MÚLT
A Rovatból

A magyar sztárépítész, akit jobban ismertek Kínában, mint Magyarországon

Hugyecz László hatalmas sikert aratott Sanghajban. 125 éve született és 60 éve halt meg az art deco mestere.


Ha eddig még nem használtad a #hudec hashtaget Instagramon, akkor mindenképpen próbáld ki. Írd csak be. Több száz fotót ad ki, amelyek nagy része egy magyar építész munkáiról készült. Csakhogy nem itt, hanem a világ túlsó felén, Sanghajban.

Hugyecz László vagy Laszlo Hudec a hazájától távol lett híres és sikeres.

Élete nagy fájdalma az volt, hogy bár kínozta a honvágy, soha nem tudott visszaköltözni Magyarországra - de a szülőföldjére, a Felvidékre sem.

Most egy olyan kiváló, külföldön is ismert és elismert építészre emlékezünk, aki 125 éve született és 60 évvel ezelőtt halt meg, és akinek

az élete kész regény volt.

Hugyecz László 1893-ban született Besztercebányán, ami akkor még Magyarországhoz tartozott. Édesapja, a szlovák származású Hugyecz György építészmérnök volt, édesanyja pedig a magyar Skultéty Paula. Az édesapa rész vett a millenniumi földalatti vasút építésében: az alagút kiépítésének egyik alvállalkozója volt.

A legidősebb fiú, Hugyecz László már gyermekkorában komoly kiképzést kapott édesapjától, aki szerette volna, ha a fia is építész lesz. Pár építészettel kapcsolatos mesterséget még érettségi előtt megtanult, és érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult 1911-től 1914-ig.

Olyan tanárai voltak, mint Hauszmann Alajos (a Kégl-palota, a New York palota és a Szent István Kórház tervezője) és Schulek Frigyes (a Halászbástya és a Jánoshegyi Erzsébet-kilátó tervezője).

Hugyecz László a diploma megszerzése után a Magyar Királyi Építészkamara tagja lett, és az Ybl építészeti irodában kapott munkát.

Shanghai's beloved Hungarian architect famously escaped from a Siberian prison and wound up in Shanghai - but how? Find out this Saturday, when doctoral candidate Mátyás Mervay shares his research and the stories of AustroHungarian prisoners of war, how they ended up in China, and what they did once they got here. Saturday June 10, 4pm, RMB 50 members, RMB 150 nonmembers, RSVP [email protected] for venue. #Hudec #AustroHungarianEmpire #soldiers #historicshanghai #shanghaihistory #Shanghaiheritage #Hungary #LaszloHudec

50 Likes, 4 Comments - Historic Shanghai (@historicshanghai) on Instagram: "Shanghai's beloved Hungarian architect famously escaped from a Siberian prison and wound up in..."

De kitört az első világháború, a fiatal építész katonai behívót kapott, és egy gyalogos tüzérdandár hadnagyaként az orosz frontra került. 1916-ban egy ütközetben megsérült, és az orosz hadsereg kozák lovassága foglyul ejtette. Szibériába vitték, ahol a nyelvtudásának - gyorsan tanulta az oroszt - és szakmai felkészültségének köszönhetően építészeti munkákban vehetett részt. Csakhogy 1917-ben egy lovas balesetben eltört a lába, emiatt az 1918 májusában induló, dán Vöröskereszt által indított hadirokkantvonatra került.

A háború miatt a vonat hetekig vesztegelt a kínai határ közelében, Hugyecz László pedig átszökött Kínába.

1918 őszén érkezett Sanghajba, amely már akkor milliós nagyváros volt, és mivel területen kívüli státuszt élvezett, a világ minden tájáról költöztek ide szakemberek. Hugyecz László gyorsan el tudott helyezkedni egy építészeti vállalatnál. A nevét Hudecnek írta, hogy érthetőbb legyen mások számára.

Már ekkor tervezni kezdte a hazatérését, de nem tudta, hogyan fordul Magyarország sorsa, sem azt, hogyan változik majd a politika, és hogyan szól bele az életébe.

Hugyecz_László

A főnöke, Rowland A. Curry, látva a fiatalember jártasságát a különféle építészeti stílusokban, változatos feladatokkal bízta meg. Hugyecz László Sanghajban megtanult kínaiul és angolul is.

Amikor értesült Trianonról, arról, hogy a szülőföldje Csehszlovákia lett, a család elveszítette az összes vagyonát, majd édesapja meghalt, úgy érezte, felelősséggel tartozik a családjáért, és igyekezett anyagilag támogatni őket.

Megnősült, egyre több megbízást kapott, és 1925-ben önálló céget alapíthatott.

Magyar állampolgárságát csak 1928-ban kapta meg. 1937-ig tartott önálló, legtermékenyebb időszaka. Két testvérét, Magdát és Gézát kihívta magához.

Hugyecz László egyik szép munkája:

#wukangmansion #wukangroad #huaihairoad #normandieapartment #hudec #oldbuildings #shanghai

Edith Li (@zanedith) által megosztott bejegyzés,

1925-től 1941-ig mintegy 37, többségében még ma is álló és funkcionáló, nevezetes épületet tervezett Sanghaj városának.

Többek közt a 22-emeletes Park Hotelt, amely az 1980-as évekig a város legmagasabb épülete és szimbóluma volt, a Sanghaji Nagyszínház épületét, a Joint Saving and Loan bank-épületét, a Baptista Kiadó és a Keresztény Irodalmi Társaság kombinált épületét, a posztmodern "Zöld Ház" épületsorát.

Építészeti stílusa az 1920-as években divatos eklektikus, neoklasszicista stílustól egészen a modern art decóig fejlődött, sanghaji, aktívan alkotó életszakaszában, 1918-tól 1945-ig. Több vallási felekezet templomát is megtervezte ellenszolgáltatás nélkül.

Amit Hugyecz László az épületeivel művelt, az maga a vizuális költészet.

time traveller ???#parkhotelshanghai #historical #building #vintage #cityscape #artdecoarchitecture #hudec #amazingshanghai #explore #adventure #wonderlust #passionpassport #wanderlust #exciting #travel #역사탐방

35 Likes, 4 Comments - 김선화 (@seonhkim) on Instagram: "time traveller ???#parkhotelshanghai #historical #building #vintage #cityscape..."

A 10-day countdown to the release of my Hudec book #Hudec #hudeclászló #architecture #shanghaiarchitecture #artdeco #artdecoshanghai #greenhouseshanghai #greenhouse #dvwoo #hugyeczlászló #shanghai #curves #shanghaibuildings

48 Likes, 3 Comments - Nicky Almasy Architecture Pix (@nickyalmasy_architecture) on Instagram: "A 10-day countdown to the release of my Hudec book #Hudec #hudeclászló #architecture..."

#chinabaptistpublicationbuilding #hudec #artdeco #historical #building #structure #shanghai #china

25 Likes, 2 Comments - Josee Chiu (@joseechiu) on Instagram: "#chinabaptistpublicationbuilding #hudec #artdeco #historical #building #structure #shanghai #china"

Lafayette Cinema (now Changcheng Cinema, 1932-33) Designed by the Hungarian architect Laszlo Hudec. #shanghai #shanghaistreet #artdeco #shanghaiartdeco #hudec #cinema

33 Likes, 4 Comments - Norbert Nemeth ?? (@_norbert_nemeth) on Instagram: "Lafayette Cinema (now Changcheng Cinema, 1932-33) Designed by the Hungarian architect Laszlo Hudec...."

A baljós jelek az 1930-as évek végén kezdtek gyülekezni, amikor a japánok megszállták Sanghajt. Sok befektető hagyta el a város, és az ingatlanfejlesztés is parkolópályára került.

Hugyecz László 1941 januárjában magyar állampolgárságot és útlevelet kapott, Szirák mellett vásárolt a húga számára földet - ezt a kommunista hatalomátvétel után államosították...

1942-ben felkérték, hogy legyen Sanghajban a magyar tiszteletbeli konzul. Elfogadta a megbízást, és ezzel életeket mentett: menedéket nyújtott és papírokat szerzett ott élő zsidók számára.

A háború után a kommunistává lett Kínában a régi rendszer kiszolgálójának számított, házi őrizetbe került. Így 1947-ben az őrei megvesztegetése után kénytelen volt egy bőrönddel, vagyona hátrahagyásával elmenekülni Sanghajból.

Svácba ment, onnan Rómába egy munka miatt:

részt vett Szent Péter sírjának feltárásában.

Ezt követően visszatért családjához Svájcba, majd San Franciscóba költözött. Ingatlanbefektetéssel és régészettel foglalkozott. Amikor földrengés miatt a házuk megsemmisült, újrakezdte, házat épített magának. Azután 1958-ban egy újabb földrengés alatt szívrohamot kapott és meghalt...

Besztercebányán, szülővárosában helyezték örök nyugalomra.

2008-ban Sanghajban az építész tiszteletére, halálának 50. évfordulóján Hudec-évet rendeztek. Kiállításokkal programokkal emlékeztek az art deco mesterére, aki megváltoztatta a város arculatát.

VIDEÓ: Hugyecz épületei a magasból:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Nem színezi túl a valóságot, de ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni – S.E.R.E.G-kritika
Mire képes egy igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon? Megnéztük, hogyan indul a S.E.R.E.G.


Nem vagyunk elkényeztetve manapság (igaz, sosem voltunk) jó magyar sorozatokkal, főleg az agyontámogatott propagandafilmek korában. Na de mire képes egy hazai viszonylatban igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon?

Milyen más sorozat lehetne ma Magyarországon 900 millióval megtámogatva, mint egy tisztes katonai sztori, ahol apa-fia konfliktusokról és komoly, felelősségteljes férfiasságról témázgatnak?

Erős fenntartásokkal ültem neki tehát az első résznek. Kicsit vártam is, hogy mennyire lesz ez egy már-már parodisztikus mű, amilyen akár az Elk*rtuk is volt, vagy a Most vagy soha!. Ezzel szemben nem ez történik, hanem valóban megpróbáltak valami egészen korszerű, történetmesélésben is egészen helytálló sorozatot létrehozni.

A sorozat egyből egy rendkívül komoly harcjelenettel indít, ahol a főszereplő, Győrbíró (Csórics Balázs) makacsul, hősiesen felülírja a neki is kiadott parancsokat, majd önálló akciózásba kezd. Nem vagyok teljesen tisztában a katonai missziók törvényeivel, de tudtommal ennek a való életben sokkal szigorúbb következményei vannak, mint az, amilyen gyorsan túlteszi magát a sorozat ezen a felütésen. A harcjelenet egyébként szörnyen izzadságszagú, ahol páremberes lövöldözések mellett egészen komolyan vehetetlen halálok és effektek tűnnek fel. Mintha a kurd statiszták egy alsópolcos videójátékot imitálva hullanának el, az egyik gránát robbanásától való belassított elugrás pedig már-már komikus. Eszembe jut hirtelen a Sharknadónak egy felturbózott verziója, de a történet gyorsan tovább is áll.

Már Győrbíró házában vagyunk, aki a képek alapján a katonaság mellett lottózhatott is, amilyen lehengerlően szép családi házba sikerült berakni a főszereplőket. Megismerkedünk Marcival (Séra Dániel), akit a sorozat egy egészen céltalan figuraként próbál ábrázolni.

Maga a sorozat tehát két szálon fut, egyrészt a fiatal srác, aki az életét rendbe hozni jelentkezik tartalékos katonának, illetve az apáról, aki egy újabb misszióra próbál csapatot verbuválni.

Ez azért sem rossz, mert az izzadságszagú hőstetteket és a nagy, nemes dolgokat szépen ellensúlyozza az esetlen fiatal felnőtt története. Az előbb említett Marci mellett barátja, Jocó (Kövesi Zsombor) is szépen hozza a saját történetét, sok beszélgetés igazán emberi. Simán meg tudjuk kedvelni a karaktereket, és az is szuper, hogy a fiatalok nyelve végre nem megy át egy Amerikai Pite hasonmásversenybe, nem adtak a szereplők szájába „öcsisajtokat” és egyéb korszerűtlen kifejezéseket.

Egyelőre egy rész alapján, gyaníthatóan a missziós csapat összerakása a fő szál, ami viszont sokkal gyengébb, esetlen és logikátlan dialógusokkal. A színészek Kamarás Iván kivételével nem adnak sokat a karakterekhez, ami nem is biztos, hogy az ő hibájuk:

Sokkal inkább maguk a szerepek tűnnek kidolgozatlannak.

Szándékosan igyekeztem elsősorban sorozatként nézni, és csak másodsorban figyelni a szoftpropagandára, amit helyenként azért szépen elhelyeznek. Marci nézegeti a sereg honlapját, anyuka is elmondja, hogy a sereg megoldás lehet az ösztöndíj kifizetésére is, de még a katona apuka is a legkomolyabb motoron vereti, a tökéletesen kinéző családi házból reggel elindulva, ami a katonalét egy szép víziója. De valóban másodsorban van a „mi lehet jobb, mint katonának lenni” felkiáltás, a történetre ezerszer nagyobb hangsúlyt fektetnek. Természetesen a morális kérdések szépen megjelennek olyan hatásvadász vágóképekben, mint amikor a merengő Győrbíró egy boltból kijövő anyát pásztáz gyermekével.

Szerintem az egyik legtisztelhetőbb rész, hogy nem színezi túl a sorozat a valóságot, a katonai laktanyában az irodák, ahol Győrbíró is tengeti mindennapjait, még mindig tele van a kommunizmusból itt ragadt bútorokkal, a kórház folyosója, ahol Marci sebét összevarrják, pontosan olyan hányadékként néz ki, mint a legtöbb kórházi folyosó egyébként itthon.

Rengeteget gondolkodtam azon is, hogy miért kell a címben a sereget S.E.R.E.G.-ként írni. Csak online tudtam meg, hogy Szolgálat-Erény-Rend-Erkölcs-Gondviselés lesz a megfejtés. Gondolom, a pöszékre való tekintettel a „Szereg” kicsit furán adta volna ki, más S-betűs szót meg nem lehet kitalálni a katonasággal kapcsolatban.

Összegezve, a S.E.R.E.G. nem egy pokolian jó sorozat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni. A fiatalok szála üdítő, az átlagos tévénéző szerintem nagyon gyorsan meg tudja szeretni Marci karakterét, és már várja a következő adást, hogy vajon sikerül-e neki Galambost (Gál Réka Ágota) meghódítani. Gyanúsan arra is kíváncsiak leszünk, hogy Kamarás Iván hogyan és mennyire akar kiszúrni Csórics Balázs karakterével. Ezek miatt pedig néha még meg is lehet bocsátani azokat a rém kellemetlen propagandisztikus részeket is, amikbe az egészet becsomagolják. Láttunk ennél rosszabb sorozatot még Netflixen is, bár azt gondolom, hogy a S.E.R.E.G miatt nem fog a hétköznapi ember a tévé előtt toporzékolva várni hétköznap esténként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Felkavaró emlékek! Az űrből is jól látszott a szeptember 11-i terrortámadás füstje
Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba. Az űrhajós felvételt készített a füstfelhőről.
Fotó: NASA - szmo.hu
2024. szeptember 11.



A tragédia évfordulóján ismét előkerült az az űrből készített videót, amin jól látszik a World Trade Center ellen elkövetett terrortámadás füstje. A NASA felvételén a hatalmas füstfelhő az űrből is jól kivehető volt.

Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot 400 kilométerre a Földtől, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba.

Az űrhajós szemtanúja volt a második torony összeomlásának 2001. szeptember 11-én.

Culbertson korábban már az Astronauts: Houston We Have a Problem című dokumentumfilmben beszélt arról a felejthetetlen napról. Így emlékezett vissza:

"Azonnal megpróbáltam szerezni egy videókamerát és egy ablakot, amely a megfelelő irányba néz. Az idő teljesen tiszta volt aznap. Könnyen kivehető volt New York: egy nagy fekete füstoszlop jött ki a városból, és ahogy ráközelítettem a kamerával, láttam ezt a nagy szürke foltot, amely beborítja Manhattan déli részét."

Az űrhajós azt is leírta, hogy a füst úgy nézett ki, mint valami furcsa virág, amelynek a szára dél felé áramlik.

(via Ladbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: