És azt tudtad, hogy ujjlenyomatot már évezredek óta vesznek?
Igen, nincs tévedés. Az ember már nagyon korán észrevette ujjain a bőrlécek eltérő mintáit és összehasonlítva társaival látta, hogy nem talál két egyformát. Így már az ókorban is alkalmazták az ujjnyomatokat, például a személyazonosság igazolására ujjnyomatos agyagpecséteket használtak.
A kezdetek
Az asszírok és a babilóniaiak fontos okmányaikra agyagból készített pecsétet tettek, amibe belenyomták a hüvelykujj végét. Már Hammurapi, babilóniai király, a világ első, csaknem teljes egészében ránk maradt törvénygyűjteményében szerepel, mint a szerződéseket szentesítő metódus a puha anyagba nyomott ujj!
Az ókori Kínában is számos hivatalos aktus érvényességét agyagpecséttel hitelesítették. A szerződéseket, üzletkötéseket, válásokat(!), zsoldfizetést, büntetőügyeket pedig ugyancsak ujjlenyomattal igazolták.
Persze az első modern kriminalisztikai felhasználásra még nagyon sokat kellet várni. Bár többen is leírták az ujjnyomatok különbözőségét és felvetették a kriminilasztikai felhasználásának lehetőségét, erre csak a 19. század legvégén került sor.
A fotografálás feltalálása után szinte azonnal el is kezdték a bűnözők nyilvántartásba vételekor a fénykép készítését, amely a későbbi azonosítást elősegítette. Azonban eltartott egészen 1888-ig, amíg Alphonse Bertillon a francia rendőrtiszt kidolgozta azt a fotózási és azonosítási módszert, aminek segítségével a gyanúsítottakat "megmérték", gyakorlatilag antropológiailag és biometrikusan. Az alábbi képen láthatóak ennek a mérési metódusnak az elemei.
Azonban a Bertillon módszernek több gyenge pontja is volt, ikreknél egyáltalán nem működött és egy olyan eset hívta fel a figyelmet hiányosságaira, ami után például az Egyesült Államokban elkezdték az ujjlenyomatos azonosítást.
Will és William West
1903-ban a kansasi Leavenworth büntetésvégrehajtó intézetbe egy új rab érkezett, nevezetesen Will West. Az ekkor kötelezően előírt Bertillion módszerén alapuló azonosító lap elkészítésekor a fotót készítő tisztviselőnek feltűnt valami. Én már láttam magát itt – mondta a jövevénynek, aki tagadta, hogy valaha járt volna az intézményben. Az erősködő tisztviselő diadalittasan előhúzta a fotók közül a kérdéses képet, amin az újonnan érkezett rabnak is leesett az álla. A képen Willian West néven szereplő fogoly kiköpött mása volt Willnek, és a fizimiskájukon kívül egyéb "bertillon-adataik" is megegyeztek.
Rövidesen kiderült, hogy két különböző fogolyról van szó és felmerült a kérdés, hogy a továbbiakban hogyan különböztessék meg őket. No és mi van ha ez többször is elő fog fordulni a jövőben? Például egy halálos ítélet végrehajtásánál?
Will és William West
A két elítélt ügye rávezette a hatóságokat az ujjlenyomat fontosságára és ez a vizsgálati módszer villámgyorsan szorította ki Bertillon hosszadalmas és mégis megbízhatatlan mérési procedúráját. Az említett BV intézetben 10 hónappal később elindították az ujjlenyomatos azonosítást.
A hírhedt dánosi négyes rablógyilkosság. 1907. július 19-én éjjel, valamikor tíz és éjfél között a dánosi csárdában brutális rablógyilkosság történt. Szarvas Istvánt, a feleségét, Szarvasné Vrana Juliannát, fogadott lányukat, Szarvas Terézt (18 éves volt), valamint Tabányi Pál kocsist összekaszabolták, meglőtték, baltával jóformán lefejezték és a lányukat meg is becstelenítették. A csárdában található értékeket elvitték, a csárdát pedig felgyújtották.
A dánosi négyes rablógyilkosság a magyar kriminalisztika, és kifejezetten a biometrikus személyazonosítás elsőszámú "ereklyéje", a dualizmus korának legnagyobb port felvert bűnügye, amelyben kriminalisztikai alapvetések mellett társadalmi problémák is felmerültek, és amelyben az ujjnyomat alapján a köztudat szerint első alkalommal sikerült tetteseket beazonosítani és ítéletet produkálni. A dánosi rablógyilkosságban a helyszíni ujjnyom a járásőrmester különös ügyessége folytán került a nyomozó hatóság birtokába. A dánosi csárda ivójában az asztalon talált boros üvegeket, poharakat a nyomozás alatt alapos vizsgálat alá vette.
Mivel azok egyikén ujjnyomokat vett észre, azt biztonságba helyezte abban a reményben, hogy az ujjnyomatrendszer segítségével esetleg a tettes azonosíthatóvá válik. A későbbiekben pedig a szakértő által ezekről az ujjnyomokról készített fénykép alapján sikerült is megállapítani, hogy az ujjnyom Lakatos Balog János (cigány nevén Sztojka Párnó) ujjlenyomatával azonos. Ez alapján életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
Bár a magyar kriminalisztikában nem a dánosi bűnügy volt az első eset, amelyben az ujjnyom azonosítás jelentette a döntő bizonyítékot, de az óriási felháborodás és médiafigyelem, amelyet keltett a civil lakosság körében is ismertté és elismertté tette a módszert. – Hadmérnök X./3. Földesi Krisztina
FBI
Az Egyesült Államokban attól az évtől kezdve felpörgött az "ujjlenyomatbiznisz". New York államban elsőként 1903-ban, a seregben 1905-től, a haditengerészetnél 1907-től vezették be a mindenkire kötelező ujjnyomatvételt.
De a bűnügyi helyszínen vett ujjlenyomatminta akkor ér valamit, ha van mihez hasonlítani. Az igazi áttörés az USÁ-ban 1924-re datálható, amikor a törvényhozás elrendelte az FBI elődszervezetén a BOI-n belül egy ujjnyomat-nyilvántartási részleg felállítását.
Ez akkor 20 alkalmazottal dolgozott és mintegy nyolcszázezer ujjlenyomatot gyűjtött össze és katalogizált jellegük és mintázatuk szerint. 1946-ra már túl voltak a százmilliomodik(!) ujjlenyomat begyűjtésén és csaknem húszezren dolgoztak a részlegnél.
A mai bűnügyi nyomozás már elképzelhetetlen ujjlenyomatvétel nélkül. A legújabb technikai vívmányok (pl. DNS-vizsgálat) mellett még sokáig helye lesz a kriminalisztikában.
Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!
Fotó: Beroesz/Wikipédia
