Elvesztette egyik szemét és karját is a csatákban, mégis a világ egyik leghíresebb admirálisa lett Nelson
London utcáit és múzeumait járva számtalan helyen bukkanunk egyik kiemelkedő hősként tisztelt parancsnokuk, Nelson nyomaira. Leghíresebb hajóját restaurálták, és Anglia ma is egyik legnagyobb tengerészeti kikötőjében lehet megnézni.
A gyerekként már dolgozó, élete végéig tengeribetegséggel küzdő, számos maradandó sérülést elszenvedő, de ennek ellenére is különleges tetteket végrehajtó parancsnok nyomába eredtünk.
Az angol altengernagy, a földközi-tengeri brit flotta parancsnoka, a Bath-rend lovagja volt, a napóleoni háborúk idején több fontos tengeri ütközetet nyert meg, köztük a történelmi jelentőségű trafalgari csatát is. Különös tragédia, hogy az ütközetben végül az életét vesztette. Élettörténete kalandos, és izgalmakban bővelkedő életút volt.
Horatio Nelson 1758. szeptember 29–én született és Andalúzia délnyugati partjánál halt meg 1805. október 21-én. A kis Horatio szülei 11 gyerekéből a hatodik volt, és 9 éves volt, mikor édesanyja meghalt. Már 12 évesen jelentkezett a Royal Navy-be, a Brit Királyi Haditengerészethez, ahol egy évvel később kezdte meg a szolgálatot. A kapitány, aki nagybátyja volt, nemsokára tiszti képzésre küldte. Ekkor derült ki, hogy tengeribeteg, és ezzel egész életében küzdött.
1777-ben hadnagy lett, majd az amerikai függetlenségi háborúban – a felkelők ellen harcolva - esett át a tűzkeresztségen. Fiatalon, 21 évesen már kapitányi rangot kapott. 1793-ban számos tengeri csatában is részt vett, ezek tették először híressé.
Egy évre rá egy korzikai ostromnál egy közelében becsapódó ágyúgolyó olyan szerencsétlenül verte fel a törmeléket, hogy az súlyos arcsérülést okozott Nelsonnak, és jobb szemét is elveszítette.
1796-ban hajóraj-parancsnok lett, és több csatában is kitűnt látványos, vakmerő akcióival. Volt, hogy a kapott parancs ellenére manőverezett, és végül így az ellenséget megadásra kényszerítette. A győzelem után ellentengernagy lett.
A Santa Cruz de Tenerife elfoglalására indított expedícióban egy lövedék eltalálta a jobb karját, és a seb elüszkösödött. Hogy az életét megmentsék, amputálni kellett a karját, emiatt végül kényszerpihenőre szorult.
Ám 1798-ban a nílusi csatában már ott volt, és újabb fontos győzelmet aratott, amellyel Napóleont megakadályozta a közel-keleti brit gyarmatok elfoglalásában.
A brit és francia viszony az amiens-i béke ellenére sem volt felhőtlen, ezért
Nelson újabb feladatot kapott, és a földközi-tengeri flotta parancsnokaként megkapta zászlóshajójánaknak a kora legnagyobb brit hajóját, a HMS Victory-t,
és 1803 májusában csatlakozott a touloni hadikikötő blokádjához. Innentől kezdve két éven át nem lépett a szárazföldre. Mikor végül egészsége megromlott, egy rövid időre hazatért, de hamarosan visszahívták, mert szükség volt kiváló stratégiai képességeire.
1805-ben Napóleon újra a brit szigetek ellen indult, de látva a nehézségéket, végül csapatait más területre irányította. Ekkor - október 21-én -
Nelson 27 hajóval az andalúziai Trafalgar-fok közelében megtámadta a 33 hajóból álló ellenséges flottát.
A csata kezdetén egy zászlójelzést húzatott fel a HMS Victory jelzőárbócára:
„Anglia elvárja, hogy mindenki megtegye kötelességét”
(„England expects that every man will do his duty”). A mondat legendássá vált, és gyakran idézik azóta is.
