MÚLT
A Rovatból

Gyógynövény-simogatóval is vár a legrégebbi, 300 éves magyar patika

Székesfehérvár belvárosában, a Fő utcán, a Szent István Király Múzeum főbejáratával majdnem szemben találjuk hazánk egyik legrégebbi, máig fennmaradt gyógyszertárát.

Link másolása

patika_ck
A Megnézlek Magyarország Blog néhány évvel ezelőtt jött létre, egy igen különleges helyen a Gemenci erdő mélyén. A szerző házaspár szeretné megmutatni azokat a magyarországi természeti, épített vagy kulturális kincseket, amik ugyan némileg elfeledettek, de sokkal több megbecsülést érdemelnének.

A Fekete Sas Patika egészen 1971-ig üzemelt. Ma múzeum, nem is akármilyen.

Csodálatos, fából faragott bútorzata, eredeti üveg és kerámia edényei, jellegzetes levendulaillata magával ragadja az embert.

A Fekete Sas Patika története a török felszabadítás után kezdődik. Székesfehérvár városát 1688-ban szabadítják fel. A felmérésekből kiderül, hogy már ebben az évben van gyógyszerésze a városnak, Sartory János Gáspár személyében.

Az adatok szerint a 46. számmal jelölt épületben élt feleségével, és később a városi tanács tagja is volt. Többek szerint, az ő gyógyszertára volt a Fekete Sas jogelődje, de sajnos semmilyen tárgyi emlék nem maradt fent az ő idejéből.patika5

Fehérvárnak az 1700-as években több patikusa is volt, akik megbecsült tagjai voltak a közösségnek, emiatt gyakran politikai tisztségeket is betöltöttek. 1710-ben nagy himlőjárvány volt a városban, ami nem kis feladat volt a patikusoknak és orvosoknak. Az 1730-as években országosan csupán 16 patika működött, ami a fehérvárit is nagyon felértékelte.

Ebben az időben több tulajdonost is váltott az akkor a Kossuth utcában működő patika, melynek értéke 800 forint volt. 1733-ban Meller Menyhért tulajdona lett, aki monopolhelyzetbe került egy városi rendelettel, és ígéretet kapott, hogy a városi vezetés másnak nem ad ki engedélyt patikaüzemeltetésre. Meller halála után felesége, majd az ő halála után az örökösök értékesítették a patikát, amelynek nagy része a jezsuita rend kezébe került.

patika11

Az 1700-as években 14 patikát üzemeltetett a rend a történelmi Magyarország területén. Eleinte házipatikák voltak, majd mindegyiket megnyitották a nagyközönség előtt. A jelenlegi épület 1745-ben került a jezsuiták kezébe, 1200 forintért. A város biztosította számukra is a kizárólagosságot és az adómentességet. A jezsuiták a patika bevételeit nagyszabású építkezéseikre fordították. Szemben található templomuk és rendházuk is ekkor épült.

Érdekesség, hogy a templomot feketére festették.

Pár éve a templom felújították, de az eredeti helyreállítás helyett a színezésnél kiegyeztek a világosszürke színben. Egy fekete templom nem emelte volna a városképet.

A jezsuita üzemeltetés alatt a gyógyszertár a rendházban működött, melyet egy tölgyfalépcsőn lehetett megközelíteni. Vezetője Maschner Jakab, majd Hill Mátyás voltak. A jelenlegi bútorzat ekkor készült, az éppen a városban tartózkodó Codelli József fráter termékeként. Vörösfenyőből készült és zöld márványfestést kapott.

patika1

A fiókokon a benne tárolt gyógyszerek rövidítése olvasható. Ez hazánk egyetlen megmaradt magasfalas, fiókos patikabútora.

patika2

A második officinaszekrény Baumgartner Bernát műhelyében készült. Megfaragása 10 évet vett igénybe. A barokk-rokokó szekrény egy részét már nyitott polcosra készítették. Itt már tégelyekben tárolták a gyógyszereket.

A jezsuita rend feloszlása után a patikát árverezték. Innen tudjuk, hogy összesen 518 állványedény, 166 ónedény, 35 kenőcsedény, több mint 300 üvegedény 26 mozsár és még sok más is volt.

A leltár szerint az árverezéskor 1300 féle gyógyszer volt nyilvántartva. Árverési ára 4940 Forint, ezzel

az ország akkori legértékesebb patikájának számított.

Az árverésen 8160 Forintért kelt el. 1774-től Valter Ferenc lett az új tulajdonos, így magánkézre került a városi gyógyszerellátás.

1797-ben alakult meg a város második patikája, amivel megszűnt a kizárólagossága a Fekete Sas-nak. 1839-ben már szükségessé vált Fehérváron a gyógyszerész egyesület felállítása is.patika3patika4patika6patika8patika9patika10

A Fekete Sas Patika életében döntő szerepet játszott az államosítás, amikor a Gyógyszerészeti Központhoz került. Ettől kezdve még ügyeleti szolgálatot is ellátott, a megnövekedett forgalom hatására a bútorzat jelentősen leromlott.

1971-ben a patika végérvényesen is bezárta kapuit. A berendezést restaurálták, és 1975-től mint múzeum látogatható. Érdemes betérni ide, ha a városba látogatunk, garantáltan az egyik legemlékezetesebb látnivaló lesz.

A kapuban pedig még gyógynövényeket is megtekinthetünk, megsimogathatunk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Kiásták a koporsót, a halott felült, sőt túlélte az orvost, aki halottnak nyilvánította
Essie Dunbar még 47 évig élt a temetése után, köszönhetően egyik rokonának, aki elkésett a szertartásról. Eltántoríthatatlan volt, és végül kiásták a kedvéért az elhunytat.

Link másolása

A 30 éves Essie Dunbar 1915 forró nyarán egy epilepsziás roham után összeesett a dél-karolinai Blackville-ben. A kiérkező orvos, dr. Briggs már nem talált nála életjeleket, és megállapította a halál beálltát. A lesújtott család a temetést másnapra tervezte, délelőtt 11 órára, hogy a szomszédos városban élő rokon is időben oda tudjon érni a búcsúztatásra.

Reggel a holttestet annak rendje és módja szerint fakoporsóba helyezték, elmondták fölötte a szokásos imákat, de a testvére még mindig sehol sem volt. A család úgy döntött, hogy nélküle helyezik a föld alá szerettüket.

Néhány perccel azután, hogy Essie Dunbart eltemették, befutott a testvére, és könyörögni kezdett, hogy még egyszer utoljára az életben hadd lássa kedves halottját.

Kérésének végül eleget tettek, kiásták és felnyitották a koporsót. A temetési tömeg elképedésére és ijedtségére a halott felült, és rámosolygott a testvérére.

Futottak, amerre láttak

A korabeli leírások szerint a temetési szertartást végző három pap a döbbenettől „háttal a sírgödörbe esett, és a legkisebbnek három bordája tört, mert a két nagyobb összetaposta, miközben kétségbeesetten próbáltak kimászni a sírból.”

Még Essie Dunbar családtagjai is futni kezdtek, mert arra gondoltak, hogy a koporsóban felülő alak szellem, vagy valamiféle zombi lehet, akit azért küldtek, hogy ártson nekik.

Amikor az élőhalottnak hitt Essie kimászott a koporsójából, és megpróbált utánuk menni, az ijedtség a tetőfokára hágott.

Dunbar azonban nem volt sem szellem, sem zombi, csak egy harmincéves nő, akit élve elástak, majd szerencséjére ismét kiástak. Az 1955-ös Augusta Chronicle című lap arról számolt be, hogy a dél-karolinai nő túlélte dr. Briggset, aki negyven évvel korábban halottnak nyilvánította.

Tíz körömmel próbált kijutni

Végül 1962-ben hunyt el, de akkor már tényleg, és a helyi újságok ezzel a címmel számoltak be a haláláról: „Végleg eltemették a dél-karolinai nőt”. A búcsúztatáson ezúttal semmilyen, szívbajt okozó esemény nem történt.

Nem ő volt az egyetlen ember a történelemben, akit tévedésből élve temettek el.

Octavia Smithet 1891-ben búcsúztatták el, miután kómába esett újszülött fiának halála után. Csak a temetést követően jött rá a családja, hogy a városkában olyan furcsa fertőzés ütötte fel a fejét, amelynek hatására az emberek egy rövid ideig halottnak tűnnek, aztán ismét magukhoz térnek.

Kiásatták a koporsóját, de már túl késő volt. A koporsó bélése darabokra volt szaggatva, és a halott körmei alatt vér volt.

Minden jel arra mutatott, hogy a szerencsétlen Olivia Smith a koporsóban térhetett magához, és tíz körömmel próbált belőle kiszabadulni.

A koporsóban egyébként állítólag öt órára elegendő levegő van, így ha hasonló helyzetbe kerülnénk, nem érdemes azonnal bepánikolni.

(Forrás: ATI, History of Yesterday, History Defined)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget
Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Több száz ember vált a cápák martalékává a nyílt tengeren a történelem eddigi legsúlyosabb cápatámadásában
Egy elsüllyedt amerikai hadihajó legénysége négy napig szolgáltatott terített asztalt a veszélyes ragadozók számára a második világháború végén.

Link másolása

A USS Indianapolis nevű nehézcirkáló 1945 júliusában szigorúan titkos küldetést hajtott végre: a „Little Boy” nevű, első atombomba készítéséhez urániumot szállított a Trinian-szigeteki amerikai bázisra. Ezt sikerrel végrehajtotta, majd július 30-án a Filippínó-tengeren hajózott fedezetlenül, amikor éjfél után nem sokkal eltalálta két, japán tengeralattjáróból kilőtt torpedó.

A nehézcirkáló gyakorlatilag kettétört, és 12 perc alatt elsüllyedt, 300 emberrel együtt. A túlélők azonban talán még náluk is rosszabbul jártak.

Terített asztal

Amikor pár órával később felkelt a nap, és a 879 túlélő számára világossá vált, hogy a körülöttük lévő vizet olaj és vér szennyezi, nincs elég mentőcsónak és mentőmellény, ezért kénytelenek a körülöttük felbukkanó halottakról lehúzni azokat. Az pedig, hogy nem volt elég mentőcsónak, azt jelentette, hogy sokan a nyílt vízen lebegtek, a csónakokba kapaszkodva.

A Filippínó-tenger vizeiben több mint kétszáz cápafaj él. Közülük a legagresszívebb az úgynevezett fehérfoltú cápa, a tigriscápa és a bikacápa.

A fehérfoltúak gyakran támadják meg áldozataikat a víz felszínének közelében, és a vér szaga szinte megrészegíti őket. A tigris- és a bikacápák pedig bármit megesznek.

A túlélők hamar ráébredtek, hogy a robbanások, a felszínen lebegésük és a vér szaga odavonzotta a cápákat.

Először a halottakat ragadták el

A veszélyes ragadozók először a halottakért jöttek: egymás után húzták a mélybe a vízen lebegő hullákat.

Az életben maradtak tudták, hogy egyedüli esélyük a túlélésre az, ha minél nagyobb csoportokba rendeződnek. A gyengéket a jobb állapotban lévők maguk közé húzták. Sokan megsérültek, olajosak voltak, a cápák pedig a lábuk alatt köröztek, és gyengeségre utaló jelekre vártak.

A cápákat leszámítva is akadtak súlyos nehézségek: a túlélőknek nem volt ételük, italuk, a sebesüléseiket nem tudták ellátni, égette őket a nap.

Sokan hallucinálni kezdtek, ez pedig azt jelentette, hogy elengedték a mentőcsónak szélét, amibe addig kapaszkodtak. Ha valaki elvált a csoporttól, a cápák azonnal lecsaptak rá.

A többiek tehetetlenül nézték, amint a bajtársaikat a ragadozók lehúzzák a mélybe, majd pár perc múlva a felszínre kerül a mentőmellényük, és vérük vörösre festi a hullámokat.

Várták a segítséget

Mialatt a túlélők száma a kiszáradás, kimerülés és az állandó cápatámadások miatt egyre fogyatkozott, az életben maradottak reménykedve várták, hogy a segítség bármelyik percben megérkezhet.

A hajó az elsüllyedése előtt számos SOS-üzenetet küldött az amerikai haditengerészetnek, amely az Indianapolis kiiktatásáról beszámoló japán üzenetet is elfogott. Ezeket azonban nem vették komolyan, illetve csapdának tartották. Azt hitték, hogy a hajó július 31-én megérkezett a Leyte-öbölbe.

Így aztán a túlélők teljesen magukra voltak hagyatva az óceán közepén, és végignézték, ahogy társaik sorra meghalnak mellettük, egyik a másik után.

Ha valaki életét vesztette, kitolták maguk közül, mert a hullaszagra is özönlöttek a cápák.

Az élők is kellettek

A ragadozók egy ideig valóban csak a holttestekre koncentráltak. Aztán bárkit megtámadtak, aki a víz felszínén lebegett.

A halálra rémült túlélők először azt hitték, hogy a cápák csak tesztelik, életben vannak-e még.

A ragadozók melléjük úsztak, és megérintették testük valamely pontját a víz alatt. Nem támadtak, csak mintegy megbökték őket, aztán továbbúsztak.

De, mint kiderült, ez nem tesztelés volt, hanem kiválasztás, mert visszafordultak, és teljes sebességgel újra feléjük úsztak. Innen már a megszokott módon történt minden: lehúztak egy rúgkapáló embert, a vizet vörösre színezte a vér, ami még több éhes cápát vonzott.

Alig maradtak

Végül a véletlen sietett a segítségükre. Augusztus másodikán egy arra járó járőrrepülő végre kiszúrta az embereket a vizen, és értesítette a haditengerészet irányítóit. Elsőként egy hidroplán érkezett, hogy mentőcsónakot és ellátmányt dobjon le a szerencsétlenül jártaknak,

de mikor a pilóra szembesült a helyzettel, úgy döntött, hogy annyi embert visz magával, amennyit csak tud. Aznap 56 embert menekített ki, akik a gép szárnyán és oldalán is fürtökben lógtak,

így a gép a repüléshez már természetesen túl nehéz volt. Később használhatatlanná vált, mert túl sok időt töltött a vízben.

Aznap éjjel a USS Cecil J. Doyle további 93 embert felvett a fedélzetére, majd a maradék túlélőt apránként hat másik hajó szedegette fel.

A 879 ember közül, akik túlélték a hajó elsüllyedését, mindössze 316 maradt életben a négynapos rettenet után. Ketten közülük pedig már annyira rossz állapotban voltak, hogy a gondos orvosi kezelés ellenére életüket vesztették.

2017-ben találták meg a USS Indianapolis maradványait a Filippínói-tengerben, mintegy 5500 méter mélyen.

(Forrás: History Defined, USS Indianapolis)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Történelmi pillanatok, amiket el sem hinnél, ha nem vették volna őket videóra
Manapság könnyű a képrögzítés, de a régebbi felvételek éppen ezért is számítanak kuriózumnak: kevés van belőlük. Persze van, aki még így sem hiszi el.

Link másolása

Az első atomrobbantás

1945 július 16-án az új-mexikói sivatagban örökre megváltozott az emberiség történelme. Azon a napon hajtották végre a Trinity-tesztként ismert első nukleáris robbantást, amit hihetetlen módon még rögzítettek is.

Amerikai mérnökök és tudósok addigra kétféle atombombát fejlesztettek ki: egy plutóniumalapút és egy urániumalapút. A Trinity-tesztet az előbbivel hajtották végre, és ugyanilyet dobtak le kevesebb mint egy hónappal később a japán Nagaszakira is.

A próbarobbantást hajnali fél hatkor hajtották végre Alamogordóban, egy légibázison. Senki nem tudta elképzelni a gigantikus, több mint 12 ezer méteres gombafelhő látványát. A robbanás 21 ezer tonna TNT erejének felelt meg. A videót a robbanás helyszínétől mintegy 9 km távolságban készítették, de így is lélegzetelállító látványt nyújt.

A Hindenburg-katasztrófa

Bár már majdnem száz éve történt, még ma is a történelem egyik leghírhedtebb katasztrófája. Az emberek a mai napig használják ezt a kifejezést, ha valami nagy bukásról beszélnek.

A Hindenburg egy léghajó volt, amit a 30-as évek közepén, a náci Németországban építettek. A korábbi német elnök, Paul von Hindenburg után kapta a nevét, aki kinevezte Adolf Hitlert kancellárjának.

A léghajó 1937. május 3-án szállt fel Frankfurtból, és három nap alatt átkelt az Atlanti-óceánon. Korábban ezt az utat 34-szer már sikeresen megtette. Amikor azonban landolt volna a New Jersey államban lévő Lakehurstben, a léghajó kigyulladt. Szinte hihetetlen módon az út egy részét és a robbanást is rögzítette a kamera. A tragédiában 35-en haltak meg, a fedélzeten lévők több mint fele. A felvételen látható, amint emberek fejvesztve szaladnak a lezuhant léghajó környékéről, ami lángra lobban.

Kis lépés az embernek

1969. július 16-án a NASA útnak indította az Apolló 11 űrhajót, hogy teljesülhessen John F. Kennedy elnök ígérete, aki azt mondta: embert küld a Holdra. Néhány nappal később, július 20-án Buzz Aldrin és Neil Armstrong leszállt a holdkomppal a Holdon, míg Michael Collins a parancsnoki modulban maradt. A leszállás után hat órával Armstrong kilépett a holdkompból, és elmondta a mindenki által ismert, halhatatlan mondatot: „Kis lépés az embernek, óriási ugrás az emberiségnek”.

Több ezer ember összehangolt és megfeszített munkájára volt szükség ahhoz, hogy ez a történelmi pillanat létrejöhessen. A NASA élőben közvetítette az eseményt az egész világon, a becslések szerint 650 millióan láthatták egyszerre a modern történelem egyik legjelentősebb eseményét.

A berlini fal leomlása

A berlini fal sok éven át milliók elnyomásának szimbóluma volt egy kettéosztott Németországban. A fal építését az úgynevezett NDK-ban, vagy Kelet-Németországban kezdték 1961 augusztusában. A mintegy 155 kilométer hosszú fal idővel masszív betonépítmény lett, és azt a célt szolgálta, hogy megakadályozza a kelet-berliniek átszökését nyugatra. Az évek során 170 embert öltek meg a fal közelében.

1989. november 9-én a szovjet vezetés végzetes baklövést követett el azzal, hogy megnyitotta a falat. A hír hallatán ezrek szedték a sátorfájukat Kelet-Németországban, hogy nyugaton verjék le újra. A következő néhány napban óriási buli kerekedett a fal körül, és az emberek elkezdték lebontani. Kicsivel azelőtt még a világ egyik legveszélyesebb helye volt.

(Forrás: Grunge, Wikipédia)


Link másolása
KÖVESS MINKET: