MÚLT

Ami egyetlen háztartásból sem hiányzott: műanyag zacskóstej kiöntő

Az 1970-es évek műanyagból készült hazai háztartási iparcikkeinek egyik legismertebb, ma már retró darabjának a története.

Farkas-Zentai Lili írása HYPEANDHYPER oldalon, Címkép: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvétele - szmo.hu
2021. január 05.

A HYPEANDHYPER egy kelet- és közép-európai dizájn- és életmódmagazin, amely az innovációról, a városi életről és a kreatív ökoszisztémáról szól.

Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.

Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövők alakításának!

Hype and Hyper

Még 2020 februárjában, a műszaki egyetemisták és oktatók törzshelyének számító, sokak által csak „Stoczek-menzaként” emlegetett étteremben találkoztam Ernyey Gyulával. Ezúttal témavezető és doktorandusz hallgatója nem kutatási módszerekről vagy új forrásokról konzultált, hanem azokról a tárgyakról, tervrajzokról és fotókról, amelyeket Ernyey tanár úr magával hozott.

Ebéd után elő is kerültek a színspektrum változatos árnyalataiban pompázó, műanyag tejkiöntők, hamar rögtönzött kiállítótérré vált étkezőasztalunk. Vajon mi lehet a kapocs a tanár úr személye és e formatervezett tárgyak között?

Ernyey Gyula – Gollob József: Tejkiöntő. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Kortárs Dizájn Gyűjtemény Főosztály. Fotó: Urbán Jonatán Máté

2-3. kép: Műanyag tejkiöntők a „Stoczek-menzán” 2020 februárjában. Fotók: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvételei

Ernyey Gyula elsősorban a magyar és a kelet-közép-európai designtörténet legavatottabb kutatójaként, teoretikusaként és írójaként ismert.

A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1967-től kezdődő oktatói tevékenysége is közismert, ahogyan talán még az is, hogy az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyetteseként 1975 és 1988 között dolgozott az intézményben. Sokoldalú és irigylésre méltóan termékeny munkásságának jóval rejtettebb oldalát képviseli formatervezői tevékenysége, amelyhez olyan tárgyak fűződnek, mint a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus műanyag tejkiöntője, amely szinte valamennyi háztartásban előfordult a korabeli Magyarországon. Mielőtt alaposabban szemügyre vennénk e polipropilénből készült tárgyat, ismerjük meg röviden tervezőjének pályáját.

Ernyey Gyula a 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, amint a MOME rektorától, Fülöp Józseftől átveszi a MOME aranyhenger kitüntetést. Fotó: Csipes Antal

Ernyey Gyula 1941-ben született Hódmezővásárhelyen, ám magát inkább miskolcinak vallja. Innen került a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakára 1960-ban. Tanulmányainak harmadik évétől a legendás építész professzor – Szrogh György – került az Építészeti Tanszék élére. Az ő szemlélete pozitív hatással bírt a fiatal Ernyey tanulmányaira, aki ebben az évben egy parasztház modern szemléletű átalakításának tervével vívta ki oktatói elismerését. Szrogh György mellett Pogány Frigyesnek, a főiskola rektorának újító és példamutató elvei jelentették Ernyey Gyula számára a leginkább meghatározó iránymutatást.

1965-ös diplomamunkája – amely az aquincumi rommező felett cölöpökön álló, „lebegő” múzeumépület, az annak közösségi tereibe tervezett párnázott ülőpad és fa-üveg konstrukciójú asztal volt – bekerült a Műcsarnokban rendezett V. Országos Iparművészeti Kiállításra. A bútoregyüttesről közölt színes fotó a Tükör című lap tárlatkritikájában jelent meg 1966-ban, „Ilyen szobáról álmodnak a fiatalok (Az Iparművészeti Főiskola belsőépítő tanszaka)” képaláírással.[1] Ehhez a kiállításhoz köthetjük Ernyey egyik első szakírói megjelenését, mivel ő is publikált a kiállítás kapcsán.[2]

Fenti képek: Ernyey Gyula 1965-ben készült diplomamunkája fekete-fehér fotón és a Tükör című lapban (1966/2, 8.). Források: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvétele, valamint Arcanum

1967 őszén Ernyey Gyula tanársegédként tért vissza a főiskolára. Az intézményt 1968-ban kereste meg telefonon (!) a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat képviselője,[3] hogy ajánljanak számukra szakképzett formatervezőt.

A felkérés Ernyey Gyulát találta meg, aki közel húsz éven át készítette a háztartási cikkek (például: ragasztópapír nedvesítő, szalvétatartó, szappantartó) és lakásberendezési eszközök (például: fürdőszobai kombinált polcos tükör, elemrendszerű fürdőszoba berendezés) terveit.

A belsőépítész végzettségű, írói vénájú tervezőnek elmondása szerint „meg kellett tanulnia a műanyagot”, mert a mesterséges alapú, szintetikus matériák oktatása még az 1950-ben alapított formatervező képzésen is gyerekcipőben járt akkoriban. Ernyey tanítványa – a nála egyébként hét évvel idősebb – Gollob József segítségét kérte, aki 1965-ben okleveles gépipari technikusként kezdte meg tanulmányait ipari formatervezőként.[4] Gollob rendszerint a műszaki rajzokat és a modelleket készítette el Ernyey terveihez, ezért szerepel mindkettőjük neve a gyártmányok mellett. Tegyük hozzá, hogy ezek felsorolása sajnos nem tartana hosszan, ugyanis csupán kevés tervükből készült prototípus vagy nullszéria, és még kevesebből lett termék.

Ernyey Gyula – Gollob József: Szalvétatartó műszaki rajza és prototípusának fotója a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat számára, 1960-as évek vége. Források: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző fotói

Ernyey Gyula – Gollob József: Körömkefével kombinált szappantartó műszaki rajza és prototípusának fotója a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat számára, 1960-as évek vége. Források: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző fotói

A műanyag termékek nagyipari gyártása, a fröccsöntésnél használt öntőformák elkészítése, a gépek átszerszámozása, a különféle műanyag granulátumok beszerzése hatalmas költséggel járt, ezért a gyárak ritkán, sőt, inkább csak akkor váltottak új formákra, ha a pénzügyi befektetés biztos megtérüléssel és haszonnal kecsegtetett.

A tejkiöntő kivételesen pont egy ilyen feladat volt: Ernyey Gyulának

a már forgalomban lévő, zacskós tej tárolására szolgáló, műanyag tartót kellett átterveznie. Mai kifejezéssel élve tipikus redesign-megbízást kapott.

Ernyey Gyula – Gollob József: Műanyag tejkiöntők a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat számára, polipropilén, fröccsöntés, 1968-1969 (formaterv). A designerek intenciói révén a technológia, a költség (ár-érték arány) és a formaterv sikeres együttállása valósult meg az elkészült termékben. Fotók: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvételei

A mesterséges alapú, szintetikus anyagok eddigi legátfogóbb hazai bemutatását a Néprajzi Múzeum 2006-ban rendezett Műanyag című időszaki kiállítása és katalógusa adta,[5] amelyen természetesen szerepelt az Ernyey-Gollob-féle tejkiöntő is. Emellett szerzőtársam, Mayer Kitti 2013-ban, designelmélet mesterszakon írt szakdolgozatát és az abból született Mert ez műanyag! főcímmel megjelent tanulmányát[6], valamint saját, műanyag tejkiöntő-gyűjteményét szeretném ajánlani a témában.

Mayer Kitti műanyag tejkiöntő gyűjteménye. Fotó: Mayer Kitti

E hatalmas és szövevényes történetből a műanyag tejkiöntő vonatkozásában annyit érdemes itt kiemelnünk, hogy

a vegy-, a csomagoló- és a tejipar találkozására 1967-ben került sor, ekkor kezdték polipack csomagolásba, azaz polietilén műanyag zacskóba adagolni a pasztörizált tejet, a tasakok szélét pedig hegesztéssel zárták le. A korábbi üveges vagy kannás tejkimérést felváltó, zacskóba zárt tej, és más előre csomagolt termékek bevezetése az 1960-as évek elején megjelenő, önkiszolgáló üzletek elterjedésének következménye.[7]

A zacskós tejnek kezdetben mindenki örült, hiszen azt gondolták, hogy egyszerűbb és higiénikusabb lesz a tej szállítása, ráadásul változatlan áron hozták forgalomba. Azonban mire 1970 után az egész országban megoldódott és elterjedt a szükséges mennyiségű zacskós tej árusítása, már nem volt olyan sajtóorgánum, amit ne árasztottak volna el a panaszos olvasói levelek azzal, hogy a zacskó kiszakad, a tej csöpög, a tejesláda, később a hűtőpult büdösödik, és felbontás után a zacskó elveszti formáját, ezáltal nehéz tárolni. A zacskós tej –, ami egyesek szerint a szocialista Magyarország hungarikuma – várva várt újdonságból az „élelmiszeripari kultúra mélypontja”[8] lett. Történetének esszenciális, egyben ironikus paródiáját Fábry Sándor humorista fogalmazta meg a legutóbb 2018-ban, a Showder Klub című műsorban.

A Tejipari Tröszt 1967 decemberében mutatta be Budapesten a polipack csomagolású tejet, a korabeli „sajtótájékoztatón” az is elhangzott, hogy a zacskó otthoni tárolására 4 forintért vagy egy literes tejesüvegért cserébe kaphatnak a vásárlók műanyagból készült tartót.[9]

A hírek szerint eleve tudták, hogy a termékkel problémák lesznek, így az új csomagolású tejjel együtt kerültek forgalomba a kiöntőcsőr nélkül gyártott tejtartók.[10] Ernyey Gyula és Gollob József 1968-1969-ben elkészült formaterve újításokat hozott a korábbi tejkiöntőhöz képest.

A legszembetűnőbb különbség, hogy tárgyuk kiöntőcsőrrel rendelkezik – ez magyarázza azt, hogy tejkiöntőnek és nem tejtartónak nevezték tervüket –, valamint az ergonomikus forma kényelmes fogást biztosít a használónak.

A tejtartót ráadásul a gyártás során egy mozdulattal lehetett lehúzni a fröccsöntő öntőformáról. A korabeli hazai viszonyokat jól tükrözi, hogy a terv megvalósítására csupán 1970 és 1972 között került sor. Ernyey Gyula elmondása szerint az új terméket a Miskolci Ipari Kiállítás és Vásáron mutatták be, ám a tárgy különösebb reklámozásra nem szorult, hiszen minden háztartásban elkélt egy műanyag tejkiöntő. Később aztán megjelent egy füllel ellátott változat is, de ennek tervezőjét sajnos nem ismerjük, ahogy a tejkiöntő „evolúciójának” legelső darabjáét sem.

„Tejkiöntő-evolúció” – a legkorábbi kiöntőcsőr nélküli darab (1967 körül, tervezője ismeretlen), az Ernyey Gyula és Gollob József által tervezett, kiöntőcsőrös változat (formaterv: 1968-1969), végül a fogóval ellátott tejkiöntő (1970-es évek, tervezője ismeretlen). Források: Galéria Savaria online piactér itt, itt és itt

A Kortárs Dizájn Főosztály IMM LAB nevű programjának bemutatkozása az Iparművészeti Múzeumban rendezett coworking-akción, kurátor: Horváth Judit, 2017. június 12-22. Fotók: a szerző

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található, a korszakra jellemző, napsárga színű tejkiöntőt Ernyey Gyula ajándékozta az intézménynek, ami a Bútorgyűjteménytől gyűjtemények közötti átadással került a 2015 májusában alapított Kortárs Dizájn Gyűjteményhez. Leltározására 2017-ben került sor, ugyanezen év júniusában pedig a tíz napon át tartó coworking-akció keretében rendezett kamara-kiállításon mutatták be a tárgyat.

A műanyagokat hosszú időn keresztül komplex megoldásnak, a modern élet zálogának tekintették, ám hátrányos tulajdonságaik hamar a felszínre kerültek. Napjainkban már az jelent gondot, hogy miként helyettesítsük és iktassuk ki életünkből ezeket az anyagokat.

Az Iparművészeti Múzeum szempontjából más, de szintén sürgető feladatokat ad a műanyagból készült tárgyak szisztematikus gyűjtése, raktározása és konzerválása, ugyanis a hazai muzeológiában nincsenek erre a területre specializálódott szakemberek, hiszen – jelenleg – képzésük sem megoldott. A nagyrekonstrukció után újranyitó intézménynek ezeket a szempontokat is be kell(ene) építenie gyűjteményezési és kiállítási koncepciójába, mert a korszak designkultúráját markánsan reprezentálják a műanyagból készült tárgyak.[11]

Jegyzetek, hivatkozások:

[1] DUTKA Mária: Mai iparművészetünk. In Tükör. 1966/2 (1966. január 11.), 7-9. [Színes fotó Ernyey Gyula diplomamunkájáról a 8. oldalon.]

[2] ERNYEY Gyula: A ma művészete. Gondolatok az V. Országos Iparművészeti Kiállítás után. In Új Írás. 1966/2, 111-116.

[3] A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat jogelődje 1915-ben alakult, kezdetben növényolajipari termékeket gyártottak, 1940-1942-ben tértek át a vegyipari cikkek előállítására. A műanyagfeldolgozás 1959-től kezdődött, a sokféle, színes háztartási edényről „tálcakirálynak” gúnyolt városi tanácsi vállalatban, amit később beolvasztottak a Borsodi Vegyi Kombinátba.

A vállalat történetéről bővebben lásd:

(Szerk. cikk): A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat. In Figyelő. 1970/51 (1970. december 23.), 29.

[4] Gollob József munkásságáról és a Safari hőpalackról Mayer Kitti írt a Tárgyfétis-sorozat második részében.

[5] FEJŐS Zoltán – FRAZON Zsófia (szerk.): Műanyag. Budapest: Néprajzi Múzeum, 2007. [Az Ernyey-Gollob-féle műanyag tejkiöntőt lásd a 135. oldalon.]

[6] A tanulmány eredetileg nyomtatott formában jelent meg:

MAYER Kitti: Mert ez műanyag! Időutazás az ötéves tervtől a PVC-fotelig. In Artmagazin. 2018/1 (102. lapszám), 44-49.

[7] VALUCH Tibor: Csepel bicikli, Caesar konyak, Symphonia, Trapper farmer. A fogyasztás és a fogyasztói magatartás változásai a szocialista korszakban. In Múltunk. 2008/3, (53. lapszám), 40-59.

[8] Párniczky Gábor budapesti olvasó hozzászólása Bedecs Éva A tej és testvérei című cikkére (Magyarország. 1976/49 [1976. december 5.], 24-25.) In Magyarország. 1977/1 (1977. január 2.), 31.

[9] Kovács: Műanyag tasakban a tej. In Népszava. 1967/288 (1967. december 6.), 8.

[10] V. T.: Polipack. In Magyar Nemzet. 1967/291 (1967. december 9.), 5.

(Szerk. cikk): Válasz polipack-ügyben. In Magyar Nemzet. 1967/296 (1967. december 15.), 5.

[11] A kutatásban nyújtott segítséget hálásan köszönöm: Ernyey Gyulának, Horváth Hildának, Jákhalmi Tímeának, Lovay Zsuzsannának, Mayer Kittinek, Prékopa Ágnesnek és Bakos Zsoltnak, Semsey Balázsnak.

Ha tetszett, amit olvastál, látogass el a HYPEANDHYPER oldalára vagy keresd őket a Facebookon és az Instagramon!

Népszerű

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Egy vendégmunkás holttestére bukkantak a kaposvári üveggyárban

A kaposvári Sisecam-üzemben péntek reggel, a műszak előtt egy dolgozót holtan találtak. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet, idegenkezűséget nem gyanít.

KÉK HÍREK

Életfogytiglant kapott Kinga gyilkosa - Azért fojtotta meg a 11 éves kislányt, mert az azt mondta neki, hogy gyereket vár tőle

A férfi a gyilkosság után a rokonaihoz menekült. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat később megállapította, hogy Kinga nem volt állapotos.

KULT

63 éves Quentin Tarantino: mindenki a 10. filmjét várja, de ő inkább egy új útra lépett

A neves rendező a londoni West Endre készülő első színdarabján dolgozik. Azt reméli, hogy sikere lesz és akkor turnéra is indulna vele.

Címlapról ajánljuk

MÚLT

„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet

A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.

Fehér Adél, Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images - szmo.hu
2026. március 17.

Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Komoly viharkárok: lecsapott a Deborah-ciklon Nyugat-Magyarországra, pusztítást hagyott maga után

Letarolta a ciklon a Nyugatot: ezrek maradtak áram nélkül, leálltak a balatoni vonatok, sok helyen nincs fűtés, és rengeteg helyen hívták a tűzoltókat segítségért.

KÖZÖSSÉG

„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni

Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.

KULT

Beton.Hofi is fellép Puzsérék Hősök terei koncertjén két nappal a választás előtt

A Beton.Hofi is felkerült a Polgári Ellenállás Hősök terén tartandó Rendszerbontó Nagykoncertjének programjára. A szervezők demonstrációnak szánják az eseményt, egy-egy rendszerkritikus dallal és közösségi gyűjtéssel.

MÚLT

Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során

Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.

Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.

Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Győrben fogta el az FBI és a magyar rendőrség az USA-ban gyermekpornográfia miatt körözött férfit

A magyar nyomozók és az FBI-ügynökök közösen kapták el Győrben azt a 48 éves férfit, akit az Egyesült Államokban keresett a rendőrség.

KULT

Szergya Radnóti-versekkel folytatja: jön a „Két karodban” és egy különleges jótékonysági koncert

A lírai hangulatú versmegzenésítést a költészet napja alkalmából élőben is előadják majd, a koncert teljes bevételét a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kapja.

KÉK HÍREK

„A legjobb kezekben vagyok” – mondta a fogorvosnál, de sosem ébredt fel az altatásból egy debreceni apa

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolnak egy debreceni orvost, miután betege elhunyt egy rutinbeavatkozás során. A csütörtöki bírósági tárgyaláson a feleség azt mondta, hogy a magánklinikán bocsánatot sem kértek tőle.

MÚLT

Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából

Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.

Fehér Adél, Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2026. március 18.

Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.

Kapcsolódó

Ez a magyar Trónok harca? – Megnéztük a Tündérkert első két részét

Vajon sikerül végre a magyar filmgyártásnak egy értelmes, izgalmakkal teli, történelmi sorozatot készítenie? A magas költségvetésből és tehetséges alkotógárdával mire volt képes a Tündérkert?

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe alvó, kétéves kisfiát, majd másik fiára kente volna a gyilkosságot

A bíróság nem hitt a vádlottnak és tényleges életfogytiglanra ítélte. Az ügyész szerint férfi bosszúból ölte meg a gyereket, mert az anya elhagyta.

KÉK HÍREK

Meggyilkolta a feleségét, majd levágta az ujját, hogy belépjen a netbankjába

A férfi 800 ezer forintot zsákmányolt, majd hónapokig bujkált a rendőrök elől. Végül a szlovák kommandósok fogták el Pozsonyban.

KÉK HÍREK

Meglepetés várt hátul a NAV-ra: Kisbusznyi dohányt próbált átcsempészni a határon egy szerb férfi

Az adózatlan dohánnyal 37 millió forint kárt okozott az államnak. A bűncselekményt beismerő elkövetőt a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte.

MÚLT

Máig nem tudni, pontosan mi okozta Harry Houdini rejtélyes halálát

A világhírű szabadulóművészt, Harry Houdinit 1926-ban Montrealban többször is gyomron ütötték, ezután kezdett rohamosan romlani az egészsége. Az 52 évesen elhunyt mágus halálát hivatalosan hashártyagyulladás okozta, de a trauma szerepét máig vitatják.

DM Petra, kép: wikipédia - szmo.hu
2026. március 24.

Budapesten született fiúból a világ legismertebb szabadulóművésze – Harry Houdini élete egyszerre hőstörténet, leleplező krimi és szerelmi dráma.

Születésének márciusi évfordulóján végigvesszük, hogyan lett Weisz Erikből a „Bilincskirály”, miért háborúzott a szellemidézőkkel, és mi vezetett a máig vitatott, detroiti halálához – első kézből származó idézetekkel és ellenőrzött forrásokkal.

A történet ott kezdődik, ahol a legenda véget érni látszik: nem a wisconsini Appletonban, hanem Budapesten, 1874. március 24-én, ahol Weisz Erik néven látta meg a napvilágot.

A rabbi apa, Weisz Mayer Sámuel vezette család alig négy évvel később vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol a fiú már tudatosan építette amerikai identitását, olyannyira, hogy később gyakran állította, Appletonban született.

Ez a lépés volt az első abban a hosszú folyamatban, amellyel egy bevándorló fiú a huszadik század egyik első globális szupersztárjává formálta magát.

A felemelkedés motorja és élete végéig tartó partnere Wilhelmina Beatrice „Bess” Rahner lett, akivel 1894-ben, alig pár hetes ismeretség után házasodtak össze. A Coney Island-i varieték világában kezdték közös pályájukat egy „gondolatolvasó” számmal, amelynek titkos kódrendszere évtizedekkel később, Houdini halála után kapott drámai szerepet.

A kis színpadokról azonban hamar kitörtek. Houdini zseniálisan ismerte fel a média hatalmát: Európába utazott, és a „Bilincskirály” szerepében nyilvánosan hívta ki a helyi rendőrségeket, hogy zárják be a legbiztosabbnak hitt celláikba és bilincseikbe.

Rendre kiszabadult, a sajtó pedig imádta. A londoni Daily Mirror 1904-es kihívása, ahol egy speciális, évekig fejlesztett bilincsből kellett kiszabadulnia, a karrierje egyik csúcspontja lett.

Ezt a hírverést vitte haza Amerikába, ahol hatalmas tömegek előtt, épületekről fejjel lefelé lógva, kényszerzubbonyba kötözve bizonyította, hogy számára nincs lehetetlen.

A nyilvános mutatványok után a színházi produkciók következtek, amelyek a szórakoztatóipar csúcsát jelentették. Leghíresebb száma a Kínai vízi kínzókamra volt, ahol egy vízzel teli, lelakatolt üveg-acél tartályba engedték le fejjel lefelé, és a közönség percekig visszatartott lélegzettel figyelte, ahogy a halál torkából szabadul ki.

A New York-i Hippodrome színpadán 1918-ban még ennél is tovább ment: egy több mint 4500 kilogrammos elefántot, Jennie-t tüntetett el a nézők szeme láttára.

Houdini nemcsak a színpadon, hanem a modern kor más terepein is otthonosan mozgott. Megszállottja volt a technikai újításoknak: 1910 márciusában Ausztráliában ő hajtotta végre az ország első hitelesített, irányított motoros repülését. A feltörekvő filmipar is vonzotta; olyan sorozatokban játszott, mint a The Master Mystery vagy a The Grim Game, és saját filmgyártó céget is alapított, bár a filmszínészetet pár év után feladta.

Pályája utolsó szakaszában egy új, intellektuális kereszteshadjáratba kezdett. Az első világháború után virágkorukat élő spiritualista mozgalmak és szellemidéző médiumok ellen fordult.

Meggyőződése volt, hogy a gyászoló, hiszékeny embereket csalók fosztják ki. „Nem az a szándékom, hogy rossz hírbe hozzam a spiritualizmust; nincs háborúm Sir Arthurral; nincs harcom a spiritisztákkal; de kötelességemnek tartom – az emberiség javára –, hogy a közönség elé tárjam több éves vizsgálódásaim eredményeit” - írta Houdini 1924-es könyvében.

Ebben a könyvben tette közzé egykori barátja, a Sherlock Holmes-t megalkotó, de a spiritualizmusban mélyen hívő Sir Arthur Conan Doyle egyik levelét is.

„Az ég szerelméért, vigyázz ezekkel a veszélyes mutatványokkal. Eleget csináltál már belőlük. … Megéri?” – írta Doyle 1923-ban, baljós előérzettel.

Houdini a Scientific American magazin bizottságában is részt vett, amely 2500 dolláros (mai árfolyamon nagyjából 900 000 forintos) díjat ajánlott fel annak a médiumnak, aki tudományosan ellenőrizhető körülmények között bizonyítja képességeit.

Senki sem járt sikerrel; Houdini sorra leplezte le a trükköket. 1926-ban már a washingtoni Kongresszusban tanúskodott egy, a jövendőmondást tiltó törvényjavaslat mellett.

A végzet 1926 októberében, Montrealban érte utol. Október 22-én a Princess Theatre öltözőjében egy egyetemi hallgató, J. Gordon Whitehead – állítólagos kihívásként – többször felkészületlenül gyomron ütötte.

Houdini napokig lábon hordta ki a fájdalmat, de állapota rohamosan romlott. Végül Detroitban került kórházba, ahol október 31-én, 52 évesen elhunyt. A hivatalos halálok hashártyagyulladás volt, amit egy perforált vakbél okozott.

Az orvosi vita azóta is tart: a tompa hasi trauma okozhat-e vakbélgyulladást? Bár ritka, nem kizárt, de az ok-okozati összefüggést sosem bizonyították.

Az eseményeket egy ápolónő, Sophie Rosenblatt 1927-es eskü alatt tett vallomása őrizte meg. Elmondása szerint Houdini a fájdalom helyére mutatva azt mondta: „pont ahol az ütéseket kaptam”. A műtét után, amikor magához tért, első szavai a fiúra utaltak, aki megütötte: „a szegény fiú nem akarta”.

Houdini halálával a legenda új fejezete kezdődött. Feleségével, Bess-szel még életükben megbeszéltek egy titkos kódot – „Rosabelle, higgy” –, amellyel a túlvilágról kellett volna üzennie, hogy kizárják a csaló médiumokat.

Bess tíz éven át minden év október 31-én szeánszot tartott. Az utolsót 1936-ban, a Los Angeles-i Knickerbocker Hotel tetején rendezték, és a rádió is közvetítette. Miután semmilyen jel nem érkezett, Bess megtörten a mikrofonba mondta a szavakat, amelyek lezárták a történetet:

„Igen, Houdini nem jelentkezett. Az utolsó reményem is odavan. Nem hiszem, hogy Houdini vissza tud jönni hozzám – vagy bárkihez. … Most, tisztelettel, eloltom a fényt. Ennyi volt. Jó éjt, Harry!”

A világ azonban nem engedte el a legendát. Öröksége ma is él, Magyarországon pedig különösen kézzelfogható: a Budai Várban működő Houdini Ház Európa egyetlen, eredeti relikviákat őrző magángyűjteménye. Egy budapesti születésű művész története, aki a modern világ sebességét és szkepszisét formálta színpadra – ma is ebből él az emlékezés.

Via Biography.com