A kézzel játszott angol rúgósdi története

Margitsziget. Magyar Athletikai Club "Old Boys" csapat, jobbra fehér sapkával Magyar Elek. 1904. Fortepan/Magyar Bálint
3 hónapnyi edzés után már mérkőzést játszottak
Néhány lelkes újságíró a következő év elején már hivatalos csapatot, sőt csapatokat szervezett a Budapesti Torna Club (BTC) sportolóiból. Az első hivatalos edzésen, 1897 februárjában tornászok, úszók, atléták, sőt kerékpárosok is magukra öltötték a mezt és három hónappal később, már mérkőzésre is vállalkoztak. Talán a sors fura fintora, hogy az első hivatalos meccs napján újra égi áldás érkezett, igaz most csak eső formájában. Bár a naptár már május 9-et mutatott, az időjárás a legrosszabb emlékű kora tavaszi napokat idézte.
Az immár már komoly sérülés nélkül és teljes hosszában lejátszott összecsapásra a BTC sportolói kétféle mezt kaptak, így a klubtársak egymás ellen játszottak piros-fehér, illetve kék-fehér felsőben.
Annak ellenére, hogy az időjárás a 100 fős közönség jelentős részét már a lefújás előtt elüldözte, a rendkívüli esemény hatalmas visszhangot és még nagyobb izgalmat váltott ki a budapestiek körében. Erre pedig csak rátett egy lapáttal a szintén 1897-ben (október 31-én) lejátszott első nemzetközi mérkőzés.
A magyar foci kilépett a nemzetközi porondra
A BTC csapata ekkor a Wiena Cricket and Football Clubbal mérte össze az erejét és bár 2-0 arányban alulmaradtak, mégis győztesen vonulhattak le a pályáról: végérvényesen kieresztették a szellemet a palackból!
Valószínűleg a jelentősebb játéktudással rendelkező focisták játékának látványa adta meg a végső lökést a foci hazai elterjedésének és hamarosan egyre-másra alakultak meg a csapatok. Az érdeklődést jól mutatja, hogy alig négy évvel később már létre is jött a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és abban az évben, vagyis
1901 februárjában kiírták az első bajnokságot is, igaz csak fővárosi csapatok számára.

A félreértelmezett szabály, ami aztán hamar tisztázódott. Herkules, 1886. április 4.
Lévén, hogy az akkori közlekedés még nem tette könnyen kivitelezhetővé a települések közötti utazást, így hivatalos mérkőzéseket egy darabig még csak Budapesten játszottak. Az MLSZ komoly szakmai felügyeletet gyakorolt a játék kapcsán, és hivatalosan is lefektették a hazánkban is érvényes szabályokat.
Ekkora már a ködös múltba veszett a rövidke hőskor, amikor az első szabályfordítások csapnivaló minősége következtében a mezőnyjátékosok csak kézzel, míg a kapus csak lábbal érhetett a labdához és a mérkőzéseken – kis túlzással - több volt a sérülés, mint a gól...