MÚLT
A Rovatból

Ahol a 20. századi Európa utolsó tömeggyilkossága zajlott

Húsz éve történt a srebrenicai mészárlás. 8700 bosnyákot végeztek ki a szerbek.


101-1100x732

701-1100x732

25001-1100x732

– Fogalmam sincs, hogy a férjemet temettem-e el – meséli egy ötvenes éveiben járó asszony Srebrenicában. – Annyi holttest volt lefektetve, az akkori akkumulátor gyárban, hogy teljesen befedték a padlót. Sorokba rendezve, rendszerbe rakták őket. Az órájáról azonosítottam, és csak hinni tudok benne, hogy Ő volt. Mielőtt kivégezték, mindenkitől elvették a személyes tárgyait, hogy később ne lehessen felismerni senkit.

4

5

6

7

8

9

10

12

13

14

15

Idén húsz éve történt a srebrenicai mészárlás, ennek alkalmából egy olyan kép és szöveg anyagot mutatunk be, mely majdnem 6 éven keresztül készült és a háború sújtotta Bosznia Hercegovina helyreállítását mutatja be. A feledés kísérletét. Némán kimerevített pillanatok egy légüres térben, ahol kimondatlan feszültség bujkál a felszín alatt.

Most egy temető a városszélen őrzi a modernkor egyik legszörnyűbb népirtásának mementóját. Hosszú sorokban fehér kopjafák világítanak, ameddig a szem ellát. Még ma is friss sírokkal találkozhat az ide látogató, a temetések azóta is zajlanak. 8700 bosnyák férfit és fiút végzett ki a Szerb Köztársasági Hadsereg Ratko Mladic parancsára. Ennyi embert újratemetni technikailag is nehéz, évtizedes munka. 2015-ben 136 újonnan azonosított holttestet temettek el a vérengzés 20. évfordulója alkalmából.

A második világháború óta Európában ez volt a legvéresebb tömegmészárlás, amit elkövettek. A Hágában székelő Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bűnügyi Bírósága egyhangú határozata alapján az elkövetők különleges szándéka (dolus specialis) okán a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősíthető.

Theodor Meron bíró szerint:

„A boszniai szerb erők népirtást követtek el, amikor a boszniai muszlimok, azaz a bosnyákok megsemmisítésére törekedtek. Céljuk a Srebrenicában élő negyvenezer boszniai muszlim kiirtása volt, egy olyan népcsoporté, amely az egész boszniai muszlim közösséget szimbolizálja. A férfi muszlim foglyokat, katonákat, civileket, időseket és fiatalokat megfosztották minden személyes tárgyuktól, azonosításra alkalmas iratuktól, majd előre megfontoltan és módszeresen kivégezték őket, pusztán a hovatartozásuk alapján.”

A Hágai Nemzetközi Bíróság határozata értelmében a srebrenicai mészárlás népirtásnak minősül, amelyet kimondottan azzal a céllal hajtottak végre, hogy az adott területen élő minden bosnyák muszlimot elpusztítsanak.

a

– Sokunkat megerőszakolták, miután a férfiakat meggyilkolták – megdöbbentően nyíltan beszél az őt ért sokkról egy negyvenes éveinek közepén járó asszony, aki azóta már Szarajevóba költözött. – Terhes lettem valamelyik szerb katonától, de a harmadik hónapban elvetéltem, valószínűleg a trauma miatt, de ismerek olyan nőt, aki megszülte az így fogant gyerekét. Hogyan nézel egy életen át így a “méhed gyümölcsére?”

1992. április 6. másnapján, miután az Európai Unió és az Egyesült Államok is elismerte a független Bosznia-Hercegovinát, a területek irányításáért folytatott heves harcok törtek ki az itt élő három népcsoport, a bosnyákok, horvátok és szerbek között. A legvéresebb összecsapások a szerbek és a bosnyákok között történtek az ország keleti részén.

Srebrenica a bosnyák szerb határnál lévő, magas hegyekkel körülölelt, álmos kisváros, melyet akkoriban öt másik várossal együtt, az ENSZ “biztonságos területté” nyilvánított. 400 holland békefenntartó őrizte a területet. A védett zónában tartózkodók joggal érezhették magukat biztonságban, azonban a békefenntartók számtalan hibát és vétséget elkövettek, melyek miatt később, 2013-ban a holland bíróság előtt háborús bűnök elkövetéséért kellett felelniük.

A létrehozott zóna földrajzilag védhetetlen volt, a parancsokság biztonsági szempontból nem felelt meg a követelményeknek. Egy esetleges incidens esetén a bent lévő katonák nem tudták volna megvédeni magukat. Később egyébként, amikor szakértők megvizsgálták a területet, az ott élő katonák falrajzaiból következtetni lehetett a haderő komolytalanságára. Itt volt az a közfelháborodást keltő grafiti, mely egy nő eltorzított skiccét ábrázolja, alatta pedig a felirat: a bosnyák nők bajszosak és büdösek. Ez később a kialakult helyzet szimbólumává vált.

b

c

Áldozatok és a mellettük talált tárgyak a mészárlás mementójaként létrehozott múzeumban.

Srebrenicában tartózkodott Naser Oric, a boszniai hadsereg parancsnoka is, akit egyes bosnyákok a mai napig is hősként ünnepelnek. A szerbek által körbevett enklávéba ékelődött bosnyák hadsereg az ő vezetésével védte magát a térségben. Oric 1992-ben három szerb hadifoglyot különleges kegyetlenséggel kivégeztetett a Zalazje, Lolici és Kunjerac falvakban zajló háborúk során, emiatt a szerbek feljogosítva érezték magukat a bosszúra. Erkölcsileg ez alapozta meg számukra a srebrenicai mészárlást. Naser Oricot egyébként a hágai bíróság idén elítélte háborús bűnök vádjával.

A könnyű fegyverzettel ellátott pár száz holland katona nem volt képes ellenállni a jól felfegyverzett, Ratko Mladic tábornok vezette szerb erők támadásának, s 1995. július 11-én átadta nekik a menekültekkel zsúfolt települést. A kivégzések és kegyetlenségek gyakorlatilag a békefenntartók szeme előtt zajlottak, majd az egyezség szerint Mladic összetűzés nélkül engedte eltávozni a 400 fős egységet. Az egykori holland békefenntartók közel harmada számára Srebrenica egyet jelent a kudarccal, a bűntudattal és a poszttraumás stressz-szindrómával. Sokak szerint az ENSZ ezáltal vált komolytalanná, elvesztette hitelét, melyet az azóta eltelt húsz év is nehezen tudott begyógyítani.

A békefenntartókkal kötött alku része volt, hogy a civilek sértetlenül távozhatnak, szállításukra buszokat rendeltek. A szerbek a városon kívüli ellenőrző pontokon – a békefenntartók szeme láttára – leszállították és elhurcolták a férfiakat és a fiúkat, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A nőket, gyerekeket és időseket, több ezer embert a bosnyákok által ellenőrzött területek felé indították. Később a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtti perben a várost elfoglaló dandár két parancsnoka azt vallotta, hogy a kivégzéseket előre eltervezték, a cél az volt, hogy egyetlen muszlim se maradjon a városban.

d

e

A holland békefenntartók közismerten grafománok voltak. A háború után itt találták meg azt a hírhedt falfirkát, mely egy muszlim nőt ábrázolt az alábbi felirattal: “A muszlim nők bajszosak és büdösek”. A békefenntartók leszereplése után jogos közháborodást váltott ki ez a mondat.

A napokig tartó vérengzést követően a holttesteket tömegsírba temették. Később a nyomok eltüntetése érdekében földgyalukkal kihantolták és újabb tömegsírokba rejtették a maradványokat. A város környékén napjainkig több mint 50 tömegsírt tártak fel, s még mindig bukkannak újabbakra. Az exhumálások során előfordul, hogy egy áldozat földi maradványai több helyről kerülnek elő, eltemetni csak akkor engedik őket a hatóságok, ha a holttest legalább kétharmad részét fellelik.

A történteket a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszék 2004-ben, az ENSZ Nemzetközi Bírósága pedig 2007-ben népirtásnak minősítette. A fő felelősként megnevezett Ratko Mladic hadseregparancsnok és Radovan Karadzic akkori boszniai szerb elnök ellen – akik évekig bujkáltak, de végül elfogták és kiadták őket Hágának. Az Európai Unió egyik feltétele az unió felé nyitó Szerbia felé a háborús bűnösök kiadatása volt.

A boszniai szerb hatóságok mindmáig tagadják a népirtás tényét, sokáig azt állították, hogy a város bevételekor legfeljebb kétezer bosnyák esett el, s mindannyian katonák voltak. A szerb közvélemény ma is úgy tartja, hogy a srebrenicai mészárlás egyfajta bosszú volt a boszniai muszlimok által a szerbekkel szemben elkövetett kegyetlenségekre, a boszniai szerb kormány szerint az 1992-95 közötti háborúban a muszlimok 3260 Srebrenica környéki szerb civilt és katonát öltek meg. Róluk ugyancsak július elején emlékeznek meg minden évben Srebrenicában.

Kilenc évvel a történtek után, 2004 júniusában ismerte be első ízben a boszniai szerb kormány, hogy mészárlás történt, melyet Dragan Cavic akkori boszniai szerb elnök a szerb történelem “fekete fejezetének” nevezett. A tragédia tizedik és tizenötödik évfordulóján Boris Tadic szerb elnök a megbékélés szándékával részt vett a srebrenicai megemlékezéseken, és bocsánatot kért mindenkitől a szerbiai polgárok nevében elkövetett bűntettekért. Tomislav Nikolic szerb elnök 2013-ban ugyancsak bocsánatot kért a Srebrenicában történtekért, de kijelentette, hogy a bűncselekményeket “a szerbek nevében egyes konkrét személyek követték el”. 2015 júniusában hasonló kijelentést tett Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök is.

f

Szarajevó – 2013

g

Az ország a háború után fejest ugrott a demokráciába. Volt akik fel tudtak zárkózni, de legtöbben lemaradtak a versenyben. A mostari hídugrókat istenként tisztelik a közelben. Óránként ugranak, de főleg akkor, ha összegyűlt elegendő pénz a produkcióhoz. – 2013

h

Szarajevó rózsáinak hívják ezeket a gránátnyomokat, melyek a város lakótelep negyedében robbantak, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. – 2010

i

Hajléktalan kisfiú Bosznia nemzeti színeiben valahol a város szélén. A felgyorsult fejlődést nem mindenki tudja követni. – 2013

j

Juh- és birkavásár az újépítésű lakótelep aljában. Keveredik a falusi és a városi életforma. – 2014

k

Használaton kívüli mecset, melyet hajléktalanok laknak az ország nagyrészt szerbek lakta területén, Zenicában – 2012

l

Ritka pillanatok egyike, hogy nincs tömeg a háborúban lebombázott, aztán magyar mérnökök által újjáépített mostari öreg hídon. Főleg télen látni ilyet, amikor sokkal kevesebb a turista. – 2012

m

A Kovaci temető Szarajevó közepén, ahol Alija Izetbegovics bosnyák politikus, iszlám aktivista, a független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője nyugszik. Szinte napra pontosan húsz évvel a város ostroma után a hó zárta el Szarajevót a külvilágtól. A kopjafák havas kúpokként nőnek ki a temetőből. – 2012

n

Galambetetés Szarajevó főterén – 2010

Húsz év telt el azóta. Bosznia 1995-re, Szarajevó ostroma és a mostari összecsapások után egy romhalmaz volt. Bosznia gyönyörű erdeiben, főleg Szarajevó környékén életveszélyes a kirándulás, mert a mai napig sem tudták felszámolni az aláaknázott területeket. Egy terület megtisztítása nagyon lassú folyamat. Négyzetméterről négyzetméterre haladva, egy erre alkalmas, tűszerű dologgal szurkálva lehet feltérképezni az aknásítottnak vélt területet. Sokszor lehet hallani a hírekben, hogy óvatlan túrázók, vadkempingezők felrobbantak, mert olyan helyre tévedtek.

A lebombázott épületeknél sokkal súlyosabb a kitörölhetetlen trauma, ami az embereket érte. Kegyetlenkedéseket követtek el egymással szemben civil emberek, melyre mindenki a halála napjáig emlékezni fog.

– Persze, hogy fogtam fegyvert, tudom hogyan kell bánni a Kalasnyikovval és a kézigránáttal. A mai napig van egy pisztolyunk a fiókba rejtve – meséli Alina, aki angoltanárként dolgozik Szarajevóban, és a lakótelepeken élte végig a három és fél éven keresztül tartó ostromot, ahol a legvéresebb harcok folytak. A fürdőszobában laktunk négyen a szüleimmel és a férjemmel, a negyedik emeleten. Az volt a legvédettebb, mert több betonfal vette körül, és nem talált be a golyó és a gránát. Minden boltot kifosztottak, nem volt semmilyen ennivaló. Egyszer amikor már hosszú ideje csend volt, leszöktem a szemben lévő szétlőtt boltba, hátha találok még valamit. Nagyon éhesek voltunk. Cukorkát, tésztát és olajat találtam. Egyszer csak hallottam, hogy nekem üvöltenek a házból, hogy gránát! Nagyon megijedtem, és elkezdtem volna rohanni, de a következő pillanatban rám robbant az egész. Valami csoda folytán semmi bajom nem lett. Haza tudtam vinni az ételt. Utána sokáig azt ettük, meg szedtük ezt a zöld növényt – közben lemutat az aszfalt repedésekből előbújó gyomra -, olyan mint a rukkola. Olajjal és sóval egész finom. A fürdőszobában fogant a gyermekem is. Az ostrom alatt lettem terhes. Nem tudtuk, meddig élünk. A szomszédok nagyon rendesek voltak, kaptam naponta egy tojást, hogy ne legyen alultáplált a gyerek. A saját szájuk elől vették el a falatot. Azóta sok minden megváltozott. Főleg az emberek. Akkoriban valahogy jobban egymásra voltunk utalva, és szerettük egymást. Most verseny van, eltapossuk egymást egy új kabátért, vagy nem is tudom miért. Bizonyos szempontból az ostrom alatt jobb volt.

aa

ab

ac

Nem csak ő van ezen a véleményen. Nincs háború Boszniában, de a helyzet a mai napig igen feszült. A Magyar Hadsereg békefenntartó missziójának a vezetője, Szpisják József dandártábornok szerint az EUFOR erők jelenléte nélkül az országban lévő stabilitás nem lenne garantált.

A helyzet megoldását bonyolítja, hogy a parlamentben az ekvivalitás jegyében minden népcsoportnak, bosnyáknak, szerbnek, horvátnak minden miniszteri pozícióban saját minisztere kell, hogy legyen, és mindegyiknek vétő joga van. Tehát igen lassú a döntéshozás, ami a kisember mindennapjait is befolyásolja.

Ráadásul felnövőben van az a generáció, amely nem tapasztalta meg a háború borzalmait, de az etnikai ellentéteket igen, így életben is tarthatja ezt, amit a kiábrándultság és sikertelenség még inkább indukál. A probléma összetett, mint ahogy az egész balkáni kérdés is.

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Egy ellopott akkumulátor miatt halt meg 11 gyerek: a pörbölyi tragédia, ami egy egész generációt törölt ki a faluból
1993. február 12-én a vonat 80-nal rohant a pörbölyi iskolabuszba – a mozdonyvezető pontosan tudta, hogy a fénysorompó hetek óta rossz.


„Igazgató bácsi, én most meg fogok halni?” – kérdezte egy alsó tagozatos kisfiú a pörbölyi iskola vezetőjétől a fémroncsok, a szirénák és a kiáltások közepette. A kérdés, amely a Tolnai Népújság tudósítása szerint a tragédia helyszínén hangzott el, egyetlen mondatba sűrítette a felfoghatatlant.

1993. február 12-én, egy fagyos, ködös péntek reggelen Pörböly határában egy pillanat alatt kialudt tizenegy gyermek élete, amikor az őket szállító iskolabusz egy vonattal ütközött. A balesetben a busz sofőrje is életét vesztette, a tragédia tizenkét áldozatot követelt.

Aznap reggel sűrű, párás köd ült a tájra, drámaian lecsökkentve a látótávolságot a nyékipusztai bekötőút vasúti átjárójában. A mentéshez riasztott pécsi helikopter sem tudott leszállni a sűrű pára miatt. A helyszínre érkezőket apokaliptikus kép fogadta: a Gemenc Volán Ikarus busza kettészakadt, hátsó része az árokba csapódott, míg az elejét a Kiskunhalas felől Bátaszék irányába tartó személyvonat mintegy százötven méteren tolta maga előtt a síneken. Az influenzajárvány miatt a buszon a szokásos hatvan helyett aznap csak huszonkilenc gyermek utazott.

A vasúti átjáró fénysorompója a baleset napján nem működött, mert hetekkel korábban, január végén valaki ellopta a berendezés akkumulátorát. A tolvajt sosem találták meg.

A MÁV a vasúti személyzetet írásban figyelmeztette a veszélyre, és a mozdonyvezetők számára kötelezően előírta, hogy a fedezetlen átjáró előtt 15 kilométer/órára csökkentsék a sebességet. A közúton közlekedők számára azonban a sötét jelzőlámpa semmilyen veszélyt nem jelzett a sűrű ködben.

A 7817-es számú személyvonat mozdonyvezetője a kötelező érvényű írásbeli rendelkezés ellenére nem lassított. A vizsgálat később megállapította, hogy a szerelvény közel 80 kilométer/órás sebességgel érkezett az átjáróhoz. A mozdonyvezető ugyan adott hangjelzést, de a fékezésre már nem maradt ideje. Egyik túlélő gyermek visszaemlékezése szerint az utolsó pillanatokban valaki felkiáltott a buszon: „Mi lesz most?! Itt a vonat!”

A tizennyolc sérült gyermeket több környező kórházba szállították, de a helyszínen nem állt rendelkezésre pontos utaslista, ami jelentősen megnehezítette a gyerekek azonosítását és a szülők értesítését. A helyszínen kilenc, a kórházba szállítás után pedig további két gyermek halt bele sérüléseibe. A buszt vezető férfi szintén a kórházban hunyt el.

A tragédiát követő nyomozás a buszvezető és a mozdonyvezető felelősségét is megállapította. Mivel a busz sofőrje elhunyt, csak a mozdonyvezető ellen indult eljárás.

A bíróság első fokon két évre, a Legfelsőbb Bíróság pedig jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A hazai vasúttörténetben ez volt az egyik első olyan eset, amikor vasúti átjáróban történt halálos baleset miatt egy mozdonyvezetőnek börtönbe kellett vonulnia.

A pörbölyi tragédia az egész országot megrendítette. „Kimondhatatlan fájdalom ért minket. Ezt a tragédiát ez a kis falu talán soha sem fogja kiheverni” – nyilatkozta Gayer János, a falu akkori polgármestere. Közadakozásból 18 millió forint gyűlt össze a gyászoló családok megsegítésére és az áldozatok temetésére. A sportvilág is megmozdult: egy székesfehérvári felkészülési torna győztese, a BVSC-Dreher a százezer forintos fődíjat, a döntős Videoton pedig a rendezvény teljes bevételét ajánlotta fel az érintetteknek. Az elhunyt gyermekeknek egységes síremléket állítottak, a baleset helyszínén pedig emlékmű őrzi az emléküket. A tragédia feldolgozására mentálhigiénés csoport is indult, de a közösségben a történtek sokáig tabutémának számítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Magyar titkosügynök végzett Barta Tamással? Az LGT legendás zenészének rejtélyes halálára máig nem kaptunk magyarázatot
Barta Tamás korai és titokzatos halála a mai napig megrázza a közvéleményt. Mit tudunk biztosan, és mi az, ami máig kérdőjel?


Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.

A halála azonban ma is rejtélyes ügy.

A 33 éves zenészt 1982. február 16-án Los Angelesben holtan találták, és bár két lövés érte a mellkasát, hivatalos eljárás mégis öngyilkosságként zárta le az ügyet.

A zenész, aki „kinőtte” a korszakot

Barta Tamás gyerekként hegedülni tanult, később autodidakta módon lett gitáros, majd a hatvanas–hetvenes évek fordulóján már a magyar beat/rock élvonalában mozgott.

A Hungária korai időszakában, majd 1971-től az LGT-ben játszott; az LGT első három nagylemezén hallható a játéka, és részt vett a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról felvételein is.

Az 1974-es amerikai LGT-turné után nem tért haza,

az Egyesült Államokban maradt, és Los Angelesben telepedett le.

Két lövés, mégis „öngyilkosság”?

A rejtély kulcspontja éppen a két lövés. Több forrás felidézi, hogy Barta holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, és a sebek alapján két lövés is érte. Ennek ellenére a hatóság öngyilkosságként zárta le az esetet, ami a közvélemény számára eleve nehezen hihető.

A két lövés ellentmondása azóta is a legtöbbet idézett érv azok kezében, akik gyilkosságra gyanakodnak.

A legkeményebb állítás: „maffiaügy” egy állambiztonsági jelentésben

A történet 2022-ben kapott ismét szárnyra, amikor több magyar lap beszámolt egy, a Belügyminisztériumhoz köthető III/II-5C alosztály megjelölésű anyagról.

A dokumentum egy Bornemissza fedőnevű ügynök és Lestány Tibor rendőr hadnagy megbeszélésének leirata, amelyre 1982. február 24-én, vagyis Barta halála után alig több mint egy héttel került sor a Budapest Szállóban.

A sajtóban ismertetett tartalom szerint

a jelentés azt sugallja, hogy Barta Tamás halála összefügghetett a Los Angelesben működő magyar alvilági körökkel,

és konkrétan felmerült, hogy

azért „döntöttek a sorsáról”, mert önállósodni akart, és nem kívánt tovább egy adott kör érdekeltségében dolgozni.

"Barta alapvetően a kommunizmus elől menekült, így a sors keserű fintora, hogy a magyar papír-maffia vezetője Simon Csaba - aki korábbi disszidálása előtt Magyarországon is bűnözésből élt - a kommunista kémelhárításnak jelentett az USA-ból. Barta ennek a kémnek a beosztottja volt, az sem zárható ki, hogy lebuktatta - estleg Bartát is be akarta szervezni felsőbb utasításra - és ő adta ki a parancsot a gyilkosságra" - mondta erről annak idején Mester Sándor, a dokumentumfilm producere.

Fontos, hogy ezek nem bírósági ténymegállapítások, hanem egy nyilvánosságra került (pontosabban sajtó által idézett) dokumentum és annak értelmezései. Ettől még súlya van, mert a korábbi “csak legendák keringenek” állapothoz képest konkrét, dátumozott állításokat tesz egy, a korszakból származó irat.

A Barta Tamásról szóló dokumentumfilm talált a nyomra

A jelentésre a beszámolók szerint a Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, miközben anyagot gyűjtöttek Barta történetéhez.

A film maga is azt a feszültséget bontja ki, ami Barta életét és halálát övezi: egy kivételes tehetség kikerült a hazai közegből, kint újrakezdte az életét, majd tragédia vetett véget az életének.

Miért maradt rejtély?

A Barta-ügy sajnos azért „tökéletes” összeesküvés-történet alapanyag, mert több kérdést is felvet, amire senki nem adott még eddig kimerítő magyarázatot.

Ellentmondó a hivatalos narratíva, kevés a nyilvános, elsődleges amerikai irat, a közbeszéd többnyire magyar sajtóra és ismeretterjesztő feldolgozásokra támaszkodik.

Későn kerültek elő a magyar dokumentumok is; a 2022-ben tárgyalt jelentés új keretet adott a kérdéseknek, de nem oldotta meg az ügyet és nem kaptunk válaszokat.

Bár halálának rejtélye rendre elviszi a fókuszt Barta Tamás művészi jelentőségéről, tehetsége önmagában is elég lenne a köré épült kultuszhoz.

Hangszeres játéka és zenei gondolkodása a magyar progresszív rock egyik csúcsteljesítménye, és a hetvenes évek több meghatározó felvételén is „ott hagyta a keze nyomát”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Natascha Kampusch-é lett a ház, ahol 3096 napig fogva tartották: a strasshofi pince titkai 20 év után
A nő nem adta el a házat, hanem mementóként kezeli, hogy ne válhasson "horror-múzeummá".


„Ott álltam a kertkapunál, megszédültem… rájöttem, mennyire gyenge vagyok.” Ezekkel a szavakkal írta le Natascha Kampusch a szabadság első pillanatát, miután 2006. augusztus 23-án kisétált a fogságból, amely tízéves kora óta tartott.

A menekülés napján a tizennyolc éves lány egy új világba lépett ki, miközben a régi összeomlott: elrablója, a híradástechnikai műszerész Wolfgang Priklopil még aznap egy bécsi vonat elé vetette magát.

A történet, amely 1998. március 2-án egy bécsi utcán kezdődött, amikor a tízéves Kampuscht iskolába menet egy fehér furgonba tuszkolták, 3096 nappal később egy új, a nyilvánosság előtt zajló fejezetbe lépett, amelyben a fiatal nő tudatosan vette vissza az irányítást a saját élete felett.

A fogság tere egy precízen megtervezett és kivitelezett rendszer volt. Priklopil a Strasshof an der Nordbahnban álló háza garázsa alatt egy alig hat négyzetméteres, hangszigetelt, ablak nélküli helyiséget alakított ki. Ebbe a földalatti cellába egy nehéz páncélajtóval lezárt csapóajtón keresztül lehetett lejutni. A fogság első hónapjaiban Kampusch egyáltalán nem hagyhatta el ezt a bunkert, később elrablója szoros felügyelet mellett néha felengedte a házba, sőt, ritkán ki is vitte onnan.

A bezártság és az elszigeteltség pszichés terhét a lány saját bevallása szerint úgy próbálta enyhíteni, hogy belső rutinokat alakított ki.

Az első interjúk egyikében elmondta, hogy a klausztrofóbiás rohamok idején vízzel teli palackokat dobált a falhoz, csak hogy érezze, még nem őrült meg. Ebből a zárt rendszerből egyetlen hiba vezetett ki: egy telefonhívás. A szökés napján Kampusch a ház előtt álló autót porszívózta, amikor Priklopilt megzavarta egy bejövő hívás. A férfi pár méterrel arrébb lépett, hogy jobban hallja a vonal túlsó végét, és ez a pillanatnyi figyelmetlenség elég volt. Kampusch eldobta a porszívócsövet, kifutott a nyitott kertkapun, átrohant a szomszédos telkeken, és egy közeli ház lakójától kért segítséget.

A menekülés hírére azonnal rárobbant a világsajtó az osztrák kisvárosra. A történet minden eleme megfelelt egy thriller forgatókönyvének, a média pedig azonnal megkezdte a licitháborút az exkluzív jogokért. Kampusch és tanácsadói stábja azonban a káosz helyett a kontrollált kommunikációt választotta.

Az első, mindent eldöntő televíziós interjút 2006. szeptember 6-án az osztrák közszolgálati televízió, az ORF készítette el. Az adás rekordnézettséget hozott Ausztriában, a nemzetközi értékesítési jogokat pedig szintén az ORF kezelte. A bevételt nem a túlélő kapta meg közvetlenül, hanem egy általa létrehozott alapítványba irányították, amely más áldozatokat segít.

A jogokat több mint száz ország televíziós társasága vette meg, a megkeresések áradatáról pedig Kampusch médiatanácsadója, Dieter Ecker annyit mondott: „Az egyetlen, aki nem jelentkezett, Steven Spielberg.”

A hatalmas érdeklődés azonban egyfajta második fogságot is jelentett, a sajtó folyamatos ostromát, amely elől Kampusch már az első napokban menekülni próbált. „Kérem, hagyjanak egy ideig békén” – üzente a nyilvánosságnak egy pszichológusán keresztül felolvasott közleményben.

Miközben a média a túlélés emberi drámájára fókuszált, a háttérben komoly jogi és politikai vita kezdődött. A közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy Priklopil valóban egyedül cselekedett-e. Az osztrák ügyészség 2010-ben lezárta a nyomozást ebben az irányban, és hivatalosan is megállapította, hogy nem volt bűntársa. A gyanú árnyéka Priklopil egykori üzlettársára vetült, de a bizonyítékok hiányában a bíróság felmentette a bűnsegédlet vádja alól. A kételyeket azonban ez sem oszlatta el teljesen. 2012-ben egy osztrák parlamenti vizsgálóbizottság elnöke ismét felvetette, hogy nehéz kizárólag egyetlen elkövetőről beszélni, sőt, Priklopil öngyilkosságának körülményeit is vitatták.

A hatósági és közéleti viták közepette Kampusch a saját kezébe vette a története feletti uralmat. 2010-ben megjelent önéletrajzi könyve, a 3096 nap, amely nem pusztán egy memoár, hanem egy tudatos kísérlet a saját értelmezési keretének megalkotására. Három évvel később, 2013-ban a könyvből nemzetközi filmadaptáció is készült a neves német producer, Bernd Eichinger egyik utolsó forgatókönyve alapján, Sherry Hormann rendezésében.

Kampusch a médiában is kipróbálta magát: 2008-ban a PULS 4 osztrák kereskedelmi csatornán saját interjúsorozatot indított „Natascha Kampusch trifft…” (Natascha Kampusch találkozik…) címmel, amelynek első vendége a Forma–1-es legenda, Niki Lauda volt.

A múlt fizikai lenyomata, a strasshofi ház, amely a fogság helyszíne volt, jogilag szintén Kampusch tulajdonába került. A nő sosem akarta, hogy az épületből „horror-múzeum” legyen, de eladni sem kívánta. Időről időre ma is visszatér, hogy ellenőrizze az állapotát, számára az épület egyszerre „átok és áldás”, egy mementó, amely elválaszthatatlan az életétől. A Priklopilhoz fűződő viszonya a mai napig a történet egyik legösszetettebb eleme.

„Teljesen tisztában voltam vele, hogy a szökésem az ő halálos ítéletét is jelenti, mert mindig az öngyilkossággal fenyegetőzött” – mondta az ORF-nek adott első nagyinterjújában. Évekkel később pedig egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy bizonyos értelemben gyászolja elrablóját, hiszen a maga torz módján ő is az élete része volt.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Tömegsír igazolta a világ első feljegyzett tömegjárványát, amit sokan kamunak tartottak
A holttestek fogaiból kinyert DNS bizonyította, hogy a gyilkos kór a pestis volt, ami a kora középkor elején söpört végig a Bizánci Birodalomból indulva.


Egy római kori versenypálya mellett feltárt tömegsír tárja fel a világ legelső, feljegyzett világjárványának borzalmait.

A mai Jordánia területén talált, több mint 200 holttestet rejtő sír kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat arra,

hogyan tarolta le a Justinianus-kori vagy Iusztinianoszi pestisjárvány a mediterrán városokat, és hogyan kényszerített egy mozgásban lévő, sokszínű népességet egyetlen, tragikus temetkezésbe.

Az amerikai vezetésű kutatócsoport eredményei szerint a sír egyetlen, katasztrofális esemény nyomait őrzi, nem pedig olyan temetőét, ami lassan, évtizedek alatt telt meg – írta a The Guardian.

A 6. és 8. század között tomboló pestisjárvány milliókat ölt meg a Bizánci Birodalomban.

A most vizsgált Dzserasz városa a járvány egyik epicentruma volt, egy nyüzsgő kereskedelmi központ, ahová a birodalom minden szegletéből érkeztek emberek.

A kutatók a holttestek fogaiból nyerték ki a DNS-t, amivel egyértelműen azonosították a gyilkos kórokozót, a Yersinia pestist.

„A korábbi beszámolók magát a kórokozót azonosították. A dzseraszi lelőhely ezt a genetikai jelzést emberi történetté formálja arról, kik haltak meg, és a város miként élte meg a válságot” – mondta Rays Jiang, a tanulmány vezető szerzője, a Dél-Floridai Egyetem docense.

A kutató szerint a lelet megmutatja, hogy a járványok nemcsak biológiai események, hanem társadalmi traumák is.

„Ez segít megérteni a pandémiákat a történelemben megélt egészségügyi eseményeket, amelyek így csak szövegekben feljegyzett járványkitörések.”

A tömegsírban férfiak, nők, idősek és fiatalok maradványait is megtalálták.

Az áldozatok sokfélesége azt mutatja, hogy a város lakossága rendkívül mobilis volt: rabszolgák, zsoldosok, kereskedők éltek és haltak meg itt egymás mellett. A járvány azonban csapdába ejtette őket, hasonlóan ahhoz, ahogy a Covid-19 idején leállt a világ. „Az emberek mozognak. Utaznak, sebezhetők, és normál esetben szétszóródnak, felbolydulnak. Itt a válság terelte őket össze” – tette hozzá Jiang.

A felfedezés egy régi tudományos vitára is pontot tehet.

„Egy egész filozófiai irányzat épült arra, amely szerint az első pandémia nem is történt meg”

– magyarázta a kutató.

A tagadók azzal érveltek, hogy sem a népszámlálási, sem a gazdasági adatok nem mutatnak összeomlást, és eddig nem került elő egyetlen tömegsír sem.

„Csakhogy az első pestisjárvány valójában könnyen kibogozható. Megvan a Yersinia pestis mint kórokozó; van egy tömegsír és vannak testek – bizonyítékaink vannak rá, hogy megtörtént”

– szögezte le Jiang.

Szerinte a történelem nem mindig látványos összeomlásokból áll. „Hogy a társadalom vagy az intézmények összeomlottak-e, az külön kérdés. Lehet, hogy egy betegség végigsöpör, anélkül hogy forradalomra, lázadásra vagy rezsimváltásra lenne szükség annak bizonyításához, hogy valóban végigsöpört.”

A Iusztinianoszi pestis (i. sz. 541–750) az első a három nagy, történetileg feljegyzett pestisjárvány közül, amelyet a Yersinia pestis baktérium okozott. A második a 14. századi Fekete Halál, a harmadik pedig a 19. század végén, 20. század elején Kínából kiinduló pandémia volt.

A Iusztinianosz-kori járvány a Bizánci Birodalom központjából, Konstantinápolyból terjedt el a birodalom kereskedelmi útvonalain keresztül, és a becslések szerint a Földközi-tenger térségének lakosságát akár 25–50%-kal is megtizedelhette.

A járvány nevét I. Iusztinianosz bizánci császárról kapta, aki maga is elkapta a betegséget, de túlélte.

A dzseraszi (Jerash) lelet azért is kiemelkedő, mert a mediterrán régióban eddig kevés közvetlen régészeti bizonyítékot találtak a járvány pusztítására. Míg Észak-Európában, például Angliában és Németországban már tártak fel a korszakhoz köthető pestises tömegsírokat, a birodalom központi területeiről hiányoztak a hasonló, egyértelmű leletek. A dzseraszi sír genetikai bizonyítékai megerősítik a korabeli írásos forrásokat, például Procopius történetíró leírásait, aki a járvány borzalmairól és a temetetlen holttestekről számolt be Konstantinápolyban. A felfedezés így segít összekapcsolni a történelmi szövegeket a kézzelfogható régészeti és biológiai valósággal.

Via The Guardian

https://www.theguardian.com/world/2024/feb/05/mass-grave-jordan-justinian-plague-pandemic


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk