MÚLT
A Rovatból

„A galamboknak is köszönhetjük, hogy nem náci zászló leng ma is az utcán”

Ősi háziállatok, háborús hősök is voltak a galambok, mielőtt a városi emberek miatt elkényelmesedtek. Kalandos múltjukról és a velük kapcsolatos tévhitekről mesélt nekünk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.

Link másolása

Közöny vagy utálat – nagyjából ezen a skálán mérhető a belvárosiak viszonyulása a galambokhoz. Orbán Zoltán, az MME szóvivője és a Madártávlat magazin főszerkesztője szerint „mi vagyunk az első generáció, amelyik elfelejtette, hogy mi mindent köszönhetünk a galamboknak”. Nem véletlen, hogy annak idején sorra kapták a legmagasabb állami kitüntetést a galambok, sőt, egyes példányok rendes katonai temetést is kaptak, miután az első és második világháborúban is sorsdöntő hírszerzőként használták őket a lábukra erősített üzenetekkel.

A szóvivő felelevenítette, hogy „a belvárosi köztereken sétáló galambok (kivéve az örvös galambot és a balkáni gerlét) tulajdonképpen magára hagyott háziállatok, a házi galamb visszavadult, parlagi galambnak hívott állományának képviselői.

„Már az ősember is fogyaszthatta a közös barlangszállás bejáratában fészkelő szirti galambot, amely egyike lehetett az elsők között háziasított állatoknak” – mesélte Zoltán, hozzátéve, hogy a szirti/házi galamb számunkra legfontosabb tulajdonsága a rendkívüli területhűsége, magától soha nem távolodik el a fészkétől néhány kilométeren túlra. Ha mégis elviszik onnan (mint egykor a kémek és katonák hírvivőiként bevetett, vagy napjainkban is a galamb-röpversenyek madarait), sok ezer kilométer távolságról is napok alatt visszatérnek oda.

A házi galamb tehát az emberi civilizációval, kiemelten az út- és településhálózat fejlődésével, jelentős mértékben a Római Birodalommal kezdhetett terjeszkedni Európában és Magyarországon, majd folytatta sikertörténetét a középkortól napjainkig. Az országon belüli állományalakulás is emberi tényező, például a galambtartók társadalmi mozgásának függvénye volt. Például az ipari forradalom hatására nagyvárosokba, ipari központokba költöző falusi lakoság a háztáji állatok közül (a kutya és a macska mellett) a házi galambokat tudta magával vinni, akár a budai és pesti belvárosi bérházak padlásaira is. Amikor aztán ezek az első generációs városlakó galambtartók kihaltak, a madaraik gondozás nélkül magukra maradtak, ezáltal létrehozva egy visszavaduló, önfenntartó és szaporodó parlagigalamb-állományt.

A házi/parlagi galamb tehát az egyik legrégebbi, szó szerint ősi települési madár, amely együtt fejlődött az emberi civilizációval és a városokkal – itt voltak, és itt is maradnak velünk, gazdagítva madárvilágunkat, amely jelenleg 428 madárfajt számlál Magyarországon (ebből 260-270 közötti faj fészkel is nálunk) és ebből közel 300 Budapesten is feltűnt már.

Az 1930-as évek közepén jelent meg nálunk a délkeleti irányból terjeszkedő balkáni gerle, amely aztán gyorsan kiszorította a településekről az akkortájt még ezeken is fészkelő vadgerlét, amelynek fogyatkozó állományai itthon csak a külterületeken költenek. Az elmúlt két évtizedben pedig látványos méretet öltött az erdőlakó örvösgalamb városiadása.

A szóvivő egyenesen úgy véli, hogy „a modern emberi civilizáció jelentős mértékben tulajdonítható a galamboknak. Sokat köszönhetünk nekik, például miattuk sem leng náci zászló az utcákon, ugyanis remek hírvivő. Ennek oka, hogy ragaszkodik a 20x20cm-es fészkelőhelyéhez, és bárhonnan, sok ezer kilométerről is visszarepül ugyanoda, például a hadügyminisztérium galambpadlására. Nagy előnyük volt még a két világháború során is, hogy – a rádióadásokkal szemben – nem lehetett őket lehallgatni, a lábukra erősített kis kapszulákban, hártyapapíron lehetett üzenni velük – na és könnyebbek meg kisebbek is voltak egy korabeli katonai rádió adó-vevőnél.

Olyan feladatokat lehetett a galambokra bízni, mint például kapcsolattartás a Nagy-Britanniában működő brit és szövetséges parancsnokság és az ellenállás, továbbá 1944. június 6-án a D-napi partraszállók között a II. világháborúban. De a katonákon felül az 1980-as évekig használták őket a hírügynökségek is, illetve vérmintákat is küldtek velük.”

A szakember arról is beszámolt, hogy a mai napig népszerűek egyébként a galambröptetések, a szín, forma, alak, viselkedés szerinti fajtatenyésztés és a galambversenyek. Egy-egy jó vérvonalú tenyészmadár a sokszázezres vagy akár millió forintos nagyságrendet is elérheti. A világ egyik leghíresebb galambtartója talán Mike Tyson profi világbajnok bokszoló, akit New Yorkban töltött gyerekkora óta bűvölnek el ezek a madarak, és volt, hogy miattuk szakított aktuális barátnőjével, aki megfőzött egyet közülük.

A galambok kapcsán felmerülő tipikus problémákról is faggattuk a szóvivőt. Kiderült, hogy a galamb ürüléke nem veszélyesebb más madarakénál, az általános higiénés szabályok betartása mellett nem jelent egészségügyi problémát. Zoltán szerint „jóval nagyobb gondot jelent a főleg a lakott területeken keletkező és jórészt kezeletlen kutya- és macskaürülék, melynek napi össztömege jóval meghaladja a 200 tonnát hazánkban”.

Arra is kitért, hogy a galamb a feltételezésekkel ellentétben nem azért hasas, mert lusta, hanem mert a világ egyik legjobban repülő madara – úgyhogy amit látunk rajta, az nem kidudorodó has, hanem színtiszta mellizom.

Továbbá azt a tévhitet is megdöntené az ornitológus, mely szerint a galamb koszos állat. „Folyamatosan tisztítják magukat és vízben fürdenek, illetve púdertollaik vannak, amely automatikusan vízhatlanná teszi a felületüket, nem marad meg rajta a kosz”. Zoltán azt is leszögezte, hogy a galambnak nincsen szüksége arra, hogy etessék őket az emberek, megélnek azok maguktól is, a kenyérszórással csak odaszoktatják őket feleslegesen. A hagyományosan szabadon élő galamb alapvetően legel, és leveleket, rügyeket, magvakat is fogyaszt. A vadon élő fajoknak azért éri meg a lakott területekre is beköltözni, mert itt nincs vagy jóval kevesebb a ragadozójuk, például az ősellenségnek számító vándorsólyom és héja.

Arra a kérdésre pedig, hogy mit tegyünk az erkélyekre odafészkelő galambokkal, a szakértő azt javasolta, hogy a legegyszerűbb módszer eleve nem hagyni, hogy odafészkeljen, de megelőzésre ajánlott a macskákhoz előszeretettel használt erkély-háló, amelyre lehet vágni egy vagy akár több ökölnyi lyukat, hogy más, kisebb madárfajokat itathassunk, télen pedig akár etethessünk is.

„Fontos, hogy a parlagi galambokat ne etessük, mert jelenlétük így nem válik tolakodóvá – emeli ki a lényeget Orbán Zoltán, aki bevallottan senkit nem akar meggyőzni semmiről, hiszen mindenki úgy érez a galambok kapcsán, ahogy csak akar. De valld be, hogy ezek után te is egészen más szemmel nézel a közterek tobzódó szürke tollasaira.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Hogy lehet egy 20 éves lány velejéig romlott, nekrofil és leszbikus sorozatgyilkos?
Jancsó Ladányi Piroska kegyetlensége, perverzitása és gátlástalansága megrázta az ’50-es évek Magyarországát. Hogy leszbikus vágyai vagy szovjet katonák miatt ölt-e, az máig rejtély.

Link másolása

El lehet képzelni, hogy mennyire volt döbbenetes az a gyilkosságsorozat, amelynek a helyszínlelésekor alapvető hibákat követtek el a hatóságok, és a sokktól a legalapvetőbb vizsgálatokról is megfeledkeztek. 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt kiskorú leány tűnt el a törökszentmiklósi Vöröshadsereg útja 171. szám alatt található házban. Nem sokkal később le is tartóztattak egy mindössze húsz éves lányt, Jancsó Ladányi Piroskát, akit halálra is ítéltek, mivel bevallotta, hogy ő ölte meg az összeset, a telken található, használaton kívüli kútba lökve – édesanyja, Borbála segítségével – a testeket. A vallomást az előzte meg, hogy egy lány bejelentette a rendőrségen, Piroska ellopta a ruháit és arra eszmélt, hogy fojtogatja őt.

Az alacsony, törékeny termetű lányt a közeli nagyvárosba, Szolnokra szállították kihallgatásra, de az teljes káoszba torkollott, mivel minden szakmaiságot nélkülözve kérdezgette az egész nyomozói állomány, még a gépírónő is. Nem csoda, hogy először a mindössze öt elemit végzett Piroska teljesen zavaros történetet mesélt el, két olyan bűnsegédet is megemlítve, akiknek alibijük volt. Orosz katonákat okolt a tragédiákért, főként Nyikolaj Bogacsovot, aki azzal hitegette Piroskát, hogy magával vinné a Szovjetúnióba második gyermeke apjához, azzal a tinilánnyal együtt, aki tetszik neki, csak segítsen becserkészni őt. De a katona a kiszemeltjét szép szó helyett megerőszakolta, amíg Piroska italért ment, mire az áldozat fenyegetőzni kezdett, ekkor döntött Piroska a gyilkosság mellett – és megfojtotta szegény leányt egy villanydróttal, utána (!) pedig az arcára ült. Állítólag a többi gyilkosságot is katonák erőszakoskodása előzte meg, Piroskát pedig arra használták, hogy odacsalja a házba a gyanútlan, fiatal és szűz áldozatokat – bár a lány a vallomásában hangsúlyozta, hogy az utolsó esetet leszámítva a gyilkosságokat saját elhatározásából, egyedül követte el.

Másnapra már egy teljesen új verzióval állt elő a rendőrségen, abban már nem szerepeltek orosz katonák, hanem csak ő maga és a saját leszbikus vágyai. A jegyzőkönyv szerint ilyen mondatok hagyták el a száját:

„Szégyelltem bevallani azt, hogy elferdült nemi igényem kielégítése végett öltem meg a lányokat. … a hullák látása nem váltott ki bennem különösebb érzést, nem irtóztam tőlük, mindenáron a kielégülést kerestem", és kitért arra is, hogy áldozataival csak a gyilkosság után létesített orális kapcsolatot.
A lányt egyáltalán nem zavarta a rezzenéstelenül elmondott, részletes vallomása során, hogy áldozatai szülei is jelen voltak.

Az elsőfokú ítélet után Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: "Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent." Majd az ítélethirdetés előtt hirtelen megváltoztatta az addigi vallomását, és közölte, hogy „anyám is tudott a tetteimről. A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. … Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem."

Már gyerekként is voltak intő jelek

Az anyja-lánya párost prostituáltként tartották számon a környéken – Piroska a szovjet katonákra, Borbála pedig a helyiekre szakosodott aprópénzért –, a házuk pedig olyannyira rendezetlen, koszos, bolhás, egeres és ürülékes volt, hogy az ritkaságszámba ment. Ahogyan sanyarú sorsuk is, amelynek fényében mindez már nem olyan meglepő. Borbála 8 éves volt, amikor meghalt az apja, tizenöt testvéréből tizenkettő ekkor már nem élt. Iskolába sohasem járt, írni-olvasni nem tudott. Terhességei rendszerint csecsemőhalállal végződtek, aki pedig életben maradt, sokszor végignézte anyja alkalmi légyottjait. Borbála mégis neheztelt már a kezdetektől Piroska lányára, aki szerinte a többi gyerekkel kéjörömmel ok nélkül gonoszkodott, és vele is agresszív volt, illetve a nemtetszése ellenére szovjet katonáknak kínálta magát, emiatt született pár törvénytelen gyereke, de azokat sem nevelte.

Borbála vallomásából kiderült, hogy bár eleinte azt hitte, hogy Piroska legalább az állatokat szereti, azért fogadja be őket, végül mindegyik elpusztult – egyértelműen a lánya keze által.

Olyan szégyenletes esetekre is fény derült, hogy Piroska előszeretettel evett teljesen nyers húst, illetve egyszer rajtakapták, amint orális szexre kényszerítette a tulajdon hatéves kisöccsét.

Amikor erre leszidták, majdnem belehalt egy öngyilkossági kísérletbe, annyi gyógyszert vett be. Amikor kihallgatták az ízig-vérig aberrált Piroskát, az állatkínzásokat és öccse megrontását rezzenéstelenül bevallotta („a testvéremmel történt fajtalankodás során igen kellemes érzést éreztem”), azonban nem tartotta magát prostituáltnak, mivel ingyen, kedvtelésből közösült a szovjet katonákkal.

A feltáratlan ügy

Mivel a holttestek megtalálása napján Jancsó Piroska beismerős vallomást tett, őt nyilvánosan kivégezték, anyja – aki azonban tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról – pedig életfogytiglant kapott. Rubin Szilárd író megpróbálta kibogozni a szálakat, de neki sem sikerült, pedig négy évtizeden át írta a törökszentmiklósi gyilkosságokról szóló, Aprószentek című (tény)regényét, de a végére csak még több kérdés merült fel. Az író Jancsó Piroskával már nem tudott beszélni, mert mire megismerte a históriát, addigra felakasztották, Borbálával viszont a zalaegerszegi börtönkórházban beszélgetett. Megkereste továbbá az érintett ügyészt, bírót, nyomozókat, az áldozatok hozzátartozóit és a szomszédokat is. Az általa összegyűjtött információk csak arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy Piroska nem egyedül követte el az öt gyilkosságot, de az igazságra nem sikerült fény derítenie. Ráadásul az aktát államtitokká minősítették, és arra sincsen vonatkozó adat, hogy miféle kommunikációt folytattak a nyomozás során a magyar hatóságok a szovjetekkel, ha egyáltalán történt ilyen. Rubin a rendszerváltás után is próbálkozott, de azt a választ kapta, hogy a kért dokumentumot egyszerűen nem találják. Úgyhogy a rejtély megoldatlan maradt, a történelemben pedig először fordult elő, hogy nő ölt meg nőt szexuális indíttatásból.

Források: 1,2,3,4,5


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Az orosz maffia háborús felszereltséggel és kegyetlenséggel csapott volna le egy magyar pénzszállítóra a 90-es években
A Blikk videósorozatában a korszak nyomozói arról meséltek, hogy a szovjet katonák kivonulása után hogyan vették át az uralmat a magyar alvilág egy része felett az orosz maffiózók.
Fotó: Carlos Andrés Ruiz Palacio / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. október 07.


Link másolása

A Szeretlek Magyarország podcastja, az Emlékszem, amikor... utolsó két adásában mi is igyekeztünk bemutatni, hogy milyen volt az 1990-es évek Magyarországának vérzivataros alvilága.

Ennek egyik szegmense mindenképpen a nemrég kivonuló szovjet katonák után itt maradó vagy éppen akkor Magyarországra jövő orosz maffiózókhoz köthető. Ők először csak itt élő honfitársaiktól szedtek be védelmi pénzeket, de „munkájukat” hamar kiterjesztették.

„Mindennapos volt az életveszély, az orosz maffia emberei nem tornából felmentett gyerekek, hanem az afgán hadszintért megjáró veteránok voltak, tele fegyverekkel”

– mesélte el a Blikk Nyomon vagyunk című sorozatának Orosz István nyugalmazott rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni egységének egykori parancsnoka.

Az oroszok egy gigantikus akciót szerveztek az akkori vezető pénzszállító vállalat bázisa ellen is: be akartak hatolni az értéktárba, majd az oda befutó összes páncélautót ki akarták üríteni. Mindehhez páncéltörő gránátokat és gépfegyvereket használtak, és rendőröknek álcázták magukat.

A rendőrök csak egy véletlen folytán szereztek tudomást a támadásról, és így sikerült még akkor lecsapni a bandára, amikor azok éppen felvették a golyóálló mellényeiket, betárazták a fegyvereiket egy parkolóban, a mai Teve utcai rendőrpalota közelében. Így sikerült megelőzniük egy nagyobb vérontást.

Teplán Tibor egykori nyomozó, az egység oroszul beszélő tagja titkos nyilvántartást is vezetett az oroszajkú maffiózókról, tudását, ismeretanyagát még külföldön is elismerték.

„Bekerítettünk egy bandát, tudtuk, bent vannak egy lakásban, mivel minden orosznak volt fegyvere, nem voltunk biztonságban az ajtójuk előtt állva. Engem ismertek az oroszok, tudták, hogy beszélem a nyelvüket, hogy a kihallgatásokon emberségesen viselkedünk. Amikor nem akartak kijönni a lakásból, a többiek megrökönyödésére bedobtam a rendőrigazolványom. Két perc múlva feltartott kézzel jöttek elő, hogy nem a csapatnak, hanem nekem adják meg magukat”

– mesélte elképesztő sztoriját Teplán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Krúdy az Ó utcai bordélyház törzsvendége volt, a madame miatta ugrott le az emeletről
A Kakasos házba járt Ady és Jókai is, amelyet azért hívtak így, mert a baromifudvar kakasait a törzsvendégeiről nevezte el a kuplerájt vezető nő.

Link másolása

A 20. század eleji lapok csak bűnös utcának hívták a város legrövidebb nevű utcáját, az Ó utcát. Amit először Neu Gasse-nak hívtak, de amikor megépült a mai Zichy Jenő utca 1786-ban, akkor már átnevezték Alt Gasse-nak, és az 1800-as évek névmagyarosítási hulláma alatt lett Ó utca. Az sem mentette meg a hírnevétől, hogy a 3. szám alatt lakott Zwack József likőrmágnás, kicsit odébb pedig három szerkesztőségben is serényen folyt az értelmiségi munka (a 12. szám alatt az Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., a 16-ban Barta Mór és Guth Jenő nyomdájában készültek a könyvek, a 17. szám alatt pedig a Magyar Estilap írói és szerkesztői dolgoztak).

Azonban a bűn forrása a 29. házszámban volt keresendő, az akkoriban Kakasos háznak hívott kuplerájban. A hírhedt helyet Marinovics Jolán vezette, aki meglepően kulturált hölgy volt. A kakasos becenév úgy ragadt az örömtanyára, hogy a ház baromfiudvarában tartott kakasokat a főnökasszony a számára legkedvesebb vendégeiről nevezte el. Az udvarlásra utaló ’kakaskodik’ ige pedig ennek nyomán ivódott bele a köznyelvbe.

A madame-ról Krúdy Gyula több művében is megemlékezett Johanna, Steinné és Jánoska néven is, az Ady Endre éjszakái című dokumentumregényében viszont a valódi nevén említi: ,,A legszenvedélyesebb hitvitázók is csak akkor nyitották ki a házában a szájukat, ha erre Jolántól engedelmet kaptak. Jolán még abban a világban tanulta megbecsülni a sajtót, amikor a hírlapíró urak (különösen azok, akik a rendőrségi hírek után jártak) a policájjal mindenféle intimebb dolgokat is elintéztek. (…) Hősünknek szabad bejárása volt a ház összes szobáiba, mert udvarias, finomkodó szóval kedvében tudott járni Jolán asszonynak, aki semmit sem becsült olyan nagyra egy férfiben, mint a jó modort. (»Pénze, egy hordárnak is lehet – ha nyer a lóversenyen –, de jó nevelése csak az íróembernek van« – mondogatta a különös asszonyság.)

Igen ám, de honnan ismerte ilyen jól Krúdy ezt a hölgyet, akit beszédesen, utalva a törzsgárdára, a sajtó öreganyjának is neveztek? Természetesen onnan, hogy törzsvendég volt nála, ahogyan sok szakmabeli kollégája is, például Ady Endre és Révész Béla.

Benézett sokszor az idős Jókai Mór is, akiről portré is lógott az egyik falon, bár állítólag csak a jó koszt miatt – és inkább örökbe akarta fogadni a fiatal lánykákat, mintsem hogy mást kezdett volna velük.

Valóban a remek konyhájáról is ismert volt a Kakasos, nem csak az örömlányairól. Éjjel-nappal főttek a finom étkek a tűzön.

Krúdy amúgy a mai Zichy Jenő utcában vette ki első pesti lakását, de egy ideig lakott a Kakasos házban is, és jó barátságot ápolt Jolánnal (a leírások szerint azért némi „extrával”), nem beszélve arról, hogy mennyi ihletet gyűjtött a regényeihez az ott zajló események hatására. Sajnos azonban Jolán többet érzett barátságnál, sőt, őrülten belehabarodott az íróba, és amikor az nem viszonozta szerelmét, kiugrott az emeleti gangról, de szerencsére túlélte. Krúdy ugyanis köztudottan egy másik luxusbordély tulajdonosnőjéhez, a szemtelenül fiatal Pilisy Rózához vonzódott.

Akkortájt, 1867-től egészen 1926-ig egyébként legálisan, intézményesített keretek között működhettek Budapesten a bordélyházak – akadt is belőlük bőséggel. Az 1867-es rendelet olyan szigorú előírásokat tartalmazott a bordélyok működéséről, mint például, hogy a tulajdonosnő nem lehet 30, a kéjnő pedig 17 év alatti, és utóbbiaktól megkövetelték az egészségügyi tanúsítványt, négynaponkénti vizsgálattal. Ez a megengedő törvénykezés azért szűnt meg, mert a prostitúciót nem sikerült bordélyházi keretek közé terelni. A prostitúciót 1926-ban országos hatállyal kezdték szabályozni, amelynek egyik következménye a bordélyházak felszámolása lett. De az Ó utcai falak ma is őrzik a pajzán históriáikat, amelyeket az irodalom sem hagy feledésbe merülni.

Források: 1, 2, 3, 4, 5


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Szörnyűségek és kincsek bukkannak elő egy restaurálás során – Így születnek újjá a szinte megsemmisült könyvek
Ellátogattunk az ELTE Egyetemi Könyvtár restaurátor-műhely bemutatójára, ahol bepillanthattunk a kódexek és ősnyomtatványok restaurálásának rejtelmeibe.

Link másolása

Szalaváry Miklós restaurátor vezetésével ízelítőt kaptunk a papíröntés és a könyvfűzés technikájából, megismerkedtünk a könyvfertőtlenítés folyamatával és a régi könyvkötészeti eljárásokkal. Ráadásul azt is megnézhettük, milyen szörnyűségekre és milyen kincsekre bukkant egy-egy könyvrestaurálás során. Mutatjuk az izgalmas részleteket!

A műhelylátogatás elején Szalaváry Miklós a restaurálás alapszabályairól beszélt. Mint elmondta, restauráláskor mindig törekedni kell arra, hogy a könyvet csak annyira bontsák meg, amennyire elengedhetetlen a felújításhoz. Hiszen maga a könyv kötése is művészettörténeti értéket képvisel.

Másik fontos alapelv, hogy a folyamat visszafordítható legyen. Természetes eljárásokkal kell helyreállítani a könyvet, hogy az eredeti állapot bármikor visszaállítható legyen. Illetve nagyon fontos az is, hogy mindig készüljön a restaurálásról dokumentáció.

A károsodások lehetnek fizikai és kémiai eredetűek. Fontos alapszabály azonban az is, hogy a legsúlyosabb állapotú könyveket kell előre venni a restaurálásban.

A penészes könyvek mindig elsőbbséget élveznek, hiszen ilyen esetben folyamatos a károsodás.

A műhelyben Szalaváry Miklós megmutatta az egyik penésszel fertőződött ősnyomtatványt, amin éppen dolgozik. Ezen a szinte megsemmisült könyvön keresztül mi is megismerhettük a restaurálás folyamatát.

Miért néznek ki különbözően az egyszerre nyomtatott ősnyomtatványok?

A műhelyben megtudtuk, hogy az ősnyomtatványokat a kódexek mintájára készítették. Ívekben árusították, és minden vevő a saját ízlése és pénztárcája szerint díszíttette iniciálékkal, keretdíszekkel és borítóval. Így lehetséges az, hogy az egyszerre nyomtatott ősnyomtatványok különbözőképp néznek ki.

Fertőtlenítéstől a lefűzésig, avagy a restaurálás folyamata

Az ilyen rossz állapotban lévő könyveknél elkerülhetetlen, hogy a könyvet lapjaira szedje a restaurátor. Ezt követően az oldalakat különböző vegyszerek segítségével kádakban fertőtlenítik, majd tisztítják és savtalanítják.

Ezek után kezdődhet el a papír helyreállítása. Alapvetően kétfajta módszert alkalmaznak: a papíröntéses módszert és az úgynevezett kasírozást. Szalaváry Miklós mindkettőt bemutatta az épp restaurálás alatt álló ősnyomtatványon.

A papíröntéshez papírpépet készítenek, amivel tulajdonképpen befoltozzák a sérült könyvet egy speciális áteresztő asztalon. A pépet keverésekor mindig a papír eredeti színéhez próbálják megfesteni. A szín azonban csak hasonló lehet, fontos alapszabály ugyanis a restaurálásban, hogy megkülönböztethetőnek kell lennie az eredeti és a helyreállított részeknek.

Hogyan maradtak hófehérek az ötszáz éves könyvek?

A restaurátor elárulta, hogy a középkori könyvek fehérségének titka a rongypapírban van. A középkorban úgy készültek a könyvek, hogy rongyokat meszes vízben bomlasztottak szét rostokra, ebből készült a papír. A savtalanító hatású mész pedig olyan jól beépült a rostok közé, hogy ha helyesen tárolják a belőle készült könyveket, akkor ezek nem savasodnak, nem sárgulnak meg.

A helyreállítás másik módszere a kasírozás, melynek során egész vékony fátyolpapírt ragasztanak a lapra, amitől az szinte teljesen átlátszó marad. Ezt főként akkor használják, ha egy könyv el van repedve. A fátyol- vagy más néven japán papír ugyanis összetartja a lapot anélkül, hogy a szöveg olvashatatlanná válna.

A helyreállítás után állványokon száradnak a papírok. Ez után következik a nedves préselés filcek között, hogy megmaradjon a papír eredeti textúrája, majd a lefűzés és a könyvkötés.

Hajmeresztő “helyreállítások”

Szalaváry Miklós megmutatta azt is, hogy a múlt században készült “helyreállítások” milyen károkat okoztak könyvekben.

Körbevágott, csonkított, enyvvel vastagon bekent, szakszerűtlenül átfűzött könyveket is láthattunk.

Rávilágított arra is, miért nagyon fontos, hogy mindig legyen dokumentáció. Elmesélte, hogy találkozott olyan 1958-ban restaurált herbáriummal, ami elkezdett “hajszálgyökereket eregetni”. Dokumentáció híján pedig ő sem tudott rájönni, milyen kezelőanyagot használt az előző restaurátor, akinek kontár munkája hatására kezdtek szálasodni a lapok.

Kincsek a borítók között

Mindig izgalmas, ha különböző tulajdonosi bejegyzések, aláírások szerepelnek egy könyvben. A herbáriumban például a tulajdonos annak idején magyarul is odaírta a növények nevét, és azt is, mire használhatók.

Szalaváry Miklós megmutatta az egyik legmeghökkentőbb bejegyzést, ami a súlyosan mérgező hatású mandragóránál szerepel:

Vénembernek való béadatni

Megtudtuk, hogy vannak olyan könyvek, amelyek kötése értékesebb, mint ami a két tábla között van. A könyvekből ugyanis a restaurálás során sokszor előkerülnek kézirat-maradványok. Ezek lehetnek pergamencsíkok, amiket a gerincre ragasztottak megerősítésként, de a könyvtábla is készülhetett összeragasztott selejtnek ítélt nyomtatványokból.

Ezeket további kutatás céljából a restaurátornak mindig mellékelni kell az elkészült könyvhöz.

A restaurátor-műhelyben további érdekességeket is megnézhettünk. Láthattunk hatalmas, súlyos kódexet, amit lánccal erősítettek a könyvtár polcaihoz

Megcsodálhattunk egy restaurálás alatt álló különleges háromdimenziós térképet is. A zászlókkal kiegészített magyar történelmi térképet Bertalan Gyula erdélyi történelemtanár szabadalmaztatta 1902-ben, és használta oktatási segédanyagként.

Ha te is ellátogatnál a restaurátor-műhely bemutatójára, akkor a Múzeumok Őszi Fesztiválja idején több időpont közül is választhatsz november 10-ig. A program ingyenes, részletek az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, illetve a Múzeumok Őszi Fesztiválja honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: