MÚLT
A Rovatból

Az atombombát adta a világnak Oppenheimer, a fizikusok közül a legnagyobb humanista

Nyakunkon a várva várt életrajzi film, nem árt felidézni a történelmi alakot sem. A tudós, akinek nem az atombomba volt a legérdekesebb az életében. Portré.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. július 19.



Mit gondoljunk egy olyan emberről, aki puszta ellenszenvből, különösebb más ok nélkül mérgezett almát tesz oktatója asztalára? Aki puszta kézzel esik neki barátjának, csak azért, mert nem tud uralkodni indulatain? Nyilvánvalóan az ilyen ember már csak a gyilkossági kísérlet miatt sem tartható alkalmasnak vezető pozíció betöltésére, bármennyire is zseniális amúgy a szakmájában. Pedig erre a labilis lelkületű emberre nem kevesebbet bíztak, mint a világ első atombombájának megépítését.

Ki is volt Robert J. Oppenheimer?

Kai Bird és Martin J. SherwinAmerikai Prométheusz: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája” című életrajzi könyvükben, mely nem mellesleg a most debütáló film forgatókönyvének is az alapja, így jellemzik őt:

„Elméleti fizikus, egy nagy, karizmatikus vezető tulajdonságaival, esztéta, aki imádta a kétértelműségeket.”

Mintha a történelem lett volna a legnagyobb kompozitor, amikor a világ egyik valóban sorsfordító történését egy ilyen sokoldalú ember irányítása alá rendelte, aki egymaga képviselte az időtlen morált és a legmodernebb tudományt.

Oppenheimer különleges képességű ember volt, sokak szerint zseni. De a zsenialitása mellett, ami sok kollégáját éppúgy jellemezte, ami igazán különccé tette, az az öntörvényűsége volt.

Előzmények

A fiatal Robert elkényeztetett milliomoscsemete, csillapíthatatlan tudásvággyal. Szinte minden érdekli, és ez a minden nemcsak kezdő szinten. Bölcsészetet, irodalmat éppúgy magas szinten tanulmányoz, mint ahogy a kémiát és a fizikát is. Tizenhét éves korára már leérettségizik, egy év egészségügyi kihagyás után egyetemre megy.

A Harvardon töltött évei alatt igyekszik a lehető legtöbb kurzust felvenni, ám miközben briliánsan teljesít, labilis idegrendszere miatt többször kerül az idegösszeroppanás szélére. Ekkor történik meg a bevezetőben említett mérgezett almás incidens, amely folyományaként, bár sikerül befolyásos apjának elérni, hogy nem jelentik fel, de

pszichiátriai kezelésre kerül, ahol a pszichiáter ennyit ír a kartonjára: „reménytelen”.

Ha orvos nem is, de Proust valamit segít enyhíteni kínjain: regénye, Az eltűnt idő nyomában, amit a fiatal Oppenheimer ebben az időben olvas, segít részben megérteni saját lelkét.

Fejből megtanul egy részt a könyvből, „az ember által okozott szenvedések iránti közömbösségről”, amely „a kegyetlenség szörnyű és állandó formája”.

Egész életében filozófiai és spirituális szövegeket tanulmányoz, nem túlzás állítani, hogy ezen attitűd mind morális megalapozottságát, mind szakmai ambícióit alapvetően befolyásolja.

Miközben egyetemi tanulmányai után a kaliforniai Berkeleyn kezd tanítani, megtanul szanszkritül csak azért, hogy elolvassa a hindu szent könyvet, a Bhagavad-gítát.

Tudományos munkássága kiteljesedik, sorra publikálja tanulmányait. Azonban csapongó, mint amilyen a személyisége is: bár évekkel korábban megsejti a fekete lyukak létezését, de nem folytatja ezt a munkát, így végül másnak tulajdonítják ezt a tudományos eredményt. Az egyetemen viszont rajongás és rettegés övezi:

miközben gátlástalanul sértegeti tanítványait, azok imádják karizmatikus kisugárzásáért, széles és mély műveltségéért és nagy szakmai tudásáért.

Feljegyeznek olyan diákot is, aki ötször veszi fel kurzusát, csak azért, hogy a közelében lehessen.

A Manhattan-projekt

Így érkezik el az a bizonyos nap, amikor felkérik a Manhattan-projekt tudományos vezetésére. Ez nemcsak a korábbi előélete miatt rendkívüli, de azért is, mert bár Oppenheimert addigra szakmailag széles körben nagyra tartják, az általa vezetendő csapatban számos Nobel-díjas tudós van, azonban neki nincsen ilyen elismerése. Továbbá, a labilis idegzetű humanista atomfizikust sok egyetemi pozícióban el lehet elképzelni, de egy ilyen kormányzati program esetében nem ő az, akire kapásból bárki gondolhatott volna.

Egy fontos szálat ne felejtsünk ki. Robert Oppenheimer az idők folyamán közel kerül a baloldali, sőt a kommunista szimpatizánsokhoz is. Bár a nagy gazdasági válságról fél évvel később értesül, mert egyszerűen nem olvasott újságot, de a nácizmus megerősödésével már feladja apolitikus nézeteit,

tanári fizetésének jelentős részéből németországi tudósok menekülését finanszírozza.

Évekkel a bomba elkészülte után Oppenheimer egy későbbi interjújában úgy vall, hogy a Bhagavad-gíta sorai jutottak eszébe: amikor Arjuna herceg vonakodik harcolni, Krisna megmutatja magát neki úgy, ahogy halandó nem láthatná, ezerkarú alakjában, s így szól: Én vagyok a halál, világok elpusztítója.

Persze nem csupán felszínes szöveg szintű megfelelésről van szó. A Bhagavad-gíta, amely egy arisztokrata család két ága közötti háborúra összpontosít, erős filozófiai alapot adott Oppenheimernek, hiszen Arjuna könyvbeli konfliktusa közvetlenül alkalmazható volt az ő vivódásaira is, amellyel a projektben szembesült.

A Bhagavad-gíta is kötelesség és sors dilemmájáról ír, arról, hogy a következményektől való félelem nem használható fel a tétlenség igazolására.

Márpedig a következmények ismeretesek. Az atombomba ledobása ártatlanok halálával járt, ugyanakkor Oppenheimer már két héttel a bombázások után felismeri, hogy ez a fegyver lehetetlenné és értelmetlenné teszi a háborút.

A hidegháborúról, először

Nem sokkal később, 1945 októberében Orwell is ezt írja meg híres Te és az atombomba című cikkében a Tribune hasábjain. Ő úgy fogalmaz, hogy amennyiben az atomfegyver két vagy három szörnyeteg szuperállam kezébe kerül, azt nem fogják bevetni, tudván, hogy az egész világ megsemmisülhet, s így beáll a „hidegháború” (a kifejezés nála jelenik meg először), és „véget vetünk a nagyszabású háborúknak azon az áron, hogy a végtelenségig meghosszabbítjuk a békét, amely nem béke”

Támadások

Ha nem Oppenheimer lett volna a bomba első számú megalkotója, a történetnek itt vége lehetne. De az érzékeny, humanista, bölcsész alkatú tudós akkorra, amikorra Orwell definiálja a hidegháború fogalmát, már továbblép. Felismerve a fegyver veszélyességét, egyre radikálisabban emeli fel szavát saját kreatúrája ellen. Truman elnöknek egyenesen azt mondja, vér tapad a saját kezeihez.

A hatalom sehol a világon nem szereti a morális megalapozottsággal bíró embereket. S ha az illető ráadásul labilis lelki alkatú, könnyen kerül támadások kereszttüzébe. Bár tudjuk, hogy Oppenheimerre már 1941-ben rááll az FBI, de végül csak 1954-ben csap le rá.

Álláspontja közismert: ellenzi a hidrogénbomba kifejlesztését, mert értelmezhetetlenül pusztító fegyvernek tartja. Az is nyilvánvaló tény, hogy felesége is kommunista.

Ehhez már csak fel kellett melegíteni azt az incidenst, amikor kiderült, korábban nem mondott igazat azzal kapcsolatban, hogy az oroszok megkeresték-e, együttműködési ajánlattal. Noha később (halála után jóval), minden kétséget kizáróan kiderült, hogy tisztességes hazafi volt és nemet mondott az oroszoknak, mindezek miatt könnyű célponttá válik a mccarthizmus éveiben. Az ellene lefolytatott vizsgálat során, amelynek mélypontja Teller Ede vallomása, Oppenheimert alkalmatlannak nyilvánítják az Atomenergia Bizottság vezetésére, melyet megalakulása óta igazgat, pedig nem találják bizonyítottnak a vádakat.

Teller dicstelen tanúvallomása

Amikor a kormány vádat emelt Oppenheimer ellen, a magyar származású tudós, bár visszautasíthatta volna a vallomástételt, mégis megtette azt.

A következőt mondta:

„Nagyon sok esetben láttam Dr. Oppenheimert számomra rendkívül nehezen érthető módon cselekedni. Számos kérdésben mélyen nem értettem egyet vele, és őszintén szólva bonyolultnak és zavarónak tűntek számomra a cselekedetei. Úgy érzem, olyan kezekben szeretném tudni ennek az országnak a létfontosságú érdekeit, amelyeket jobban megértek, és amelyekben ezért jobban bízom.”

Teller Ede vallomást tesz

Ha belegondolunk, a vallomás igaz volt: Oppenheimerrel valóban nehéz volt időnként együtt dolgozni. Addigra azonban már más mozgathatja Tellert. Ő a hidrogénbomba első számú szószólója az Egyesült Államokban, a vallomástétel pedig kapóra jött neki, hogy leszámoljon szakmai riválisával.

Bár kilenc évvel később, John Fitzgerald Kennedy elnök Enrico Fermi-díjban részesítette, sem tudományos, sem közéleti pályáján már nem mutatott fel eredményeket. A zseniális humanista, az öntörvényű tudós négy évvel később, 62 évesen gégerákban meghalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Megoldhatták a piramisok legnagyobb rejtélyét: egy új modell megmutatja, hogyan épültek
Vicente Luis Rosell Roig független kutató szerint nem egy, hanem négy rejtett, belső rámpán hordták fel a köveket a Nagy Piramishoz. Az elmélet konkrét javaslatot is tesz arra, hol keressék a fizikai bizonyítékokat a piramis sarkaiban.


Ahhoz, hogy Hufu fáraó 27 éves uralkodása alatt felépüljön a sírhelyéül szolgáló Nagy Piramis, a számítások szerint átlagosan hárompercenként kellett egy-egy, akár 15 tonnás kőtömböt a helyére tenni. A legtöbb eddigi elmélet, mint például egyetlen hatalmas külső vagy belső rámpa használata, elbukik ezen az időkorláton.

Egy friss, a Nature-portfólióhoz tartozó tudományos lapban megjelent tanulmány most egy olyan számítógépes modellel állt elő, amely megmutatja, hogyan oldhatták meg a feladatot.

A titok nyitja négy, a piramis peremébe integrált, spirálisan emelkedő rámpa lehetett, amelyek a fő szerkezet elkészülte után a visszatöltés miatt nem hagytak külső nyomot.

Vicente Luis Rosell Roig független kutató részletes modellje szerint az ókori építők nem egy, hanem négy, a piramis alapjának különböző pontjairól induló, spirális rámpát használtak párhuzamosan. A módszer lényege, hogy a rámpák a piramis szerkezetén belül, annak külső élei mentén haladtak felfelé, így nem kellett hozzájuk külön óriási anyagmennyiséget felhasználni. A fő szerkezet elkészülte után egyszerűen beépítették, feltöltötték őket, eltüntetve a nyomukat.

A szimuláció kimutatta, hogy míg egyetlen rámpával közel fél évszázadba telt volna a munka, a négypályás rendszer már képes volt biztosítani azt a folyamatos anyagáramlást, ami lehetővé tette a 27 éves építési idő tartását.

Az elmélet nemcsak egy légből kapott ötlet, hanem konkrét, ellenőrizhető állításokat is tesz.

A modell szerint a rámpák éles kanyarodása miatt a piramis sarkaiban a kőelemek illesztése vagy a szerkezeti egység eltérő lehet a többi részhez képest.

A tudományos közösség izgalommal fogadta a felvetést, bár a végső szót a jövőbeli terepi kutatások mondhatják ki. Roland Enmarch, a Liverpooli Egyetem egyiptológusa szerint a modell logikus magyarázatot kínál. „Ez egy nagyon érdekes magyarázat a piramis építésére” – nyilatkozta, de jelezte, hogy a bizonyításhoz fizikai adatokra van szükség.

A kutatónak „további bizonyítékokra lesz szükség – többek között olyan szerkezeti rendellenességek még pontosabb feltérképezésére a sarokpontoknál, ahol a rámpa hirtelen irányt váltott volna.”

A másik kulcskérdésre, a hatalmas kőtömegek helyszínre szállítására szintén nemrég érkezett válasz. Egy 2024-es tanulmány geológiai bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az ókori Egyiptom idején a Nílus egyik mára kiszáradt ága, az úgynevezett Ahrámát-ág egészen a gízai plató lábáig folyt. Ez a vízi útvonal lehetővé tette, hogy a többtonnás kőtömböket hajókkal szállítsák a bányáktól szinte közvetlenül az építkezés helyszínére.

Via BBC Science Focus


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk