Életével fizetett az egyiptomi elnök a Camp David-i alkuért – 40 éve ölték meg Anvar Szadatot
Az Egyiptomi Köztársaság közel 70 éves történetét három tényező jellemzi: a közel-keleti térség egyik, legalábbis kívülről, legstabilabb állama, kizárólag katonatisztek álltak az élén, de egyikük sem tudta kitölteni hivatali idejét. A harmadik, Anvar Szadat, járt a legrosszabbul: egy vérfürdővé vált katonai parádé során végeztek vele 1981. október 6-án, éppen 40 éve.
Abban az évben már kétszer is megdöbbentő élményben volt része a világnak, hiszen a tv-kamerák előtt próbálták megölni márciusban Ronald Reagan amerikai elnököt, majd májusban II. János Pál pápát. Így volt ez a Jom Kippur-i háború 8. évfordulóján rendezett kairói díszszemlén, amelynek szörnyű felvételei, a robbanások, a lövöldözések, a véres holttestek, a leszakított kezű, sokkos állapotban lévő belga nagykövet képe beleégett a korabeli nézők emlékezetébe.
Bár azonnal kórházba szállították, két óra múlva belehalt sérüléseibe és belső vérzéseibe.
1952-ben a Gamal Abdel Nasszer alezredes vezette Szabad Tisztek Mozgalma döntötte meg Faruk király hatalmát és a velük rokonszervező Mohamed Nagib tábornokot nevezték ki államfőnek. Nasszerék azonban két évvel később őt is félreállították. Az 1918-ban katonacsaládban született Szadatot inkább ambíciója és kapcsolatai, mint tehetsége vitte a ranglétrán, és bár tevőlegesen nem vett részt az 1952-es puccsban, mégis ő volt az, aki az állami rádióban bejelentette a monarchia megdöntését. Nasszer nem sokra becsülte, egyfajta „fejbólintó Jánosnak” tartotta, kitartása révén azonban 1959-ben az egyiptomi parlament elnöke és az elnök bizalmasa lett. Olyannyira, hogy 1969-ben Nasszer alelnöknek nevezte ki, de nem jósoltak neki nagy jövőt, mert belekeveredett egy korrupciós ügybe, ráadásul megtorpedózta William Rogers amerikai külügyminiszter béketervét, amely az 1967-es „hatnapos háború” óta tartó arab-izraeli ellenségeskedést lett volna hivatott lezárni.
Bár a hivatalos orvosi jelentés szerint az elnök súlyos érelmeszedésben szenvedett, máig tartják magukat azok a híresztelések, hogy megölték. Egyesek amerikai összeesküvést láttak halála mögött, mert Washingtonnak nem tetszett Egyiptom és a Szovjetunió szoros kapcsolata: egy évvel Nasszer halála után avatták fel a szovjet segítséggel épült asszuáni gátat, egyéb moszkvai gazdasági segítség mellett különösen fontos volt, hogy a térségben egyedül Egyiptom vásárolt immár 15 éve szovjet fegyvereket és haditechnikát, és az országban több ezer szovjet katonai tanácsadó dolgozott. De vannak, akik egyenesen a nagyravágyó alelnököt gyanúsítják, még olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Szadat személyesen adott egy mérgezett kávét Nasszernek.
Szadat alig két évvel hatalomra jutása után, 1972 júliusában hivatalosan „kiutasította” a szovjet tanácsadókat, arra hivatkozva, hogy a Kreml nem volt hajlandó támadó fegyvereket eladni Kairónak. E bejelentés valójában csak elterelő manőver volt, hogy Egyiptom Izrael elleni háborús készülődését leplezze, amelyhez a Szovjetunió szállította a vadászrepülőgépeket, harckocsikat és légvédelmi rendszereket, sőt, még harci pilótákat is vezényeltek Egyiptomba. Az 1973. október 6-án Szíriával szövetségben elindított offenzívát, amelynek célja az 1967-ben elvesztett területek, a Sinai-félsziget és a Golán-fennsík visszaszerzése volt, a legnagyobb őszi zsidó ünnepre, a Jom Kippurra időzítették, hogy ezzel is akadályozzák az izraeli mozgósítást. A kezdeti sikerek után azonban az izraeli hadsereg ellentámadásba lendült, és Egyiptomot a teljes vereségtől csak az amerikaiak által kovácsolt fegyverszünet mentette meg.
Szadat, mivel Egyiptom leromlott gazdasága miatt nem engedhette meg magának a további háborúzást, végleg az Egyesült Államokhoz fordult, és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter hathatós segítségével békülni próbált Izraellel. 1997-ben el is látogatott Jeruzsálembe és a kneszetben adott hangot békevágyának. A tárgyalások ennek ellenére nehezen haladtak, mert az egyiptomi elnök egy teljes arab-izraeli rendezést szeretett volna, partnere, Menáhem Begin izraeli miniszterelnök viszont csak egy kétoldalú megállapodást.
Szadat és Begin e történelmi megállapodásért még abban az évben elnyerték a Nobel-békedíjat.
Szadat 1979. március 26-án aláírta az egyiptomi-izraeli békeszerződést, és ezzel saját halálos ítéletét. Egyiptom teljesen elszigetelődött az arab/iszlám világban, ráadásul az iszlám vallási vezetők, szunniták és siíták egyaránt, a hit elárulójának tekintették őt. Khomeini iráni ajatollah, aki a két hónappal korábbi teheráni iszlám forradalom győzelme után lett országa tényleges vezetője, még fatvát (vallási rendeletet) is kiadott az egyiptomi elnök megölésére. Az új iráni rendszer haragját tovább növelte, hogy Egyiptom menedéket adott az elüldözött Reza Pahlavi iráni sahnak, aki 1980-ban Kairóban halt meg.
Az iszlám hagyomány őrzőit vélhetően az is irritálta, hogy Szadat megpróbálta modernizálni országát: ő maga is példát mutatott külsőségekben, a világon mindenütt megcsodált nyugati típusú eleganciájával, de felesége, az idén elhunyt Dzsehan is sokat tett az egyiptomi nők jogfosztottságának megszüntetéséért.
Közben nőtt a belső elégedetlenség is az országban: 1977-ben éhséglázadások robbantak ki, amelyeket véresen levertek és ugyanilyen keményen léptek fel az iszlamista csoportokkal szemben is. Az utóbbiak egyike, az Iszlám Dzsihád állt az elnökkel szembeni összeesküvés élére.
Halid Iszlambuli hadnagy, aki a puccskísérlet sikere esetén az ország új államfője lett volna és négy társa az október 6-i kairói katonai parádét választották akciójuk végrehajtására. Délután 13 óra volt, Szadat és alelnöke, Hoszni Mubárak már a dísztribünön ültek. Ekkor kezdődött a Mirage vadászgépek látványos bemutatója, és miközben mindenki az eget nézte, a katonai konvoj egyik teherautójáról leugrott négy katona és a dísztribün felé rohant.
Iszlambuli azonban rögtön eldobta kézigránátjait, társai pedig golyózáport zúdítottak a dísztribünre. A támadás alig 3 percig tartott, ezalatt 11 embert öltek meg, a sebesültek között volt Mubárak is. Szadatot a rohammentő és a műtétet végző 11 orvos sem tudta megmenteni. Az akciót követő összecsapásokban további 68 rendőr és katona vesztette életét.
Iszlambulit és társait elfogták, halálra ítélték és 1982 áprilisában kivégezték. Hoszni Mubárak követte meggyilkolt elődjét az államfői székben, és a merénylettel három legyet ütött egycsapásra: 30 évre megszerezte a teljhatalmat az országban, fokozatosan visszaállította Egyiptom tekintélyét az arab világban és azon kívül is, és az egész kormányzása idején érvényben lévő „rendkívüli állapot” örve alatt szétzúzta az iszlám fundamentalista erőket. Bár Mubárak uralma idejére esett két rendkívül súlyos terrorakció (1997-ben Luxorban, a Királyok Völgyében 60 német turistát mészároltak le, 2005-ben pedig a Vörös-tengeri üdülőparadicsomban 88 emberrel végeztek gépkocsiba rejtett pokolgépek) és magát az elnököt is hatszor próbálták megölni, az országban fennmaradt a látszólagos nyugalom, mindenekelőtt a mértéktelenül felduzzasztott hadsereg, rendőrség, titkosszolgálat és egy velejéig korrupt hivatalnoki rendszer révén.
Fotó: Beroesz/Wikipédia
