Főtt pióca, viperapor, arzén és mész: a szőrtelenség örök divatjához mindent kipróbáltak
Az emberi hiúság az emberiséggel egyidős, és bár a szépségideál korszakonként változik, a történelmet tekintve úgy tűnik, alig volt olyan időszak, amikor kifejezetten a szabadon burjánzó szőr volt a divat. Az azonban elképesztő, hogy mit meg nem tettek őseink annak érdekében, hogy megszabaduljanak a nem kívánt szőrszálaiktól.
Már az ősember is kovakővel nyiszatolta a szakállát, és i.e. 3000 körül pedig megjelentek a bronzból készült pengék, sőt, i. e. 1500-ra igényesen faragott nyélhez illesztették és bőrtokban tárolták ezeket.
Az ókori Egyiptomban lett először elvárás és státuszszimbólum a teljes szőrtelenség – az arcon is –, méltóságok nem engedhették meg maguknak a pöndörödő szőrrel járó tisztátalanságot. Ennélfogva a méz és olaj összekeverésével készült gyantázás és a csipesszel egyenként kihúzott szálak a napi rutin részét képezték, a fáraók esetében természetesen rabszolgalányok által. A korabeli hieroglifák arról árulkodnak, hogy olyan bizarr hozzávalóktól sem riadtak vissza, mint a szamárzsír, kecskeepe, égetett mész, kátrány vagy kígyóvér.
A bőrére híresen ügyelő Kleopátra szőrtelenítő szeánszokat tartott saját receptúrájával: ehhez égetett mészre, arzén-triszulfátra, vízre és olívaolajra volt szüksége.
Az ókori görögök érdes bőrrel dörzsölték prémjüket, amíg le nem kopott. Az egész fej borotválását Nagy Sándor tette kötelezővé a katonái körében, mondván, az ellenségnek ne legyen mibe kapaszkodni (nem beszélve az élősködőkről, amelyek a hőségben könnyen megtelepednek a hosszú hadjáratok alatt).
A rómaiak sem maradtak ki, náluk habkő és csipesz segített a cél elérésében, az epilálást pedig – még leírni is rossz – puhára főzött piócákkal oldották meg. Náluk a legkényszeresebb simabőr-mániás Nero császár második felesége, Poppea volt, aki naponta kínozta a bőrét gyantával, fehérborral, borostyánkivonattal, porrá őrölt viperával vagy denevérek vérével, ami épp a keze ügyébe akadt.
A Távol-Keleten cukor és méhviasz, esetleg cukor, citromlé és faggyúgyanta keverékkel gyantáztak férfiak és nők egyaránt. Ami az iszlámot illeti, a vallási szokásokat tartalmazó Szunna előírta a szeméremszőrzet eltávolítását is, ezért a közfürdőkben a hölgyek számára külön helyiség állt rendelkezésre ennek betartásához. Az arab nők pedig konkrétan férgekkel távolíttatták el a nemkívánatos szőrszálaikat.
A középkor minden borzalmak melegágya volt, ezért nem meglepő, hogy a szőrtelenítés terén szintén extrém módszereket vetettek be. Ilyen volt a szemöldök- és szempillatépkedés, vagy a szintén szépnek kikiáltott homlokkopasztás I. Erzsébettel az élen, amely hóbortnak az eléréséhez az anyák macskavizelettel, tojáshéjjal és ecettel érték el, hogy ne nőjön szőr a csecsemőjük homlokán.
I. Erzsébet angol királynő, fotó: Wikipedia
Boszorkányégetés előtt is szőrtelenítették a „bűnöst”, hogy távozhasson az ördög a nyílásokon, de szerencsétlen leányoknak ez volt a legkisebb problémájuk a máglyahalál küszöbén.
Később a római egyház elkezdte támogatni a borotválkozást, hogy ezáltal különböztesse meg magát más felekezetektől, a szőrös, barbár hitetlenektől. Érdekesség, hogy I. Charles de Bourbon roueni érsek 1096-ban törvényen kívül helyezte a szakállat, és kizárólag a keresztes hadjáratokban részt vevő lovagok viselhették, az apostolok iránti tisztelet jegyében.
A reneszánsz sem volt kevésbé kegyetlen: a különféle praktikákat összegyűjtő korabeli sláger, a Titkok Könyve szerint arzén és a mész keverékét két miatyánk erejéig kellett a szőrös felületeken hagyni, majd nyomban lemosni vízzel. Egyéb nyalánkságokra is buzdított a kötet, például disznózsír, mustármag, fecskefőzet és macskaürülékes ecet receptúrájának kipróbálására egyaránt.
A 16. század második felében Medici Katalin vallási okokból betiltotta az intim szőrtelenítést, és a viktoriánus korban is elég szélsőséges volt ennek a megítélése. Mondjuk úgy, hogy akadtak parázna kivételek...
Szintén vegyes képet mutat a 20. századig bezárólag a szőrtelenítés-történelem, például a hippimozgalmak elég lazán kezelték ezt a témát is.
Ami a technikai fejlődést illeti, 1895-ben King Gilette feltalálta az első borotvát cserélhető borotvapengével.
King Gillette, fotó: Wikipedia
Egy macerás borotválkozás közben ugrott be neki az ötlet egy könnyen élesíthető és cserélhető, acél borotvapenge megalkotásához. Később az amerikai hadsereggel kötött szerződése tette lehetővé, hogy a biztonsági borotva megoldása változatlan maradt. 1915-től nőknek is gyártották, amely összefüggésben volt a rövid szoknyák és ujjatlanok megjelenésével.
Pár évvel később már megjelentek a piacon a szőrtelenítő krémek, sőt, 1929-re a villanyborotva is.
A ’40-es évektől kaphatóak kémiai hatású krémek és hideggyantacsíkok, a bikini elterjedése után pedig a bikinivonal karbantartására fordítottak figyelmet a hölgyek. A ’80-as évek jelszava az epilátor volt, a ’90-es évekre pedig már a lézeres szőrtelenítés forradalma zajlott. Ekkorra robbant be a brazil gyanta is, amely az apró brazil bikinik miatti teljes szőrtelenséget hirdette odalent. Kevesen tudják, hogy – J Sisters néven – hét brazil nővér találta fel és kezdte meg ezt a típusú gyantázási szolgáltatást Amerikában.
Manapság az egyre kisebb szőr vagy teljes csupaszság az elvárás, bár néha vannak kisebb-nagyobb szőrnövesztő mozgalmak, lásd Madonna hónaljszőr-kampánya vagy a néhány éve berobbant szeméremszőrzet-csillámpor. Szokás emlegetni, hogy a szépségért szenvedni kell, de azért a fentieket tekintve érdemes újraalkotni a szenvedés fogalmát.
Ugye, hogy nem is fáj annyira az a hideggyantázás?
(Forrás: Origo, Life.hu, DoktOrigo, Liluland, Wikipedia, Noizz.hu)
Fotó: Beroesz/Wikipédia
