MÚLT
A Rovatból

Budapesti fürdőtitkok – amit homályba borít a gőz

Kádas öngyilkosságok, gatyás miniszterek, leleplezett szűzhártyák, hírességek titkai, meztelen fürdőzések.


Lassan idén is elérkezik az időszak, amikor a fűtőtesten, a takarón, a teán és a tűzhelyen kívül szinte minden hőforrásnak búcsút inthetünk. De persze, ahogy Magyarország számos területén, úgy a gyógyvizek városában sincs okunk panaszra, hiszen a hideg idő kiváló alkalom, hogy csobbanjunk valamelyik fürdő szemtelenül kellemes meleg vizében. Azért lazulás közben talán nem árt tudnunk azt sem, milyen múltban ázunk. Mert lehet, hogy egykor öngyilkosság-sorozatok vére folyt a gyógyvízben, vagy épp lánykák szüzességéről rántotta le a leplet egy-egy csepp. Netán épp olyan falak között úszkálunk, amik Kodályról őriznek kínos gatyás történetet, vagy ahol egykor Zuhanyhíradó ömlött a sajgó végtagokra.

szecska 3

Kádas öngyilkosságok

Megszámlálhatatlan mennyiségű pletyka kering arról, hogy esetenként mi minden zajlott a budapesti fürdők falai mögött, de többségünk legfeljebb légyottokról, kéjfürdőkről és dorbézoló malackodásokról hallott. Igaz, annak idején a Rudasból a főváros többször is rendelettel igyekezett kiszorítani a kéjhölgyeket, de a fürdő falai láttak már a fizetett orgiáknál sokkal bizarrabb eseményeket is.

rudas 2

Ugyanis a Rudas jegyez egy olyan időszakot, amikor kádjaiba meghalni jártak az emberek. Méghozzá saját kezűleg vetettek véget az életüknek. A Martinovics összeesküvés után megszaporodó, a kádfürdőként berendezett kabinokban elkövetett öngyilkosságokkal szemben nagyon nehéz volt felvenni a küzdelmet egészen addig, amíg hídjaink fel nem épültek. Innentől kezdve az életüknek önként véget vetni kívánók a fürdő helyett ugyanis a Dunát választották. Ekkor a Rudas is fellélegezhetett.

rudas

Kevésbé horrorisztikus történet, hogy a Budapesten készített nagysikerű Borgiák című angol televíziós sorozat első évadában látható nápolyi fürdőjelenetet a Rudas fürdőben forgatták. Lehet, hogy a stáb tagjai is kihasználták Budapest legmelegebb, huszonkilenc Celsius fokos gyógyvizes uszodáját és a legmelegebb gyógyvizes medencét, aminek hőmérséklete nem kevesebb, mint 42 fok.

Gatyás miniszterek

Ó, a Gellért, ahol Richard Nixon és Yehudi Menuhin is megmártózott, vagy ahol Julianna holland királynő a mézesheteit töltötte. Persze, ami a fürdő medencéin belül történt, az ott is maradt. Jobb esetben. A Gellértbe járó előkelő vendégsereg mindig is nagyon érdekelte a budapestieket: a fürdő egyik úszómestere titokban elkattintott lesifotóiból Miniszterek gatyában címmel kiállítás is készült.

gellert (1)

gellert (2)

De akadt olyan is, aki az ellenkező nem titkairól rántotta le a leplet nem kis port kavarva ezzel a titkos hadművelettel. Egy lengyel művésznőt nem a nagy nevek, sokkal inkább az akkor még hölgyek számára tiltott terület, a fürdő férfirészlege érdekelte: rejtett kamerákat helyezett el a fürdő területén és férfinak álcázva vegyült el a hímnemű fürdővendégek között. Az elkészült videó-installációt a velencei biennálén be is mutatták.

gellert (4)

A Gellért-fürdő díszítése is rejteget egy érdekes történetet a mai kor reklámszakemberei számára: a belső mozaikok kivitelezője jobb reklámfogást nem is találhatott volna annál, minthogy a fürdő mozaikpadlójába saját telefonszámát is belekomponálta.

Leleplezett szűzhártyák

Talán a valóságot is elködösítő vízgőz az oka, de a Tabánban élő szerbekről elnevezett Rácz fürdő sincs híján a legendás történeteknek. Több száz évvel ezelőtt az itteni iszapnak szőrtelenítő hatást tulajdonítottak, sőt, a Rácz vizének segítségével állítólag a lányok ártatlanságáról is le lehet rántani a leplet. Ha ugyanis ebből a hévízből cseppentenek két-három cseppet egy szűzlány orrába, az a legenda szerint kettőt-hármat jókedvűen tüsszent. Ha azonban elmarad a tüsszentés, ott a szeplőtelenség már rég odaveszett. Úgyhogy azok a lányok, akiknek titkolni valójuk van, jobban teszik, ha csipesszel az orrukon mártóznak meg a Rácz vizében.

rac

Fotó: wikipedia

Kevésbé mesebeli az a mendemonda, mely szerint régen a meztelenül fürdőző férfiakat és nőket deszkakerítéssel választották el, csak sajnos az akkori legszabadabb fürdőben a kerítés gyakran összedőlt valamilyen úton-módon. Persze teljesen véletlenül.

Kodálynak kilógott

Azokban az időkben, amikor még nem nézhetett a tévében reggeltől estig híradót a nyájas közönség, Budapest lakosai többek között a Zuhanyhíradóból informálódtak. Így hívták közkedvelt nevén a Lukács fürdő vendégei körében kialakult városi pletyka– és hírkört. A vendégsereg itt tudott meg mindent a Rákosi- és Kádár-korszakban, amit az akkori média elhallgatott. Az egyik ilyen titkos forrás volt az ötvenhatban bebörtönzött Vásárhelyei Miklósról elnevezett Miki-pressz.

lukacs1

lukcs2

A sok híres vendég között is számon tartottak külön kiváltsággal rendelkezőket. Azt mondják, Kodály Zoltán engedhette meg magának egyedül, hogy a sávok haladási irányával szemben ússzon és ezzel a privilégiummal gyakran élt is. De az ugratások még őt sem kerülhették el. Greguss Zoltán színész valószínűleg az előző átdorbézolt éjszaka hatása alatt egy kótyagos másnapon fennhangon hívta fel a zeneszerző figyelmét arra, hogy hogy is mondjam, inkább idézem "kilóg a töke".

Madonna, AIDS és csador

Nemcsak Tücsök és Jusztina, a Fővárosi Állatkert két vízilovának kiegyensúlyozott szerelmi élete köszönhető a Szecska gyógyvizének. A házaspárra elixírként hat ugyanis, hogy medencéjükbe a fürdő vize kerül, ennek köszönhetően pedig a legenda szerint Európa víziló szaporulatának jelentős hányada származik tőlük, vagyis magyar vérvonalból. Persze ez csak mese, de az már tény, hogy ők az egyetlen olyan víziló pár a világon, akik fogságban is képesek voltak utódot nemzeni.

vizilo

De ez a víz csalta dalra sokszor a benne lazító Honthy Hannát és ha nem is énekelt, de ejtőzött a Széchenyiben még Madonna is az Evita forgatásának idején.

szecska 2

szecska 4

Persze botrányos esetektől nem mentes ez a fürdő sem. A nyolcvanas évek AIDS-riadalmának idején történt egyszer, hogy gumikesztyűben rohangált - egy kórházból megszökött fertőzött beteget keresve - a helyi munkaerő nagy része, nem kis riadalmat okozva ezzel a fürdőzők körében. Nagy dilemmát és felháborodást okozott az is, mikor egy közel-keleti hölgyvendég csadorba bugyolálva szeretett volna megmártózni, amit végül a vezetőség nem engedélyezett neki.

szecskakulso

Mézzel és arzénnal a testszőr ellen

Közel ötszáz évvel ezelőtt a városfalon kívül véres öldöklések közepette gyilkolták egymást a katonák, a török politikai elitnek mégis nyugodt fürdőzésre volt igénye a városfalon belül. Noha ehhez közel egy kilométeres távolságból kellett a vizet szállítani, mégis emiatt épült meg a Király fürdő. Nem csoda, hogy mindent megtettek az ügy érdekében, hiszen a törökök vallási életéhez és egészségkultúrájához szorosan hozzátartoztak már akkor is a fürdők. Egyrészt imádságok előtt kötelező a rituális mosakodás, másrészt bizonyos cselekedetek előtt és után elengedhetetlen a test teljes megtisztítása.

kiraly (1)

Az akkori wellnesst olyan extrák jelentették, mint például az általában a bejárat közelében álló nyolcszögű úgynevezett köldök kő, ezen masszíroztathatták fáradt tagjaikat a fürdőzők. A helyiségeket a török építészet jellegzetes kupolái fedték, a fényt boltozatba és kupolákba vágott hatszögű nyílások adták. Férfiak és nők külön fürödtek, de mivel a muszlim kultúrában a testszőrzet az ápolatlanság jele volt, ezért a fürdők mindkét nem számára kínáltak szőrtelenítést, amit egy nura nevű anyaggal, oltatlan mész és arzénos triszulfát keverékével végeztek. Érdekesség, hogy sokan még az előző században is azért jártak ide, hogy tisztálkodjanak, ugyanis egészen addig sok lakásból hiányzott a fürdőszoba.

kiraly (2)

Persze bármelyik fürdőről legyen is szó, azóta már sok víz lefolyt a medencékben. És az is lehet, hogy még a felük sem igaz. De ilyenek a legendák, a történelem pletykái. Sosem tudhatjuk, hihetünk-e bennük. Aki pedig nem hiszi járjon, vagy ússzon utána! Biztosan előbukkan még a vízgőztől homályos mozaik kövek közül egy-egy fülledt üzenet, amiről jó lesz ábrándozni a téli forróságban.

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Vincent van Gogh-ot a bátyja felesége tette naggyá
A festő csak egyetlen képet adott el életében, Johanna van Gogh pedig posztumusz emelte őt a legnagyobb művészek közé. Mindezt egyedül egy kisbabával, rengeteg munkával és kitartással.


Te megtennéd az elhunyt férjedért, hogy a szintén elhunyt bátyja életművére teszed fel a saját életed – mindezt alig két év házasság után? Johanna van Gogh megtette, nem is akárhogyan. A fiatal és ambíciózus nyelvtanárnő elég hamar megtanulta, hogy a szerencse forgandó. Házassága a műkereskedő Theo Van Gogh-gal mesebelien indult (ő látható a fenti festményen), hiszen a fiú két találkozás után megkérte a kezét. Az esküvő után Párizsba költöztek, a művészeti elit sűrűjébe, és az elsöprő szerelem közepette hamar jött a gyermekáldás is, ám az ifjú feleség két éven belül duplán gyászolhatott.

Először Vincent, a férje bátyja követett el öngyilkosságot, aztán az emiatt teljesen megtört Theo is követte őt a túlvilágra egy régebben, bordélyházban elkapott szifilisz következtében – mindössze fél évre rá, 33 évesen. Johanna (becenevén Jo, lánykori nevén Johanna Gezina van Gogh-Bonger) nem csupán egy űrrel a szívében és egy félárva babával maradt magára mindössze 28 évesen, hanem sógora, Vincent van Gogh több mint 400 festményével is.

Amelyeket elhunyt férjével együtt rendkívül nagyra becsült, és szeretett volna megismertetni a nagyvilággal – annak ellenére, hogy Theónak minden igyekezete ellenére sem sikerült befuttatnia őt, és Vincent is csak egy képet adott el kudarcokkal tarkított karrierje során.

Érdekesség továbbá, hogy Jo a szintén Vincentnek elnevezett fia születése után látta először sógorát, Vincent van Gogh-ot, amikor babanézőbe érkezett hozzájuk. Az egyre csak romló elmeállapotú festő addigra már megcsonkítva élt, hiszen nem sokkal testvére eljegyzése után levágta a saját fülét, miután veszekedett Gauguinnel.

Joannára teljesen átragadt Theo lelkesedése testvére művészete iránt, ezért haláluk után elszánta magát. Személyes küldetéséhez feladta a párizsi lakást, ahol addig élt Theóval, és egy Bussum nevű holland faluba költözött, ahol otthonából panziót teremtett, hogy eltartsa magát és pici gyermekét. Közben nekiveselkedett a Gogh-életmű feldolgozásának és rendszerezésének. Sőt, a két testvér levelezését is feltárta, amelyből a festő mély érzelmi világa és pszichés betegsége is kirajzolódott. Néhai férje ugyanis megőrizte a Vincenttől kapott összes, pontosan 651 levelet.

Az özvegy beleásta magát a műkereskedelembe, és elkezdett a szakma legjavának nyakára járni. Kapóra jött, hogy tudott franciául, németül és angolul, hiszen így hatékonyabban tudott a berlini, párizsi és koppenhágai galériákkal tárgyalni. Ösztönösen jó érzéke volt a kereskedelemhez: a legjobb festményeket csak kölcsönbe adta a múzeumoknak, de a kiállításokra mindig küldött megvásárolható alkotásokat is.

A fordulópont 15 évvel Vincent van Gogh halála után, 1905-ben jött el Jo életében, amikor egy nagy retrospektív kiállítást szervezett a festő életművéből – majdnem ötszáz alkotással – az amszterdami Stedelijk Múzeumban. Mindent ő szervezett meg a képkihelyezésektől a vendéglistáig, és akkorra már tinédzser fia írta a meghívókat. A bemutatkozó tárlat elsöprő siker lett: felkeltette a gyűjtők, múzeumok és műkritikusok figyelmét, a Gogh-művek árai pedig az egekbe szöktek. 1891 és 1925 között Jo összesen közel 200 festményt és 50 rajzot adott el, de a kedvencein nem volt hajlandó túladni.

Jo bebizonyította, hogy veszteségből is lehet nyereség: eltökélt és kitartó munkájával elérte, hogy Vincent van Gogh tragikusan zseniális munkásságát elismerjék az egész világon. Annak érdekében, hogy Amerikát is meghódítsa, 1915-ben New Yorkba költözött, ahol angolul tanult, hogy lefordíthassa a két testvér levelezését – sőt, még bemutatót is szervezett a Fifth Avenue-n. Az első világháború után, 1919-ben tért csak vissza Amszterdamba.

Bár Jo kétszer is újraházasodott (mindkét esetben festővel, és a harmadik férje is nagyon fiatalon hunyt el), de az első helyen mindig a Gogh-hagyaték állt az életében. Egyik legszebb gesztusa az volt első igaz szerelmének emlékére, hogy Theo maradványait Utrechtből Auvers-sur-Oise-ba költöztette Vincent nyughelye mellé, hogy örökre együtt lehessenek. Jo halála után mérnökké lett fia a műkincsek örököseként megalapította a Vincent van Gogh Alapítványt és az amszterdami Van Gogh Múzeumot – benne az összes olyan képpel, amelytől édesanyja sosem akart megválni.

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: