HÍREK
A Rovatból

Az RMDSZ több politikusa megtapsolta Orbán tusványosi beszédét, magyarázatot vár a román államfő

Klaus Iohannis „súlyos, megengedhetetlen tévedésnek” nevezte Orbán beszédét. Szerinte „nem tehetünk úgy, mintha ezeket a dolgokat nem mondták volna ki”.


Klaus Iohannis román államfő is bírálta Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédét. Arra kérte az RMDSZ-t, hogy tisztázza az ott elhangzottakat, mivel a Szövetség több politikusa is jelen volt és megtapsolta a beszédet - írja a Maszol.ro.

Szerinte a magyar miniszterelnök fajkeveredésről szóló kijelentése „súlyos, megengedhetetlen tévedés” volt.

„Az RMDSZ részéről nyilvános tisztázásra van szükség, mivel az RMDSZ vezetőségének és minisztereinek jelentős része jelen volt ezen az eseményen. Meg kell majd magyarázniuk, hogy egyetértettek-e az általuk megtapsolt beszéd tartalmával, ami rendkívül bonyolult lenne, vagy nem értették, miről van szó, és általánosságban megtapsolták a szereplőt. Bármi legyen is a magyarázat, annak léteznie kell, és a koalícióban tisztázó vitát kell folytatni”

– mondta.

„Másrészt senki sem akar kormányválságot okozni azért, mert egy külföldi méltóság rosszul beszélt. Nem tehetünk úgy, mintha ezeket a dolgokat nem mondták volna ki, mintha ezeket a dolgokat nem tapsolták volna meg” – közölte Iohannis.

Hozzátette:

„Igaz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök időközben Bécsben megpróbálta valahogy visszavonni vagy átértelmezni a kijelentéseket, ez annak a jele, hogy felismerte, ez nem működik az EU-ban. Nem az én feladatom, hogy politikai vagy szónoki leckéket adjak, de nem tehetek mást, mint hogy egyértelműen elhatárolódom az ott elhangzott gondolatoktól.”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint bármilyen mondatot "kontextualizálni" kell, „másképp a legjobb szándék mellett is félre lehet értelmezni, arról nem is beszélve, amikor valaki szándékosan félre akarja értelmezni és a saját véleményét vagy előítéleteit akarja a félreértelmezés által erősíteni. Ma amúgy is nagy divat, hogy minden mélyebb, árnyaltabb gondolkodás nélkül lefasisztázzuk, lerasszistázzuk azt, aki nem ért velünk egyet, vagy nem egy hangon beszél velünk.” Szerinte ha a szövegkörnyezetből kiragadunk egy mondatot, akkor bárkinél szinte bármit be lehet bizonyítani.

„Orbán Viktort nagyon rég ismerem, volt alkalmam többször is hosszasan beszélni vele sok mindenről, és határozottan merem állítani, hogy Orbánban egy csöppnyi rasszizmus nincs, és ezeket a vádakat a szokásos vádaskodásnak tekintem”

– mondta Kelemen Hunor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kinevették az államtitkárt a beszéde közben a végzős állatorvosok a diplomaosztón
Varga-Bajusz Veronika államtitkár az Erasmus-ügyet bírálta az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján. A hallgatók a beszédet hangos nevetéssel és fütyüléssel zavarták meg.
DKA - szmo.hu
2026. február 28.



Hangos nevetéssel és fütyüléssel szakították félbe a végzős hallgatók Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár beszédét az Állatorvostudományi Egyetem pénteki, február 27-i diplomaosztóján. Az eseményt élőben közvetítették a YouTube-on, így akár vissza is lehet nézni a közönség reakcióját.

A kacagás akkor tört ki, amikor az államtitkár elkezdte sorolni az eredményeket.

„Ellenszélben dolgoztunk. Hitvány, silány emberek próbálták ellehetetleníteni sikereinket, elvenni a lehetőségeket fiataljainktól, elnyomni a kiváló oktatókat, professzorainkat” – mondta az államtitkár, aki szerint a diákok „kicsinyes politikai bosszúállás” miatt nem vehettek részt az Erasmus csereprogramban.

A hallgatóság erre a kijelentésre reagált nevetéssel és fütyüléssel. Varga-Bajusz Veronika láthatóan meglepődött ezen.

A jelenetet az alábbi videóban 2:02:10 és 2:02:58 között lehet visszanézni:

Varga-Bajusz Veronika beszédében arról is szólt, hogy a kormánynak kötelessége volt helytállnia a hallgatókért, amikor kizárták őket az Erasmus és a Horizont együttműködésekből, ezért indították el válaszul a Pannónia ösztöndíjprogramot.

A történtekről Hadházy Ákos írt a Facebook-oldalán. Arról is beszámolt, hogy „a végzős diákok korábban petíciót indítottak, amikor megtudták, hogy az egyetem két minisztert is meghívott életük nagy napjára”. Az kérték, hogy az ünnepség maradjon mentes az aktuálpolitikai tartalmú beszédektől.

Hadházy Ákos szerint eredetileg Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vett volna részt az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett, de előbbi végül nem jelent meg, Gulyás pedig csak egy pár mondatos udvarias köszöntőt mondott.

Az Európai Unió azzal indokolta a modellváltáson átesett, alapítványi fenntartású egyetemek kizárását, hogy az intézmények irányításában összeférhetetlenségi és autonómiával kapcsolatos kockázatok merültek fel. A kizárás azóta is érvényben van, mert az Európai Bizottság szerint a magyar kormány törvénymódosításai nem kezelték megfelelően ezeket az aggályokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Vészjóslóan üzent Irán Izraelnek és az Egyesült Államoknak – azt is jelentették, hogy az elnök biztonságban van
Az Egyesült Államok és Izrael közös hadműveletet indított az iráni vezetés ellen. Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője pedig egyértelmű üzenetet küldött az őket támadó országoknak.


Robbanások rázták meg Teheránt és más iráni városokat szombaton, miután az Egyesült Államok és Izrael összehangolt katonai csapásokat indított az ország ellen. Irán válaszul rakétákat lőtt ki Izraelre, az országban pedig gyakorlatilag teljesen leállt az internet.

Egy izraeli tisztviselő szerint a légicsapások Ali Hamenei legfelsőbb vezetőt és Maszúd Peszeskján elnököt is célba vették

– írta a Times of Israel. A tisztviselő hozzátette, hogy más magas rangú rezsim- és katonai parancsnokok is a célpontok között voltak, de a csapások eredményei egyelőre nem egyértelműek.

Az IRNA iráni állami hírügynökség sietett közölni, hogy Maszúd Peszeskján elnök biztonságban van, miután izraeli források a legfelsőbb vezetés sikeres célba vételéről számoltak be. A Tasnim hírügynökség azt is közölte, hogy Peszeskján „teljes egészségnek örvend”.

Az izraeli 12-es csatorna – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – már arról számolt be, hogy Izrael értékelése szerint a csapások eddig „nagyon nagy sikert” értek el az iráni vezetés eltávolításában.

Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy válaszul a zsidó állam műveleteire rakétákat indított Izrael felé, a rendőrség pedig bejelentette, hogy ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.

Ebrahim Azizi, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője egyértelmű üzenetet küldött, figyelmeztetve az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy „olyan utat választottak, amelynek a végét már nem ők szabják meg”.

Reza Pahlavi trónörökös, az 1979-ben elűzött iráni uralkodói család évtizedek óta Egyesült Államokban élő feje üdvözölte az amerikai támadást. Az akciót „humanitárius beavatkozásnak” nevezte, amely, mint mondta, „az Iszlám Köztársaságot, nem pedig Irán dicsőséges népét célozza”. Pahlavi egyúttal parancsmegtagadásra szólította fel az iráni katonákat.

Az iráni állami média azt is jelentette, hogy támadás érte a Perzsa(Arab)-öböl partján lévő Busehr városát. Egyelőre nem tudni, hogy a csapásokban keletkezett-e kár a busehri atomerőműben. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábban többször is figyelmeztetett, hogy egy, az iráni nukleáris létesítményeket érő közvetlen támadás regionális katasztrófát idézhet elő.

A helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan. Nem lehet tudni, hogy a legfelsőbb iráni vezetés elleni célzott csapások valóban elérték-e céljukat, ahogy a busehri atomerőmű állapotáról sincsenek megerősített információk. Az áldozatok számáról és a károk mértékéről a szinte teljes információs zárlat miatt egyelőre csak ellentmondásos hírek keringenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Esztergomban jelentette be: összeül a védelmi tanács az Irán elleni támadások miatt
A miniszterelnök jelezte, hogy az esztergomi háborúellenes gyűlés után a tanács ülésére siet. A közel-keleti helyzet miatt a kormányfő globális olajárrobbanástól tart.


„Fenyeget bennünket most egy jelentős világpiaci áremelkedés” – jelentette ki Orbán Viktor Esztergomban, a Fidesz háborúellenes gyűlésén.

A miniszterelnök Iránról is beszélt, miután a közel-keleti ország ellen összehangolt támadást indított Izrael és az Egyesült Államok. Elmondta, hogy a rendezvény előtt, Esztergom felé utazva kapta meg a légicsapásokról szóló első elemzéseket.

A gyűlésen jelezte, hogy Irán a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője, és ott található a stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros, amelynek elzáródása akadályozná a globális olajellátást.

Egy, a Barátság kőolajvezeték leállásával kapcsolatos kérdésre reagálva hozzáfűzte, hogy ilyen körülmények között „kétszeres bűn, kétszeres veszély” az, hogy az ukránok „elzárták az olajat”.

Orbán Viktor azt is jelezte, hogy az esztergomi esemény után a „támadás miatt” összehívott Védelmi Tanács ülésére igyekszik.

A Hormuzi-szoros, amelyen a világ kőolajforgalmának nagyjából ötöde halad át, valóban kritikus pontja a globális piacnak. A térség kockázata önmagában is fokozza az olajpiaci bizonytalanságot, ami érzékenyen érinti a forint árfolyamát és a hazai üzemanyagárakat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Digitális sötétség Iránban: szinte teljesen megbénult az internet az amerikai-izraeli csapások után
A hálózati adatok szerint szinte teljes internetkimaradás van az országban, miközben kibertámadások is indultak iráni állami kötődésű hírügynökségek és online platformok ellen. Több nagy hírügynökség honlapja is elérhetetlenné vált.


Miközben Izrael és az Egyesült Államok szombaton katonai csapásokat indított Irán ellen, az ország digitálisan szinte teljesen elsötétült – írja a Times of Israel.

A NetBlocks hálózatfigyelő szervezet szerint jelentősen korlátozták az internet-hozzáférést: becslésük szerint

Irán országos kapcsolódása a szokásos szint mindössze 4 százalékára esett vissza, ami gyakorlatilag teljes leállást jelent.

„A hálózati adatok azt mutatják, hogy Irán jelenleg egy szinte teljes internetkimaradás közepén van” – közölte a szervezet a közösségi médiában, hozzátéve, hogy a lépés „megegyezik a tavaly Izraellel vívott háború idején alkalmazott intézkedésekkel”.

A katonai eszkalációval párhuzamosan célzott kibertámadások is indultak iráni állami kötődésű hírügynökségek és online platformok ellen, erről a keményvonalas Hamshahri napilap Telegram-csatornája számolt be.

A beszámoló szerint

a kiberműveleteknek „kiterjedt hulláma” indult meg, és több jelentősebb belföldi médiaplatform is fennakadásokat vagy működési nehézségeket tapasztalt.

Előzetes jelentések szerint a feltört vagy hozzáférési problémákkal küzdő oldalak között volt az állami IRNA és a félhivatalos ISNA hírügynökség honlapja is. A csatorna beszámolt Iránban széles körben használt online alkalmazásokat érintő zavarokról is, de a támadások jellegéről vagy forrásáról nem állt rendelkezésre bővebb információ.

A jelentések egy részét a BBC is megerősítette. Ellenőrzésük alapján

a közszolgálati műsorszolgáltató IRIB News oldalai, az Iráni Forradalmi Gárdához köthető Tasnim és Fars hírügynökségek, valamint a félhivatalos Mehr és ISNA hírügynökségek honlapjai nem voltak elérhetők, legalábbis külföldről.

Iránban a januári véres tüntetések idején volt már példa arra, hogy lekapcsolták az internetet. Január 8-án a hatóságok célzottan a mobilhálózatokat és a megkerülő eszközöket bénították meg. Jogvédők és cenzúramegfigyelők hónapok óta figyelmeztetnek, hogy az iráni hatóságok a globális internettől való leválás irányába mozdulnak, a lakosságot egy belföldi, államilag felügyelt hálózatra terelve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk