Harry Houdini, Budapest
137 éve született a világ egyik leghíresebb, legendás illuzionistája, a magyar származású Harry Houdini. A halállal is gyakran szembeszálló nagy szabadulóművészről emlékezik meg a Google nyitóképével.
Harry Houdini Budapesten született, 1874-ben, igaz, akkor még Weisz Eriknek hívták. A család a Rákosárok út 1. szám alatt lakott, de Houdini pár napos korában úgy döntöttek, inkább Amerikában próbálnak szerencsét. A család végül Wisconsinban telepedett le.
Gyerekkorában az Ecrich Weiss nevet használta, a Houdini nevet 17 évesen vette fel egy francia bűvész után, aki nagy hatással volt rá. Kezdetben karneválokon lépett fel, cirkuszt alapított, az igazi sikert azonban a szabadulószámok hozták meg számára. Ekkor találja ki híres kényszerzubbonyból-szabadulását, amivel Európában is óriási sikert arat.
1903-ban egy hírhedt orosz börtönben szinte meztelenre vetkőzve, megbilincselve bezáratja magát egy szibériai fogolyszállító vagonba, majd alig 38 perc alatt kiszabadul, a hatóságok nem kis döbbenetére. Aztán ugyanezt megismétli Amerikában is.
Rendszeresen szabadul ki kötelekből, láncokból, bilincsekből, zubbonyokból, gyakran magasan a közönség feje felett lógva. 1908-ban tovább fejlesztve a produkciót, hátrabilincselt kézzel egy tejjel teli bödönbe záratja magát, de innen is gond nélkül kijut. Gyakran csak pillanatokon múlik az élete, de mindig kockáztat, és mindig nyer.
Hihetetlen fizikuma volt, napi 8-10 órát edzett, és úgy tűnt, nincs számára lehetetlen. Volt, hogy vasládába zárva, megbilincselve a jeges folyóba dobatta magát. Kiszabadult. Máskor összebilincselve a Brooklyn-hídról az East Riverbe ugrott, de perceken belül onnan is kimászott. Eltemették, levegőtlen üveghengerbe zárták, felhőkarcolók tetejéről fejjel lefelé lógva megkötözték, de egyik sem jelentett neki akadályt.
Halála köré is legendák szövődtek. Eszerint egy egyetemi bemutatón kijelentette, hasizmai olyan erősek, hogy bárki hasba ütheti ,semmi baja nem lesz. Egy egyetemista meg is próbálta, és az ütés hatására a vakbele gyakorlatilag szétrobbant, és mérgező anyagokat juttatott a szervezetébe. Ami biztos: vakbélgyulladásban halt meg 1926-ban.
Érdekesség, hogy magyar származását végig titkolta, azt állítva, Amerikában született. A valóságra, vagyis hogy szülőháza Budapesten állt, csak 1972-ben derült fény.

