Egyetlen nő forradalmasította a pesti kabarét, a nevét mégis alig ismerjük ma - nyelvbotlásából pedig rendőrségi ügy lett
A századelő Budapestjének fülledt éjszakájában, a Royal Orfeum füstös levegőjében egy nő tündökölt a színpadon, aki nem csupán kuplékat énekelt, hanem egy egész teremnyi embert foglalkoztatott egyszerre. A közönség nem csupán passzív nézőként vett részt a műsorban, hanem kacagva énekelte a pikáns refréneket az előadóval, aki egyetlen pillantásával vagy huncut mosolyával képes volt felfűteni a hangulatot. Ez a nő Solti Hermin volt, a pesti kabaré megkerülhetetlen csillaga, aki egy teljesen új, interaktív műfajt teremtett a színpadon. A neve évtizedeken át a teltház garanciája volt, a jelenség, amelynek titkát még a kortársak is csak csodálattal próbálták megfejteni.
Ez a pezsgés a századfordulós Budapest kulturális olvasztótégelyéből táplálkozott, ahol az orfeumok, kabarék és mulatók a modern városi élet legfontosabb színtereivé váltak. Itt fogantak a slágerek, a pletykák és a legendák. Ebbe a világba robbant be a máramarosszigeti születésű Scheiner Hermin, aki művésznévként a Solti Hermint választotta. Karrierje kezdetén, 1911-ben feleségül ment Király Ernő színészhez (akivel egyébként a VI. kerületi Király utcában laktak), akitől később egy lánya, a szintén színészi pályát választó Király Kató született. A magánélet és a színpad hamar összefonódott, a Király–Solti páros a vidéki színpadokon is ismert névvé vált, de Hermin igazi terepe a fővárosi éjszaka maradt.
Pályafutásának csúcspontján a Royal Orfeum (amelynek a helyén épült a Madách Színház) zenekarának kíséretével készültek lemezfelvételei. Olyan, mára a zenetörténet részévé vált kuplék fűződnek a nevéhez, mint a Telefon nóta, a Már arról én nem tehetek, A Stefánia út vagy a legendás Hogy van a Pali bácsi?. Ezek a hangfelvételek hűen őrzik azt a stílust, amely élőben még elementárisabb erővel hatott: a kétértelmű szövegek, az áthallások és a merész nyelvi játékok mestere volt, aki a szigorú cenzúra korában a sorok között mondta el azt, amit nyíltan nem lehetett. Munkamódszerének lényegét Kellér Dezső író, a kabarévilág egyik bennfentese fogalmazta meg a leghatásosabban a Mazsihisznak. "Beültem a Japánba… összeírtam azokat a testi funkciókat, amelyek egy pikáns Solti-kuplé alapját képezhetik". Ekkortájt váltak közismertté a Solti védjegyévé vált „malacdalok”.
A siker azonban állandó macska-egér játszmákat is eredményezett a cenzúrával. A hatóságok rendszeresen tiltottak be számokat, a karrierjét pedig botrányok kísérték.
Már a korabeli sajtó is fürdőzött a bulvárműfajban és a sztárok hétköznapi arcát bemutató anyagokban, úgyhogy a Színházi Élet 1920-ban fotókkal illusztrált riportot közölt arról, hogyan készíti el Hermin kedvenc ételét, a paprikás krumplit a saját konyhájában. A cikkben közölt recept egyszerre mutatta be őt gondos háziasszonyként és a pesti éjszaka királynőjeként, aki a színpadi csillogás után otthon is megállja a helyét fakanállal a kezében. Ebben az évben egyébként Hermin öngyilkosságot is megkísérelt szerelmi bánatában, amikor tönkrement a házassága. Másodszor egy szőrmegyároshoz ment hozzá, akitől már nem született gyermeke.
Solti Hermin karrierje a harmincas évek közepétől kezdett halványulni. Ahogyan a születési évét sem lehet pontosan tudni, úgy az emigrálását sem az Egyesült Államokba. Életének utolsó szakaszáról kevés információ maradt fenn, csupán az biztos, hogy Hollywoodban hunyt el 1966-ban. Lányával, Király Katóval az amerikai magyar közösségben tartotta a kapcsolatot, de a rivaldafénytől már visszavonultan élt. Öröksége azonban több mint néhány anekdota és egy paprikás krumpli receptje. Solti Hermin volt az a primadonna, aki megtanította a pesti közönséget arra, hogy a kabaré nemcsak nézőtér és színpad, hanem közös játék. Egy olyan korban adott hangot a szabadságvágynak és a polgárpukkasztásnak, amikor a kimondott szónak súlya és következménye volt.
