FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Orbán egy sperma” - így magyarázták el az O1G jelentését az amerikai nézőknek John Oliver műsorában

A világhírű humorista fél órán elemezte a magyar választások apropóján Orbán Viktor rendszerét. Az amerikai nézőknek azt magyarázta, Magyarország az „élő laboratórium”, ahol kipróbálták, hogyan lehet a demokráciát belülről, törvényesnek tűnő eszközökkel felszámolni.


A brit származású humorista, John Oliver legutóbbi műsorában közel fél órán át foglalkozott a magyar illiberális demokráciával. Látványos infografikákkal illusztrálta, hogyan építette le a Fidesz a demokratikus fékeket. Kitért a gerrymanderingre – a választási körzetek határainak átszabására –, amely lehetővé tette, hogy a kormánypárt a szavazatok töredékével is kétharmados többséget szerezzen.

„A Fidesz úgy rajzolta át a választási körzeteket, mintha egy részeg művész próbált volna spagettivel absztrakt festményt készíteni. Csak éppen itt a spagetti szálai pontosan úgy kanyarognak, hogy minden ellenzéki szavazat egy sötét lyukban kössön ki, míg a kormánypárti voksok valahogy mindig duplán számítanak” - jelentette ki.

Majd így folytatta: „Orbán stratégiája nem az, hogy megdöntse a rendszert, hanem hogy belülről rágja szét a tartóoszlopait.”

„Ahogy ő mondta a CPAC-en: 'A saját szabályaitok szerint kell játszanotok.' Ami az ő olvasatában annyit tesz: írd át a szabályokat úgy, hogy soha ne veszíthess.”

John Oliver az adás jelentős részét a médiaviszonyoknak szentelte. Bemutatta, hogyan vált a közmédia „copy-paste” alapú kormányzati szócsővé, és hogyan vásárolták fel a miniszterelnök szövetségesei a független sajtó nagy részét. „A magyar köztelevízióban a hírszerkesztés nem újságírás, hanem egyfajta politikai catering. A szerkesztők nem híreket keresnek, hanem készen kapják a menüt a kormánytól, és az a dolguk, hogy úgy tálalják, mintha az az egyetlen ehető dolog lenne az országban” fogalmazott.

Az adásban Oliver a magyar ellenzéki tüntetések egyik legismertebb szlogenjét, az O1G-t elemezte.

A humorista nem finomkodott: a rövidítés jelentését angolul a „sperm” szóval fordította le, pontosabban egy bejátszásban így magyarázta egy riporter, mit takar a felirat.„Igen, Orbán egy sperma. Ami feltételezem, nem is sértés, csak azt jelenti, hogy egy kicsit jobb az íze, ha ananászt eszik” - kommentálta a műsorvezető.

Majd erre építve egy sor poént fűzött fel. „Nem választhatod szét Orbán politikáját a módszereitől. Ez olyan, mintha azt mondanád: 'Ó, én nem akarok egy gyereket, én csak azt a spermiumnak nevezett dolgot akarom, ami Orbán Viktor heréiből származik.' Nem, haver! Ha azt akarod, akkor a gyereket is akarod. Mert Orbán egy sperma. Ő az az anyag, amiből az autoriter kormányzás megszületik.”

Oliver ironikusan mutatta be a felcsúti kisvasutat és a monumentális stadionépítéseket.

„Magyarország az az ország, ahol a miniszterelnök kertjének végében egy UEFA-kategóriás stadion áll, de ha bekerülsz egy állami kórházba, jobb, ha viszel magaddal saját vécépapírt, különben kénytelen leszel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének díszpéldányaival megoldani a helyzetet” - mondta.

De felmerült az oktatás állapota is. „Orbán imád úgy beszélni a magyar családokról, mintha ő lenne a nemzet védelmező apukája. De ez az az apuka, aki hatalmas összegeket költ a saját hobbijára – a stadionokra –, miközben a gyerekei az iskolában kabátban ülnek, mert nincs fűtés, és a tanárok fele már felmondott, hogy inkább kiflisütőnek álljon.”

John Oliver felidézte a régebbi gyűlöletkampányokat is, például Soros György ellen.

„Soros György Orbán univerzumában egyszerre egy tehetetlen aggastyán és egy mindenható szupergonosz, aki egymaga irányítja a migrációt, a brüsszeli bürokráciát és valószínűleg azt is, hogy miért romlott meg a tej a hűtődben. Az egyetlen dolog, amit Soros nem tudott megállítani, az az, hogy Orbán Viktor az ő pénzén tanuljon Oxfordban. Úgy látszik, még a világuralomra törő milliárdosok is követnek el hibákat a HR-osztályon.”

Bár a műsor központi témája Magyarország volt, Oliver végső soron az amerikai nézőkhöz beszélt. Figyelmeztetett: az amerikai konzervatívok számára Orbán Viktor nem egy elrettentő példa, hanem egy követendő modell. „Orbán nem egy távoli egzotikum. Ő egy béta-teszt. Ő a bizonyíték arra, hogy ha elég türelmes vagy, és elég szisztematikusan építed le a bíróságokat és a médiát, a demokrácia nem egy robbanással ér véget, hanem egy olyan törvénnyel, amit senki nem olvasott el, de mindenki fél tőle.”

John Oliver szerint Magyarország története egy lehetséges jövő minden olyan ország számára, ahol a populista retorika fontosabbá válik a jogállamiságnál.

„Magyarország példája azt tanítja nekünk, hogy a demokrácia nem egy golyóálló mellény. Inkább olyan, mint egy díszes váza: ha naponta egy kicsit megrepeszted, egy ideig még egyben marad, de egy ponton túl már nem váza lesz, hanem csak egy rakás cserép, amit egy autokrata sepreget össze a saját nappalijában” - fogalmazott.

A teljes adás

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk