A nap, ami után a popzene örökre megváltozott: 50 éve vált szét a Beatles
Az első időkben kikiáltották number one-nak a Led Zeppelint, aztán a Creedence Clearwater Revivalt, sőt még a Vangelis vezette Aphrodite’s Childot is, de aztán hamar leálltak, mert ezek a bandák, bármilyen kitörölhetetlen nyomot hagytak a rock történetén, a műfajnak csak egy szeletét képviselték, hiányzott belőlük a Beatles egyetemessége.
A Beatles utáni idők hozták meg a populáris zene többszörös polarizációját. Egyfelől számos önálló ág jelent meg, köztük olyanok is, amelyek már közelebb álltak a kortárs komolyzenéhez – Pink Floyd, King Crimson - és feltűntek olyan muzsikusok, akik klasszikus zenei műveltségüket és hangszertudásukat vitték be a rockba, mint Keith Emerson vagy Rick Wakeman.
Egyesek felfedezték a jazz, mások a népzene termékenyítő hatását – Colosseum, Jethro Tull - és egyre többen jelentkeztek 20 perc feletti kompozícióval vagy egy egész LP-t (40-50 perc) betöltő összefüggő tematikával. Ezekkel párhuzamosan megjelent a zenés rock-színház is, amelynek a Genesis és David Bowie voltak az első mesterei.
Közben azok, akik kemény, hangos, elemi erejű zenére vágytak, szintén megtalálták a maguk ikonjait a Zeppel, a Deep Purple-lel vagy a Black Sabbath-tal. Korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy előadó felfutása ne a kislemez-listákon kezdődjön. A 70-es évek számos új csillaga számára azonban a 45-ös fordulatszámú korong mintegy szükséges rossznak számított, és azzal sem igen törődtek, hogy a rádiók alig-alig játsszák őket, inkább iszonyatosan sokat koncerteztek, és az LP-kre koncentráltak.
Nem véletlen, hogy hamarosan egyre több banda készített remek élő albumokat – a Beatles erre sosem vállalkozott, hiszen a tömeg hisztérikus sikongása miatt sokszor magukat sem hallották és a fennmaradt felvételek szörnyű melléfogásokról tanúskodtak – és megszülettek azok a rádióállomások is, amelyek éppen e progresszív törekvések közönségének szóltak. 1972-től nálunk is beindult a Petőfi Rádióban minden pénteken A beat kedvelőinek című műsor Komjáthy György vezetésével, amelyben egy-egy friss albumot mutattak be.
Így aztán egyre nagyobb szakadék keletkezett az „igényes” és a slágerzene között. A 60-as évek hallgatói toleranciájának is vége lett.
Akkoriban még megfért egymás mellett a toplistákon a Beatles, a Stones, a Bee Gees, sok egyslágeres együttes, de a soul kiválóságai is, Stevie Wondertől Otis Reddingig, Tom Jones és a Doors, a rágógumi-zene elindítói és a Cream. A következő évtizedben, néhány ritka kivételtől eltekintve, a kommersz lepte el a listákat, és bár ahogyan manapság felhangzanak a korabeli dalok, kiderül, hogy volt köztük jócskán mai füllel is élvezhető, mégis, az „igényes” zenék rajongói részéről ezek „hivatalból üldözendők” voltak. A szakadék aztán az évtized közepén, a diszkó megjelenésével vált teljessé.
És közben a rajongók álmodoztak: hátha mégis összejön egyszer újra a négy „pudli”. Erre az első alkalom 1971. augusztus 1, a New York-i Madison Square Gardenben rendezett Bangla Desh-koncert lett volna, amelyre George meg is próbálta öszetrombitálni a bandát. Ringo, az egyetlen, aki senkivel sem veszett össze, rögtön kötélnek állt, John és Paul azonban azzal a kifogással, hogy saját projektükkel vannak elfoglalva, nem. Valójában a két frontember még mindig duzzogott egymásra.
Pedig ha akkor összejönnek, a Beatles még abban is úttörő lett volna, hogy ők rendezik a rock első humanitárius koncertjét.
Így George kénytelen volt „megelégedni” Pandit Ravi Shankarral, Eric Claptonnal, Bob Dylannel…A következő esélyt Ringo Starr 1973-as Ringo című albuma adta. Ezen ugyanis mind a négy Beatles-tag játszott, csak éppen különböző számokban. Persze ebből sem lett semmi.
1974-ben John és Paul félretették ellentéteiket, össze is jöttek egy kis jammelésre, akkor viszont George nem volt hajlandó: egyfelől kimerítette egy balul sikerült amerikai turné, másfelől pedig kijelentette, hogy nem óhajt megint Macca zenei fennhatósága alá kerülni. Aztán John Lennon 1980. december 8-i meggyilkolása végleg lezárta a történetet.
Azaz mégsem: Amikor 1994-ben egy nagy, lemezdobozokkal és könyvvel kísért dokumentumfilmet készítettek a Beatlesről, Paulnak sikerült megszerezni Yoko Onótól Lennon néhány demofelvételét, ezeket meghangszerelve és rájátszva a Négyek újra készítettek Beatles néven egy kislemezt. A Free As A Bird és a Real Love felkerült az angolszász toplistákra, két kellemes dalról van szó, de valójában nem öregbítették a Fab Four hírnevét.