A magyar fruska Hitler és Sztálin kedvence is lett bájos színészi játékával
A színésznő képes volt megzabolázni a természetét, ha a hivatásáról volt szó – például szigorú diétán tartotta magát –, azonban a médiaszerepléseiben mindig kissé habókosnak tűnt. Az extrém öltözködés, a sportos autóvezetés vagy a szókimondó interjúk mind izgalmassá tették, de hisztérikus kirohanásait egyre kevésbé nézték el neki. Azonban tény, hogy 1926-ban Gaál Franciska kétszázhatvan estén volt színpadon, ezzel ő volt a legfoglalkoztatottabb színésznő a fővárosban, mindössze 22 évesen.
A színház mellett több némafilmben is játszott, ezek közül egyedül Az egér (1921) néhány részlete maradt fenn. A rengeteg munkának meg is lett az eredménye, hiszen kiemelkedő apanázsából meg tudott vásárolni egy ötemeletes sarokházat.
Franciska mindig mert nagyot álmodni: a hangosfilm elindulásakor nem az itthoni filmgyárakat, hanem Berlint kezdte ostromolni, és nem is kellett sokat várnia az első filmszerepére az Universal stúdiónál.
Néhány év alatt hét német filmet forgattak le vele, amelyek mellett nem is jutott ideje a színjátszásra.
Ottani karrierjét Carl Boese két zenés filmjének (Paprika, Csókol Veronika!) köszönhette, az utolsó filmje ebből a korszakból az 1934-es Tavaszi parádé volt, amelyet a velencei biennálén díjaztak is. Hitler hatalomra kerülése miatt Bécsbe költöztették a gyártást, ezért komédiáival ott is hamar népszerűvé vált.
Mivel a Szovjetúnióba titokban kicsempészték a filmjeit, ott szintén sztár lett. Franciskának erről halvány sejtelme sem volt, mindaddig, amíg meg nem invitálta a szovjet nagykövet – mondván, Sztálin nagy rajongója –, a színésznő azonban nem élt a meghívással.
Neki Hollywood volt az álma, ahol remek kezdésnek számított, hogy a Paramount stúdió kapásból főszerepet kínált neki, de nem sikerült az amerikai áttörés. Ráadásul a kora miatt már egyre kevésbé kapta meg a fruska-szerepeket.
A kezdetben mesebeli karriernek csúfos vége lett: Franci édesanyja beteg lett, emiatt hazautazott, de a zsidótörvények menekülésre késztették. A történelem fintora, hogy Hitler is odáig volt a magyar színésznőért, egyszer állítólag így szólt: „ez valamiféle genetikai tévedés kell, hogy legyen, mert egy ilyen tehetséges színésznő nem lehet zsidó”.
Franciskának mindenesetre bujdokolnia kellett – második férje, Dajkovics Ferenc ügyvéd és országgyűlési képviselő segített neki ebben –, de a Vörös Hadsereg katonái szerencsére nem bántották, ugyanis felismerték kedvenc filmsztárjukat és örömittasan hurcibálták körbe a Szovjetúnióban.
Ugyan némi megpróbáltatás után hazatérhetett, de onnantól kezdve alig érte szakmai sikerélmény, ezért férjével Amerikába költöztek. Ott legalább elszegődött tanárnak egy jó nevű New York-i színiiskolába, ahol többek között olyan nebulók szívták magukba a tudást, mint Marlon Brando vagy Tony Curtis.
Már 1956-ban megjelent róla egy nekrológ, aminek valóságtartalmát nem nagyon ellenőrizte senki, annyira elfeledte a világ az egykori tündöklő csillagot. Évtizedekig tartó házassága férje halálával ért véget, majd bénító köszvény keserítette élete utolsó éveit. Valójában 1973-ban hunyt el a New York-i szegények kórházában, nincstelenül és magányosan.