A városi ember és a nadrág – hogyan változott a nadrágdivat évszázadokon át?
Ha ma egy időutazó a korábbi századokból végigsétálna a Váci utcán, igencsak meglepődne, hogy micsoda ruhákban járnak-kelnek itt az emberek! A városi divat annyit és olyan sokszor változott az évszázadok során, hogy bizonyosan nekünk is sok meglepetést okozna, ha visszautaznánk az időben. Vegyük például a nadrágot, amelyet ma már a legnagyobb természetességgel viselnek nők és férfiak egyaránt, pedig hosszú és rögös volt az út, ami alatt ez a ruhadarab eljutott a férfiak kizárólagos öltözékei közül a női ruhásszekrényekbe.
Utánajártunk, hogy hogyan alakult a nadrágdivat az évszázadok során!
Európa nadrágban, kik és mióta hordanak nadrágot?
Ma már természetes, hogy bárki hordhat nadrágot, de jó, ha tudjuk, hogy nem mindig volt ez így.
Mondjuk ezt az elavult párizsi törvényt már régóta nem tartotta be senki, azaz csak papíron létezett, mégis fontosnak tartották, hogy 2013-ban hivatalosan is feloldják a franciák nagy örömére.
Eredetileg a nadrág teljesen átlagos ruhadarabnak számított, ősrégi viselet, amelyből a legrégebbi fennmaradt példány nagyjából 3200 éves és a távoli Kínában került elő. Arra vonatkozóan sok teória létezik, hogy Európában ki viselt először nadrágot, ám annyi bizonyos, hogy a nomád népeknél mindenhol elterjedt volt ez a ruhadarab - egyszerű, praktikus okokból -, hiszen a lovagláshoz kényelmesebb volt mint a szoknya, emiatt férfiak és nők egyaránt hordhatták. Honfoglaló őseink is nadrágban érkeztek meg az új hazába, sőt, sokak szerint ők terjesztették el a viseletét Európában. Hordták a perzsák, a gallok, de még a rómaiak is, akik bár a meleg éghaljat miatt inkább a rövidebb fazont részesítették előnyben, ahogy hódításaik során egyre északabbra merészkedtek, úgy nőtt a nadrágjuk hossza is a hidegebb időjárás miatt.
Ki hordta a nadrágot a középkorban?
A középkorban mindenfelé ugyanaz volt jellemző, főleg a hideg miatt kezdtek el egyre többen nadrágot hordani: a szegények vidékeken és a városokban is egyszerű parasztnadrágban jártak, míg az előkelőbb férfiak egyre furcsább fazonokban jelentek meg az éppen aktuális nadrágdivat szerint. A 12. századtól a nadrág két részből állt: alsó részét ma már inkább harisnyának vagy hosszú térdzokninak neveznénk, ez körülbelül combközépig ért, a felső rész pedig olyan volt, mint egy buggyos rövidnadrág, deréktól a combig takarta be a lábakat. Hogy egyik se csússzon semerre, a kettőt fűzős szíjakkal kapcsolták össze. A színskála elég széles volt, sőt, abban az időben még ugyanazon nadrág két szára sem mindig volt ugyanolyan. Természetesen az effajta fura kinézetű nadrágok viselete kizárólag a férfiak privilégiuma volt.
Kép forrása: Fortepan / Berkó Pál
A városi nadrágdivat egy későbbi és meglehetősen érdekes példája I. Erzsébet korában terjedt el, méghozzá Londonban, ahol szokássá vált a férfiak buggyos nadrágjának a kitömködése. Az angol fővárosban a fenekek méretének szándékos növelése odáig fajult, hogy a Parlamentben ki kellett szélesíteni az ülőhelyeket, különben nem fértek volna el rajtuk a meglehetősen széles ülepek! A francia fővárosban a 18. századtól, XVI. Lajos idejében a “culotte” jött divatba, azaz a francia térdnadrág selyemharisnyával kombinálva, amit azonban csak a gazdag arisztokraták hordtak, ezért ez a francia forradalom egyik szimbólumává is vált idővel. A városi munkásosztálynál ekkor terjedtek el az ellenállás szimbólumává váló “pantallók”, azaz az egyszerűbb hosszú szárú nadrágok.
Magyarországon nem igazán követték sem az angol, sem francia a divatot, a férfiak magas szárú csizmát, vékony posztóból készült nadrágot, hozzá mentét vagy dolmányt viseltek. És bár sokfelé sokféle nadrágot hordtak nálunk csakúgy, mint egész Európában, egy dolog mindenhol azonos volt: sokáig kizárólag a férfiak kiváltsága volt viselni ezt a ruhadarabot.
Petőfi Sándor felesége nadrágot hordott
Az első ismert nő, aki nadrágot húzott Magyarországon, és ezt nyilvánosan fel is vállalta, Szendrey Júlia volt. Azt is mesélik róla, hogy korát meghaladó egyéniség volt, akinek egyéb furcsa szokásai is feltűnést keltettek akkoriban, például, hogy rövidre vágta a haját és még szivarozott is. Kevesen tudják róla, hogy ő is verselt, sőt, műfordítással is foglalkozott, kortársai elismerése mellett. Szendrey Júlia második házassága idején egyszerre volt publikáló nő, anya és háziasszony, amivel meglehetősen kilógott a sorból, hiszen akkoriban a férfi és női szerepek még teljesen különváltak, ő azonban egyértelműen elutasította a kor nőideálját, és bátran így fogalmazott: “egy nő több, mint csak asszony”.
Bizonyosan nem ő diktálta a magyar fővárosban a divatot, mivel kortársai, főleg a környezetében lévő nők, igencsak rosszallóan csóválták a fejüket a különcsége miatt. Híre volt botrányos viselkedésének is, miszerint a hozzá vendégségbe érkező férfiakat a földre helyezett török párnákon kínálta hellyel, és velük együtt fogyasztotta el a feketekávét is, amit akkoriban csak férfiak számára szolgáltak fel. Ezek után az sem meglepő, hogy otthonában gyakran viselt bő szárú nadrágot, régi magyar nevén salavárit, amelyet a bokánál volt szokás összefogni, önmagában és szoknya alatt is hordható volt.
Szoknya-pártiak és nadrág-pártiak a fővárosban
Hogy mennyire volt Szendrey Júlia viselete akkoriban szokatlan, jól mutatja, hogy a salavári után a nadrágszoknya csak az 1910-es években érkezett meg hazánkba, és a magyar fővárosban olyan botrányt keltett, hogy a korabeli újságcikkek szerint az első ilyen ruhát viselő nőt szó szerint elüldözték az utcáról! E ruhadarab láttán sokszor nem csak szavakkal jegyezték meg nem tetszésüket az emberek, hanem tettlegességre is sor került a szoknya-párti és nadrág-párti felek között, a korabeli sajtó cikkei szerint így volt ez Bécsben és több más városban.
Arra, hogy a történelem során nem csak a férfiak viseltek szokatlan nadrágot, jó példa a nadrágszoknya egy meglehetősen érdekes variációja: a "bukj-el-szoknya", amely alul olyan szűk volt, hogy lépni is alig lehetett benne, így kellett hozzá egy speciális harisnyakötő is, amely megakadályozta, hogy a szoknya viselője véletlenül nagyobbat lépjen, mint azt a szoknya engedi. Különben hasraesés lett volna a séta vége.
Szoknya helyett nadrág
Végül aztán a szoknya helyett a nadrág viselete az európai nők körében az első világháború alatt terjedt el. Mikor a férfiaknak el kellett hagyniuk otthonaikat, a nők dolgoztak helyettük a gyárakban. A megszokott szoknya azonban gátolta őket a fizikai munkavégzésben, ezért elkezdtek nadrágban járni, jobb híján férjeik nadrágjait húzva magukra. A háború után sem szívesen váltak meg a nők e kényelmes ruhadarabtól, így egyre inkább elterjedtek a praktikus női nadrágok, amelyeket különösen szívesen viseltek a sportoló nők, például biciklizés, lovaglás vagy teniszezés közben.
Kép forrása: Fortepan / Fortepan
Azért ne gondoljuk, hogy ekkoriban már természetes volt a “nadrágos nők” látványa az európai városokban! Bár a híres francia divattervezők, Coco Chanel és Yves Saint Laurent mindketten igencsak nadrág-pártiak voltak, így kollekcióikban sorra tűntek fel a női zakók és nadrágok, eleinte nagy feltűnést keltettek még az olyan ünnepelt színésznők, mint Marlene Dietrich és Katharine Hepburn is, akik rendszeresen nadrágot hordtak.
Hazánkban a színházi kellékek között tűntek fel először az első női nadrágok és nadrágkosztümök, és csak fokozatosan hódították meg a fővárosi utcákat. Igazán elfogadottá csak az 1960-as évektől váltak. Népszerűségük ugrásszerűen megnőtt a beat-korszakban, valamint a hippi korszakban elterjedt trapéz nadrágok elterjedése révén is, a 20. század végére pedig szépen belopóztak a legtöbb ruhásszekrénybe. Így aztán lehet trapéz, répa, farmer vagy szövet, ma már mindegy, hogy ki hordja a nadrágot!
Ismerd meg közelebbről a város titkait!
Ha imádod az ilyen történeteket, akkor az idén 15. éves Imagine sétáit neked találták ki! Különleges helyszínek, autentikus városélmény, kikapcsolódás és tanulás vár rád az izgalmas programokon.
Budapest mellett több vidéki városban is csatlakozhatsz a számos tematika közül valamelyikhez, sőt, privát programként vagy csapatépítőként is kérheted! Az Imagine városi sétáiról bővebben itt olvashatsz.
Fotó: Beroesz/Wikipédia
