KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A legmegrendítőbb történetek 2016-ban Magyarországon

Megtaláltuk a mesét mondó buszvezetőt, beszélgettünk az Astoriánál élő hajléktalannal, bemutattuk, milyen egy jótékonysági esküvő, vagy hogyan lehet macikat gyűjteni a mentőautók részére. Te mit tennél a listára?


Az idei évben is bebizonyítottuk, hogy tudunk jók, segítőkészek és megértőek lenni. Jó érzés, hogy a bajban számíthatunk egymásra, sokszor ismeretlenek nyújtanak támaszt, anyagi segítséget, vagy jó szóval biztatást a bajban lévőknek. És ha kell, akkor egész közösségek mozdulnak meg egy jó cél érdekében.

Sajnos voltak tragédiák, súlyos bajok, betegségek is, de a családtagok, barátok nem maradtak egyedül. A legmeghatóbb, legmegrendítőbb hazai történetekből válogattunk.

Bezáratták Illés bácsi híres gödöllői cukrászdáját

Rengetegen keseredtek el, vagy háborodtak fel, amikor megtudták, hogy Barna Illés gödöllői cukrásznak be kell zárnia az üzletét. Az utolsó fagylaltokat május 15-én, pünkösd vasárnap adta a vevőinak az idős cukrászmester.

Egy névtelen feljelentés után ugyanis ellenőrzést tartottak nála, és a vizsgálat szerint az épület felújításra szorul, a helyiség berendezései elavultak. Emiatt a cukrászdát be kell zárni. Az idős cukrász elmondta, hogy a kiszabott büntetésre és a teljes felújításra nincsen pénze.

Az eset után sorra szólaltak meg hűséges törzsvendégei, több ezren petíciót írtak alá a megmentéséért, ám a határozatot végrehajtották. Illés bácsi sírva zárta be a boltot.

A történetről bővebben ITT olvashatsz.

Illés bácsiról, a bolt bezárásról készült híradást ITT nézheted meg.

illes

Négy tűzszerész halt meg a Hortobágyon

Négy tűzszerész meghalt, egy pedig megsérült júliusban, amikor az egykori hortobágyi bombázó lőtéren robbanás történt aknamentesítés közben. A katonákat hősi halottnak nyilvánították, és a Hazért Érdemjelet, a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb kitüntetést is megkapták. Ötödik, sebesült társuk súlyos állapotban került kórházba.

A tragédiáról ITT számoltunk be.

A robbanás miatt öt kisgyerek maradt árván. Egy gyömrői testvérpár törzsőrmester édesapjáról Itt olvashatsz. A tragédia négy áldozatáról pedig ITT. A honvédség azt ígérte, hogy gondoskodik a hátra maradt családtagokról.

hortobagy

Kiderítettük az igazságot az Astorián élő hajléktalan töritanárról

Munkatársunk meglátogatta Tamást, akinek története viharos gyorsasággal terjedt el a Facebookon. A férfira egy fiatal srác figyelt fel, megtudta tőle, hogy magyar-történelem szakos tanár a végzettsége. A sztori bejárta a netet.

Ám Tamás sosem volt tanár. Valójában gépszerelő-karbantartó lakatos a végzettsége. És hogy miért állította magáról az ellenkezőjét, amikor Balázs megszólította? Erre megdöbbentő és elgondolkodtató választ adott: szerinte sokkal kevésbé veszik emberszámba azt, akinek nincs érettségije és rendes végzettsége.

A teljes történetet ITT találod.

hajlektalan

Videó: Segítettek megszépülni a hajléktalanoknak

A Válaszút Házában negyedik alkalommal szervezte meg az Üdvhadsereg a hajléktalan nők és férfiak számára a szépségnapot, melynek különlegessége volt, hogy nemcsak a nőknek volt lehetőségük megszépülni, hanem a férfiaknak is segítettek a megújulásában. Megnéztük, hogy zajlik egy ilyen nap, és megkérdeztük a hajléktalanokat és a vendéglátóikat is.

A Szépségnapon készült videót ITT nézheted meg.

fodrasz

Megtaláltuk a sofőrt, aki mesét mondott a 159-es buszon

A buszvezetőt az utasok nagyon szeretik, sokszor integetnek neki, és a felszálló utasok közül is egyre többen köszöntik ismerősként. Fodor Zsolt története az interneten vált ismertté, mikor kiderült, hogy szívesen mesél kisgyerekeknek. Mikor megkerestük, elmondta, hogy aznap is már háromszor is mesélt síró kicsiknek. Elárulta nekünk, mi történt pontosan és hogy jutott eszébe a kedves gesztus.

A teljes sztorit ITT olvashatod.

busz

Szerelmével közös képet posztolt Instagramjára a leukémiás focista

Tavaly járta be a lesújtó hír a sajtót, hogy az Újpest egykori csatára, Lázár Bence leukémiával küzd. Bencét a Szent László kórházban kezelték, a sportvilág egy emberként - beleértve Törőcsik Andrást és Dzsudzsák Balázst is - vállalt vele szolidaritást, sőt egy Facebook-csoportot is létrehoztak Veled vagyunk Bence elnevezéssel. Bence kitartóan küzdött és küzd a mai napig a kórral. Októberben Instagramjára posztolt egy képet, ami pozitív fejleményekről tanúskodik.

Még több részletet ITT találsz.

foci

Rubint Réka segített megtalálni egy hajléktalan 10 éve nem látott rokonait

Rubint Rékáról kiderült, hogy régóta támogat élelmiszerrel egy hajléktalan férfit. Az ősszel Facebook-oldalán megkereste neki a tíz éve nem látott rokonait. Hogy miért döntött így, és hogyan sikerült megtalálnia Józsi bácsi édesanyját?

A teljes történetet ITT találod.

reka

Álomesküvővel segített a magyar szerelmespár egy súlyos beteg kisfiún

A Jótékonysági Esküvőt 2013-ban indította el Jaksa Tímea. A szervezők és szolgáltatók ingyen dolgoznak az álomesküvő megszervezésén. A lagzi ellenértékét ajánlják fel minden évben egy-egy súlyos egészségügyi gondokkal küzdő gyermek családjának. 2016-ban az izomsorvadásban szenvedő 7 éves Ravand kapta a segítséget.

Az esküvőről szóló beszámolót és a többi részletet ITT olvashatod.

eskuvo

Rekordösszegű támogatás gyűlt össze a Design Terminál jótékonysági aukcióján

Idén közel ötven hazai tervező, startupper, fiatal tehetség alkotásait és szolgáltatásait árverezték el. A rekordösszegű két és fél millió forint értékű adományt az Ökumenikus Segélyszervezet javára ajánlották fel. Idén több újdonság is volt az eseményen.

Részleteket ITT találsz.

licit

Több száz játékmaci jutott el a gyerekekhez egy jótékonysági akcióban

Összefogott a Mackó Mama Alapítvány és a Fürgefutár.hu, és hat gyermekotthon lakóit lepték meg a mackókkal karácsonyra. A karácsonyi akció során az ország különböző gyűjtőpontjaira – többek között szerkesztőségünkbe is – várták a mackókat.

Az akcióról ITT olvashatsz.

maci

Legyen minden mentőautóban egy plüssmaci – akció a beteg gyerekekért

Országos gyűjtés indult a beteg gyerekek megsegítésére. Azt szeretnék a szervezők elérni, hogy a súlyos állapotban lévő kisgyerekeknek legyen egy vigaszt nyújtó játékszerük a mentőautókban. Az akciót Ladocsi Norbert indította el Győrben, azóta országos méretűvé vált a kezdeményezés. A végső cél az, hogy minden beteg kisgyerek kaphasson egy macit, amit magával is vihet. Az akcióhoz egyre többen csatlakoznak.

A macis akcióról infók ITT találhatók.

mento

Megható levélben köszönte meg a mentősöknek, hogy megmentették az anyukáját

Megható levél érkezett a Facebookon az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) oldalára. A levélben egy hölgy meséli el mi történt a 86 éves "pótmamájával" még áprilisban. A levélben megköszöni a gyöngyösi mentőállomás három dolgozójának, hogy profin látták el a nénit, aki ennek köszönhetően van életben.

A levelet és a hős mentősöknek írt üzeneteteket ITT találod.

neni

Ha érdekes volt az összeállítás, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk