben kezdett termelni, rengeteg embernek adott munkát, így a környékbeli emberek életszínvonala is emelkedni kezdett.

bunkertura (4)

bunkertura (8)

bunkertura (9)

bunkertura (35)

bunkertura (39)

A mek.oszk.hu oldal adatai szerint, a Magyar-amerikai Northrop szövőszék és textilgyár pamutszövőgyárában 400 munkás dolgozott, a Kispesti textilgyár pedig 320 munkást foglalkoztatott.

Ugyan a második világháború már véget ért, de a háborús fenyegetettség nem szűnt meg, így a '40-es évek végétől kezdve gombamód nőttek ki a földből a polgárvédelmi óvóhelyek, amiknek fő funkciójuk a gyári munkások védelmének biztosítása volt.

Az óvóhely felülről

bunkertura (44)

Az óvóhely kívülről

A feltehetőleg az 50-es évek elején (egyes források szerint '49-ben) épült bunker egy négyszintes, gáz, szilánk-és atombiztos föld feletti óvóhely, aminek falai 270 cm vastagok, így feltehetőleg ellenállt volna egy féltonnás rombolóbombának is. Kialakítása egyedi, hiszen a kocka két oldalában található a bejutáshoz használt lépcső, mi alatt a dízelgenerátor kapott helyet. Ez a rész az épület egyik gyenge pontja volt, ugyanis ez a terület már kívül esett a 270 cm-es falakon.

A Gyömrői út 89-91. címen található óvóhely érdekessége, hogy itt tartották hazánk egyik legnagyobb polgárvédelmi gyakorlatát is 1966-ban, ami a "Hóvirág hadművelet" nevet viselte. A gyakorlatra több évet készültek, hogy élethűen végrehajthassák egy bombázás imitációját, ami lényege az, hogy megfelelő idő alatt befér-e a bunkerbe 1200 ember.

bunkertura (15)

bunkertura (16)

bunkertura (36)

bunkertura (37)

bunkertura (42)

Az 1200 fő befogadására alkalmas óvóhely falvastagságának köszönhetően az épület felét a fal teszi ki, magyarán az épület közel fele csak falból áll. A külső alapterület 458 m², amiből csak 222 m² a hasznos terület.

A pestszentlőrinci légoltalmi kocka 2008-ban került ki a katasztrófavédelem fennhatósága alól, majd ezután évekig funkció nélkül állt. Az erősen leromlott állagú óvóhelyre nem is olyan régen egy lelkes budapesti csapat figyelt fel, akik saját idejükből és pénzükből rengeteg korabeli berendezést szereztek, és persze teljesen ki is takarították és felújították a bunkert.

A sok korabeli bútor, plakát és egyéb használati tárgy rendkívül jól visszaadja a hidegháborús korszak hangulatát. Természetesen a legtöbb helyiség kialakítása fiktív, hiszen az óvóhely jelenleg Magyarország legnagyobb és legizgalmasabb szabadulós játékának, a Bunkergame-nek ad otthont.

bunkertura (5)

bunkertura (7)

bunkertura (22)

A játék lényege, hogy 100 perc alatt kulcsok megtalálásával, kódok és koordináták megfejtésével szobáról szobára kell haladni, majd a küldetés végrehajtása után elhagyni a bunkert.

Az óvóhely jelenleg is fejlődik és bővül. Az emeleti részeken plakátkiállítás található, majd a tervek szerint az legfelső szintek airsoftos játékoknak is helyet fognak adni. A számos hidegháborús korabeli plakátok között megtalálhatóak az oktató, a propaganda és a munkavédelmi plakátok is, amik meglátogatásához tárlatvezetés is kérhető.

bunkertura (28)

bunkertura (30)

bunkertura (31)

bunkertura (32)

bunkertura (33)

A bunker szinte minden nap látogatható, és csak remélhetjük, hogy ez nem egy egyedi eset, és még több ehhez hasonló bunkert tudnak majd megmenteni és látogathatóvá tenni, hogy ezáltal betekintést nyerhessünk a hidegháború ezen fejezetébe is.

VIDEÓ: nézzetek szét az óvóhelyen!

A videó második részét ITT, az óvóhelyről képeket ITT, még több elhagyott helyet pedig ITT találtok.

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Ezzel az egyetlen hívással kezdődött minden, ami ma a zsebedben van
A Motorola mérnöke, Martin Cooper 1973-ban egy New York-i utcáról indította el a mobilkommunikáció forradalmát. A bemutatott prototípusból tíz évvel később lett a piacon is kapható DynaTAC 8000X.


„Joel, itt Marty. Egy mobiltelefonról hívlak – egy igazi, kézben tartható, hordozható mobiltelefonról.” A mondat 1973. április 3-án hangzott el New Yorkban, a hatodik sugárút egyik járdáján, újságírók gyűrűjében.

A vonal túlsó végén Joel S. Engel, a rivális Bell Labs vezető mérnöke hallgatta döbbenten, ahogy a Motorola munkatársa, Martin „Marty” Cooper épp most demonstrálta a világnak, hogy a mobilkommunikáció jövője nem az autókba szerelt monstrumoké, hanem a zsebben hordozható, személyes eszközöké.

A hívás nem csupán egy technológiai bravúr volt, hanem egy hadüzenet is: a verseny a hordozható telefonért eldőlt.

Cooper évtizedekkel később bevallotta, hogy a magabiztos külső mögött komoly feszültség rejlett. „A leginkább csak az aggasztott: ‘Vajon működni fog?’ És működött” – emlékezett vissza egy interjúban.

A történelmi pillanat főszereplője egy prototípus volt. A készülékre joggal ragadt rá a „tégla” becenév: közel 1,13 kilogrammot nyomott, és ormótlan antennája meredt az ég felé. Képességei mai szemmel megmosolyogtatóak voltak: egy tízórás töltéssel mindössze 30-35 percnyi beszélgetést tett lehetővé.

A bemutató sikeréhez a Motorola egy ideiglenes, 900 MHz-en működő bázisállomást is telepített Manhattanben, a New York Hilton szálló közelében.

A prototípusból azonban csak több mint egy évtizeddel később lett piacképes termék.

A Motorola DynaTAC 8000X modellt a hatóságok 1983-ban hagyták jóvá, és 1984-ben került a boltokba. Az ára csillagászati volt: 3995 dollárba került, ami mai középárfolyamon átszámítva körülbelül 1,33 millió forintnak felel meg.

Ezért az összegért a vásárló egy továbbra is nehéz, nagyjából 30 percnyi beszélgetési időt biztosító készüléket kapott, amely körülbelül 30 telefonszámot tudott tárolni.

Mégis, a DynaTAC státuszszimbólummá vált, és elindította azt a forradalmat, amelynek gyümölcseit ma mindannyian élvezzük.

Cooper és a Motorola érdeme pedig az volt, hogy ezt a hálózati logikát egy valóban hordozható, személyes készülékkel párosították.

Martin Cooper, a feltaláló, 1928-ban született Chicagóban. Az Illinois-i Műszaki Intézetben szerzett villamosmérnöki diplomát, majd a haditengerészetnél szolgált a koreai háború idején. 1954-ben csatlakozott a Motorolához, ahol a hordozható kommunikációs eszközök fejlesztésének vezetőjévé vált.

Meggyőződése volt, hogy a telefonszámnak nem egy helyhez – egy íróasztalhoz vagy egy otthonhoz –, hanem magához az emberhez kell kötődnie.

A fejlesztés szellemi tulajdonát a Motorola gondosan levédte. A csapat 1973 októberében nyújtotta be a „Rádiótelefon-rendszer” nevű szabadalmat, amelyet 1975-ben jegyeztek be.

Több mint ötven évvel később egyértelmű, hogy Cooper látnoki víziója győzött. Az egykor 1,13 kilogrammos „tégla” mára a zsebünkben lapuló, mindentudó szuper-számítógéppé zsugorodott, de a lényeg változatlan maradt: a kommunikáció szabadsága, amelyet az a bizonyos 1973-as hívás indított útjára New York egyik járdájáról.

Via Computer History Museum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk