Gyógynövény-simogatóval is vár a legrégebbi, 300 éves magyar patika

A 30 éves Essie Dunbar 1915 forró nyarán egy epilepsziás roham után összeesett a dél-karolinai Blackville-ben. A kiérkező orvos, dr. Briggs már nem talált nála életjeleket, és megállapította a halál beálltát. A lesújtott család a temetést másnapra tervezte, délelőtt 11 órára, hogy a szomszédos városban élő rokon is időben oda tudjon érni a búcsúztatásra.

Reggel a holttestet annak rendje és módja szerint fakoporsóba helyezték, elmondták fölötte a szokásos imákat, de a testvére még mindig sehol sem volt. A család úgy döntött, hogy nélküle helyezik a föld alá szerettüket.

Kérésének végül eleget tettek, kiásták és felnyitották a koporsót. A temetési tömeg elképedésére és ijedtségére a halott felült, és rámosolygott a testvérére.

Futottak, amerre láttak

A korabeli leírások szerint a temetési szertartást végző három pap a döbbenettől „háttal a sírgödörbe esett, és a legkisebbnek három bordája tört, mert a két nagyobb összetaposta, miközben kétségbeesetten próbáltak kimászni a sírból.”

Még Essie Dunbar családtagjai is futni kezdtek, mert arra gondoltak, hogy a koporsóban felülő alak szellem, vagy valamiféle zombi lehet, akit azért küldtek, hogy ártson nekik.

Dunbar azonban nem volt sem szellem, sem zombi, csak egy harmincéves nő, akit élve elástak, majd szerencséjére ismét kiástak. Az 1955-ös Augusta Chronicle című lap arról számolt be, hogy a dél-karolinai nő túlélte dr. Briggset, aki negyven évvel korábban halottnak nyilvánította.

Tíz körömmel próbált kijutni

Végül 1962-ben hunyt el, de akkor már tényleg, és a helyi újságok ezzel a címmel számoltak be a haláláról: „Végleg eltemették a dél-karolinai nőt”. A búcsúztatáson ezúttal semmilyen, szívbajt okozó esemény nem történt.

Nem ő volt az egyetlen ember a történelemben, akit tévedésből élve temettek el.

Octavia Smithet 1891-ben búcsúztatták el, miután kómába esett újszülött fiának halála után. Csak a temetést követően jött rá a családja, hogy a városkában olyan furcsa fertőzés ütötte fel a fejét, amelynek hatására az emberek egy rövid ideig halottnak tűnnek, aztán ismét magukhoz térnek.

Kiásatták a koporsóját, de már túl késő volt. A koporsó bélése darabokra volt szaggatva, és a halott körmei alatt vér volt.

A koporsóban egyébként állítólag öt órára elegendő levegő van, így ha hasonló helyzetbe kerülnénk, nem érdemes azonnal bepánikolni.

(Forrás: ATI, History of Yesterday, History Defined)

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)

A USS Indianapolis nevű nehézcirkáló 1945 júliusában szigorúan titkos küldetést hajtott végre: a „Little Boy” nevű, első atombomba készítéséhez urániumot szállított a Trinian-szigeteki amerikai bázisra. Ezt sikerrel végrehajtotta, majd július 30-án a Filippínó-tengeren hajózott fedezetlenül, amikor éjfél után nem sokkal eltalálta két, japán tengeralattjáróból kilőtt torpedó.

A nehézcirkáló gyakorlatilag kettétört, és 12 perc alatt elsüllyedt, 300 emberrel együtt. A túlélők azonban talán még náluk is rosszabbul jártak.

Terített asztal

Amikor pár órával később felkelt a nap, és a 879 túlélő számára világossá vált, hogy a körülöttük lévő vizet olaj és vér szennyezi, nincs elég mentőcsónak és mentőmellény, ezért kénytelenek a körülöttük felbukkanó halottakról lehúzni azokat. Az pedig, hogy nem volt elég mentőcsónak, azt jelentette, hogy sokan a nyílt vízen lebegtek, a csónakokba kapaszkodva.

A fehérfoltúak gyakran támadják meg áldozataikat a víz felszínének közelében, és a vér szaga szinte megrészegíti őket. A tigris- és a bikacápák pedig bármit megesznek.

A túlélők hamar ráébredtek, hogy a robbanások, a felszínen lebegésük és a vér szaga odavonzotta a cápákat.

Először a halottakat ragadták el

A veszélyes ragadozók először a halottakért jöttek: egymás után húzták a mélybe a vízen lebegő hullákat.

Az életben maradtak tudták, hogy egyedüli esélyük a túlélésre az, ha minél nagyobb csoportokba rendeződnek. A gyengéket a jobb állapotban lévők maguk közé húzták. Sokan megsérültek, olajosak voltak, a cápák pedig a lábuk alatt köröztek, és gyengeségre utaló jelekre vártak.

A cápákat leszámítva is akadtak súlyos nehézségek: a túlélőknek nem volt ételük, italuk, a sebesüléseiket nem tudták ellátni, égette őket a nap.

A többiek tehetetlenül nézték, amint a bajtársaikat a ragadozók lehúzzák a mélybe, majd pár perc múlva a felszínre kerül a mentőmellényük, és vérük vörösre festi a hullámokat.

Várták a segítséget

Mialatt a túlélők száma a kiszáradás, kimerülés és az állandó cápatámadások miatt egyre fogyatkozott, az életben maradottak reménykedve várták, hogy a segítség bármelyik percben megérkezhet.

A hajó az elsüllyedése előtt számos SOS-üzenetet küldött az amerikai haditengerészetnek, amely az Indianapolis kiiktatásáról beszámoló japán üzenetet is elfogott. Ezeket azonban nem vették komolyan, illetve csapdának tartották. Azt hitték, hogy a hajó július 31-én megérkezett a Leyte-öbölbe.

Ha valaki életét vesztette, kitolták maguk közül, mert a hullaszagra is özönlöttek a cápák.

Az élők is kellettek

A ragadozók egy ideig valóban csak a holttestekre koncentráltak. Aztán bárkit megtámadtak, aki a víz felszínén lebegett.

A halálra rémült túlélők először azt hitték, hogy a cápák csak tesztelik, életben vannak-e még.

De, mint kiderült, ez nem tesztelés volt, hanem kiválasztás, mert visszafordultak, és teljes sebességgel újra feléjük úsztak. Innen már a megszokott módon történt minden: lehúztak egy rúgkapáló embert, a vizet vörösre színezte a vér, ami még több éhes cápát vonzott.

Alig maradtak

Végül a véletlen sietett a segítségükre. Augusztus másodikán egy arra járó járőrrepülő végre kiszúrta az embereket a vizen, és értesítette a haditengerészet irányítóit. Elsőként egy hidroplán érkezett, hogy mentőcsónakot és ellátmányt dobjon le a szerencsétlenül jártaknak,

így a gép a repüléshez már természetesen túl nehéz volt. Később használhatatlanná vált, mert túl sok időt töltött a vízben.

Aznap éjjel a USS Cecil J. Doyle további 93 embert felvett a fedélzetére, majd a maradék túlélőt apránként hat másik hajó szedegette fel.

A 879 ember közül, akik túlélték a hajó elsüllyedését, mindössze 316 maradt életben a négynapos rettenet után. Ketten közülük pedig már annyira rossz állapotban voltak, hogy a gondos orvosi kezelés ellenére életüket vesztették.

2017-ben találták meg a USS Indianapolis maradványait a Filippínói-tengerben, mintegy 5500 méter mélyen.

(Forrás: History Defined, USS Indianapolis)

Az első atomrobbantás

1945 július 16-án az új-mexikói sivatagban örökre megváltozott az emberiség történelme. Azon a napon hajtották végre a Trinity-tesztként ismert első nukleáris robbantást, amit hihetetlen módon még rögzítettek is.

Amerikai mérnökök és tudósok addigra kétféle atombombát fejlesztettek ki: egy plutóniumalapút és egy urániumalapút. A Trinity-tesztet az előbbivel hajtották végre, és ugyanilyet dobtak le kevesebb mint egy hónappal később a japán Nagaszakira is.

A próbarobbantást hajnali fél hatkor hajtották végre Alamogordóban, egy légibázison. Senki nem tudta elképzelni a gigantikus, több mint 12 ezer méteres gombafelhő látványát. A robbanás 21 ezer tonna TNT erejének felelt meg. A videót a robbanás helyszínétől mintegy 9 km távolságban készítették, de így is lélegzetelállító látványt nyújt.

A Hindenburg-katasztrófa

Bár már majdnem száz éve történt, még ma is a történelem egyik leghírhedtebb katasztrófája. Az emberek a mai napig használják ezt a kifejezést, ha valami nagy bukásról beszélnek.

A Hindenburg egy léghajó volt, amit a 30-as évek közepén, a náci Németországban építettek. A korábbi német elnök, Paul von Hindenburg után kapta a nevét, aki kinevezte Adolf Hitlert kancellárjának.

A léghajó 1937. május 3-án szállt fel Frankfurtból, és három nap alatt átkelt az Atlanti-óceánon. Korábban ezt az utat 34-szer már sikeresen megtette. Amikor azonban landolt volna a New Jersey államban lévő Lakehurstben, a léghajó kigyulladt. Szinte hihetetlen módon az út egy részét és a robbanást is rögzítette a kamera. A tragédiában 35-en haltak meg, a fedélzeten lévők több mint fele. A felvételen látható, amint emberek fejvesztve szaladnak a lezuhant léghajó környékéről, ami lángra lobban.

Kis lépés az embernek

1969. július 16-án a NASA útnak indította az Apolló 11 űrhajót, hogy teljesülhessen John F. Kennedy elnök ígérete, aki azt mondta: embert küld a Holdra. Néhány nappal később, július 20-án Buzz Aldrin és Neil Armstrong leszállt a holdkomppal a Holdon, míg Michael Collins a parancsnoki modulban maradt. A leszállás után hat órával Armstrong kilépett a holdkompból, és elmondta a mindenki által ismert, halhatatlan mondatot: „Kis lépés az embernek, óriási ugrás az emberiségnek”.

Több ezer ember összehangolt és megfeszített munkájára volt szükség ahhoz, hogy ez a történelmi pillanat létrejöhessen. A NASA élőben közvetítette az eseményt az egész világon, a becslések szerint 650 millióan láthatták egyszerre a modern történelem egyik legjelentősebb eseményét.

A berlini fal leomlása

A berlini fal sok éven át milliók elnyomásának szimbóluma volt egy kettéosztott Németországban. A fal építését az úgynevezett NDK-ban, vagy Kelet-Németországban kezdték 1961 augusztusában. A mintegy 155 kilométer hosszú fal idővel masszív betonépítmény lett, és azt a célt szolgálta, hogy megakadályozza a kelet-berliniek átszökését nyugatra. Az évek során 170 embert öltek meg a fal közelében.

1989. november 9-én a szovjet vezetés végzetes baklövést követett el azzal, hogy megnyitotta a falat. A hír hallatán ezrek szedték a sátorfájukat Kelet-Németországban, hogy nyugaton verjék le újra. A következő néhány napban óriási buli kerekedett a fal körül, és az emberek elkezdték lebontani. Kicsivel azelőtt még a világ egyik legveszélyesebb helye volt.

(Forrás: Grunge, Wikipédia)