Gyerekverés, félrenézés, értelmetlen szabályok és begyöpösödött tanárok – A Fekete pont az elevenünkbe vág
Régóta kijárt már Szimler Bálintnak egy egészestés film. Tizennégy évvel ezelőtt, 2010-ben, alig 23 évesen készítette el az Itt vagyok című rövidfilmjét, amely egészen Cannes-ig menetelt, a Cinéfondation rövidfilmes versenyébe hívták meg. De jelölt volt az Európa Filmdíjak rövidfilmes kategóriájában is, a Magyar Filmszemlén pedig megnyerte 2010-ben a legjobb rövidfilm díját. Már akkor egyértelmű volt, hogy Szimlernek nagyfilmet kell rendeznie, de erre végül majdnem másfél évtizedet kellett várnia – mondjuk úgy, jellemző. S persze most is a Nemzeti Filmintézettől teljesen függetlenül, a Boddah gyártásában (és még számos filmgyártó cég, többek között Kovács Gábor és Pataki Ági Filmpartnersének közreműködésével) készülhetett el a várva várt első játékfilm, a Fekete pont. Persze Szimler a két film között eltelt 14 évben sem tétlenkedett, hiszen a nevéhez fűződik a nagy sikerű Kodály Method (2011-2012) című 11 epizódos tévésorozat, a Nekem Budapest (2013) szkeccsfilm Felelés című szegmense, vagy a Balaton Method (2015) című zenés doksi.
A Fekete ponttal azonban Szimler új, magasabb szintre lépett.
Itt kezdi meg ugyanis a felső tagozatot, vagyis az 5. osztályt a családjával Berlinből épp hazatelepülő Palkó (Paul Mátis). Nem egy szószátyár srácról van szó, de hát hogyan is lenne az kb. 11 évesen, amikor egy teljesen új környezetbe kerül, számára ismeretlen iskolatársak és tanárok kőzé, és ami a legfőbb: egy ismeretlen iskolai felfogásba.
Gyorsan kiütköznek ugyanis a német és a magyar oktatási rendszer közötti különbségek, Palkó pedig nem igazán érti sokszor, hogy most mi rosszat csinált: miért torkolják le őt a tanárok, ha beszél órán, mert unatkozik, vagy éppen fut a folyosón; miért kap büntetést csak azért, mert nem vitt be tesiórára piros pólót; miért indul ellene fegyelmi eljárás csupán egy félreérthető szóviccért; s egyáltalán miért kerül a rendszer perifériájára, nagyjából közutálat tárgyává csak azért, mert passzív, és nem csinál semmit. Egy idő után ugyanis úgy dönt, már próbálkozni sem érdemes, és inkább nem beszél senkivel, se diákkal, se tanárral, akkor sem, ha órán kérdezik, vagy ha kérdőre vonják.
A Fekete pont azonban nem elégszik meg Palkó nézőpontjával. Be kell kukkantanunk a tanáriba is, így központi szerepet kap egy fiatal, idealista és az elején még lelkes tanár, a Mészöly Anna (A martfűi rém, Drakulics elvtárs, Együtt kezdtük) által játszott huszonéves Juci, akit Palkóhoz hasonlóan szép lassan lesokkol a magyar rögvalóság.
Hogy az egyetlen haladó felfogású, veterán tanárt csak azért rúgják ki azonnali hatállyal, mert a Facebookról kiderül, hogy tagja egy civil szervezetnek. Vagy hogy amikor kihullik a pusztuló épület egyik ablaka a helyéről, a szegény technikatanár milyen sziszifuszi küzdelmet kénytelen végezni a helyreállításért az iskolát pofátlanul lenyúlni óhajtó szakemberek, vagy a tankerület idegesítő és eredményt persze sosem hozó bürokráciája közepette.
Na, ilyen és ehhez hasonló „finomságok” folyamatos egymásra pakolásával borzaszt el minket szépen, csendben Szimler (a forgatókönyvet is ő írta), s bár a film problémafelvetésének bemutatása csillagos ötöst érdemel (igaz, kissé sok minden történik viszonylag rövid időn belül, de efölött könnyű elsiklani), megoldást nem kínál.
Arra tehát fel kell készülni, hogy a Fekete pont után nem kelünk fel ülésünkből azzal a tudattal, hogy van még remény, és lesz változás. Persze remény az mindig van, de azt nem ennek a filmnek kell feltétlenül belénk plántálnia, elég, ha egyesek gondolkodásmódján már csak egy kicsit is módosít, vagy felnyit néhány szemet.
Sokan gondolunk majd arra a film nézése közben, hogy Juci helyében mi bizony kinyitottuk volna a szánkat, és nem hagytuk volna, hogy ez meg az megtörténjen, hogy így beszéljenek velünk, hogy ez vagy az megtorlatlan vagy megoldatlan maradjon. Jucit bedarálja a rendszer, ő maximum kiábrándulni tud belőle, tenni ellene így egyedül nem igazán. Elég, ha a való életben mi kinyitjuk majd a szánkat, és mi teszünk valamit, ha igazságtalanságot látunk. Minél többen. És akkor talán lesz változás, mert arra nagy szükség van.
