HÍREK
A Rovatból

Iványi Gábor: Akkor lesz csak béke, ha Orbán és Putyin végleg távoznak a politikából – Tömegek emlékeztek az orosz-ukrán háború egyéves évfordulóján

Cseh Katalin szerint az ukránok az Európai Unióhoz akarnak tartozni, miközben Orbán Viktor legszívesebben kisétálna ebből a szövetség. Ez történelmi bűn, amit nem hagyhatnak - mondta a demonstráción.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. február 24.


Link másolása

Tömegek gyűltek össze Budapesten a Városháza előtt, hogy megemlékezzenek az egy éve kitört orosz-ukrán háború évfordulójára. Az orosz agresszió kitörésének egy éves évfordulóján a Fővárosi Önkormányzat és ukrán szervezetek közös plakátkiállítást szerveztek a Városháza parkba, melyet Karácsony Gergely nyitott meg.

A Telex beszámolója szerint ezerre duzzadt tömeg vonult innen a budapesti orosz nagykövetség felé. A tömegben fele-fele arányban vannak ukrán menekültek és magyar szimpatizánsok, sok az ukrán és a magyar zászló is.

Több felől hallani bekiabálásokat is: „Ruszkik, haza”, „Éljen Ukrajna”, „Putin is a killer, Putin is a terrorist is” is elhangzott.

A vonulók között több ellenzéki politikus is feltűnt. A résztvevők az úton ukrán népdalokat is énekeltek, és többször elhangzott a „Szlava ukraini!”, vagy a „Hagyjátok abba a terroristák támogatását!” is.

Az menet az Andrássy útra merőleges Bajza utcánál felállított színpadnál gyűlt össze, mert közvetlenül az orosz nagykövetséghez már nem engedték be őket. A helyszíni tudósító szerint a nagykövetséget háromszoros kordonfal választja el a tüntetőktől.

Este fél hét körül kezdődtek a beszédek a tüntetésen. Az első felszólaló Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület és a Fővárosi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt. Ukránul, majd magyaruk is elmondta, hogy szerinte Putyin azt tervezte, hogy először Ukrajnát foglalja el, majd pár évet pihen és Európába megy tovább. Ezt azonban az ukránok megakadályozták. Beszélt arról is, hogy az oroszok eddig már több mint 16 ezer ukrán gyereket vittek el Oroszországba. Végül a tömeg vele együtt skandálta, hogy „Adjátok vissza a gyerekeinket!” Azt kérte a magyar kormánytól, hogy segítse Ukrajnát.

A következő felszólaló Karácsony Gergely volt, aki elmondta, hogy kapott egy rajzot egy ukrán kisfiútól, aki Budapestre menekült Kijevből. Büszke arra, hogy a főváros befogadott menekülteket, és helyt álltak a fogadásukban. Büszke arra is, hogy Budapest a szolidaritás városa, mert Budapest tudja, milyen az orosz tankok jelenléte. Attól azonban szoromú, ahogy a magyar kormány viselkedik, ami szerinte elveszítette az erkölcsi iránytűjét, és nekik ez a konfliktus a szürke ötven árnyalata. A főpolgármester beszélt arról is, hogy ő járt Kijevben, ahol ellátogatott többek között egy óvodába is, ahol az óvónő megmutatta neki, hová kell naponta akár többször is menekülniük a gyerekekkel. Azt üzente a politikusoknak, hogy menjenek el Ukrajnába és nézzenek az ottani emberek szemébe. Karácsony abban bízik, hogy a háború végén az ukránok a magyarokat a barátai közé fogja mégis sorolni. Végül megköszönte az ukránoknak pedig azt, hogy megmentik Európát.

A következő felszólaló egy Csernyihivből menekült ukrán édesanya, aki elmesélte, mit éltek át, mielőtt Magyarországra menekültek. Megköszönte, hogy befogadta őt és gyerekét Magyarország, és külön köszöntetet mondott a főpolgármesternek, akitől segítséget kaptak. Elondta, hogy a gyereke iskolában volt, mikor támadás érte az épületet tavaly márciusban. Azóta az a második születésnapjuk, hiszen túlélték a robbanást. Elcsukló hangon mesélte el, hogy hogyan kereste gyerekét, akit végül telefonon ért el többszöri próbálkozás után, és csak annyit tudott mondani a mobilba, hogy "élek".

Cseh Katalin Európai Parlamenti képviselő is felszólalt, kihangsúlyozva, hogy Putyint tartják háborús bűnösnek. Meg kell mutatni a világnak, hogy van egy másik Magyarország is, amelyik kiáll Ukrajna mellett. A képviselő kötelességének érezte, hogy elmenjen Ukrajnába, hogy megkérdezze, mire van szükségük. Ő ott volt, nem úgy mint Orbán, aki csak a határig ment el golyóálló mellényben. Szerinte a magyarok történelmi felelőssége, hogy ne engedjék Orbánnak, hogy kivezesse az unióból Magyarországot. Úgy vélte, hogy az ukránok az Európai Unióhoz akarnak tartozni, miközben Orbán Viktor legszívesebben kisétálna ebből a szövetség. Ez történelmi bűn, amit nem hagyhatnak. Beszédét „Ruszkik, haza”- val zárta.

Iványi Gábor is felszólalt. Elmondta, hogy hajnalban ért haza Ukrajnából, ahonnan közel tízmillió ember tűnt el a háború kirobbanása óta. De nem csak ők kénytelenek elhagyni hazájukat, hanem a diktátorok gyermekei is. A lelkész szerint akkor lesz csak béke, ha Orbán és Putyin végleg távoznak a politikából és békén hagyják a békeszerető embereket. Arról is beszélt, hogy az orosz katonák mindent elvittek vagy tönkretettek, ami nem semmisült meg. Ennek nagyon barbár üzenete van - tette hozzá. Nem engedhetjük meg, hogy Káin diktáljon és Ábelnek ott legyen a helye, ahol ezt Káin kijelöli - mondta.

Utolsó felszólalóként Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke elmondta, hogy a legjobb az lett volna, ha a háború ki sem tör, mert csak fájdalom és könyörtelenség jár a nyomában. Szerinte azért gyűltek most össze, mert sokaknak az sem világos, hogy ki a bűnös és ki az áldozat. Vannak helyzetek, amikor nem lehet hallgatni, mellébeszélni. A Momentum pedig kimondja, hogy Putyin indította a háborút, ők felelősek az áldozatokért, és hogy sokmillióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból. Úgy vélte, hogy az hazudik, aki a békés szajkózza, de tudja, hogy Magyarország és Európa biztonságát csak Ukrajna győzelme tudja elhozni. Hazudik az, aki szerint jó egy orosz bábállam szomszédsága, vagy aki akadályozza, hogy az ukránok megvédjék magukat - mondta. Aki így cselekszik, az részt vesz a háborúban - csak a háború oldalán - tette hozzá. Aki ezt teszi, az a magyar érdekeket árulja el, rájuk hoz szégyent - mondta. Szerinte béke csak akkor lesz, ha az utolsó orosz katona is kitakarodik Ukrajna területéről.

Az esemény végén mécseseket gyújtottak a részt vevők.

Videó a tüntetésről:

Fotók a helyszínről:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Publicus: Magyar Péter pártja már a parlamenti választáson is lehagyná a DK-t
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz-KDNP, a TISZA Párt és a DK jutna be a parlamentbe. Eközben még a fideszesek 19 százaléka is elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.

Link másolása

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. A felmérés azt is mutatja, hogy

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van.

A TISZA Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal.

A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.

„Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit”

– mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. Eközben a korábbi nagyjából 40 százalékról 34 százalékra csökkent a párt nélküliek aránya, valamint 18 százaléknyian vannak, akik elmennének ugyan szavazni, de még nem tudják, kire.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok – közöttük a fideszesek 19 százalékával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kódexek, átkok, Antigoné és Ady – ezek a magyar érettségi első kérdései
Már lehet tudni a középszintű magyar érettségi első feladatait. A tárgyból összesen több mint 75 ezren vizsgáznak hétfőn.

Link másolása

A diákok a könyv születéséről kaptak egy szöveget a középszintű magyar érettségi első felében – írja a vizsgafeladatokról beszámva a Telex. A tekercsekről, kódexekről, átkokról szóló írást értelmezniük kell az érettségizőknek, és a szöveghez kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolniuk. Ezután egy irodalmi tesztet kell kitölteniük, amiben Szophoklész Antigonéja és Ady Endre neve is szerepel.

Erre összesen 90 percük van.

A feladatlap második fele ezt követi. Ebben egy művet kell elemezniük vagy egy témáról kell kifejteniük a véleményüket.

Az érettségik átalakulásával idén eltűnt az érvelés, gyakorlati szövegalkotás nevű feladat, helyette van a 20 pontot érő irodalmi kérdéssor. Nem kell a diákoknak összehasonlító elemzést sem írniuk, helyette választhatnak témakifejtő esszét.

Május 6-án magyar nyelv és irodalomból középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló érettségizik az MTI szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szóról szóra ugyanazt a felszólalást mondta el a parlamentben a fideszes Halász János
Csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és az április 29-i napirend előtti felszólalásban. Az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Link másolása

Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán arról, hogy a fideszes képviselő alig több mint egy hónap különbséggel ugyanazt a felszólalást mondta el.

A független képviselő szerint csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és április 29-i napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Hadházy szerint „a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar parlamentarizmusról és persze a propagandáról is”.

"A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok, és miért csodálkoznak azon, hogy az emiatt kiábrándult tömegek biankó csekket adnak egy olyan új pártnak, amely ugyanazt mondja, mint ők, csak még nem kompromittálta magát"

– tette hozzá Hadházy.

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: