Az emberi kaméleonok veszélyesebbek, mint hinnéd
Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!
Az emberi jellem sokszínűségének megvannak a maga szépségei. Szokásaink, érdeklődési körünk, tulajdonságaink kultúráról kultúrára, emberről emberre változnak, és bár az elfogadás hiánya sok konfliktushoz vezet, változatos emberi megnyilvánulásaink érdekessé és tartalmassá is teszik az életünket. Te ilyen vagy, én egy kicsit más, a harmadik ember mindkettőnkre hasonlít valamiben, a negyedik mindkettőnktől nagyon különbözik.
Élnek azonban olyan emberek is közöttünk, akik jellem címszó alatt egymaguk képesek egy teljes színskálát felvonultatni – és teszik mindezt annak függvényében, hogy éppen mi az érdekük.
Akitől bármilyen hasznot remélnek, azzal nyájasan beszélnek,
aki viszont nincsen hasznukra, az a felmosóronggyal kerül egy kategóriába. Akit önmaguknál erősebbnek gondolnak, annak bólogatnak (mondjon bármekkora baromságot, vagy kövessen el bármilyen alávaló tettet), akit viszont gyengébbnek hisznek, azzal rendre éreztetik saját képzelt felsőbbrendűségüket. Amit tegnap valaki másnak mondtak, azt ma neked simán letagadják, és teljes meggyőződéssel érvelnek az ellenkezője mellett.
Ők az emberi kaméleonok. Úgy váltogatják a színűket, hogy mindig illeszkedjenek a környezetükbe. És bár rövidtávon általában kevesebb kárt okoznak, mint azok, akik nyíltan gyűlölnek, hosszútávon azonban bizonyos szempontból náluk is veszélyesebbek.
Szín-játék
Szerepeket játszunk, ezt mindannyian tudjuk. Minél több helyen próbáljuk megállni a helyünket, annál több szerepet veszünk magunkra, és ezzel önmagában nincs is semmi gond. Amikor a gyermekünkről van szó, szülői szerepünk eltöröl minden mást, mert nem olyan fontos. Amikor hivatalos ügyeket intézünk, megnyilvánulásaink is hivatalosabbá válnak.
Amikor barátokkal vagy szűk családi körben vagyunk, lazább stílusra váltunk. Máshogy viselkedünk egy díszvacsorán, és máshogy a strandon, máshogy szólunk egy idegenhez, és máshogy a hozzánk legközelebb állókhoz. És ez teljesen természetes – sőt, legtöbbször még kifejezetten hasznos is.
Van azonban a szerepeink mögött valami, ami – jó esetben – összeköti mindegyiket, és ami egy jól meghatározott egységgé formálja életünk egyes színterein mutatott jellemvonásainkat: egy határozott erkölcsi értékrend. Egy olyan irányvonal, amiről nem térünk le, akár a legközelebbi szeretteinkről, akár a legtávolabbi, számunkra legellenszenvesebb emberekről van szó. Mert van bennünk tartás. Gerinc.
Nem tagadjuk meg azt, amiben őszintén hiszünk, bárkivel is beszélgetünk, vagy bármilyen helyzetbe is kerülünk. Nem szidjuk a háta mögött azt, akinek az arcába mosolygunk. Amit az egyik embernek mondunk, azt a másik előtt is felvállaljuk. És még számos más példával leírható az, amit így tudok röviden megfogalmazni: emberi értékeink nem engedik, hogy egy bizonyos szint alá süllyedjünk.
De nem mindenki van ám ezzel így. Vannak, akiket nem korlátoz a tetteikben semmiféle határozott értékrend, mert nincsen nekik ilyen. És most nem a pszichopatákról beszélek, mert nekik nagyon is határozott az értékrendjük (igaz, hogy önmagukon kívül senki más nem szerepel benne), hanem azokról az emberekről, akiknek tök mindegy, merre vezet az útjuk, csak szélirányban legyen.
Sokszor fel sem ismerjük az ilyen embereket. Velünk kedvesek, ezért elkönyveljük őket jó arcnak, de azt, hogy másokkal mit művelnek, vagy észre sem vesszük, vagy ha mégis, akkor is elfogadjuk rá a magyarázatukat. Mert az mindig van. Magyarázattal mindig készülnek, hogy kivel mit miért tesznek, és azt is bebizonyítják neked (ha hagyod), hogy amit feléd mutatnak, az az igazi jellemük, míg a másokkal szembeni negatív megnyilvánulásuk, aminek véletlenül tanúja lehettél, tulajdonképpen saját erkölcsi magaslataik kifejeződése. Ők csak tanítanak. Ők csak igazságot szolgáltatnak. Ők csak a békéért harcolnak (mintha lehetne harcolni valamiért, aminek pont a harcmentesség a lényege).
Az ilyen emberek mint a takony, úgy folynak be minden résbe, amit találnak. Mindenhová, ahol egy gerinccel rendelkező, erkölcsi értékeihez ragaszkodó ember számára túl szűk lenne a hely.
A valódi mérce
Rég volt már az az idő, amikor én az emberek szavaira figyeltem. Ma már csak a tettek érdekelnek, és azok közül sem csak az engem közvetlenül érintők, hanem minden, amit embertársaink és a Föld többi élőlénye felé mutatunk. Fajtól, kortól, nemtől, vallási, politikai vagy bármilyen más hovatartozástól függetlenül.
Engem tisztelsz, de lenézel egy kisgyereket? Akkor kicsit sem tudlak tisztelni téged, bármit is mondasz nekem. Rám mosolyogsz, de ráordítasz a téged lelkesen üdvözlő kutyámra? Akkor Te nem vagy jó ember a szememben. Kedvesen elbeszélgetünk a kávézóban, de bunkó vagy a pincérrel, csak mert nem tetszik az italod hőfoka? Akkor könnyen lehet, hogy most ültünk be együtt utoljára bárhova. Vigyorogsz a vezérigazgatóra és a főorvosra, de szarba sem veszed a takarítónőt, a portást és a diák gyakornokot? Akkor csak remélni tudom, hogy egyetlen gyermek sem fog az életről tanulni tőled.
Ahogy Márai Sándor nagyszerűen megfogalmazta: "Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme." Ezt pedig soha nem az alapján tudod leszűrni, hogy valaki milyen képet tol magáról közvetlenül az arcodba, hanem abból, hogy hogyan bánik azokkal az emberekkel és más élőlényekkel, akiktől nem remél semmiféle hasznot, és akik bármilyen formában kizökkentik őt abból az ideális állapotból, amit magáról láttatni szeretne.
Igen, hibázunk mindannyian. Igen, legjobb szándékunk ellenére is lehetünk néha seggfejek, mert mindannyiunknak vannak gyengeségei vagy gyengébb napjai. De míg az első hiba valóban lehet hiba, a második, a harmadik és a sokadik már nem az – azt már úgy hívják, hogy döntés. Döntés, aminek a következményei nemcsak a döntéshozót érintik, hanem mindenkit, aki kapcsolatba lép, vagy kapcsolatban marad vele.
Ezért zárom ki őket
Talán már Te is érzed, miért mondtam azt az elején, hogy az ilyen emberek veszélyesebbek lehetnek, mint azok, akik nyíltan gyűlölnek. Az őszinte ellenségeidtől ugyanis pontosan tudod, hogy mire számíthatsz, de a jellemük színeit kaméleonként váltogató emberek nagyon kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. Lehet, hogy az ilyen ma éppen mosolyog rád, de holnap... holnap már új nap lesz. Aki veled kedves, de másokat megaláz, annál lehet, hogy holnap már te is a "mások" kategóriájába esel. Tudod, ahogy fúj a szél – ahogy az érdekek kívánják éppen.
Ezért figyelek már nagyon a jelekre. Nemcsak azt nézem, hogy velem hogyan viselkedik valaki, hanem azt is, hogy másokkal mit tesz. Mert ha nem találom azt a láthatatlan, a tettekből mégis könnyen érezhető erkölcsi szálat, ami összefűzi egy ember cselekedeteit, akkor tudom, hogy az az ember veszélyes. Tudom, hogy bármikor könnyen átrendezheti a játékterét, és akit most királyként kezel, az holnaptól már lehet számára paraszt.
Az ilyen emberek lehetnek hozzám egész életükben jók, még sincsen helyük az életemben – és ennek saját erkölcsi értékrendem mellett egy másik nyomós oka is van: nem tudok bízni bennük. Márpedig a bizalom minden picit is tartalmas emberi kapcsolat egyik legfontosabb alappillére, és csak azt érdemes megajándékozni vele, aki kiérdemelte.
Jó, ha te is odafigyelsz a jelekre. Aki veled kedves, de mást megaláz, azzal nem árt óvatosnak lenned – mert lehet, hogy egyszer majd te kerülsz terítékre.
