NULL
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Hat magyar zseni, aki megváltoztatta az autók történelmét

Henry Ford, Ferdinand Porsche és a Bentley fivérek – az autóipar úttörőinek nevét máig őrzik az általuk alapított gyárak. Kevesebben tudják, hogy az iparág fejlődéséhez magyar származású mérnökök is döntően hozzájárultak.
HISTORY, Fotók: Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. november 27.

hirdetés

A HISTORY televíziócsatorna új sorozata – Autók, amelyek megváltoztatták a világot – két rivális német mérnökkel kezdődik. Az autók felemelkedésének első mérföldköve az volt, amikor Karl Benz és Gottlieb Daimler a belső égésű motor megalkotásával lerakta az alapjait az egyéni mobilitás forradalmának.

A következő epizódok elemzik az autózás történelmét meghatározó társadalmi és technológiai folyamatokat. Ebben a történetben magyar származású mérnökök is fontos szerepet játszottak. Noha a HISTORY sorozata nem rájuk koncentrál, érdemes áttekinteni az autóipar legfontosabb magyar pionírjait.

A karburátor születése

Az első benzinmotoroknál még felületi porlasztást alkalmazták, így csak hozzávetőlegesen sikerült jó benzin-levegő keveréket előállítani az égéstérben. Ezt a problémát hidalta a Ganz gyár két munkatársa, Bánki Donát és Csonka János műegyetemi professzor találmánya, a porlasztó, vagyis a karburátor. Ötletét a legenda szerint egy körúti virágáruslány adta, aki kézi vízporlasztóval locsolta a virágokat. Hogy ez igaz-e, nem tudjuk. Mindenesetre a találmánnyal a benzinmotor megbízhatóan működő erőgép lett. A szabadalmi kérelmet 1893-ban adták meg, mintegy fél évvel megelőzve a német Wilhelm Maybachot.

Csonka János

Mint Makó Detroittól

hirdetés

A szegény makói parasztcsaládba született Galamb József már az iskolapadban elhatározta, hogy autókkal akar foglalkozni. Előbb ösztöndíjjal Németországba került, majd összespórolt pénzéből Amerikába utazott, hogy megtekinthesse az 1904-es St. Louis-i világkiállítást. Ezután Detroitban telepedett le, ahol felfigyelt rá Henry Ford. A Fordnál – többek között a szintén magyar Eugene Farkassal – Galamb vetette papírra a T-modell terveit. Az első futószalagon gyártott jármű igazi népautó lett, húsz év alatt 15 milliót adtak el belőle. A tervezés során Galamb több újítást is bevetett, az ő találmánya volt például a bolygóműves sebességváltó.

Galamb József

Az áramvonalak atyja

Az első autók szögletes, lovas kocsira emlékeztető karosszériával készültek. Az aerodinamika tudományát egy monarchiabéli mérnök hozta be az autóiparba. Járay Pál magyar zsidó családban született Bécsben, Prágában tanult, majd a híres Zeppelin gyárban léghajókat tervezett. Az I. világháború után felépítette a világ akkori legnagyobb szélcsatornáját, majd a gépkocsik felé fordult. Svájcban telepedett le, ahol megnyitotta karosszéria-tervező irodáját. Bevezette az „áramvonalas autó” fogalmát, elveit egyre több autógyár kezdte alkalmazni az Auditól a Bugattiig, a Mercedestől a Maybachig. Az igazi sikert a Tatra márka hozta meg számára, amely még a ’60-as években is gyártott Járay-karosszériával autókat.

Járay Pál




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Hajmeresztő selejtek a Kádár-korból

Szintező félméteres hibával, motorblokkok az almaraktárból és öntvény 16. próbára. A hazai gyáripar sötét középkora.
Forrás: Tó-retró blog Címkép: Székesfehérvár VIDEOTON, VT TH 672-OC SZTÁR típusú televíziókészülékek végellenőrzése. 1966. Fortepan/Szilágyi Pál - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

— Tudod, mi bizonyítja, hogy a szocializmus magasabb rendű társadalmi forma, mint a kapitalizmus?

— Hát az, hogy mindent kibír: lustálkodást, pazarlást, felelőtlenséget. A kapitalizmus ebbe már régen belepusztult volna ...

Egy kis pesti humor a hetvenes évekből, a selejtgyártás legendás évtizedeinek közepéről. Ahhoz, hogy megértsük a vicc lényegét, el kell merülnünk egy kicsit a szocialista ipar minőségi előírásokat kreatívan értelmező világába. Nézzünk is néhány hajmeresztő példát!

Állami építkezés 1960-ban.

A munkálatok még éppen csak megindultak, amikor kétségbeesetten hívták a tervezőt. Az általa készített anyagokon jelölt talajszintek ugyanis semmiképpen sem jöttek ki a helyszíni méréseknél. A tervező a helyszínre sietett, és a munkások szeme láttára mért mindent újra. Nem találják ki: a szintezés tökéletesre sikerült! Mint ahogyan a kivitelező új mérése is. A hosszas fejvakargatás nyomán a kivitelező által használt szintezőre terelődött a gyanú, és a vizsgálat be is bizonyította a sejtéseket. A szintező skáláján volt egy fél méteres kihagyás (a 25-ös beosztás után a 30-as következett), ráadásul több helyen felcserélték a bevésések sorrendjét is. Egy olcsó eszköz selejtes kivitelezése hosszú időre leállította az építkezést, és ki tudja hány illesztési hibát és egyebet hozott még „tető alá” azelőtt.

A székesfehérvéri Könnyűfém kutató részlege komoly megbízást kapott.

Minden mást eldobva kísérletezzenek ki egy ötvözetet, mely alkalmas dobozossör gyártására. Ők szót is fogadtak, és teljes kapacitással a munkába vetették magukat. Bár az országban minden más fejlesztési folyamat azonnal megakadt, ez a projekt alig egy év alatt sikert hozott. Minden megvolt: elismerés, anyagilag és szellemileg, gyári ünneplés, stb., majd jött a kijózanodás. Végül közölték a lelkes fejlesztőcsapattal, hogy Magyarországon nincsen sörösdoboz-gyártó gépsor, és annak beszerzését nem is tervezi senki még vagy tíz évig.

hirdetés

A két példa jól mutatja, hogy

a nagy közösbe lapátolt munka esetében a nemtörődömség hogyan termelt selejtet vagy éppen felesleges erőfeszítést, és miként csökkentette a (valóban produktív) termelékenységet minimálisra.

Ha pedig azt gondolnánk, hogy elszigetelt esetekről van szó, akkor nézzünk pár számot arról, hogy mennyire is volt jellemző a selejttermelés a hatvanas-nyolcvanas évek magyar iparában!

A Pamutkolor Művek 1970-es éve nem minősült kiugrónak ebben a tekintetben, bár a kifogástalan minőségű áruk részaránya némileg csökkent az előző évihez képest.

Míg akkor 85, 1970-ben már csak 83 százaléknyi eladható terméket sikerült legyártani. Ugyanakkor ez csupán az átlag volt. Az egyik termékcsoportban a három hét alatt legyártott 20 ezer méter anyagból 15 599 méternyit küldött vissza a kereskedelem, mert jóval keskenyebbre sikerült az előírtnál. Ehhez képest

a debreceni Gördülőcsapágy-gyár

selejtaránya nem is tűnik olyan rossznak (persze akkori viszonyok között). Ők 1,2 millió darab elkészült furatot ellenőriztek a gyárban egy hónap alatt, melyből 40 ezer lett selejt, mintegy 600 ezer forintnyi kárt okozva.

1973. Fortepan/Fekete Bálint

Az okozott kár nagyságáról egyébként a Kohó- és Gépipari Minisztérium adatai beszélnek a legegyértelműbben. Ők az 1961-es évben egy utazókiállítást szerveztek az alájuk tartozó üzemek azévi selejtjeiből, és ennek keretében ismertették az adatokat. Számításuk szerint a teljes selejtkár abban az évben megközelítette az 1 milliárd(!) forintot.

Azt is kiszámították, hogy egy kis odafigyeléssel, ha legalább 5 százalékkal csökkentették volna ennek mértékét, akkor a különbözetből 333 kétszobás lakást lehetett volna felépíteni.

Persze könnyű erre azt mondani, hogy a közösnek soha nincsen gazdája - elég ma csak a céges autókat vagy a hányatott sorsú tömegközlekedési eszközöket megvizsgálni - azonban néhány példa rámutat, hogy itt bizony a teljes rendszer a hibázásra épült.

Hajdúsági gépgyár: 207 mosógépből 142 selejt.

Az ellenőrzés kimutatta, hogy egy hibás öntvény miatt sikerült ezt a döbbenetes adatot produkálni. Az öntödében viszont a Hajdúságira mutogattak, hiszen év közben döntöttek többször a szóban forgó öntvény átvételének leállításáról, majd újraindításáról. Az öntöde szerint ilyenkor a munkásoknak minden alkalommal újra be kellett tanulniuk a műveletet, mintha megint szakmunkástanulókká változtak volna. Az eredmény: a roncsolással ellenőrzött öntvények közül 16-ot kellett összetörni, mire az első hibátlant megtalálta a MEO. Persze volt más, hasonló példa is.

A Csepel Művek motorblokkokat gyártott a Rába számára,

ám időközben befutott egy külföldi (tőkés) megrendelés. A magyarok számára végzett munka rögtön a kevésbé fontos tennivalók közé került, és külső megoldást kezdtek keresni. Találtak is! A Nagyszentjánosi Állami Gazdaság almaraktárában (!) találtak pár ráérő köszörűst, akik rögtön neki is álltak a Rába motorblokkoknak. A közel 40 százalékos selejttermelés ebben az esetben már szinte hízelgőnek tűnik...

Persze sokáig lehetne sorolni a példákat, ám könnyű belátni, hogy egy rendszerben, ahol a lényeg a teljes foglalkoztatás, és kizárólag a gyártási darabszám túlteljesítése ér jutalmat, ott kódolva van a nemtörődömség, a hozzá nem értés. A terveket pedig többnyire politikailag megbízható emberek készítették szakértők helyett, és hasonló emberek ellenőrizték annak betartatását is. Igaza volt a viccnek, a piacgazdaság valóban nem bírta volna ezt ki...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
MÚLT

Virágcserépnek használt egy 2300 éves kelta edényt egy kistiszaháti asszony

Irénke tizenegy évig nevelgetett virágokat a kaspónak hitt leletben, amiről kiderült, hogy Krisztus születése előttről származhat. Azóta már múzeumba került.
Fotó: Kárászi Zsolt/Szabad Európa - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

Tizenegy évig nevelgetett virágokat egy Kistiszaháton élő asszony egy olyan cserépben, amiről azóta kiderült, hogy egy 2300 éves kelta edény - számolt be róla a Szabad Európa.

A köcsögöt először Nagy István és barátai találták meg 1991-ben egy illegális homokbányánál, benne egy csecsemő koponyájával. Nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, ezért otthagyták. Tizenhárom évvel később a nővére, Nagy Irénke újra megtalálta az edényt, amikor a férjével elment homokért a bányához.

Nagyon megtetszett neki, ezért hazavitte, és virágcserépnek használta 11 évig - néha azért bekente egy kis olajjal, hogy szebb legyen.

2015-ben jött a fordulópont, amikor találkozott egy amatőr helytörténésszel, Karászi Zsolttal, aki épp a régi temetők állapotát mérte fel. Irénke akkor mesélte el neki, hogy évekkel ezelőtt rábukkant egy régi edényre. A helytörténész rögtön izgatott lett ettől, meg is nézte a kaspót, amiben akkor is virág volt. Ő hívta fel a Jósa András Múzeumot, hogy jöjjenek, nézzék meg ők is.

Miután Jakab Attila régész is megvizsgálta a köcsögöt, kiderült, hogy ez egy kelta edény, amit a késő vaskorban készítettek Kr.e. 5-1. század között, és valószínűleg egy sírhoz tartozhatott. A régész is nagyon meglepődött azon, hogy ilyen jó állapotban fennmaradt.

De nem először kerül elő egy unikális kelta edény Kistiszaháton: 2011-ben egy úgynevezett álkantharoszt találtak, amelyet emberfejek díszítettek. Ez olyan ritka lelet, hogy eddig összesen 5 darabot fedeztek fel a Kárpát-medencében.

A Jósa András Múzeum régészei felásták az illegális homokbánya területét, de nem találtak újabb leleteket.

hirdetés
Irénke végül a múzeumnak ajándékozta a virágkaspóját, cserébe 20 ezer forintot, egy könyvet és egy ingyen örökös belépőt kapott. Azt ígérték neki, hogy az edénynél feltüntetik majd a nevét.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Kísérteties párhuzamok a kolera és a koronavírus között

Kínos hasonlóságok a 19. századi kolerajárványra és a jelenlegi koronavírusra adott emberi reakciók között.
címkép:Pinterest/Jacki Poulson - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolerajárvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.

1780 és 1860 között London lakossága alig több mint 750 ezerről hárommillióra nőtt. A szennyvízelvezető rendszer azonban nem igazán tudott lépést tartani ezzel a hirtelen növekedéssel.

Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivóvizet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.

A város gyakorlatilag wc-ként használta a folyóját, majd ittak és fürödtek benne.

Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.

A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek, mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.

Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés-elméleteket gyártottak.

hirdetés
Volt olyan teória, amely szerint a betegség azért terjed gyorsabban a szegényebb területeken, mert a gazdagok szándékosan megmérgezték őket, vagy hogy Isten egész közösségeket büntetett bűneikért.

Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket, lássuk, mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.

A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.

"1832 tavaszán és nyarán számos nagyvárosban zavargások törtek ki a kolera miatt"
- olvasható a dokumentumban.
"A szegény emberek kételkedtek a betegség létezésében, és azt hitték, hogy mindez csak a hatóságok képzeletének szüleménye, aminek célja a szegények kórházba kényszerítése különböző kísérletekhez, illetve, hogy így szabályozzák a lakosság gyors növekedését."

A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz. A sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.

A történész arra is rámutat, hogy az akkori kormány is szívesebben hárította a felelősséget a hétköznapi emberekre, mint a saját lépéseire.

Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek. A londoni kolerajárványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből, és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

„Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva” – egy magyar katona levele feleségéhez a Don-kanyarból

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban. Néhány írását sikerült cenzúra nélkül eljuttatnia a családjához.
Kép forrása: Wikipédia - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

1943. január 12-én kezdődött - a második világháborúban - a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A magyar katonák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a hazáért, bajtársaikért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nemcsak az ellenséggel, hanem a -30 C-fokkal is meg kellett küzdeniük.

Két nap leforgása alatt a szovjetek teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, ezért visszavonulásba, illetve menekülésbe kezdtek. Másnap már a III. hadtestet támadta az ellenség, a német hadvezetés pedig továbbra sem küldte a felmentést és megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást. Január 15-én már pánik tört ki, a katonák eldobták fegyvereiket és visszavonultak.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, majd hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket pedig nem bántották. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak, keresve az utat vissza Magyarországra. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ehették.

A III. hadtesttel a németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak. Megtiltották, hogy az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő legénység érkezett be. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet.

hirdetés

Vitéz Bányai József a doni tragédiában vesztette életét. Édesanyjának írt szívszorító levelet.

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek. Két levelét sikerült cenzúrázatlanul - a szabadságra távozó ismerőseivel - elküldenie.

Feleségének szóló első levelében a útjukról és megérkezésükről írt:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk.

110 km-t tettünk eddig. 26 fok hideg van és olyan hóviharok, hogy magyarországi ember [ilyet] még nem élt. Azért csak fáradhatatlanul megyünk előre Sztarij Oszkolba. Ott leszünk kb. 3 hétig átképzésen, de már közel van a front, oda már hallatszik a lövés. Itt is, Novij Oszkolban gyakori a légitámadás. Az ellátásunk nagyon gyatra. Reggel kaptunk egy kis keserű feketét, egy csipet vajat, evvel megyünk 38 km-t. Este megkapjuk abban a községben az ebédet-vacsorát, ahová érkezünk. Sárgarépa-főzeléket, 50 dekás konzervet 8 ember.

Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk.

Azért Anyukám nehogy sírjál, ne sajnáljál engem. Ha valami emberi dolog történik velem, viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésetekben. Bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam tőletek. Ezt szándékosan csináltam, mert úgy gondoltam, talán könnyebben válunk, mintha sírtunk volna mindnyájan. Áldjon meg benneteket a jó Isten, én is vigyázok magamra, azt megígérem.

Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…)

Egy kis kalácsot küldjél, meg amit akarsz, mondjuk 3 deci rumot, csak ne nagy legyen.

(…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban - írta a Felvidék.ma.

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: