hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Dísznövény, kolera elleni szer és ellenállási jelkép volt, mielőtt a magyar gasztronómia egyik alapeleme lett

Hosszú utat járt be a pirospaprika: már a 16. században eljutott Magyarországra, ám eleinte a nemesek dísznövényként ültették a kastélykertekben.
Tóth Noémi - szmo.hu
2020. november 13.

hirdetés

A fűszerpaprika hosszú utat járt be, mire hungarikummá vált, a nemesség eleinte lenézte a belőle készült étkeket. Amit viszont mi csípősnek hiszünk, az csak a Scoville-skála alja.

A paprika már a 16. században eljutott Magyarországra, ám eleinte a nemesek dísznövényként ültették a kastélykertekbe.

Sokáig nem került a tányérra, sőt, még majdnem két évszázad kellett hozzá, hogy meg is kóstoljuk.

Valószínűleg Törökországból érkezett hozzánk az intenzív színű fűszernövény, innen ered első megnevezése is: törökbors (mivel eleinte bors híján ezt használták a parasztok). Eleinte a görög eredetű peperi vagy piperi, majd a szláv papar szavakat használtuk rá, a magyar paprika nevet először 1724-ben jegyezték fel.

Karakteres íze, fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatása, valamint magas C-vitamin, A-vitamin és B-vitamin tartalma

hirdetés

is hozzájárult ahhoz, hogy töretlen népszerűségre tegyen szert. Régen reumatikus panaszokra is használták a népi gyógyászatban, sőt, az 1831-es nagy kolerajárvány idején megelőző céllal is fogyasztották. Mivel a paprika szereti a meleget, érthető, hogy az Alföldön, azon belül is Szegeden, illetve Kalocsán készül máig a legjobb minőségű őrlemény belőle.

A reformkorra már közkedveltté vált az édes vagy csípős paprikaőrleményes ételek készítése, és megszületett a mai napig egyik közönségkedvenc ételünk, a paprikás csirke is. Elsőként József nádor udvari szakácsa, Czifray István írta le a receptjét a Magyar nemzeti szakácskönyvben, 1830-ban. Eleinte inkább a jómódú polgárok kiváltsága volt a drága tejfölös habarás: egy korabeli étlapon például jól látszik, hogy három pengővel drágább volt a paprikás csirke, mint a pörkölt.

Előtte egyébként az arisztokrácia lenézte a gulyást (akkoriban még nem tettek különbséget gulyás és pörkölt között), de miután az étel a nemzeti ellenállás egyik jelképévé vált a II. József reformtörekvései ellen fellépő nemesek körében, megváltozott a megítélése. Az 1867-es kiegyezés után a pörkölt már politikától független nemzeti étellé vált.

A 19. században már a csípőspaprika egyenlő volt a magyar gasztronómiával.

Erre utal egy korabeli útleírás is, amely a német August Ellrich tollából származik 1831-ből. Az egyik hazánkban megkóstolt ételt elnevezte „pokoli paprikalevesnek”, és ezt fűzte hozzá kommentárnak: „A spanyol borsot Magyarországon paprikának nevezik, és a magyarok legkedvesebb fűszere. Hihetetlen, milyen mennyiséget tesznek nemzeti ételeikbe. Egy ilyen közkedvelt nemzeti étel a gulyáshús, az apróra vágott marhahús, paprika-levessel. Gyakran előfordul, hogy ez a gulyáshús a szájban olyan, mint az izzó parázs, vagy még annál is rosszabb.”

Mi az a Scoville-skála?

Egy amerikai vegyész, Wilbur Scoville alkotta meg 1912-ben, miután nekiállt letesztelni a különféle paprikák erősségét. A csípős érzetet a kapszaicin nevű anyag okozza, amely egy színtelen és szagtalan alkaloid. A Scoville-egység (Scoville heat unit, azaz SHU) a kapszaicin relatív mennyiségét jelzi. A paprikák ereje illúzió, mivel nem valódi fájdalomról van szó, csupán a szánkban található hő- és fájdalomérzékelő idegvégződéseket, receptorokat ingerli. A közhiedelemmel ellentétben nem segít az égető érzés csillapításában semmi más, csak az idő (és ha hideg vizet iszunk rá, akkor még rosszabb lesz, akkor már inkább tejjel próbálkozzunk).

A magyarok hajlamosak azt gondolni, hogy az erős paprikánktól még a hétfejű sárkány is azonnal tüzet köp, de valójában azért nem olyan vészes a Scoville-skálán. Az Erős Pista nagyjából 1000 SHU-nak felel meg, de a legbikább hegyes erős sem több 2500 SHU-nál. Ahol például a jalapeno paprika értéke egyáltalán elkezdődik. A Tabasco-szósz ennek duplája, azaz 5000 SHU, a legdurvább cucc, a Guinness-rekorder Carolina reaper paprika pedig 1500-szor csípősebb a maga bő másfélmilliós SHU-értékével. Innen már csak egy lóugrás a rendőrségi paprikaspray, amely eléri a 2 milliós SHU-t. De azt talán már a legelvetemültebb kapszaicin-rajongók sem akarják a csirkeszárnyukra fújni.

Források: Gasztrokert, wiki.startlap.hu, thehungarianpaprika


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT

Hajmeresztő selejtek a Kádár-korból

Szintező félméteres hibával, motorblokkok az almaraktárból és öntvény 16. próbára. A hazai gyáripar sötét középkora.
Forrás: Tó-retró blog Címkép: Székesfehérvár VIDEOTON, VT TH 672-OC SZTÁR típusú televíziókészülékek végellenőrzése. 1966. Fortepan/Szilágyi Pál - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

— Tudod, mi bizonyítja, hogy a szocializmus magasabb rendű társadalmi forma, mint a kapitalizmus?

— Hát az, hogy mindent kibír: lustálkodást, pazarlást, felelőtlenséget. A kapitalizmus ebbe már régen belepusztult volna ...

Egy kis pesti humor a hetvenes évekből, a selejtgyártás legendás évtizedeinek közepéről. Ahhoz, hogy megértsük a vicc lényegét, el kell merülnünk egy kicsit a szocialista ipar minőségi előírásokat kreatívan értelmező világába. Nézzünk is néhány hajmeresztő példát!

Állami építkezés 1960-ban.

A munkálatok még éppen csak megindultak, amikor kétségbeesetten hívták a tervezőt. Az általa készített anyagokon jelölt talajszintek ugyanis semmiképpen sem jöttek ki a helyszíni méréseknél. A tervező a helyszínre sietett, és a munkások szeme láttára mért mindent újra. Nem találják ki: a szintezés tökéletesre sikerült! Mint ahogyan a kivitelező új mérése is. A hosszas fejvakargatás nyomán a kivitelező által használt szintezőre terelődött a gyanú, és a vizsgálat be is bizonyította a sejtéseket. A szintező skáláján volt egy fél méteres kihagyás (a 25-ös beosztás után a 30-as következett), ráadásul több helyen felcserélték a bevésések sorrendjét is. Egy olcsó eszköz selejtes kivitelezése hosszú időre leállította az építkezést, és ki tudja hány illesztési hibát és egyebet hozott még „tető alá” azelőtt.

A székesfehérvéri Könnyűfém kutató részlege komoly megbízást kapott.

Minden mást eldobva kísérletezzenek ki egy ötvözetet, mely alkalmas dobozossör gyártására. Ők szót is fogadtak, és teljes kapacitással a munkába vetették magukat. Bár az országban minden más fejlesztési folyamat azonnal megakadt, ez a projekt alig egy év alatt sikert hozott. Minden megvolt: elismerés, anyagilag és szellemileg, gyári ünneplés, stb., majd jött a kijózanodás. Végül közölték a lelkes fejlesztőcsapattal, hogy Magyarországon nincsen sörösdoboz-gyártó gépsor, és annak beszerzését nem is tervezi senki még vagy tíz évig.

hirdetés

A két példa jól mutatja, hogy

a nagy közösbe lapátolt munka esetében a nemtörődömség hogyan termelt selejtet vagy éppen felesleges erőfeszítést, és miként csökkentette a (valóban produktív) termelékenységet minimálisra.

Ha pedig azt gondolnánk, hogy elszigetelt esetekről van szó, akkor nézzünk pár számot arról, hogy mennyire is volt jellemző a selejttermelés a hatvanas-nyolcvanas évek magyar iparában!

A Pamutkolor Művek 1970-es éve nem minősült kiugrónak ebben a tekintetben, bár a kifogástalan minőségű áruk részaránya némileg csökkent az előző évihez képest.

Míg akkor 85, 1970-ben már csak 83 százaléknyi eladható terméket sikerült legyártani. Ugyanakkor ez csupán az átlag volt. Az egyik termékcsoportban a három hét alatt legyártott 20 ezer méter anyagból 15 599 méternyit küldött vissza a kereskedelem, mert jóval keskenyebbre sikerült az előírtnál. Ehhez képest

a debreceni Gördülőcsapágy-gyár

selejtaránya nem is tűnik olyan rossznak (persze akkori viszonyok között). Ők 1,2 millió darab elkészült furatot ellenőriztek a gyárban egy hónap alatt, melyből 40 ezer lett selejt, mintegy 600 ezer forintnyi kárt okozva.

1973. Fortepan/Fekete Bálint

Az okozott kár nagyságáról egyébként a Kohó- és Gépipari Minisztérium adatai beszélnek a legegyértelműbben. Ők az 1961-es évben egy utazókiállítást szerveztek az alájuk tartozó üzemek azévi selejtjeiből, és ennek keretében ismertették az adatokat. Számításuk szerint a teljes selejtkár abban az évben megközelítette az 1 milliárd(!) forintot.

Azt is kiszámították, hogy egy kis odafigyeléssel, ha legalább 5 százalékkal csökkentették volna ennek mértékét, akkor a különbözetből 333 kétszobás lakást lehetett volna felépíteni.

Persze könnyű erre azt mondani, hogy a közösnek soha nincsen gazdája - elég ma csak a céges autókat vagy a hányatott sorsú tömegközlekedési eszközöket megvizsgálni - azonban néhány példa rámutat, hogy itt bizony a teljes rendszer a hibázásra épült.

Hajdúsági gépgyár: 207 mosógépből 142 selejt.

Az ellenőrzés kimutatta, hogy egy hibás öntvény miatt sikerült ezt a döbbenetes adatot produkálni. Az öntödében viszont a Hajdúságira mutogattak, hiszen év közben döntöttek többször a szóban forgó öntvény átvételének leállításáról, majd újraindításáról. Az öntöde szerint ilyenkor a munkásoknak minden alkalommal újra be kellett tanulniuk a műveletet, mintha megint szakmunkástanulókká változtak volna. Az eredmény: a roncsolással ellenőrzött öntvények közül 16-ot kellett összetörni, mire az első hibátlant megtalálta a MEO. Persze volt más, hasonló példa is.

A Csepel Művek motorblokkokat gyártott a Rába számára,

ám időközben befutott egy külföldi (tőkés) megrendelés. A magyarok számára végzett munka rögtön a kevésbé fontos tennivalók közé került, és külső megoldást kezdtek keresni. Találtak is! A Nagyszentjánosi Állami Gazdaság almaraktárában (!) találtak pár ráérő köszörűst, akik rögtön neki is álltak a Rába motorblokkoknak. A közel 40 százalékos selejttermelés ebben az esetben már szinte hízelgőnek tűnik...

Persze sokáig lehetne sorolni a példákat, ám könnyű belátni, hogy egy rendszerben, ahol a lényeg a teljes foglalkoztatás, és kizárólag a gyártási darabszám túlteljesítése ér jutalmat, ott kódolva van a nemtörődömség, a hozzá nem értés. A terveket pedig többnyire politikailag megbízható emberek készítették szakértők helyett, és hasonló emberek ellenőrizték annak betartatását is. Igaza volt a viccnek, a piacgazdaság valóban nem bírta volna ezt ki...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

7 ezer érméből álló kincs került elő Újlengyelben - Mátyás-kori aranyforintot és vatikáni denárt is találtak

A leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

December végén a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat végzett Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak, írja a múzeum a Facebook-oldalán.

Mint írják, a kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatikusa vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

"A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1x1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke. Ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket. A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték" - számoltak be a feltárásról.

Forrás: Facebook/Ferenczy Múzeumi Centrum
A leletegyüttes közel 7000 darab ezüstpénzből és 4 aranyérméből állt.

A legkorábbi érme egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforintot is találtak. A mosás során figyeltek fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik és igen ritka éremnek számít Magyarországon.

hirdetés

A szakemberek szerint a leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.

A kincset az emberek a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el.

A régészek szerint a kincsek elrejtését okozó támadás az 1526. évi török pusztítással hozható összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.

Forrás: Facebook/Ferenczy Múzeumi Centrum

"Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít" - jegyezték meg a bejegyzésben.

A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését szeretné tovább folytatni a következő időszakban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Kísérteties párhuzamok a kolera és a koronavírus között

Kínos hasonlóságok a 19. századi kolerajárványra és a jelenlegi koronavírusra adott emberi reakciók között.
címkép:Pinterest/Jacki Poulson - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolerajárvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.

1780 és 1860 között London lakossága alig több mint 750 ezerről hárommillióra nőtt. A szennyvízelvezető rendszer azonban nem igazán tudott lépést tartani ezzel a hirtelen növekedéssel.

Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivóvizet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.

A város gyakorlatilag wc-ként használta a folyóját, majd ittak és fürödtek benne.

Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.

A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek, mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.

Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés-elméleteket gyártottak.

hirdetés
Volt olyan teória, amely szerint a betegség azért terjed gyorsabban a szegényebb területeken, mert a gazdagok szándékosan megmérgezték őket, vagy hogy Isten egész közösségeket büntetett bűneikért.

Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket, lássuk, mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.

A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.

"1832 tavaszán és nyarán számos nagyvárosban zavargások törtek ki a kolera miatt"
- olvasható a dokumentumban.
"A szegény emberek kételkedtek a betegség létezésében, és azt hitték, hogy mindez csak a hatóságok képzeletének szüleménye, aminek célja a szegények kórházba kényszerítése különböző kísérletekhez, illetve, hogy így szabályozzák a lakosság gyors növekedését."

A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz. A sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.

A történész arra is rámutat, hogy az akkori kormány is szívesebben hárította a felelősséget a hétköznapi emberekre, mint a saját lépéseire.

Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek. A londoni kolerajárványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből, és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

„Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva” – egy magyar katona levele feleségéhez a Don-kanyarból

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban. Néhány írását sikerült cenzúra nélkül eljuttatnia a családjához.
Kép forrása: Wikipédia - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

1943. január 12-én kezdődött - a második világháborúban - a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A magyar katonák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a hazáért, bajtársaikért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nemcsak az ellenséggel, hanem a -30 C-fokkal is meg kellett küzdeniük.

Két nap leforgása alatt a szovjetek teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, ezért visszavonulásba, illetve menekülésbe kezdtek. Másnap már a III. hadtestet támadta az ellenség, a német hadvezetés pedig továbbra sem küldte a felmentést és megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást. Január 15-én már pánik tört ki, a katonák eldobták fegyvereiket és visszavonultak.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, majd hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket pedig nem bántották. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak, keresve az utat vissza Magyarországra. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ehették.

A III. hadtesttel a németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak. Megtiltották, hogy az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő legénység érkezett be. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet.

hirdetés

Vitéz Bányai József a doni tragédiában vesztette életét. Édesanyjának írt szívszorító levelet.

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek. Két levelét sikerült cenzúrázatlanul - a szabadságra távozó ismerőseivel - elküldenie.

Feleségének szóló első levelében a útjukról és megérkezésükről írt:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk.

110 km-t tettünk eddig. 26 fok hideg van és olyan hóviharok, hogy magyarországi ember [ilyet] még nem élt. Azért csak fáradhatatlanul megyünk előre Sztarij Oszkolba. Ott leszünk kb. 3 hétig átképzésen, de már közel van a front, oda már hallatszik a lövés. Itt is, Novij Oszkolban gyakori a légitámadás. Az ellátásunk nagyon gyatra. Reggel kaptunk egy kis keserű feketét, egy csipet vajat, evvel megyünk 38 km-t. Este megkapjuk abban a községben az ebédet-vacsorát, ahová érkezünk. Sárgarépa-főzeléket, 50 dekás konzervet 8 ember.

Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk.

Azért Anyukám nehogy sírjál, ne sajnáljál engem. Ha valami emberi dolog történik velem, viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésetekben. Bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam tőletek. Ezt szándékosan csináltam, mert úgy gondoltam, talán könnyebben válunk, mintha sírtunk volna mindnyájan. Áldjon meg benneteket a jó Isten, én is vigyázok magamra, azt megígérem.

Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…)

Egy kis kalácsot küldjél, meg amit akarsz, mondjuk 3 deci rumot, csak ne nagy legyen.

(…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban - írta a Felvidék.ma.

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: