Elfeledve halt meg, pedig 60 ezer budapesti köszönheti neki az életét
Amikor Carl Lutz 1945-ben hazatért Svájcba, arra számított, hogy az emberek érdeklődnek majd a Budapesten véghezvitt tetteitől. Meglepve és szomorúan tapasztalta azonban, hogy senkit sem érdekel a története. 60 ezer (sőt egyesek szerint több mint 70 ezer) ember köszönheti neki az életét, mégis mellőzve és elkeseredve halt meg a budapesti zsidómentő.
Carl Lutz 1895-ben született Svájcban. Tizennyolc éves volt, amikor hajóra szállt, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Elvégezte a főiskolát, és állást kapott Svájc washingtoni nagykövetségén, így került hazája diplomáciai szolgálatába.
Sokáig Philadelphiában dolgozott, majd 1935-ben Palesztinában lett konzul. Itt közelről látta a zsidók helyzetét, hogy hogyan bántak velük az arab zavargások közepette. Meghatározó fordulópont volt életében, amikor saját balkonjáról nézte végig amint arabok felakasztanak egy zsidó embert. Innentől kezdve érzett erős szimpátiát a zsidóság iránt. Lutz Palesztinában tanulta meg, hogyan szolgál az épület menedékként, és hogyan lehet azt elérni, amit később Budapesten is alkalmazott.
Lutz 1942 és 1945 között lett a budapesti svájci követség külföldi érdekeket képviselő osztályának vezetője. Akkoriban Svájc látta el a Magyarországgal hadban álló országok képviseletét, így Lutz tulajdonképpen 14 országot képviselt, beleértve az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is.
Amikor Lutz látta, hogy Adolf Eichmann Budapest egész zsidó népességének deportálására készül, úgy döntött, hogy svájci diplomata titulusát kihasználva, minden követ megmozgat.
A Zsidó Ügynökséggel együttműködve svájci papírokkal lehetővé tette zsidó gyerekek kivándorlását Palesztinába. Az '44-es náci megszálláskor pedig megállapodott a nácikkal és a magyar kormánnyal, hogy 8000 ember kivándorlásához állíthat ki megfelelő védettséget biztosító papírokat.
Lutz szándékosan félreértelmezte a megállapodást, és 8000 ember helyett 8000 család védelmére vonatkoztatta, így több tízezer védlevelet adott ki.
Budapesten 76 lakóházat nyilvánított svájci védelem alatt állónak. Ezek egyike volt a Vadász utca 29. alatt található Üvegház, ahol körülbelül 3000 zsidó talált menedéket.
Vadász utca 29., az "Üvegház", a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének kivándorlási osztálya.Lutz az üldözötteknek vasútra szóló kollektív útlevelet állított ki, ami feltételezte, hogy svájci állampolgárokról van szó. Minden kollektív útlevélbe mintegy ezer ember neve került be. Ezen útlevelek kiadásához azonban egy nagy hivatal kellett. A cionista fiatalok megszerezték Weiss Artúr üvegkereskedő Üvegház nevű raktár- és bemutatótermét a Vadász utcában, ez lett a svájci nagykövetség idegen érdekek képviseletének kivándorlási osztálya.
Az Üvegházban működött az illegális cionista mozgalom is, amely segített összeállítani a listákat és kiadni a kollektív útleveleket. Ezt követően pedig a budapesti zsidók menedékháza lett, ahol többezer ember zsúfolódott össze a pincében és padláson.
Lutz szorosan együttműködött más diplomatákkal, így Raoul Wallenberggel, illetve zsidómentő szervezetekkel. Becslések szerint a budapesti zsidóság harmadának, mintegy 62 000 ember megmentéséhez járult hozzá a vészkorszakban.
A megmentettek közt volt későbbi nevelt lánya is.
Agnes Hirschi hat évesen, anyjába kapaszkodva lépett be az egykori amerikai nagykövetség Szabadság téri épületébe. Anyja, Csányi Magda ugyanis hallott egy svájci diplomatáról, aki igazolásokkal, útlevelekkel segített a zsidókon. Lánya lelkére kötötte, hogy jól viselkedjen, meg se szólaljon. Agnes azonban hatlamas rózsaszín masnijával és göndör fürtjeivel szó nélkül is belopta magát a bürokrata szívébe.
Lutz házvezetőnőnek fogadta a csinos, fiatal Magdát az egykori brit rezidencia ötvenszobás, Werbőczy utcai épületébe, ahol biztonságos lakrészt kaptak kislányával. 1944 decemberétől, a nagy bombázásoktól lett súlyosabb a helyzet. A felszabadulásig tartó időszakot a légópincében vészelték át. A ház gyakorlatilag a fejünk fölött égett el. Ezekben a vészterhes időkben szeretett bele Agnes édesanyja megmentőjükbe.
Lutznak 1945 májusában menekülnie kellett az oroszok által felszabadított Magyarországról. Az idősödő férfi hazatérve felbontotta házasságát, majd 1949-ben visszajött Pestre, hogy feleségül vegye az addigra szintén elvált Csányi Magdát.
Svájcba költöztek, de Lutz soha nem heverte ki a Pesten töltött három évet. Állandóan fejfájásra panaszkodott, és azon tipródott, tehetett-e volna többet.
Legnyomasztóbb emléke az volt, amikor egy téglagyárban több száz deportálásra összegyűjtött ember védlevele közül kellett kiválogatnia a hamisakat. Úgy élte meg, mintha ő osztotta volna ki a halálos ítéleteket.
Köztérkép - Vajda Zsófi fotójaRáadásul hazatérve Budapestről, Lutz arra számított, hogy az emberek érdeklődnek és kérdezősködnek majd a mentésről, amelyet véghezvitt, de semmi ilyen nem történt.
Amikor megpróbálta elmesélni, mit látott, senkit sem érdekelt.
A semlegességéről híres Svájcban a háború után nem akartak arról beszélni, melyik ország mit csinált, vagy mit kellett volna csinálnia. Sőt azzal is megvádolták, hogy engedetlen volt a jogszabályokkal, hiszen nyolcezer helyett ő hatvan-hetvenezer védlevelet osztott szét.
Lutz komoly depresszióval küszködött. A budapesti embermentő mellőzve és elfeledve hunyt el 1975-ben. Munkásságát csak évekkel halála után kezdték elismerni.
Carl Lutz emlékműve BudapestenBudapesten 1991-ben az egykori gettó bejáratánál emeltek emlékművet a tiszteletére. A Vadász utca 29. szám alatt 2005-ben emlékszobát nyitott a Carl Lutz alapítvány. Az újpesti alsó rakpart Dráva utca és a Margit híd közötti szakasza pedig 2010 óta viseli Carl Lutz nevét.
Február tizenharmadika kétszeresen is fontos dátum Budapest számára: 1945-ben ezen a napon ért véget a pusztító ostrom, 1975-ben pedig ezen a napon halt meg a sokáig elfeledett hős, Carl Lutz.
Forrás: Wikipédia, mult-kor.hu, 168ora.hu, mazsihisz.hu, hetek.hu, Fortepan
