Egy 5700 éves síremlékben talált maradványokból tárták fel a világ legrégebbi családfáját

Forrás: Urbanlegends, Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt, és Wikipedia - szmo.hu
2023. március 14.

Kokárda: a forradalom szimbóluma

A nemzeti ünnep környékén elterjedt a közösségi oldalakon, hogy mivel a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, ezért helyesen kívülre kerül a zöld. Egyébként évek óta folyik róla a vita: kívül piros vagy kívül zöld a kokárdánk? Mielőtt lecserélnétek hagyományos kokárdátokat, érdemes meghallgatni erről egy történészt is.

A Facebook kokárdareformerei a következőképp érvelnek a kívül zöld kokárda mellett:

Továbbá idézik Katona Tamás történész egy beszédét is:

1848-ból származó pántlikás szalagrózsa/Wikipédia

Milyen érvek hangoznak még el? Egy blog szerint az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. (Forrás: Kovácsné Ági)

A kokárda színei: ez a helyes sorrend

A leginkább elterjedt a kívül piros, belül zöld, amely elméletileg helytelen, mivel a szabály szerint a színek mindig belülről kezdődnek. A magyar kokárda tehát az „előírás” szerint helyesen kívül zöld, belül piros kell, hogy legyen. Zászlótörténészek szerint amennyiben külön lelógója van, a kívül piros változat is helyes.

A történész véleménye a kívül zöld kokárda kapcsán

Az Urbanlegends azonban megkereste Hermann Róbert történészt is. Ő is először Katona Tamástól hallott erről a kívül zöld kokárdáról valamikor 1994 körül. Neki pedig Olaszországban mondták ezt egy hivatalos látogatáson. Ami kokárdát viszont Hermann a korszakból ismer, ott mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

Tovább bonyolítja a kérdést, ha van farka a kokárdának. Zászlótörténész kolléganője szerint ugyanis akkor szabályos a kívül piros – belül zöld. Ha nincs farka, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.

Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két kokárdát is ábrázoló korabeli Vasvári-litográfiát talált. Ezeken azonban nemigen lehet megállapítani a színek sorrendjét.

Hermann a szabálytól függetlenül saját bevallása szerint az eredeti formánál maradna, ugyanis:

Tóth Noémi, fotó: Fortepan / Zofia Rydet - szmo.hu
2023. március 08.

„A látvány, melyet a holttest nyújt, iszonyú és megdöbbentő egyszerre” – számolt be a Nemzet című lap 1883-ban egy közvéleményt felkavaró rablógyilkosságról. A budai Várban, saját palotájában fojtotta meg brutálisan Majláth Györgyöt – az országbírót, a főrendi ház fejét – egy bűnbanda, színtiszta nyereségvágyból. A bandavezér Spanga Pál volt, akit ezért kivégeztek, de ami igazán érdekes lehet egy budapesti számára, hogy pontosan hol. A XIX. században épült ugyanis a Rákóczi út 66.-ban (akkoriban Kerepesi út 30. volt), a mostani Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között egy évtizedeken keresztül működő börtön, belső udvarában egy kivégzőhellyel.

Erre a kivégzésre valamiért fél Budapest kíváncsi volt, az ügyészségnek több ezer belépési kérelmet kellett volna feldolgoznia, holott csak száz fős befogadóképessége volt ennek az eldugott kis udvarnak. Mégis valahogy bepréselte magát a duplája, többek között olyan nézőkkel, mint a Nemzeti Színház színészei, irodalmárok, politikusok, de a kígyózó sor miatt le kellett zárni a Kerepesi utat is. „E tapasztalat talán elég hangos intelem arra, hogy a főváros kellő közepe s legélénkebb forgalmi helye nem a legalkalmasabb vesztőhely” – vonta le a következtetést a Jogtudományi Közlöny felelős szerkesztője. 1888-ban a börtönt el is költöztették innen, kijjebb a centrumtól.

Nem csupán a vesztőhely volt legendás akkortájt, hanem a hóhérja is: Kozarek Ferenc állami ítéletvégrehajtó fiatalon mészárosinas volt, aztán szakmát váltott. A város rettegett kivégzője szalonkabátban és cilinderben tett eleget kötelességének, fehér selyemkendővel eltakarva az áldozatai arcát, hétvégente pedig hintón hajtatott lánya társaságában a Sugárúton. Az említett Spanga-ügy volt a mester utolsó kivégzése a helyszínen. Később egy állami pályázaton a néhai hóhér egyik fia, a boncmesterként dolgozó Antal nyerte el ismét az állami ítéletvégrehajtói posztot. Az utód azonban csak hét alkalommal bizonyíthatta, hogy méltó hírhedt édesapja emlékéhez, ugyanis a kinevezése után nem sokkal egy akasztás közben lesodorta a kalapját a jeges szél, és úgy megbetegedett, hogy pár nap alatt elhunyt tüdőgyulladásban.

Az akasztóhely utóélete

Amikor 1896-ban megnyílt a Kozma utcában a Budapesti Fegyház és Börtön, akkoriban Közép-Európa legnagyobb büntetés-végrehajtási intézeteként, az addig működő két kis börtönre immár nem volt szükség. Az egyik volt a Soroksári – ma Ráday – utcai, a másik pedig a szóban forgó Rákóczi úti épület. A 20. század elejére ezért az utóbbi intézmény eggyel kedvesebb koncepcióknak adott helyet, például itt nyílt meg a Szénsav-, Szifonkupak-, Szikvízgép- és Mechanikai Gépgyár, a cukorka- és viaszgyertyagyár, egy üvegesiparüzlet, egy fényképész műterem, sőt egy Ámor nevű mozi is. Pár évvel később már egészen belakták az épületegyüttest, és olyan szolgáltatásokkal bővült a környék, mint a kocsma, fehérneműtisztító, ékszerészüzlet, kelmefestő és férfikalapos – de ide került a filmkölcsönzéssel foglalkozó Turul film központja is.

A pezsgő szociális élet azonban nem tartott sokáig, mivel 1929-ben az Ingatlanbank vetette ki a hálóját az épületre, mondván, egy hatemeletes bérpalotát álmodott meg az akasztóhelyként elhíresült ház telkére. A bontás gyorsan lezajlott, ám pár hónappal később a bank már a válságra hivatkozva nem vágott bele az építkezésbe, ezért továbbadták a Részvényserfőzdének, de végül ők sem valósították meg nagyívű terveiket.

Az ingatlan parlagon hevert, ameddig 1950-ben el nem kezdődtek a kettes metró alagútfúrásának munkálatai. Ekkor ezen a Blaha és a Keleti közti – addigra ismét – üres telken nyílt meg az egyik munkaállomás, ezért aknát építettek ki alatta. Évtizedek múlva nyúltak csak ismét hozzá, amikor a kétezres évek elején egy nagyszabású építkezés kezdődött a telken. De bő két évtizede ez a betonsziluett is befejezetlenül áll egyfajta sivár mementóként a pezsgő belváros közepén. Úgy tűnik, az akasztott bandavezér emléke nem éppen a legjobb ómen.

(Források: 1, 2, 3

A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. február 19.

Mostanában egyre gyakoribb, hogy vásárlás közben furcsa meglepetések érik az embert. Ami tegnap még elfogadható áron volt kapható, következő nap már dupla áron kínálja magát a polcon. A vásárlók meglepetten újságolják a mobiljukat szorongatva: „Képzeld, mibe kerül!” Más csak hitetlenkedve csóválja a fejét, és az okostelefonjával meg is örökíti az új árcédulát. Legyen hipermarket, vagy csak egy kisebb abc, mindenütt szokatlan árakba botlik a vásárló.

Gyerekkoromból még emlékszem a kétforintos gombóc fagyira. Vagy akár egy szállodai étterem kínálatára, ahol a legrafináltabb,és legdrágább, nyílt láng fölött forgatott, és a vendég szeme láttára elkészített fogás is épp csak száz forintba került. Magát „olcsó, meleg ételek”- felirattal reklámozó vendéglő is kevés akad.

Nyilván nemcsak az élelmiszerek ára emelkedik, de talán ez a legfájóbb. És ha a hozzávalóért kell a piacra menni, a helyzet ott sem sokkal vidámabb.

A kofa ma is hozzátartozik a piac megszokott képéhez. Legalábbis ott van a kistermelői asztaloknál. De bizony a régivágású fejkendős asszonyságok portékája mellett is több számjegyű árakat látni.

Kiránduljunk egy kicsit a régi árcédulák világába. Hogy néztek ki régen a piacok, vagy egy kisvendéglő étlapjának az árai? Talán pihentető lesz, ha képzeletben kicsit körbe hordozzuk pénztárcánkat a múltban...

Piaci forgatag. Rengeteg árus és vásárló. Fák

Klauzál téri forgatag. Klauzál téri piac, fénykép, 1896 körül.

Kofák a Ferenc József híd melletti piacon, 1932. november. Budapest, 5. kerület, Belgrád rakpart

Kosarak, árakkal. Kolosy téri piac, 1930-as évek.

Mosolygós kofák szőlőt árulnak (de dinnyét esznek). 1934.

Fagylaltárus a templom közelében. Pasaréti tér, fagylaltárus… 1935 körül.

Piac, őszibarack. Ínycsiklandó őszibarackok a piacon, Hollán Lajos felvétele. 1937-1944.

Színes piaci jelenet: árgus szemekkel az árun (és az árakon). Hollán Lajos, 1937-1947.

Fagylaltos kocsi. Budapest, 1945 előtt. Nála tán még két forintnál is olcsóbb volt a fagyi… Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MANDA)

Piac a régi Széll Kálmán téren (jókedvre derítő árakkal). 1952. Fortepan/Lukács Pál

7401. sz. Közért. Részlet a vásárlókkal. Mindenki elégedett! Budapest VII., Rottenbiller u. 12. 1958. Forrás: MKVM

Közért Bolt - Hentesáru, Budapest. Zsír jó áron. Ezért érdemes sorban állni. 1950-65 között. Forrás: MKVM

Forrás étterem étlapja 1966-ból. Csak a Kutasi Duo zenés műsora nyomta föl egy kicsit az árakat. Dohány u. 5. FSZEK Budapest Gyűjtemény Kisnyomtatványtár

A Gólya vendéglő bejárata. A kapu melletti reklámtábla „olcsó magyaros ételek” felirattal csábítja a vendégeket. Budapest, Bókay János u. 34. Forrás: MKVM

Söröző a Két Medvéhez étlapjának címoldala barátságos medvékkel Budapest, IX. kerület, Üllői út 45. FSZEK Budapest Gyűjtemény Kisnyomtatványtár

Söröző a Két Medvéhez étlapjának belső oldal. Kellemes emlékeket idéző árak 1971-ből.

Önkiszolgáló étterem. Egy klasszikus hely a múltból, ahol nemcsak a vendég, de a pénztárcája sem nagyon soványodott.

Bauer Sándor fotója, 1973-ból, egy budapesti önkiszolgálóról/Fortepan

Különlegességi Cukrászda Budapest. A háború után Különlegességi Cukrászdára keresztelt egykori Lukács Cukrászdában osztják a hideg gombócokat. Budapest, VI. kerület, Népköztársaság útja 70. 1985. Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Tóth Noémi, címkép: Barabás Miklós metszete/Wikimedia Commons - szmo.hu
2023. február 01.

„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.” – nyilatkozta Mikszáth Kálmánnak Görgey Artúr. Az a Görgey Artúr, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején többször volt a sereg fővezére, illetve ’49-ben néhány napig még Magyarország teljhatalmú vezére is, a történelemórákon pedig elismert honvédtábornokként és hadügyminiszterként emlegették a tankönyvek.

Nos, az lehet, hogy katonai zsenialitás nem volt benne, de kémiai biztosan akadt. Ugyanis a csaták előtt ’48-ban egy szakmai folyóiratban 23 oldalon keresztül ismertette a kókuszzsír zsírsavösszetételével foglalkozó korábbi kutatásainak eredményeit (ez az iromány ITT teljes terjedelmében elolvasható).

Most a kedves olvasó fejében biztos az van, hogy jó-jó, de miért pont a kókuszzsírsav érdekelte? A válasz a kor sajátosságában rejlik: akkoriban ez volt a sláger, mert nagyon gyorsan fejlődő tudományágnak számított, ezért a kémikusok szinte egytől-egyig a zsírszerű anyagokat vizsgálták.

Mindig a kémia rajongója és mestere volt

Görgey már gyerekként is szenvedélyesen érdeklődött a tudomány iránt, a katonai pálya csupán szülői nyomásra került képbe. Édesapja halála után azonban rögtön elhagyta a katonaságot és 1844-ben beiratkozott a prágai egyetemre, ahol kémiát tanult – ennek befejezése volt a fenti szakdolgozat. Tehetségére már akkor felfigyeltek, és a lembergi egyetem kémiai segédtanárává nevezték ki.

Az 1848. évi új királyi törvények miatt azonban Görgey hazautazott, mert azt remélte, hogy a pesti egyetemen is felveszik tanárnak. A történelmi események hatására azonban hamarosan a honvédseregben találta magát, félbehagyva tudományos pályafutását. Azonban ott is a szenvedélyének hódolt, és vegyészi feladattal indított: századosi kinevezése után a kormány Bécsbe és Prágába küldte lőszer-gyutacsokat szerezni. Amint hazaért, javasolta a magyar gyutacsgyár létrehozását. Megemlékezéseiben kiemelte, hogy „katonai sikereimnek legnagyobb részét kémiai tanulmányaimnak köszönöm. E körben tanultam azt meg, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhat az ember a valóság felől, de egyúttal megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, és így a valóságfölismeréséhez biztosan eljutni”.

A keramit hivatalosan a Magyar Kerámiagyár Rt. saját fejlesztésű útburkoló anyaga, és a végső munkálatokat a szintén magyar Otto Rost irányította a kőbányai téglagyárban. Görgey a kifejlesztést megelőző kísérletekben vett részt.

Kitüntetések helyett csak tanári állásra vágyott

Buda felszabadítása után a kitüntetésekkel érkező küldöttségnek csak annyit mondott, hogy ő „megelégszik azzal, ha a háború után a pesti egyetemen a vegytan tanára lehet”. Pedig megkapta a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályát is (ezt rajta kívül csak Bemnek adták meg), de sem ezt, sem az altábornagyi rangot nem fogadta el.

Később, a jogtalan száműzetése alatt a városi gázműveknél próbált elhelyezkedni, majd molibdén-előállító üzemet tervezett. Hazatérte után, 1867-ben ismét vegyész-tanári kinevezésben reménykedett.

Hányattatott sorsa és karrierútja ellenére a kémikus szakma mindvégig ismerte és elismerte őt: a 90. születésnapján küldöttség tolmácsolta részére a hazai vegyészek jókívánságait.

Források: 1, 2, 3